Duodenum : My Life My Time (Bubca Records) 2023
Blues-punk Róma városából. A zenekar két tagból áll, úgy mint Igor Mortis, avagy Numero 71 Monobanda gitározik és dobol one man-bandként, Luca Tanzini pedig úgymond énekel és kazoo-t fúj.
2010-ben alakultak, tehát már viszonylag régi zenekar, de a tagok már jóval előtte kezdték az ipart, úgy a 2000-es évek legelején. Azt nehéz lenne felsorolni, hogy Luca hány zenekarokban volt érintett az évek során, ami biztos, hogy a The Ultra Twist-el és a Trio Banana-val játszott RNR666 Buliban Budapesten.
Régebbi interjúink Luca-val / Our old interviews with Luca in english  >> ITT<< és >> ITT<<
Igor is többfelé játszott már például a The Barsexuals -ban aminek ez az albuma valami kurvajó!
Na, de az új hat számos ep. Írott cd-n, fénymásolt borítóval ahogy ezt már megszokhattuk a Luca által igazgatott Bubca Records-tól.
A ‘Work For Life‘ egy nagyon jó groovy blues téma ami egy rövidke kazoo szóló után (a kazoo később többször is előkerül) szépen folyamatosan gyorsul befele. Nagyon jó kezdés! A ‘Walking Into The Desert‘ egy sima blues.
A ‘La Mia Ragazza è Cieca‘ már a legejétől gyors blues punk. A címadó, ‘My Life My Time‘ egy Billy Childish szám is lehetne egy akkora középtempós riffel, hogy leszakad a fejed! A ‘Basta Pasta’ egy 40 másodperces gyors őrjöngés és szerintem ez valamelyik régebbi Luca féle projectben már hallottam. A végén egy Suicide dal a ‘Ghost Rider‘ feldolgozása pedig valami csodálatos!
Koncerten akarom már látni végre!!!!
Mottojuk: worst band ever.
                play loud, listen
                and shut up
teljes album >> ITT <<
bandcamp >> ITT <<
Wasted Pido : How? Now? (Rotten Babuino Records) 2023
Wasted Pido azaz Enrico Stocco. One man-band az olaszországi Velencéből. A kezdetektől nagyon kedveltem a dolgait mert mindig kicsit más volt mint a többi One man-band, például a dobgép használata miatt. Ő már kétszer is járt nálunk RNR666 Buliban Budapesten, de ha jól emlékszem dobgépet egyik alkalommal sem használt… Na, mindegy.
Ez az új anyag aztán teljesen más mint amit megszoktál, nem csak egyszemélyes bandától, hanem bárkitől. Az, hogy ebben a 20 percben hányféle stílus, hangulat jelenik meg és adja át a helyét egy teljesen különbözőnek amire kurvára nem számítasz az valami elképesztő! Suicide féle hideg dobgépes RnR-t váltja oldtimer swing ezt full punk olasz nyelven, jön egy kis outlaw country, majd mondjuk egy kis jazzy-No Wave szaxofonnal. Nem is pofáznék sokat, hallgasd meg!
A teljes cucc >> ITT <<
bandcamp >> ITT <<
Enrico saját kiadója >> ITT <<
instagram >> ITT <<
Két kis személyes történet:
Ha Enrico szóba kerül mindig két sztori jut eszembe. Mind a kettő valamennyire vicces.
Az egyik 2012-ben történt. Vége volt a koncertjének a Trafikban és rámugrott a színpadról, mint ahogy Hard Core koncerteken szokás. Amit poénnak szánt, mint később elárulta. Na ennek az lett a vége, hogy kurvára eldőltem és a járólapba pikkk!!! bevertem a fejem és agyrázkódásom lett, szédültem meg minden. Gondoltam, hogy elkezdek Unicumozni, attól biztos jobban leszek. Sokkal szarabbul lettem. Másnap karácsony a szülőknél ünnepi asztal, legjobb kaják stb. na egyszer csak felpattanok és rohanok ki a kertbe sugárba hányni. Hhahaha! Persze anyámék nem hitték el, hogy nem full másnapos vagyok, hanem agyrázkódásom lett, amire lehajtottam pár felest, amiről mint később megtudtam kurvára NEM szabad. Agyrázkódásra ne igyatok alkoholt!
A másik meg 2017-ben volt. Koncert előtt kiderült, hogy mindketten szeretjük a korai Iron Maident, főleg a Killers albumot. Mondja Enrico, hogy ő el tudja játszani (ha jól emlékszem) a Wrathchild-ot a Killersről. Megbeszéltük, hogy akkor ma este legyen ez az utolsó szám és milyen fasza lesz! Egész koncert alatt arra vártam mikor jön már a Wrathchild.  Na egyszer csak Enrico elkezdi felkonferálni – Következő szám egy feldolgozás az Iron… De közben a srác akitől béreltük a hangcuccot és már vagy ötször jelzett, hogy legyen már vége, mert már menne, most nagyon határozottan int, hogy VÉGE. Úgyhogy nem volt Wrathchild.


OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: , ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.