Még jóval a járvány előtt beszéltük meg, hogy küldök pár kérdést neki, ő meg belement. Most, hogy a járványnak lassan vége, ideje leközölnöm a beszélgetésünket – nem mintha attól kéne tartanom, hogy pár hónap alatt gyökeres fordulat állt volna be a személyiségében, vagy a zenéléshez fűződő viszonyában, hiszen TH ANATOL nagyjából pont olyan arc amilyennek kb. 220 évvel ezelőtt megismertem. Igaz, a memóriánk már nem a régi, de azt azért mindketten úgy gondoljuk, hogy hiába jön az a kibaszott forróság, de mindent nem ihat magába a föld.

L: Próbalom felidézni, hogy honnan-mióta ismerlek, de nem igazán sikerül. Az fix, hogy valamikor a 2000-es évek legelején már láttam valahol a fejed.

TH: Nem kizárt, hogy a korai előadói hozzáállás sok mindenben megváltozott és jobban összehuzta azokat akiket kommersz vagy divatos dolgok nem hatnak: a szórakoztatás, a kísérleti elektronika, lehetőség is volt egyben. Nem kizárt, hogy valamelyik fesztivál, vagy a Tilos rádiós korszak során a Kultiplexben.

L: Milyen kötődésed van vagy volt a Tiloshoz?

TH: 2004 környéke volt, hogy a Tilos kizárólag internetes adást szolgáltatott, mivel éppen nem volt frekvenciájuk, kb 20-30 adás erejéig saját szettet toltam, aztán persze amint lement ez a stream időszak és mehetett az éterbe már nem kellettünk. Nem igen volt nagy sajnálkozás emiatt, akkor még működött úgy emlékszem a másik non-profit, a: Fiksz, ahol akkor még volt lehetőség on-air, sok-sok óra, saját műsorok, inkább ott toltam neki, amíg az is be lett tiltva. Később a csapat lelkesen összekalapácsolt egy Fúzió névre keresztelt állomást, de ebben már nem vettem részt teljes mellbedobással.

L: Engem kurvára érdekelne, hogy milyen zenei közegből jöttél és lettél az ami. Miket hallgattál, mik voltak rád legnagyobb hatással?

TH: Mivel alapvető zenei képzésben nem vettem részt sosem, szinte teljesen autódidakta módon kezdődött minden. 20 éves koromban megkaptam a kellő motivációt és a Fiksz rádióban kezdtem ráfanyarodni a szerkesztésre, de jelentős intuíciót adott a ’90-es évek technokultúrája, ami az ezredfordulón tetőző elektronikus zenei honfoglalást jelentette számomra a kísérleti zene csinálása, behozatala, folyamatossá tétele.  Legnagyobb befolyással Matmos, Björk, és a kísérleti elektronikusok. Persze a Goa, és a techno, rave, mint például Marusha zenéje, és a Nirvana együttes dalai.

L: A discogsodon miért csak 2016-tól vannak anyagok? Előtte mi volt?

TH: Mivel zenei tevékenységem az első években, 2000 környékétől főleg rádiós tevékenység, elvétve klubbok és fesztiválok, anyagom nyilvánosan nem jelent meg semelyik kiadónál. 2016-tól kezdődött a kiadogatás is.

L:  Az első felidezhető TH Anatol-élményem a Fészek kupolatermében letolt koncerted, amit imádtam! Az egy Exiles buli volt, ugye? Hogy kerültel kapcsolatba az Erikékkel?

TH: Eriket viszonylag későn ismertem meg, Mike Nylons-on keresztül. Úgy gondolom a zenei szcéna megköveteli, hogy folyamatosan frissüljön és kialakuljon a benne levő személyes kapcsolódás, összedolgozás.

L:   Ugyanezen a bulin realizáltam, hogy kurvára “fizikai” a zene amit csinalsz, kicsit egy kocsmai verekedőre emlékeztettél a zenéddel, mint aki nem elégedik meg azzal, h “csak ott van a kocsmában” hanem konkrétan oda mész minden jelenlévő emberhez és behúzol mindenkinek egyenként.

TH: A Fészek klubban már sok tapasztalattal rutinnal jártam el, az ember folytonosan okul saját fellépései során. Ehhez képest a mai napig hiszem, hogy lehet újat mutatni, még a lehetetlennek tűnő elvárások sem jellemzőek, s olykor-olykor durván sikerül, mégis megbírkózom a szerepemmel, s igyekszem a kaptafáján maradni a stílusnak. Az élőben előadott munka szinte mindig párosul némi önkritikával, de ezért is hajtom a mai napig a taposómalmot, hogy minden stimmeljen, mivel szinte mániákus hittem van abban, hogy a ringben maradjak, és legyen mit nyújtanom a közönség számára. Ez egyesekben tetszést szül, de igazi elutasítást szinte soha.

L: Arról még mesélhetnél, ha van kedved (és olyan részletességgel amennyire van kedved), hogy voltál valamikor valami műintézményben pihenni, jól tudom?

TH: Sokan próbálták már megakasztani a tevékenységemet oly módon, hogy bezártak, mert szerintük nem voltam szociálisan besorolható a normalitásba, de hagytam, és elviseltem-eltűrtem ezt. A drogproblémáimat megoldották, a művészettől még nem vették el a kedvemet.

L: Hol a faszba vagy most? Hol várod a világvégét és mivel baszod el az idődet?

TH: Manapság főképp lemezeket készítek, különös tekintettel ügyelni a pontosságra, összeszedettségre, hitelességre, nagy mértékben figyelembe véve ezt: tudományos értelemben igyekszem megfelelően, kellő hozzáértéssel dokumentálni korunk visszásságait, disszonanciáit. Én elhiszem, hogy mindent magában hordozó egyszerűsítés vezérel, követhető ez munkásságomban is, hiszen ez nyitja a lehetőségeket, ez teszi természetessé az ember munkakedvét. Ha az ember tudja, hogy nagyjából mire képes, igyekszik nem túlbonyolítani és nem túlvállalnia magát. Voltaképpen annyi minden amiben dolgom akad, legyen az minden ami hajt, fontos miért sajnos az. Sosem akartam ladikba tenni minden kívánságaimat, noha egyedül annyiban folytonos temperamentumban zajlik mind, mintha több személy csinálná azt, mindenre egy személyben odafigyelni. Úgy vélem, egyvéleményen vagyok azokkal, akiknek nem tetszik, hogy megmondják mit, hogyan csináljunk, együtt érzek a közönséggel, hallgatósággal, mintha két kristálypohár összecsengene, de a normalitás ilyenkor teljesen kizárt. Szabadon eldönthetem az őrület megkívánt formáját, alakzatát, boldogan alkotok, valószínűnek tartom, hogy az általam készített zene egyedi esete sokunk összességében. Ha valamit nem sikerül elcsípni, nem bánom, mindig lesz valahogy, de sajnos sokunk függvénye, hogy szakadatlanul tudósítsam a mindenki által megkívánt lehetőségeket kiaknázni. Voltaképpen olyan ez, mintha vakon rohangálnánk a kijelölt úton, miközben folytonosan egy nem létező tükörben vizsgálnánk az akadályokat. A technikai lehetőségek alkotják a nembeli összecsengéseket, miközben nemde bátran adnánk rokonainkat házasságba vademberekkel. Miután szolgálatkészen alkotok csak ez az egy dolog vezérel. Mostanában sajnos minden ember készakarva robotol, én könnyedén veszem az akadályokat, én kényelmesen alkotok, s vonatkoztatok zenei műveleteket aktualizált művészetté. Valamelyest enyhült az a korszak mihelyst forradalmian újítani kellett a népdalművészetet. Főképp azokban az időkben amikor a népdal sajátságos módja enyhítette a rászabott igényt. Soha nem szűnt meg viszont az az igény, ami a zenét visszatartja a fejlődésben. Értem ezt a korunk divatos, az ember agyába betelepedő üres pocsonyáknak, konkrétan a popzene terjeszkedésében gátat nem szabó hóembernek, mely a meleg érkeztével egyszerűen elolvad és beissza a föld.

This article is a response to a question posed to me by the wonderful giant Lavor, quarter of the indispensible cultural Budapest icon that is RNR666, from whose site you are probably reading this right now. While on tour and resting in the house of Dj Kanada Kaosz with Lavor, he asked me, very sensibly:

Unlike other „zeitgeisty“ scenes of the same period, Australia’s dark, mutant jazz-punk sound is much harder to explain in an equation as others styles of the same time :

Deep Anti-Communistic Sentiment + Deeper Love of Synthesizers
= Yugoslavian New Wave!

Pretentious Avant Garde + Immigrant Street Culture + Heroin Punk
= New York No Wave!

Mutant Koalas + Shit Beer
= Australian Dark Jazzy Punk???

…and while I wasn’t old enough to be active in the scene during the innocent and inarticulate Australian 80s, I did write a weekly column in my university paper for 2 years about the history of punk and garage in Australia, which was an extension of my final high school english project, where I was already becoming pen pals with legends of our 80s scene. I feverishly collected vinyl and fanzines from that time and was luckily coming of age in 2001, when a lot of attention was thrown towards the 70s and 80s legends of Australia’s underground rock scene for another chance at some tour money and adulation that might have eluded them the first time round. The 90s were a renaissance for Australian indie music and pushed out these mutant musicians in favour of younger grunge and alternative kids (like Fuckin’ Silverchair…), leading many of the 80s generation to either get regular jobs to support their families, or evolve into genuine pop stars such as Dave Graney, Nick Cave or Tex Perkins.

SO the short answer, for you Lavor, is FUCK YEAH! Australia’s ’78 to ’88 period is dense with amazing bands, both independent and major labels putting out kickass material all over the place. Bands gazed across the pond at what was going on in America, the UK, New Zealand and Germany and jammed it through our own interpretational meat grinder. No matter if it was 60s punk revivalists, Detroit rock or Kraut imitation bands, the Australian versions were dirtier, screamier, and stripped back to the bones. This had a lot to do with a form of music we had previously mastered: neanderthalic, psychedelic biker bluesrock, left over from the 70s „Sharpies“ movement, which acted as a brand of proto-punk.

I’ve got a few theories for this development, Lavor, that I think Hungarian and Eastern European musicians might relate to: with so few „cool“ bands actually touring to Australia in that time, musicians had to take the few key transmissions from the rest of the world and make up the rest from what they knew. A great example of this theory is the names checked by Nick Cave and Roland S. Howard about who inspired them for The Birthday Parties’ sound. While you see some totems of outsider music at that time – Pere Ubu and Captain Beefheart – they cite books, poets and films such as Flannery O’Conner, Rimbaud, Johnny Cash, Night of the Hunter, Lee Hazelwood and Morticia Adams. That combo isn’t a menu from insider hipster academia, but rather a cyanide-laced pop-culture milkshake.

The distance between towns and cities meant that the nature of Australian music had always included lots of room for peerless mutation, and pockets of scenes popped up depending on exceptional pressures and strange circumstances throughout the country.

A clear example of this is the formation of the buzzsawing Saints in Queensland (The first ever punk band to chart in the UK). They formed during the corrupt police-state regime of Premier Joh Bjelke-Petersen;  who created a political climate described in Out of the Unknown: Brisbane Bands 1976-1988 as, “intolerant of anything different, …. animosity for anyone who leaves the cultural straight and narrow of beer, beach and burgers.” Many of their early gigs were shut down by police for no other reason than it was a group of kids together around guitars and amps. This gave their music a pre-Sex Pistols pissed of razor’s edge snarl. (also noted that they had the first ever UK charting punk song in history)

Likewise, Ann Arbour guitar player, future physician and military pilot Deniz Tek immigrated to Australia in 1972 ready to spark the Detroit sound authentically into a mileu of Sydney bands, most recognisably the powerhouse of Radio Birdman and later supergroup New Race with Ron Asheton and Dennis Thompson from The Stooges and MC5.

However, that doesn’t answer the meat of your question, Lavor – how did this mutant, punk-jazz-noir violence style appear in Australia?

Firstly, the jazz: the spread out nature of venues and population, as I have mentioned, meant that many punk bands had to play wherever they could find, which was often in Jazz venues, where a live music culture had already been established. Conversely, jazz musicians who were interested in more experimental forms, had to turn to punk as there was NO scene for free jazz in Australia, it was actively disavowed by jazz conservatorium leaders at the time, with gigs going to those playing „cool jazz“ or trad vibes. This marriage of highly qualified musicians playing with those who were in the punk world explains another side genre of Australian post punk, the „Little Band Scene“, which we will highlight later. Otherwise, in general, I think Australian musicians of this time, in forming their palate of sounds, heard the squawks of Coltrane, Coleman, Sun Ra, even John Zorn and thought, well, that sounds against the system and we want a piece of it.

As for the darkness, it gets personal. Other Australian art forms from the same time expose good examples of the colonial fear and violence embedded in Australia, that it was trying to gloss over during the financial boon of the 1980s, when we reached out to the rest of the world as a tourist destination. Peter Wier’s „Picnic at Hanging Rock“ is a haunting tale of the colonial stigma of modern Australia, and its failure to understand and accept the old rulers of the country, let alone the injustices against Aboriginal people that continue till this day:

Similarly, David Williamson’s „The Removalist“, among with many of his other works through the decades, exposes the machismo, abuse and patriachy in the culture of Australia, which was overlooked as „Larrikinism“. The violence and power in the bands presented in this article draw their horror from the reality of an Australian culture that includes attempted genocide, colonial penal systems, abuse. These parts of Australian history are the very essence of ghosts, who are also an essential part of Australian history and the sound of the bleakness in these songs.

That’s enough backstory. I am now gonna present a few bands that really nail this sound you have asked about, Lavor, with some of the cool live videos that luckily exist online. Enough vegetables, here’s the payoff !

VENOM P STINGER

A cult band that is outshadowed by two of its members being in the far more popular (and amazing) Dirty 3, this band is the ultimate sound in mutant Aussie jazz punk. Drummer Jim White is a total journeyman in a million amazing projects, check him out in Xylouris White recently!

THE MOODISTS

A project bound at the core by husband and wife team Dave Graney and Clare Moore, of whom both would have very successful later careers, The Moodists also shared many members of Nick Cave’s Bad Seeds and Mick Turner from the above mentioned Venom P Stinger. All that and they aren’t even the most incestuous band on this list! The Moodists took all the swampiness of The Cramps mixed with a smarmy velvet joker in the form of frontman Graney.

ESSENDON AIRPORT

An arty ironic disco post punk band associated with the Roland Barthes inspired performance group

→ ↑ →
that is also VERY recommended to check out. Better than anything I can write in one paragraph, I offer you the liner notes to a recording:  “songs which combine many of the most facile and insipid kinds of music in a redeemingly dignified manner… creating new trivia out of old. All this takes place along with a kind of pedantic fetishism for small-repetition games – the music travels in circles, spirals and solid blocks of sameness and difference.”

GRONG GRONG

Utter chaos band, who had barely played when they were signed personally by Jello Biafra, before the lead singer went into a 9 month drug induced coma, only to reform some 19 years later. Just watch the docu:

The whole „Little Band“ scene.

A whole arty punk scene had gathered around Melbourne called the „Little Band“ scene. It was kind of like an anti-intellectual version of the Berlin „Echtzeitmusik“ scene perhaps, glamourised by the film DOGS IN SPACE. Again, thats a whole other article so here is a last clip, do your own research, and thanks Lavor!

Nem csak azért, mert ezen a héten CSÜTÖRTÖKÖN A GÓLYÁBAN újra lesz egy valódi Optimal buli, úgy mint utoljára, valamikor 23 milliárd évvel ezelőtt, amikor még hal repült az égen és nem sokkal azelőtt, amikor a Kos meghalt csillagbozót tövében – hanem amúgy is érett már egy nagy pofázás velük-róluk, (szerintem, mint nem-technós, se nem-teknós szerint) a mai elektromos-punkság alapkrújával, a Nagy Optimal istállóval, azon belül pedig az egyik oszlopos tagjával, Alpina testvéremmel, (aki nem mellékesen az RNR666 oldal frontend/backend mastermindja is egyben) és akit kb 23 milliárd éve folyton nyúzok, hogy meséljen a hőskorszakról. Na most mesélt, én csupán a hülye kiemeléseket erőszakoltam bele az alábbi szövegfolyamba.

Tilos rádió 2003

A 23-as szám „jelentésére” és hogy mit jelent a kínaiak szerint a 24. évedet taposni most nem csapnék le. Az egész úgy kezdődött, hogy borzasztóan inspirált minket a Minimal Headz – a Bernáth/y Sándor által gondozott csapat – elvégre miattuk tértünk át a Kispálról techno zene hallgatásra, és 1997-ben úgy döntöttünk, részben a „techno” levelezőlista tagjaival, illetve Pap Dáviddal (a.k.a. Popdavec) akivel mi ketten egymás fogadott tesói vagyunk, hogy feltétlenül szükséges hogy mi is szervezzünk egy Detroit techno bulit. Erre a XI. kerületi Sport büfében került sor, ami inkább kocsma volt, volt bádog söntése, ahol ott támaszkodtak a helyi öregek, meg volt mellette egy focipálya. A buli estéjén kb. 11-kor még sehol nem volt a hangcucc (de volt lézer!), amit egy Tilosból ismert srác hozott volna. Mivel már volt mobiltelefonunk, felhívtuk, és közölte hogy a cuccot meghozta, lerakta, összedugta, és mindenki rohadt elégedett. Az derült ki, hogy egy pár kilométerre egy szalagavatón rakta le, és persze hogy mindenki nagyon elégedett volt mivel nem számított az ottani zenekar ekkora kilowattokra. Ahogy ezt tisztáztuk, a srác, gondolom csírájában elfojtandó a rossz érzéseket, be is lőtte magát herkával. A Sport büfében közben többek között Dorka (akkor Frankhegy, ma Technokunst) mint meghívott fellépő várt nagyon lelkesen arra hogy megteremtsük az alapvető körülményeket, illetve nem volt ott Daniel Voltaire aki megsértődött hogy a neve mellé a „(Detroit)” megjegyzés került, holott én csak hülye voltam és komolyan vettem amikor Randolph, a nagy példaképünk, és akitől a Tiloson a máig pörgő műsorsávot örököltük, beadta adásban, hogy „és most következik egy fekete srác, Daniel Voltaire…”. Ezt egyébként a Daninak még nem is mondtam, úgyhogy ez volt, remélem hogy azóta megbocsátott. A történet többi része amúgy unalmas, sikerült a hangcuccunkat visszapakoltatni az IFÁra és áttelepíteni hozzánk, volt buli reggelig, mindenki faszán érezte magát.

Ezzel párhuzamosan, 95-től kezdtek el nyomulni nálunk az angol sound systemek, ami a másik nagy hatást gyakorolta a munkásságunkra. Az a háttere dolognak, hogy a Carl Cox, akinek a csapata ironikusan a Ministry of Sound nevet viselte, hasonszőrű maffiózókkal kilobbizta, hogy csak engedélyezett klubokban lehessen zenés-táncos bulikat tartani Nagy-Britanniában, amivel értelemszerűen lőttek minden spontán bulinak vagy az olyanoknak amikben nem volt egy valag pénz. És akkor néhányan (Spiral Tribe, Desert Storm, Total Resistance) fogták magukat és eladták a lakásukat vagy amijük volt és karavánként, általuk törzsinek hívott keretek között elindultak kelet irányába ahol a szabadságot remélték megtalálni. Ismertem egy faszit aki a Hasselblad kameráját adta el és abból vett lakóautót magának. Mindebből az az érdekes, hogy nem jópofizásból csinálták meg nyári kalandként, hanem hót komolyan. Aztán pár év múlva jött a hasonló törvény Franciaországban is, és vele a francia karavánok (új zenékkel, új szokásokkal; Voodooz Cirkl / Konglomeira, Oxyde). De még az angolokról annyit, hogy jó gyarmati attitűddel nem úgy jöttek, hogy “huh hát mi vagyunk az angolok, leülnénk itt a sarokban ha nem zavarunk” hanem sokkal inkább úgy hogy itt egy ásó, áss, ezt fel kell szerelni ide, meg kéne egy telefonszám üzenetrögzítővel (infoline, a facebook eventek őse), közben egyél egy tripet, meg amúgy nem tudunk-e hazatelefonálni, mondjuk valakinek a munkahelyéről éjjel. És akkor ott velük eléggé megtanultunk jég hátán is bulit csinálni, rájöttünk hogy nem kell mindenképp belépőt szedni, pláne ha ugyanazt a pénzt (ha van) elköltik nálunk a kis büfében, és nagyon élveztük az életformát, kint főzni szabadtéren meg pucéron fürdeni Egerszalókon (ami ma amúgy nem menne), és sokan a zenéjükkel (hardcore, breakcore) is szerelembe estek.

Hármashatár-hegy 2000

Már túl voltunk sok városi “kommersz” techno bulin és elég nagy freetekno bulikon a Hármashatár-hegyen mikor 2000-ben megcsináltuk az első magyar ingyenes bulit. Épp akkor rúgtak ki a munkahelyemről, úgyhogy éjjel bementünk és szarásig nyomtattuk a színes lézeren a szórólapokat amiket szétszórtunk a Budapest Parádén, lett is 10 fő a bulin, óriási megelégedésünkre, mivel az egész buli fokozhatatlanul gyönyörű volt. Egyébként ekkoriban jelent meg velünk egy interjú is az online Népszabadságban, ami a tartalmát illetően utólag is majdnem teljesen érthetetlen, kivéve azt a kijelentést hogy a partiszervezés művészet – ez lett annak a cikknek a címe is.

Ez kurva jó, de ez mind elég rég volt.

Kb. 2007-ig sok bulit csináltunk és az alap gárda is bővült meg változott állandóan, illetve a meghívott fellépőkből is egy viszonylag masszív hálózat lett. Kihagyok sok mindenkit, de például XRC (Kovács Balázs) aki most a pécsi egyetemen tanít az Elektronikus Zenei és Médiaművész szakirányon és állítólag mindket is említ az anyagban, vagy a Cema Turbo live act akik közül Cema Laci hangszereket gyárt és a Maks labelén jelennek meg zenéi. Kimondottan tagok közül pedig Vicsek Viktor ma abból él hogy mapping vetítést meg fényinstallációkat csinál tehetős megrendelőknek, Szasa (R2D2) és Zefyr a Lahmacunon zenélnek, illetve a már említett Pap Dávid viszi a tilosos műsort teljesen eklektikus tartalommal és azon kívül jazz és egyéb zenekarokat menedzsel, koncerteket szervez teljesen pótolhatatlan szereplőként a jazz szférában. Prell/Telesport Peti csinálja tovább a hardcore bulikat a Davoria csapattal ahol Thalium is zenél, mind a ketten halálosan jól. És volt Reakthor Ferink, aki az örök vadászmezőkön képviseli most már az OPTIMAL-t, sajnos.

“Egri vár” (Pilis) 2003

Az életérzés az a 90-es években a részünkről óriási idealizmus volt. Hittünk benne, hogy az egész világ jobbá lesz, többek között a techno zene által is, ami át volt szőve amúgy rendesen futurológiával. Kicsit hasonló volt az egész az olasz futurizmushoz vagy az orosz avantgárdhoz, csak az erőszakos részek nélkül. Itt magyarországon akkor kezdődött a kapitalizmus, úgyhogy jól elvoltunk, és a techno-punk-hippie sound systemeknek a társadalomkritikája sem annyira vonzott be még senkit. A nagyobb baj az volt, hogy a 2000-es évek végére a techno fokozatosan elkezdett pangani, illetve volt egy híg fos EDM, meg egy underground amibe egyre inkább hálni járt csak a lélek. Nem voltak fiatal szervezők, nem nagyon voltak fiatal DJ-k, alig volt új live act. Persze kivételeket lehet mondani, de az volt a félelme az embernek, hogy az egész egy öregedő generáció magánügyévé fog válni és kb. annyira lesz érdekes 10-20 éven belül mint valami elbaszott hagyományőrző mozgalom. Mi meg egyrészt aggódtunk, másrészt azt mondtuk hogy basszátok meg, nem mi fogjuk ezt a problémát megoldani, tessék lehet tolongani. És akkor egy idő után elkezdtek újra történni dolgok. Volt egy acid reneszánsz, és lehetett érezni hogy ez igenis nagyon mélyen érdekel embereket továbbra is. A bulikat elkezdték rave-nek hívni, és kb. a semmiből megjelentek 20-30 éves szervezők, tele hittel meg kakaóval és egy idő után csak kapkodtad a fejed mert nem volt világos hogy kiknek a buliján vagy, kik játszanak, csak hogy nagyon jó, semmi cécó meg mellészarozás. Vannak újra ingyenes bulik, illegál és legál, vannak komoly warehouse helyek, tavaly két új kis techno klub is nyitott, sok a fiatal DJ és zenész, vannak új kiadványok és labelek, él, zakatol az egész. Megnyugtató, hogy egyáltalán nem mi fingjuk a passzátszelet ma: sokkal több szabadságot ad mindenkinek a bandából.

RNR666: Szevasz Oliver! Talán el sem hiszed, hogy milyen kurvára örül Budapest, hogy végre eljösz hozzánk is!!! Lehet már tudni, hogy milyen showt fogsz tolni a LÄRMBAN MOST PÉNTEKEN? Egy decens djszettre számítsunk, vagy egy rohamsisakos full live action-t tervezel?

THE HORRORIST: Nagyon örülök, hogy végre Budapesten is játszani fogok. Live setet fogok játszani, jelmezben, videóval és minden mással, ami szükséges.  A műsor azokból az 1989 és napjaink között készült számokból fog állni, amelyek a legjobban működnek színpadon, vagy amikhez hangulatom van. Változatos szettre számítsatok.

RNR666: Utolsó lemezed az idei Separate Dimension, ennek a számait játszod, vagy csak olyat amit azóta írtál, esetleg előveszel akár 2001-ből is majd trekkeket? Mennyire vagy “multra visszatekintő” tipus, szoktál gyerekkori fotóidat nézegetni és rácsodálkozni, hogy tellik az idő?

THE HORRORIST: Nagyon nosztalgikus vagyok, szerintem fontos nem elfelejteni, honnan jöttünk. Másrészt folytonosan a jelenben élek, tudom, hogy az idő rohan és sok a teendő!

RNR666: Tényleg, milyen gyerek voltál? Rád is igaz, a the Cramps örökbecsű sora a “you better ask my momma how to make a monster”?

THE HORRORIST: Elég vegyes gyerek- és kamaszkorom volt. Egyik része fájdalmas volt, a másik fantasztikus. Szerencsém volt, mindig jó barátaim voltak. Majd rátaláltam a zenére, mellyel kontrollálhatom démonaimat.

RNR666: A magyar techno-underground már többször is próbált leszervezni téged Budapestre, de nem jött nekik össze, pedig úgy tudom, hogy Thalium-ot (Davoria) még személyesen is ismered! Hogy jött össze most mégis hogy Budapesten is fellépj?

THE HORRORIST: Emlékszem, nagyon meg akartam csinálni vele a show-t, de akkoriban magam szerveztem a fellépéseimet, egyidejűleg pedig nyitottam egy éttermet Berlinben VOLK néven. Egy kissé kicsúsztak a kezemből a dolgok, legalábbis a koncertek nyilvántartása terén, végül valahogy két bulit szerveztem egy időpontra és kénytelen voltam Thaliumékét lemondani. Nagyon sajnálom és elnézést kérek ezért. Az életben néha rá kell jönnünk, hogy túl sokat vállaltunk. Végül az ELITE szervezőirodához kerültem, ők mindenről gondoskodnak számomra.

RNR666: New Yorki vagy, de ha jól tudom Berlinben van a székhelyed. Europából kb mindenki New Yorkba vágyik, de a New Yorkiak meg Europába? Mi volt a késztetésed alapja, hogy itt élj? Miben más az európai szcéna mint az amerikai? Mi hiányzik európából és mi hiányzik az usából számodra?

THE HORRORIST: Egyrészt a zene, amit csinálok, nagyon erős európai hatásokat hordoz. Koncertmeghívásaim 80%-a Európába szól. Másrészt New York túl drága lett egy magamfajta előadó számára. Több, mint 2500 dollárt fizettem havonta egy 29 négyzetméteres lakásért. Berlinben kétszintes lakásom van két erkéllyel és tetőterasszal, havi 1300 euróért.

RNR666: Egy barátommal akivel sokat hallgatjuk a zenédet arról vitatkoztunk, hogy vajon mennyire lehetsz spirituális és mennyire materialista. Tegyél rendet a fejekben, kérlek! Test vagy lélek pártinak mondanád magad inkább?

THE HORRORIST: Nem érdekelnek a tárgyak, azok csak jönnek és mennek… Amíg itt vagy, az számít, amit létrehozol és hogy viszonyulsz másokhoz. Persze, szeretek különféle berendezéseket használni a stúdiómban, de végeredményben ez nem sokat számít.

RNR666: Szintén ettől a barátomtól tudom, hogy kurva nagy hangszerparkod van! Ez igaz? Azt gondolnám, hogy akusztikus gitárod és szájharmonikád nincs. Mesélnél a setup-odról? Vannak benne olyan kütyük amiket kifejezetten imádsz?

THE HORRORIST: Nemigen adok el semmit, mert régebben, mikor még megtettem, később mindig hiányzott az eladott tárgy hangja, vagy használata. Mivel jó régóta megvan ez a szokásom, nos igen, elég szép gyűjteményem lett az évek során. Van egy nagy moduláris szintim, vagy 30 dobgépem, stb… A kedvenceim az automatikus kísérettel rendelkező cuccok. Igazi kis időgépek ezek a ’80-as, ’90-es évekből!

RNR666: Köztudott, hogy ha a kedvenc zenéidről kérdeznek, vagy azokról amik hatással voltak rád, akkor elektronikus zenéket sorolsz fel, bár a koncertjeidet elnézve nekem sokkal inkább jut eszembe GG Allin, a Depeche Mode helyett. Hallgatsz, szeretsz kifejezetten NEM-elektronikus zenéket is? Sőt, kivancsi volnék, hogy mondjuk 2010 utáni nem-szigoruan elektronikusnak aposztrofált zenék közül mi az amit kurvára kedvelsz?

THE HORRORIST: Meghallgatok mindent. Néhány név a sok közül: Leonard Cohen, Daniel Johnston, a Foreigner, Lionel Ritchie. Megnéztem az iTunes-omat és pillanatnyilag ezek rajta a legtöbbet játszott előadók.

RNR666: Esküszöm, befejezem ezt az “ajánljeztmegazt-kezdetű” kérdéseket, de tudnod kell, hogy mint nagy filmbuzi, kiváncsi vagyok, hogy láttál-e mostanában valami fasza filmet, amit mondjuk alig ismernek az emberek, illetve szerepeltel-e már irtál-e már filmzenét, egyaltalan mennyire izgat téged a film mint műfaj?

THE HORRORIST: Láttad a “Bőr, amelyben élek” (La piel que habito) című filmet? Szeretem a filmeket, bár manapság egyre kevesebbet találok érdekesnek. Kubrick, Lynch, Gaspar Noe, John Hughes, Paul Thomas Anderson olyan rendezők, akiket természetesen szeretek, gondolom, sokan mások is így vannak velük.

RNR666: Végül, mesélj kérlek: munkásságodat, témáidat ismerve, simán el tudom képzelni, hogy rád van égve a “perverz állat” jelző. Harcolsz ez ellen, szarsz rá, vagy egyszerűen már elfogadtad magad szörnyetegként?

THE HORRORIST: Mindenkiben él egy szörnyeteg. Mindenki jó is ugyanakkor. Ilyen az ember-lét. Szeresd mindkét oldalt magadban és másokban és boldog leszel… időd egyik felében.

— — — — — — — — —

this article in ENGLISH language
fotók: Things to come Records
köszönet az interjú leszervezésért: Technokunst
a kérdéseinket és a válaszokat fordította: Csati

RNR666: Hi Oliver! You wouldn’t believe how happy Budapest is, now that you finally visit us THIS FRIDAY! What are your plans? Should we expect a decent DJ show, or a helmeted full live set?

THE HORRORIST: I am very pleased to be coming to Budapest for the first time. I will be playing live with outfits, video and everything else!

RNR666: Your last album is this year’s Separate Dimension. Will you play mainly from this album, or music that you wrote since then, or you might even be picking out tracks from 2001?

THE HORRORIST: The show is the tracks I recorded since 1989 that work the best live or just what I am in the mood to play. Expect a wide variation of music.

RNR666: How much do you like looking back on the past, for example looking at childhood photos and wondering how much time has passed since then?

THE HORRORIST: I am very nostalgic and it’s important to know where you came from. On the other hand I always am living in the moment and I keep very aware time is passing fast and there is a lot to do!

RNR666: Let’s do just that for a moment. What kind of a kid were you? Is Cramps’s undead line “You better ask my momma how to make a monster” true for you too?

THE HORRORIST: I had a mixed childhood and teen years. Part was very troubled and part was amazing. With luck I always had a great group of friends and then I found music to control my demons.

RNR666: The Hungarian underground techno scene were trying to arrange a show for you since many years. Somehow, it never worked out up till now, although, as I hear, you are well acquainted with them and even personally know Thalium (Davoria). Where did you meet and how did it come that you’ll play in Budapest?

THE HORRORIST: I really tried to get the show to work with him but during that time I was doing my bookings myself and was opening a restaurant in Berlin called VOLK. Things got out of control on my end as far as being organized with the bookings so I ended up double booked and had to keep canceling with Thalium. I do apologize for that. Sometimes in life you think you can do more than you can. Finally I got on the best booking agency ELITE and they take care of everything for me.

RNR666: You are from New York and currently reside in Berlin. Everyone from Europe longs for the US and people from the US come to Europe? What made you want to live here? How is the European scene different from the US scene? What do you miss in Europe, and what did you miss in the US?

THE HORRORIST: Well the music I create is very European influenced so 80% of my bookings are in Europe. NYC also just became too expensive for an artist. I was paying over $2500 a month for a 29 square meter apartment. In Berlin I have a duplex (2 levels) with 2 balconies and a rooftop for 1300€.

RNR666: I entered an argument with a friend with whom we listen to your music a lot, about how spiritual and how materialistic you might be. Please, put our minds in order. Are you more body, or soul?

THE HORRORIST: I don’t care about objects they come and go. What matters is what you create and your relationships while you are here. Of course I like to use equipment in my studio but in the end it really doesn’t matter so much.

RNR666: He told me also, that you have an enormous collection of instruments. Is it true? I wouldn’t associate you with a Classical guitar or a harmonica. Would you tell us about your setup? Are there some gadgets you particularly like?

THE HORRORIST: I rarely sell anything because early on when I did I always missed the sound or use of something. Since I’ve been doing this so long yes I’ve collected a pretty nice studio of toys. I have a large modular, 30 drum machines etc… My favorite pieces are machines that have auto accompaniment in them. 80s and 90s boxes that play little parts for you. They are real time machines!

RNR666: A well-known fact is when they ask you about your favorites, or music that influenced you, you usually mention electrica. Watching your concerts nonetheless, GG Allin comes to my mind sooner than Depeche Mode. Do you listen to, or like expressedly non-electronic music as well? For example, from the post-2010 not strictly electronic scene, what do you enjoy the most?

THE HORRORIST: I listen to everything. Some of what I listen to most is Leonard Cohen, Daniel Johnston, Foreigner, Lionel Ritchie. If you look at my iTunes most played this is what comes up on top.

RNR666: I swear I won’t ask for more recommendations, but I, as a movie freak, am really curious about have you seen any badass movie that’s not mainstream? Have you played in, or written a score for a movie? How much does film, as a genre, interest, or influence you?

THE HORRORIST: Have you seen “The Skin I Live In” also known as La piel que habito? I love movies although these days less and less new ones are being released I find interesting. Kubrick, Lynch, Gasper Noe, John Hughes, Paul Thomas Anderson are some director that of course (and everyone else I think) loves.

RNR666: Finally, please tell, judging by your work and topics, I can easily imagine that the stamp of the “perverted animal” is stuck on you. Do you fight against it, don’t give a shit about it or have you simply accepted yourself as a monster?

THE HORRORIST: Everyone has a monster inside. Everyone is also a good person too. This is what is is to be human. Love both sides in yourself and others and you will be happy… half the time.

/// /// /// /// /// /// /// /// ///

all photo credits: Things to come Records
thx & bigup: Technokunst
eng translate: Csati

Ha még nem hallottál a LAHMACUN rádióról, akkor biztos nem hallottál a Lahmacunon hétfő esténként 6 és 7 óra között hallható SZMÚTI CSORBA című műsorról sem. Persze, te sem lehetsz tökéletes. Most viszont alkalmad nyílik rá, hogy kiköszörüld ezt a csorbát. Ennek érdekében és amúgy is beszélgettünk egyet Baksa Gáspár barátunkkal, aki töretlen lelkesdéssel gyűjti, aprítja és főzi össze hétről hétre zenei csemegéit, amelyeket hallgatva még Burroughs meztelen ebéd-definíciója is eszembe jut, miszerint a Meztelen Ebéd nem más, mint: “a frozen moment when everyone sees what is on the end of every fork” – de levest, ugyebár nem villával eszünk, kivéve ha sűrű, mint egy szmúti csorba.

Ha valaki nem tudná, mesélj, hány adáson vagy túl és egyáltalán mi a koncepció: ez egy zenei, vagy inkább gasztro műsor?

A Szmúti Csórba volt az egyike az első műsoroknak a Lahmacun rádión, azóta heti rendszerességgel “főzök” új műsort, kb. 30 műsor készült el eddig.
A műsor nevét maga a Lahmacun (török pizza) tematika mentén találtam ki, lévén az is egy táplálék, arra gondoltam követem azt a vonalat és anyukám “mindent-belerakunk” levesei inspirációjából Szmúti Csórbának nevezem el – ami vajdasági szerbizált magyar megfogalmazásban kevert levest jelent. Ez a mindenféle keveréket felhasználó név jól illett a zenei koncepciómhoz, amiben sokfajta zenei stílusnak akartam teret adni.

Nem titok, hogy nem csak műsort készítesz de a Lahmacun fejlesztésében is részt veszel. Mit szóltal amikor Bokor Peti (neves filantróp, aki a Lahmacun rádiót kitalálta, megcsinálta és fenntartja) megkeresett a rádió ötletével? Van ilyesmire igény? Hallgatnak az emberek rádiót? Te hallgatsz és téged hallgatnak?

Örültem amikor megismertem Bokor Petit és láttam benne azt az aktivitást, lelkesedést és az összefogó erőt ami a budapesti szcénának nagyon jól jön – hogy a sok kicsi, nagyon izgalmas történéseket egybefogja. A Lahmacun rádió ötlete az mmn blog kiegészítéseként jött létre. Egy haverom (Ioanis) szintén egy rádió elindításán munkálkodott akkoriban és már megvolt neki a technikai felkészültsége ebben (szerverek, informatikai beállítások) – összekötöttem őket, kialakítottunk egy kezdetleges weboldalat és elindult a Lahmacun rádió adása. Hogy mekkora igény van rá, nem tudom átlátni, de mindenféleképp nagyon pozitívak a visszajelzések és a rádiós munkatársak fáradhatatlan munkájának köszönhetően jól működik az egész. Személy szerint én nagyon ritkán hallgatok rádiót, de kellemes meglepetésekkel találkozok lépten-nyomon amikor rászánom magam, sokszor nagyon izgalmas új zenéket fedezhetek fel ilyen csatornákon. A mai internetes világban minden elérhető a zene iránt érdeklődőknek, de a hatalmas globális dzsungelben nehéz megtalálni a minőséges dolgokat, ezért is szükség van jó irányadókra.

Melyik “tányérod” a személyes kedvenced?

Sok fajta zenét hallgatok, nem tudom magam egy stílusra leredukálni… A lista pedig túl hosszú lenne. Műsoraimat tematikus blokkokra igyekszem felosztani, legyen szó az extrémebb industrial/noise/metal zenékről (Chilli leves), elektronikus zenék (Hidegleves), musique concrete (Cérnametélt leves), punk/rock/metal (Bableves), ethno/neo-folk (Palócleves), prog-rock (Minestrone leves) vagy a tematikus, egy-egy alkotóhoz köthető műsorokra (Conny Plank, Daniel Miller, Mick Harris, Hortobágyi László, Mario Marzidovsek, stb.)

Ha nyithatnál egy estére egy Szmúti Csorba lakáséttermet, akkor mi lenne az a háromfogásos, egymástól kellőképpen különböző mégis harmonikus ÉLŐ zenei menü amit felszolgálnál?

A már nem élő/nem aktív zenészek listája hosszú lenne, de ha az élő/aktív együtteseket vesszük, akkor: Carter Tutti, JK Flesh, Krzysztof Penderecki lenne az étlapon. Nekik még valódi, finom levest is főznék!

Bob Berttel az instagrammon keresztül lettünk ismerősök és nem csak azért gondoltam, hogy jó lenne csinálni vele egy interjút, mert, hogy ő volt a Sonic Youth dobosa a 80-as években (Richard Edson után és Jim Sclavunos előtt), hanem azért is, mert az Bob instagramját elnézve, gyakorlatilag szegről végről mindenkit ismer az űgynevezett r’n’r undergroundban. Nem csak sztárokról és nem csak a Sonic Youthról kérdeztem, a cikkben felhasznált képeket viszont egytől-egyig Bert instagramjáról loptam. Bocs, Bob.

View this post on Instagram

Attention #hoboken 💥 You can now purchase my book at TUNES! Also I will be talking about it and playing some tunes @wfmu this Saturday at 4 on the @toddophonic show 😎🍭 @hozacrecords 😻

A post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on Apr 12, 2019 at 7:16am PDT

I have became acquainted with Bob Bert through Instagram and I didn’t just think it would be cool to interview him because he was playing drums for Sonic Youth in the ’80s (after Richard Edson and before Jim Sclavunos), but also because looking at his insta, I was convinced he knew every single soul in the so-called R’n’R underground. I asked him about a lot more than just stars and SY. I stole all the attached photos off his Instagram account. Sorry, Bob.

View this post on Instagram

Attention #hoboken 💥 You can now purchase my book at TUNES! Also I will be talking about it and playing some tunes @wfmu this Saturday at 4 on the @toddophonic show 😎🍭 @hozacrecords 😻

A post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on Apr 12, 2019 at 7:16am PDT

Május 17-én már másodjára jönnek RNR666 buliba a kedvenc ruszkijaink, a Total Rejects. Ezen az estén fellép velük a szintén orosz hc-punk, a Fake Fun és a szegedi (általam a plakáton teljesen tévesen leszintipankozott) Testrablók. Nekik, a Testrablóknak hála, előbb Szegedre mennek az oroszok, majd hozzánk Budapestre a Gólyába. A Total Rejects frontemeberével Igorral (aki az alábbi fotón vízszintes testhelyzetben látható) pofáztam egy nagyot így pár nappal a buli előtt, olyan dolgokról amik talán titeket is érdekelhetnek napjaink Oroszországáról és a mai orosz rockandrollról.

RNR666: Igor, te Permből származol, amiről kb annyit tudok, hogy kurva messze van: Budapesttől több mint 3200 kilométerre keletre (összehasonlításképpen: Barcelona-Budapest nagyjából 1900 km), de mesélj, mi a helyzet Permben? Van ott nagy punkzenei élet?

Igor: Now not. But in past we did a so called Bad taste crew bookency were we booked a local little garage punk/noise scene – The Powlers, Lo-Fi Woman, Twisted Superheroes, B-Movie Massacre, Killer Nerd etc. I played in most of them on different instruments . This series of parties was called Bad Taste party.

RNR666: Na és úgy általában mi a helyzet Oroszországban? Hova menjen az aki bele akar botlani az orosz undergroundba?

Igor: It were always a big megapolices like Moscow and St Petersbourg most of the scene is concentrated there. But there is also a strong punk scene in Nizhniy Novgorod nowadays. In a province cities scenes are mostly concentrated around 1 energetic person. In the city Kirov it is concentrated around Pavel Myatny ( bands – Superkozly, Operciya Almaznoye Bikini etc), in Nizniy Novgorod around Vanya Chuvash (bands – Pospish Potom, Muzhik etc)

RNR666: Ti a Total Rejects-szel a klasszik 77-es punkot toljátok. Vannak nagy újdonságok oroszországban, bandák, stilusok, amik csak rátok jellemző?

Igor: I don’t think there is something new – special russian style. Even soviet underground bands sounded like their favorite western bands but much more lo-fi. For Total Rejects – we decided to play a straight western garage punk with a big influence a dirty punk 77 bands like Germs and GG Allin and as loud as possible. We want every our show to be an extreme attraction.

RNR666: Oroszországot valahogy úgy képzelem, hogy nálatok valaki valakivel valamiért mindig verekszik. Vannak nagy harcok a szcénák között?

Igor: It was in 1990s when young guys fought on the streets. For examples punks against rappers – it was super funny. Now not. Everything is peaceful in music and people are openminded.

RNR666: Most a Fake Funnal jöttök, de legutóbb, 2018 nyarán Leo Fishhead cimborátok (szentpétervári trash-blues onemanband) volt itt veletek és lépett fell a Total Rejects előtt az Aurórában. Mi van Leoval? Vége a barátságnak? Befejezte a rockandroll ipart?

Igor: No, he has some shows in Spain soon. He has no problems with concerts and tours. When we played first time with Fake Fun last autmn we drunk a lot after and decided to plan a split tour for spring, so it was planned even before our winter balkan tour with Leo Fishhead. Unfortunatly there is no 10th place in a van((( He really wanted to join … but may be next time in Budapest!

RNR666: Mi most az interneten pofázunk, viszont elég aggasztó híreket hallani arról, hogy az oroszok hamarosan lekapcsolódnak a netről és lesz egy saját, különbejáratú hálózatotok. Ti mit tudtok erről? Para van? Hogy fogtok facebookozni, bandcampezni, instagrammozni? – és még sorolhatnám…

Igor: Don’t worry there will be no shit like that. It was one of the deputies who offered some sort of that but everybody laughed at him, everything is a western spy propoganda hahahah! you know our stupid prime minister is instagram and twitter addicted. the real thing is one deputy offered to close facebook in Russia and thats all but it was not supported by the government. Never heard about closing worldwide internet.  I also don’t believe that in germany every second guy is a gay as it is said here)))) I prefer to filter political news from the both sides!

A „Csak egy műalkotás van .. az Élet” című kiállítás Genesis Breyer P-Orridge egyedülálló kozmológiájáról szól, akinek az elmúlt 50 évben összegyűlt életműve következetesen tágította a hang, a gondolat és a tapasztalatok határait. Az okkultista elméletek (Aleister Crowly)*, a Fluxus** és William S. Borroughs*** által inspirált
Genesis Breyrer P-Orridge azóta, hogy megalapította a provokatív művészeti kollektívát a COUM Transmissions-t**** Londonban (1969- 1976), a művészet és a zene élvonalbeli tagjává vált.

A Throbbing Gristle (1975-1981) énekeseként meghatározó szerepet játszott az ipari zene születésében, emellett a Psychic TV *****(1981-1987) kísérleti videó művészeti és zenei csoport vezetője volt, ami 2003-ban PTV3-ként működött. Napjainkban továbbra is az ismeretlent kutatja saját teste megtagadásával, illetve egy közös test gondolatával..

A cut-up (vágás), mind technikaként, mind ötletként, Breyer p-Orridge életművének alapja. Úgy véli, hogy a „cut-up” Brion Gysin******, és barátja, valamint munkatársa Burroughs által kitalált technika, nem csak a 20., de a 21. század legjelentősebb kulturális eszköze is. A vágásnak megvan az a képessége, hogy meglévő kép, szöveg, vagy más entitás dekonstruálásával, és újrakonfigurálásával valami teljesen újat hozzon létre, amely a tartalmat teljesen új megvilágításba helyezi.

Genesis Breyer P-Orridge először Mail artban jelentkezett a „cut-up” erős technikájával. A II. Erzsébet királynőről készült pornográf kollázsok majdnem börtönbe juttatták. A vágás rítusát jelképezik a képek, mind a papír -, mind a valódi hús vágását, illetve a hang vágását is új zene létrehozása közben és a COUM-Transmission konfrontatív performanszai során is. Ezeknek a műfajoknak az összessége az ötletek és lehetőségek kaleidoszkópikus pillanatait mutatják.

Végül saját testének vágására és újjáépítésére szolgáló technikát választottak élettársával, Lady Jaye-vel. 1996-ban kezdték el a mindent megváltoztató Pandrogyne projektjüket. Gyerekek helyett a pár úgy döntött, hogy egy új embertipussá alakítja a szeretetét. Kozmetikai műtétek sorozatain mentek keresztül, hogy egymás tükörképeivé váljanak, és létrehozzanak egy harmadik entitást, a pandrogenikus Breyer P-Orridge-t. Lady Jay 2007- es hirtelen halála óta Breyrer P-Orridge többes számban beszél magáról, hogy élettársát életben tartsa magában.

Mint pandrogyne, Genesis Breyer P-Orridge úgy érzi, hogy egyetlen nagy test létezik a világon. Visszautasítja a feltételezetten előre programozott DNS gondolatát, ami azt jelentené, hogy nincs irányításunk az igazi evolúció fölött. Ezt bizonyítandó, különböző transformációs beavatkozásokkal, új aranyfogakig és a mellimplantátumig terjedő testváltozáskon keresztül törekszik arra, hogy lebontsa a testét. Nem hiányosságok pótlása ez, hanem egyszerűen a műtárggyá alakulás folyamata. Egész oeuvre-ja arról szól, hogy új tapasztalatokkal tudatosan átformálja teljes lényét, végül is, ez az ÉLET / L-if-E.

(Leonor Faber-Jonke kísérő szövege alapján.)

There is only one artwork… L..if..E
Genesis Breyer P-Orridge kiállítása a GRAUZONE Fesztiválon.
2019.február 1. – március 2. Billytown – The Hague

Jegyzetek:

*Aleister Crowly (1875-1947), Angol okkultista, mágus, író, költő, hegymászó, sakkjátékos, festő, asztrológus, hedonista. Összeesküvés elméletek szerint a popzenében is megjelennek a tanai, mint pl: Ozzy Osbourne_ Mr Crowly, Iron MAiden_Moonchild, David Bowie_ Quicksand, Beatles_ Sgt. Pepper Lonely Hearts Club Band, Jimmy Page_ Stairway to heaven, stb.

**Fluxus (latin eredetű szó, jelentése áramlás) művészeti irányzat, ami a dadaizmus folytatásának tekinthető. Intermediális műfaj, ami magába foglalja a festészetet, happeninget, irodalmat, zenét. Fő képviselői: John Cage, Nam June Paik, Yoko Ono, George Maciunas, Ben Vautier, Carolee Schneeman, Alison Knowls, ect.

***William S. Burruoghs (1914-1997) amerikai író, előadóművész. A beat-, és popnemzedék teoretikusa, okkultista tanok kutatója. A világhírt a Meztelen ebéd című könyve hozta meg számára. A regény a kábítószerhasználat, és a valóság adta úti élmények és társadalmi utópiák leírása. Munkássága olyan zenészekre hatott, mint Patti Smith, Lou Reed, Laurie Andreson, Kurt Cobain, Nick Cave, etc.) Ő találta ki a Heavy Metal kifejezést és tőle származik a híres „languege is a virus” gondolat, amit Laurie Andersontól ismerünk. Életének utolsó évtizedében részt vett a Káosz Mágikus Mozgalomban és tagjai közé választotta az Illuminatus.  Mágikus technikáit – a cut-up-ot. – használta Genesis P-Orridge. P-Orridge több mint 10 évig állt kapcsolatban Burroughs-al és Brion Gysin-nel.

**** A COUM Transmission egy zenei és előadóművészeti kollektíva volt Angliában 1969- 1976 között. Gyakran változó tagsággal, szellemi és bűnözői elemekkel dolgoztak. 1976-ban a londoni Kortárs Művészeti Intézetben, a Prostitúció című kiállításon pornográf fotókat, rozsdás késeket, fecskendőket, véres szőrt, egészségügyi betéteket és fotókat állítottak ki. A galériába prostituáltakat és punkokat vettek fel személyzetnek. A parlamentben vitát képezte az ilyen esméenyek állami finanszírozása és a konzervatív politikusok a COUM-ot a nyugati civilizáció roncsaiként emlegette, és magyarázatot követelt a kulturális minisztertől. A cut-up műveket be kellett keretezni és az újságokban is megjelent, hogy hagyományos tárlókba rendezték a kiállítást. A Kortárs Művészeti Intézet népszerűsége nagyot nőtt a kiállítás hatására.

*****Psychic TV / PTV. 1981-ben alakult kísérleti videóművészeti zenei csoport/zenekar Peter Christopherson video rendező közreműködésével. A PTV az acid műfaj egyik úttörője.Thee Temple ov Psychick Youth a.k.a. T.O.P.Y. társaság egyidőben alakult a zenekarral és egy okkult rend filozófiai szárnyának szánták a rajongói klubot, amit P-Orridge 1991-ben elhagyott.

******Brion Gysin (1916-1986) Befolyásos művész, ikonoklaszta/ képromboló. A cut-up technika kifejlesztése fűzödik a nevéhez. Képzett hálózatépítő volt, többé kevésbé a marokkói életre és mágiára építette a post-beatnik, romantikát, mindenközben egy nemzetközi meleg kultúra főszereplője is volt Amerikai és Európa szerte. Genesis Breyer P-Orridge a vele és Burroughssal való együttműködésre építette a Throbbing Gristle és a COUM Transmission projekteket. P-Orridge – Brion Gysin: His name was Master című kötet P-Orridge saját írásai mellett Gysinnel készült interjúit tartalmazza.

szöveg és fotók: Szabó Eszter Ágnes

“Ha nekem ilyen vénáim volnának, kirúghatnék a hámból!” – mondja Burroughs zavarbaejtően őszinte, öreg Matróza, amikor megérint egy fiatal könyökhajlatot. Ti meg vén faszok, ültök otthon, rátok omlanak a megsárgult falak és véget nem érően siránkoztok, hogy bezzeg tíz, meg húsz, meg százötvenmillió évvel ezelőtt mennyivel élettel telibbek voltak a vénák. Persze, tévedtek, mint mindig, amikor elveszítitek a kapcsolatot a valósággal és azt képzelitek, hogy az aranykor rég véget ért. Segítek emlékezni: az aranykor addig tart, amíg el nem hitetitek magatokkal, hogy rég túl vagytok rajta. Ezért aranykorra vonatkozó kérdést, ha jól emlékszem, fel sem tettem az EXILES Kolbenheyer Erikjének. Beszélgetésünk, a siránkozóknak talán nem is lesz könnyen dekódolható. Pedig kevés izgalmasabb dolog történik mostanában a föld alatt annál, mint amit EXILESék csinálnak, kábé minden második héten: 224, ooo & MA’AM, Alley Catss, Fausto Mercier, Juhász Tamás (vele készült interjúnkat ITT olvashatjátok), obwigszyh és normál tamás részvételével az orrvitorlák alatt. Gyakran tűnik fel ezen a csodálatosan új fedélzeten a FOR., a zavarbaejtően őszinte, öreg matróz TELEϟPORT, Mike Nylons és maga a nagy TH Anatol is. Az EXILES zászlókat Császár Adrienn, Csocsán Laura, Csernovszky Júlia és Pál Tamás szövik, én pedig most 666 csomó sebességgel megpróbálok behajózni Erikkel a legkortársabb elektronika vad vizeire, ahol Erik szerint olyan nevekről is hallani fogunk hamarosan, mint erdži, KURO, Scolaari, Desdemona Dæne – de ne ússzunk ennyire előre.

Jól sejtem, hogy az EXILES a legfrissebb rügy a magyar elektronikus zene lángoló csipkeborán, vagy van szervezőcsapat/kiadó aki már utánatok jött létre?

 Számtalan művészeti / dj csapat bimbódzik épp (Rave-olution, Raveu, Pursuit of Acid, Műhely, Persephoné, Eclipse Totale) de saját tartalomgyártásban a Left 2 Die Rex a legzsengébb.

 2016-ban volt először ezzel a névvel egy kapszula event, egy tisztelgés az alapvető nevek előtt. Utána 2017-ben politológia szakon, előadások alatt egy évig nyomkodtam a Soundcloudot, ki is basztak. Ellenben lett sok név, egyik vezetett a másikhoz. ’17 Szeptemberében jött ki az első válogatás, akkor még csak a Prellt és Jankyt ismertem személyesen. Organikusan alakultak a dolgok, az egészet a zenei közösség iránti sóvárgásom fűtötte, aztán kopogtattak a tehetséges humánok. 224-t még a szombathelyi breakcore / dnb-s időkből ismertem (sic), becsatlakozott a Csernovszky-Makay flotta és Juhász Tomi, Fausto Pécsről, azóta megalakultunk, mondhatni családi a viszony. Az évben turnéztunk, játszottunk vidéken (Győr, Esztergom, Pécs), külföldön (Pozsony, Berlin), hívták még a zenészeinket Varsó, Ljubljana és Párizs brigádjai is. Továbbá kaptunk egy kedves levelet Japánból, ami, azóta is rendkívüli motiváció a működésben.

Se a teknós, de még a technós haverjaim se szívesen válaszolnak olyan nagy (hülye) teoretikus kérdéseimre, hogy például mit takar a rejtélyes 23-as szám, hogy mi a kitapintható különbség a techno és a tekno között, vagy, mondjuk arra, hogy milyen hatások mentén jutott el az experimentális elektronika a mai formájához. Ez utóbbi kérdés boncolgatásában én kb. odáig jutottam, hogy minden ami freakebb mint a Stoogesból lett punk és másképp arcba baszós, mint az MC5-ből lett metál, az mind-mind a Velvet Underground kabátjából bújt elő az idők kezdetén – így végső soron az is amivel ti, elektronikus fejek foglalkoztok. Hagyjuk persze a múltszázadot, de abban viszont segíthetnél, hogy az elmúlt 19 évben mik voltak azok a mérföldkövei a zenének, amik nélkül az EXILES sem lenne az ami?

 A google szerint a 23 a numerológiában a szabadság száma. Szerintem a fő distinkció a techno és a tekno közt (vagyis ahogy, én képzelem), hogy a techno a család, a tekno a törzs, műfajilag. Techno a nagyobb halmaz. Zeneileg a tekno még mindig képes lázadást kommunikálni, a tekno az idősödő anarchista barátaid, a techno az övtáskás fashion gyermekek. Egyik sem létezhetne a másik nélkül. Fontos lehet még a térbeliség a teknoban, nincs színpad, nincs kiemelt 1000 eurós booking, nincs jópofa vacsora, viszont vannak nemzetközi barátok, akik nálad alszanak, és szónikus fegyverekkel igyekeztek elpusztítani a fennálló rendet. Az első trauma nekem a LaKing – Liveless (2001), az eszmélés, hogy rendes gépzenéért nem kell messzire menni, megalapozta azt a geospecifikus hozzáállást, hogy hazai artistokat szeretnénk bemutatni. Tigricsről a FREEE magazinban olvastam először kamaszként, Fine Cut Bodies-t egy random fesztiválon volt szerencsém lehallgatni, Anorganik pedig személyesen is sokat hozzátett az ízlésemhez egy berlini nyár során. Továbbá volt az Animának egy remixalbuma (Upload Download), kiadók terén pedig az UGAR és a Chi voltak az előképek. DJ-k közül LIA és Vida (rip). Tapasztalatok és hatások terén annyit, hogy funkcionális tánczenével el lehet jutni a falig, szerintem a tánctéri unalom az, ahol felüti fejét a tagadás szelleme. Bár ki-hogy, aki épp az elektroakusztikus dolgokból érkezik, annak pedig épp a dinamika lehet az érdekesség. Szerintem, aki kísérleti tánczenét akar csinálni, annak szerencsés tisztában lenni a négynegyed alapjaival. Mi próbáljuk klubzenét és a hardcoret is dekódolni, átragadni ütemeket, urbánus hangokat, deformálni vagy újraértelmezni őket, ha kell gyermekien játszani velük. Valahol a műfaj is csak ruházat.

Másik fárasztó kérdésem szokott lenni amit Makstól, Gördönön át Prellig senki sem szokott szeretni megválaszolni, hogy jól megkülönböztethető-e egy 1998-ban és mondjuk egy 2018-ban rögzített techno? Te milyen attribútumok mentén teszel különbséget régebbi és újabb technók között, vagy úgy is kérdezhetném, hogy lefagyna-e egy 90-es évek beli parti közönsége egy időgéppel visszarepített 10-es éveben készült trekk hallatán?

 Talán egységesebb masszaszerűbb lehetett akkor a techno, ma inkább hisztérikusan metálos, dalszerű, individualista sound lett, vagy épp jellegtelen konzervzene, már kevésbé a kontinuitáson, inkább az előadásmódon van a hangsúly. Továbbá, akiknek van tapasztalatuk abból az időszakból, mind azt vallják, hogy nem volt ilyen műfaji elkülönülés, sokkal jellemzőbb volt az eklektika. Nem biztos, hogy észrevennék az időgépet lévén, hogy az aktuális zenék többsége szándékosan úgy szól, mint akkor (lol).

Követitek, követnetek kell, hogy mi történik experimentál/techno vonalon kelet-európában, vagy bőven releváns a legszélesebb sodorral tisztában lenni? Ugye nem? Tartjátok a kapcsolatot a szlovák, a szlovén, ne adj isten a mongol, vagy a venezuela exiles-szerű képződményekkel is?

 Nálunk a crew alakítja az identitást hónapról hónapra, de persze követek több brigádot, főleg Pozsonnyal vagyunk testvéri szinten, ottani kiadók közül az Urbsounds van közel, eventek terén a Fuga klubban van mindig releváns műsor. Tényleg csodálatos a Bratislava szcéna, kicsi, ugyanakkor működőképes az infrastruktúrájuk (önkormányzati támogatás kísérleti zenére…). Továbbá a ljubljanai MODEM-el közeledünk, állandó kontakt még a chicagói Radio Benska, illetve a lengyel Oramics-szal ápolunk diplomáciai viszonyt.

2000-ben talán csak remény szinten volt meg pár emberben, hogy néhány év alatt ki fog pukkanni a dnb lufi, mint ahogy kb. 2010-ben jött majd ment a dubstep – szóval, ahogy én látom: sebesen fluktuál az elektronikum. Te, mint, aki hivatalból is rajtatartod a füled az új hangokon, mit gondolsz, 2029-ben mi lesz az amire, mint kifulladt trendre fogunk csak visszanézni? És ami igazán érdekelne: szerinted mi fog történni a következő tíz évben elektronikus szintéren?

 Szerintem ez úgy működhet, hogy a vezető telekommunikációs vagy energiaital-gyártó cég, vezető zenei leányvállalatainak vezető bloggerei hónapról hónapra kijelölik a nyugat számára még feltáratlan EGZOTIKUMOT. Félreértés ne essék fel is keresik a local herokat, onnantól egy bolygónyi copycat másolja az aktuális soundot, majd így heréli ki, dobja el és hagyja magára a lokalokat a hype. (Tibilisi, Kiev etc.). Ennek megfelelően afrikai tribal trap-gabber fúziók várhatók és egy breakbeat-bigbeat reneszánsz is adná magát amúgy. A közeljövőben szerintem a kevésbé nyers és ipari hangok (az EBM is eltűnik – újra) kerülnek előtérbe, acid jazzes, funkos, színes, komplex technókban reménykedem.

2018. december 22-én jött ki a legutóbbi EXILES cucc, előtte egy nappal pedig lezajlott a Céges Karácsony x EXILES x T+U buli (ami fasza volt de a fenti színpadon kurva halk, boccs). Tudható már, hogy mik jönnek ezután?

 Mehh, akadtak más problémák is azzal az eventtel, szociológia kísérletnek indult, ennek megfelelően viseltetett, mosom kezeimet. Kiderült, hogy nem áll jól nekünk a trash, na. Voltak, akik élvezték… Igen, december 22 volt MA’AM szóló albuma, mire ezt olvasod már megjelent normál tamás és obwigszyh split anyaga. Január 25-én csinálunk egy showcase-t a Dürerben a tokiói Kyokát szupportálandó, február 1 pedig kollaboráció az imádott antitézisünkkel, a PÉNZ crew-val, a Food Not Bombs javára.

Ha 2019-ben csinálnánk egy közös EXILES-RNR666 bulit, ahova mi mondjuk elhívnánk egy magyar és egy külföldi, általunk legelektronikusabb punknak itélt fellépőt, akkor erre a bulira az EXILES kit delegálna magyar és külföldi legpunkabb elektronikusként, akiket mondjuk még ki is tudnánk fizetni?

 Hazaiként a n o a h s t a s (interjúnk ITT). A külföldi egyértelmű, hogy Anklepants.

 

(a cikkben felhasznált fotók: Berlin, 2018.11.31. Urban Spree)