A „Csak egy műalkotás van .. az Élet” című kiállítás Genesis Breyer P-Orridge egyedülálló kozmológiájáról szól, akinek az elmúlt 50 évben összegyűlt életműve következetesen tágította a hang, a gondolat és a tapasztalatok határait. Az okkultista elméletek (Aleister Crowly)*, a Fluxus** és William S. Borroughs*** által inspirált
Genesis Breyrer P-Orridge azóta, hogy megalapította a provokatív művészeti kollektívát a COUM Transmissions-t**** Londonban (1969- 1976), a művészet és a zene élvonalbeli tagjává vált.

A Throbbing Gristle (1975-1981) énekeseként meghatározó szerepet játszott az ipari zene születésében, emellett a Psychic TV *****(1981-1987) kísérleti videó művészeti és zenei csoport vezetője volt, ami 2003-ban PTV3-ként működött. Napjainkban továbbra is az ismeretlent kutatja saját teste megtagadásával, illetve egy közös test gondolatával..

A cut-up (vágás), mind technikaként, mind ötletként, Breyer p-Orridge életművének alapja. Úgy véli, hogy a „cut-up” Brion Gysin******, és barátja, valamint munkatársa Burroughs által kitalált technika, nem csak a 20., de a 21. század legjelentősebb kulturális eszköze is. A vágásnak megvan az a képessége, hogy meglévő kép, szöveg, vagy más entitás dekonstruálásával, és újrakonfigurálásával valami teljesen újat hozzon létre, amely a tartalmat teljesen új megvilágításba helyezi.

Genesis Breyer P-Orridge először Mail artban jelentkezett a „cut-up” erős technikájával. A II. Erzsébet királynőről készült pornográf kollázsok majdnem börtönbe juttatták. A vágás rítusát jelképezik a képek, mind a papír -, mind a valódi hús vágását, illetve a hang vágását is új zene létrehozása közben és a COUM-Transmission konfrontatív performanszai során is. Ezeknek a műfajoknak az összessége az ötletek és lehetőségek kaleidoszkópikus pillanatait mutatják.

Végül saját testének vágására és újjáépítésére szolgáló technikát választottak élettársával, Lady Jaye-vel. 1996-ban kezdték el a mindent megváltoztató Pandrogyne projektjüket. Gyerekek helyett a pár úgy döntött, hogy egy új embertipussá alakítja a szeretetét. Kozmetikai műtétek sorozatain mentek keresztül, hogy egymás tükörképeivé váljanak, és létrehozzanak egy harmadik entitást, a pandrogenikus Breyer P-Orridge-t. Lady Jay 2007- es hirtelen halála óta Breyrer P-Orridge többes számban beszél magáról, hogy élettársát életben tartsa magában.

Mint pandrogyne, Genesis Breyer P-Orridge úgy érzi, hogy egyetlen nagy test létezik a világon. Visszautasítja a feltételezetten előre programozott DNS gondolatát, ami azt jelentené, hogy nincs irányításunk az igazi evolúció fölött. Ezt bizonyítandó, különböző transformációs beavatkozásokkal, új aranyfogakig és a mellimplantátumig terjedő testváltozáskon keresztül törekszik arra, hogy lebontsa a testét. Nem hiányosságok pótlása ez, hanem egyszerűen a műtárggyá alakulás folyamata. Egész oeuvre-ja arról szól, hogy új tapasztalatokkal tudatosan átformálja teljes lényét, végül is, ez az ÉLET / L-if-E.

(Leonor Faber-Jonke kísérő szövege alapján.)

There is only one artwork… L..if..E
Genesis Breyer P-Orridge kiállítása a GRAUZONE Fesztiválon.
2019.február 1. – március 2. Billytown – The Hague

Jegyzetek:

*Aleister Crowly (1875-1947), Angol okkultista, mágus, író, költő, hegymászó, sakkjátékos, festő, asztrológus, hedonista. Összeesküvés elméletek szerint a popzenében is megjelennek a tanai, mint pl: Ozzy Osbourne_ Mr Crowly, Iron MAiden_Moonchild, David Bowie_ Quicksand, Beatles_ Sgt. Pepper Lonely Hearts Club Band, Jimmy Page_ Stairway to heaven, stb.

**Fluxus (latin eredetű szó, jelentése áramlás) művészeti irányzat, ami a dadaizmus folytatásának tekinthető. Intermediális műfaj, ami magába foglalja a festészetet, happeninget, irodalmat, zenét. Fő képviselői: John Cage, Nam June Paik, Yoko Ono, George Maciunas, Ben Vautier, Carolee Schneeman, Alison Knowls, ect.

***William S. Burruoghs (1914-1997) amerikai író, előadóművész. A beat-, és popnemzedék teoretikusa, okkultista tanok kutatója. A világhírt a Meztelen ebéd című könyve hozta meg számára. A regény a kábítószerhasználat, és a valóság adta úti élmények és társadalmi utópiák leírása. Munkássága olyan zenészekre hatott, mint Patti Smith, Lou Reed, Laurie Andreson, Kurt Cobain, Nick Cave, etc.) Ő találta ki a Heavy Metal kifejezést és tőle származik a híres „languege is a virus” gondolat, amit Laurie Andersontól ismerünk. Életének utolsó évtizedében részt vett a Káosz Mágikus Mozgalomban és tagjai közé választotta az Illuminatus.  Mágikus technikáit – a cut-up-ot. – használta Genesis P-Orridge. P-Orridge több mint 10 évig állt kapcsolatban Burroughs-al és Brion Gysin-nel.

**** A COUM Transmission egy zenei és előadóművészeti kollektíva volt Angliában 1969- 1976 között. Gyakran változó tagsággal, szellemi és bűnözői elemekkel dolgoztak. 1976-ban a londoni Kortárs Művészeti Intézetben, a Prostitúció című kiállításon pornográf fotókat, rozsdás késeket, fecskendőket, véres szőrt, egészségügyi betéteket és fotókat állítottak ki. A galériába prostituáltakat és punkokat vettek fel személyzetnek. A parlamentben vitát képezte az ilyen esméenyek állami finanszírozása és a konzervatív politikusok a COUM-ot a nyugati civilizáció roncsaiként emlegette, és magyarázatot követelt a kulturális minisztertől. A cut-up műveket be kellett keretezni és az újságokban is megjelent, hogy hagyományos tárlókba rendezték a kiállítást. A Kortárs Művészeti Intézet népszerűsége nagyot nőtt a kiállítás hatására.

*****Psychic TV / PTV. 1981-ben alakult kísérleti videóművészeti zenei csoport/zenekar Peter Christopherson video rendező közreműködésével. A PTV az acid műfaj egyik úttörője.Thee Temple ov Psychick Youth a.k.a. T.O.P.Y. társaság egyidőben alakult a zenekarral és egy okkult rend filozófiai szárnyának szánták a rajongói klubot, amit P-Orridge 1991-ben elhagyott.

******Brion Gysin (1916-1986) Befolyásos művész, ikonoklaszta/ képromboló. A cut-up technika kifejlesztése fűzödik a nevéhez. Képzett hálózatépítő volt, többé kevésbé a marokkói életre és mágiára építette a post-beatnik, romantikát, mindenközben egy nemzetközi meleg kultúra főszereplője is volt Amerikai és Európa szerte. Genesis Breyer P-Orridge a vele és Burroughssal való együttműködésre építette a Throbbing Gristle és a COUM Transmission projekteket. P-Orridge – Brion Gysin: His name was Master című kötet P-Orridge saját írásai mellett Gysinnel készült interjúit tartalmazza.

szöveg és fotók: Szabó Eszter Ágnes

“Ha nekem ilyen vénáim volnának, kirúghatnék a hámból!” – mondja Burroughs zavarbaejtően őszinte, öreg Matróza, amikor megérint egy fiatal könyökhajlatot. Ti meg vén faszok, ültök otthon, rátok omlanak a megsárgult falak és véget nem érően siránkoztok, hogy bezzeg tíz, meg húsz, meg százötvenmillió évvel ezelőtt mennyivel élettel telibbek voltak a vénák. Persze, tévedtek, mint mindig, amikor elveszítitek a kapcsolatot a valósággal és azt képzelitek, hogy az aranykor rég véget ért. Segítek emlékezni: az aranykor addig tart, amíg el nem hitetitek magatokkal, hogy rég túl vagytok rajta. Ezért aranykorra vonatkozó kérdést, ha jól emlékszem, fel sem tettem az EXILES Kolbenheyer Erikjének. Beszélgetésünk, a siránkozóknak talán nem is lesz könnyen dekódolható. Pedig kevés izgalmasabb dolog történik mostanában a föld alatt annál, mint amit EXILESék csinálnak, kábé minden második héten: 224, ooo & MA’AM, Alley Catss, Fausto Mercier, Juhász Tamás (vele készült interjúnkat ITT olvashatjátok), obwigszyh és normál tamás részvételével az orrvitorlák alatt. Gyakran tűnik fel ezen a csodálatosan új fedélzeten a FOR., a zavarbaejtően őszinte, öreg matróz TELEϟPORT, Mike Nylons és maga a nagy TH Anatol is. Az EXILES zászlókat Császár Adrienn, Csocsán Laura, Csernovszky Júlia és Pál Tamás szövik, én pedig most 666 csomó sebességgel megpróbálok behajózni Erikkel a legkortársabb elektronika vad vizeire, ahol Erik szerint olyan nevekről is hallani fogunk hamarosan, mint erdži, KURO, Scolaari, Desdemona Dæne – de ne ússzunk ennyire előre.

Jól sejtem, hogy az EXILES a legfrissebb rügy a magyar elektronikus zene lángoló csipkeborán, vagy van szervezőcsapat/kiadó aki már utánatok jött létre?

 Számtalan művészeti / dj csapat bimbódzik épp (Rave-olution, Raveu, Pursuit of Acid, Műhely, Persephoné, Eclipse Totale) de saját tartalomgyártásban a Left 2 Die Rex a legzsengébb.

 2016-ban volt először ezzel a névvel egy kapszula event, egy tisztelgés az alapvető nevek előtt. Utána 2017-ben politológia szakon, előadások alatt egy évig nyomkodtam a Soundcloudot, ki is basztak. Ellenben lett sok név, egyik vezetett a másikhoz. ’17 Szeptemberében jött ki az első válogatás, akkor még csak a Prellt és Jankyt ismertem személyesen. Organikusan alakultak a dolgok, az egészet a zenei közösség iránti sóvárgásom fűtötte, aztán kopogtattak a tehetséges humánok. 224-t még a szombathelyi breakcore / dnb-s időkből ismertem (sic), becsatlakozott a Csernovszky-Makay flotta és Juhász Tomi, Fausto Pécsről, azóta megalakultunk, mondhatni családi a viszony. Az évben turnéztunk, játszottunk vidéken (Győr, Esztergom, Pécs), külföldön (Pozsony, Berlin), hívták még a zenészeinket Varsó, Ljubljana és Párizs brigádjai is. Továbbá kaptunk egy kedves levelet Japánból, ami, azóta is rendkívüli motiváció a működésben.

Se a teknós, de még a technós haverjaim se szívesen válaszolnak olyan nagy (hülye) teoretikus kérdéseimre, hogy például mit takar a rejtélyes 23-as szám, hogy mi a kitapintható különbség a techno és a tekno között, vagy, mondjuk arra, hogy milyen hatások mentén jutott el az experimentális elektronika a mai formájához. Ez utóbbi kérdés boncolgatásában én kb. odáig jutottam, hogy minden ami freakebb mint a Stoogesból lett punk és másképp arcba baszós, mint az MC5-ből lett metál, az mind-mind a Velvet Underground kabátjából bújt elő az idők kezdetén – így végső soron az is amivel ti, elektronikus fejek foglalkoztok. Hagyjuk persze a múltszázadot, de abban viszont segíthetnél, hogy az elmúlt 19 évben mik voltak azok a mérföldkövei a zenének, amik nélkül az EXILES sem lenne az ami?

 A google szerint a 23 a numerológiában a szabadság száma. Szerintem a fő distinkció a techno és a tekno közt (vagyis ahogy, én képzelem), hogy a techno a család, a tekno a törzs, műfajilag. Techno a nagyobb halmaz. Zeneileg a tekno még mindig képes lázadást kommunikálni, a tekno az idősödő anarchista barátaid, a techno az övtáskás fashion gyermekek. Egyik sem létezhetne a másik nélkül. Fontos lehet még a térbeliség a teknoban, nincs színpad, nincs kiemelt 1000 eurós booking, nincs jópofa vacsora, viszont vannak nemzetközi barátok, akik nálad alszanak, és szónikus fegyverekkel igyekeztek elpusztítani a fennálló rendet. Az első trauma nekem a LaKing – Liveless (2001), az eszmélés, hogy rendes gépzenéért nem kell messzire menni, megalapozta azt a geospecifikus hozzáállást, hogy hazai artistokat szeretnénk bemutatni. Tigricsről a FREEE magazinban olvastam először kamaszként, Fine Cut Bodies-t egy random fesztiválon volt szerencsém lehallgatni, Anorganik pedig személyesen is sokat hozzátett az ízlésemhez egy berlini nyár során. Továbbá volt az Animának egy remixalbuma (Upload Download), kiadók terén pedig az UGAR és a Chi voltak az előképek. DJ-k közül LIA és Vida (rip). Tapasztalatok és hatások terén annyit, hogy funkcionális tánczenével el lehet jutni a falig, szerintem a tánctéri unalom az, ahol felüti fejét a tagadás szelleme. Bár ki-hogy, aki épp az elektroakusztikus dolgokból érkezik, annak pedig épp a dinamika lehet az érdekesség. Szerintem, aki kísérleti tánczenét akar csinálni, annak szerencsés tisztában lenni a négynegyed alapjaival. Mi próbáljuk klubzenét és a hardcoret is dekódolni, átragadni ütemeket, urbánus hangokat, deformálni vagy újraértelmezni őket, ha kell gyermekien játszani velük. Valahol a műfaj is csak ruházat.

Másik fárasztó kérdésem szokott lenni amit Makstól, Gördönön át Prellig senki sem szokott szeretni megválaszolni, hogy jól megkülönböztethető-e egy 1998-ban és mondjuk egy 2018-ban rögzített techno? Te milyen attribútumok mentén teszel különbséget régebbi és újabb technók között, vagy úgy is kérdezhetném, hogy lefagyna-e egy 90-es évek beli parti közönsége egy időgéppel visszarepített 10-es éveben készült trekk hallatán?

 Talán egységesebb masszaszerűbb lehetett akkor a techno, ma inkább hisztérikusan metálos, dalszerű, individualista sound lett, vagy épp jellegtelen konzervzene, már kevésbé a kontinuitáson, inkább az előadásmódon van a hangsúly. Továbbá, akiknek van tapasztalatuk abból az időszakból, mind azt vallják, hogy nem volt ilyen műfaji elkülönülés, sokkal jellemzőbb volt az eklektika. Nem biztos, hogy észrevennék az időgépet lévén, hogy az aktuális zenék többsége szándékosan úgy szól, mint akkor (lol).

Követitek, követnetek kell, hogy mi történik experimentál/techno vonalon kelet-európában, vagy bőven releváns a legszélesebb sodorral tisztában lenni? Ugye nem? Tartjátok a kapcsolatot a szlovák, a szlovén, ne adj isten a mongol, vagy a venezuela exiles-szerű képződményekkel is?

 Nálunk a crew alakítja az identitást hónapról hónapra, de persze követek több brigádot, főleg Pozsonnyal vagyunk testvéri szinten, ottani kiadók közül az Urbsounds van közel, eventek terén a Fuga klubban van mindig releváns műsor. Tényleg csodálatos a Bratislava szcéna, kicsi, ugyanakkor működőképes az infrastruktúrájuk (önkormányzati támogatás kísérleti zenére…). Továbbá a ljubljanai MODEM-el közeledünk, állandó kontakt még a chicagói Radio Benska, illetve a lengyel Oramics-szal ápolunk diplomáciai viszonyt.

2000-ben talán csak remény szinten volt meg pár emberben, hogy néhány év alatt ki fog pukkanni a dnb lufi, mint ahogy kb. 2010-ben jött majd ment a dubstep – szóval, ahogy én látom: sebesen fluktuál az elektronikum. Te, mint, aki hivatalból is rajtatartod a füled az új hangokon, mit gondolsz, 2029-ben mi lesz az amire, mint kifulladt trendre fogunk csak visszanézni? És ami igazán érdekelne: szerinted mi fog történni a következő tíz évben elektronikus szintéren?

 Szerintem ez úgy működhet, hogy a vezető telekommunikációs vagy energiaital-gyártó cég, vezető zenei leányvállalatainak vezető bloggerei hónapról hónapra kijelölik a nyugat számára még feltáratlan EGZOTIKUMOT. Félreértés ne essék fel is keresik a local herokat, onnantól egy bolygónyi copycat másolja az aktuális soundot, majd így heréli ki, dobja el és hagyja magára a lokalokat a hype. (Tibilisi, Kiev etc.). Ennek megfelelően afrikai tribal trap-gabber fúziók várhatók és egy breakbeat-bigbeat reneszánsz is adná magát amúgy. A közeljövőben szerintem a kevésbé nyers és ipari hangok (az EBM is eltűnik – újra) kerülnek előtérbe, acid jazzes, funkos, színes, komplex technókban reménykedem.

2018. december 22-én jött ki a legutóbbi EXILES cucc, előtte egy nappal pedig lezajlott a Céges Karácsony x EXILES x T+U buli (ami fasza volt de a fenti színpadon kurva halk, boccs). Tudható már, hogy mik jönnek ezután?

 Mehh, akadtak más problémák is azzal az eventtel, szociológia kísérletnek indult, ennek megfelelően viseltetett, mosom kezeimet. Kiderült, hogy nem áll jól nekünk a trash, na. Voltak, akik élvezték… Igen, december 22 volt MA’AM szóló albuma, mire ezt olvasod már megjelent normál tamás és obwigszyh split anyaga. Január 25-én csinálunk egy showcase-t a Dürerben a tokiói Kyokát szupportálandó, február 1 pedig kollaboráció az imádott antitézisünkkel, a PÉNZ crew-val, a Food Not Bombs javára.

Ha 2019-ben csinálnánk egy közös EXILES-RNR666 bulit, ahova mi mondjuk elhívnánk egy magyar és egy külföldi, általunk legelektronikusabb punknak itélt fellépőt, akkor erre a bulira az EXILES kit delegálna magyar és külföldi legpunkabb elektronikusként, akiket mondjuk még ki is tudnánk fizetni?

 Hazaiként a n o a h s t a s (interjúnk ITT). A külföldi egyértelmű, hogy Anklepants.

 

(a cikkben felhasznált fotók: Berlin, 2018.11.31. Urban Spree)

Van egy dal, ami öl.
Az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap.
Ma van a születésnapja,
csakúgy, mint zeneszerzőjének.

Többek között olyan sztárok vették lemezre, mint Billie Holiday, Ray Charles, Elvis Costello, Serge Gainsbourg, Sinead O’Connor, Björk vagy a Portishead. És a Schindler listájában, meg a Babylon Berlinben is hallható. A gyilkos dal világhíressé tette, ugyanakkor meg is ölte zeneszerzőjét.

Bár a Szomorú vasárnap már 1933-an megjelent, és népszerű is volt, de csak egy dal volt a sok közül. Egészen 1935. november 3-ig. Ezen a vasárnap történt az öngyilkosság, mely földkörüli pályára állította:

Lédig László 23 éves pénzügyminisztériumi tisztviselő este kilenc óra tájban megvacsorázott, utána azt mondotta szüleinek: – Nemsokára visszajövök – és elment. Egy ismerőse még látta az Örömvölgy utcában, két csokor ibolyát vitt a kezében. Egy hölgyismerősét látogatta meg. Utána kávéházba ment, ahol megírta búcsúleveleit. Az egyiket Gödöllői Vidák József cigányprímásnak címezte, akit arra kért, hogy a temetésén még egyszer utoljára húzza el neki kedvenc nótáját. Még csapott egy utolsó kört az éjszakában, s végül két mulató között egy taxiban mellbe lőtte magát. Zsebében egy rendőrségnek címzett levél mellett egy lány fényképét és egy vers szövegét találták:

Szomorú vasárnap száz fehér virággal
Vártalak kedvesem templomi imával
Álmokat kergető vasárnap délelőtt
Bánatom hintaja nélküled visszajött
Azóta szomorú mindig a vasárnap
Könny csak az italom kenyerem a bánat…

Szomorú vasárnap

Utolsó vasárnap kedvesem gyere el
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel
Akkor is virág vár, virág és – koporsó
Virágos fák alatt utam az utolsó
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak
Ne félj a szememtől holtan is áldalak…

Utolsó vasárnap

A verset egy Jávor László nevű újságíró írta szerelmi bánatában, s a kor egyik ismert dalszerzőjét, a kocsmai zongoristaként dolgozó Seress Rezsőt kérte meg, hogy szerezzen hozzá zenét. Amiről zeneszerzője később ezt nyilatkozta: “Amikor a dalt komponáltam nagyon el voltam keseredve. Minden bánatomat belevittem a melódiába. A szívemből téptem ki annak tragédiás szomorúságát, mely egyezik az életuntak hangulatával, mintegy aláfesti azt.” S ezekkel a szomorú vasárnapos életuntakkal hirtelen tele lettek a lapok, mert az eset felszínre hozta, hogy Lédig volt a dal ötödik áldozata. Nem sokkal korábban egy táncosnő, egy cselédlány és egy asztalossegéd vetett véget életének, egy főszolgabírónak pedig meghasadt a szíve a dal hangjaira. S mind vasárnap halt meg. A külföldi lapok szinte azonnal felkapták a hírt, az áldozatok fényképét is közölték:

Csak azt nem tudta senki, miért ölte meg magát a jobb alsó sarokban látható Lédig, akinek utolsó napjaiban teljesen megváltozott a viselkedése. Zavaros válaszokat adott kérdésekre. Célzásokat tett arra, hogy nemsokára történni fog vele valami, aminek magyarázatát senki sem fogja tudni. Nem is derült ki sokáig semmi, csak annyi volt bizonyos, hogy állandóan a Szomorú vasárnapot húzatta a cigánnyal.

Tavasz lett, a dalból meg sorozatgyilkos világsláger, mire kiderült. A magyarázatot a Vörös Béka vendéglő étlapja adta meg. Erre írta Lédig igazi búcsúlevelét. Egy barátja találta meg holmijai között. A gyorsírással írt jegyzeteket írásszakértő segítségével fejtették meg. Szó van ebben egy fiatal úrileányról, akinek nevét senki sem ismerte Lédig barátai közül. Csak annyit tudtak, hogy a fiú nagyon szerelmes valakibe. Az étlap szélén volt a leány neve és lakcíme is. Detektívek elmentek a címre, ahol egy nagyon szép, tizenhét éves leányt találtak egy magas rangú tisztviselő otthonában. Amikor közölték, hogy milyen ügyben akarnak beszélni vele, eszméletlenül összeesett. Napokra el kellett halasztani kikérdezését, míg végre olyan idegállapotba került, hogy elmondhatta, mit tud Lédig László haláláról.

– Egy évvel ezelőtt ismerkedtem meg vele – kezdte. Már a második randevún szerelmet vallott és megkérte a kezem. Azt mondta, nem tud élni nélkülem. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy túl fiatalok vagyunk még hozzá, és én különben sem szeretem még őt annyira, majd talán később. Kértem legyen türelmes. De Laci türelmetlenkedett, minden nap idegesebb, nyugtalanabb lett. Sokat beszélt a halálról. Öngyilkos leszek maga miatt – mondta, de én csak nevettem. Nem lehetett komolyan venni azt, amit mond. Azon az este itt volt nálunk. Megint nagyon ideges volt. Azt mondta, majd olvasni fogok róla az újságban. Másnap levelet kaptam tőle. A búcsúlevele volt. A Szomorú vasárnap soraival fejeződött be: Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak… Ne félj a szememtől, holtan is áldalak. Kétségbeesetten rohantam le az utcára egy újságért. Benne volt halálhíre. Napokig ideglázban feküdtem otthon. Arra gondoltam, ha kiderül, hogy nekem valami közöm van a halálához, akkor levetem magam az emeletről.

Ahogy azt Seress Rezső 1968. január 6-án megcselekedte. Élete utolsó időszakában mindennap órákon át a dal különféle verzióit hallgatta, és túladagolta magát vele.

És akkor most következzen az “öngyilkosok himnusza”. Ha hallgatása közben úgy érzed, kezd elborulni lelki egyensúlyod, inkább állítsd le, mert egy svéd lap szerint ezrek dobták el maguktól életüket hatására:

Mielőtt elmesélnénk, hogyan kerül egy magyarországon élő és alkotó képregényrajzoló szó szerint egy lapra a BEASTIE BOYS-szal, hogyan dolgoztak együtt és egyáltalán: milyen Bisztiéknek képregénytrajzolni – amely melóért valószínüleg a komplett magyar grafikustársadalom a fél kezét odadná – tisztázzuk: az RNR666 teljes legénysége egyemberként imádja a BB-t (címerünkbe, oldalunk fő dizájnelemébe, a nagy RNR666 fejfelhőbe is ott van a Nagy Ad-Rock, Gibby alatt és Buda Lili fölött)! Szóval a BESASTIE BOYS-t nem imádni nem lehet, sőt, imádni őket egyenesen kézenfekvő. Na, nem azért mert punk-hc-ból lettek a világ egyik leghíresebb hiphop triója, hanem azért a kreativitásért, ahogy a zenéhez, mint anyaghoz és annak hordozóihoz és kísérőihez nyúltak, kezdve a zseniális klipjeiktől, egészen a lemezeik külső-belső borítójáig amikről süt az az akarat, hogy forgasd, olvasd, nézegesd újra és újra, vagyis részletesen fedezd fel rajta és benne a három zseni, Michael “Mike D” Diamond, Adam “MCA” Yauch (nyugodjék békében) és Adam “King Ad-Rock” Horovitz világát. Nagyjából számítani lehetett rá, hogy hasonló igénnyel fog elkészülni a Beastie Boys Book, amiről már hallani lehetett egy ideje, hogy jön és ebben aztán minden benne lesz a BB-ról, sőtsőtsőt! Nos, az egyik ilyen “sőt” a sok közül egy képregény lett, amit egy magyar képregényrajzoló Tondora Judit (akiről bővebben és még bővebben ITT és ITT informálódhattok) készített el, mi pedig feltettünk pár hülye kérdést Juditnak a meló kapcsán, ő pedig válaszolt.

RNR: Mit lehet tudni Beastie Boys Book-ról amihez rajzoltál?

TJ: Ez a könyv egy biográfia. Mike és Adam írta, tele van fotókkal, grafikákkal, dalszövegekkel, mellette receptkönyv, infógrafikák és képregény, gyakorlatilag egy teljes könyvtár van benne. Ez a könyv egy nagy, vastag katalógus a karrierjükről és arról, hogy ők maguk milyenek. Közben meg egyáltalán nem egy tipikus biográfia. Nagyon karakteres, ilyet tényleg csak ők tudtak kitalálni. Amikor megkaptam a könyvet, vagy egy fél napot eltöltöttem azzal, hogy csak átlapozzam, mert mindig meg kellett állnom valami őrültségen, vagy épp elképesztően vicces, tanulságos anekdotán. Adam és Mike is remekül ír és van is nekik miről.

RNR: Pontosan mit kértek, mit rajzolj nekik?

TJ: Adam írt egy rövid comicot (a leendő képregény írott tartalmi vázlata – a szerk.) egy miniturnéról, ami még anno a karrierük elején történt. Akkor még egyáltalán nem ismerte senki őket, tornatermekben, bárokban léptek fel, kizárólag fekete közönség előtt. A legütősebb poén, amire ki kellett élezni az egész történetet és a képi világot az volt, hogy a kutyát se érdekelték. Ezt először nem is igen értettem, hogy mégis miféle turné volt ez, aztán Adam elmesélte nagyjából, hogyan indultak, milyen volt az élet akkoriban, mennyire lepukkant, olcsó motelekben laktak, milyen részmunkaidős állásokban dolgoztak, stb. Nyilván képbe kellett kerülnöm, hiszen ez valamikor a ’80-as évek elején volt, akkor amikor én meg még a világon sem voltam. Ezt a sztorit rajoztam meg a könyvhöz, (a 198-210. oldalakon található), ez a leghosszabb egybefüggő grafikai, képi anyag a könyvben. Mivel annyira abszurd volt az egész esemény, ezért a képregény nagyon jól illett hozzá.

RNR: Magukkal a bandatagokkal is kellett kommunikalnod. Ez hogy nézett ki? Melyikükkel beszéltel? Jó fejek voltak?

TJ: A képregény egy nagyon munka és időigényes műfaj és anélkül nem lehet jó munkát végezni, hogy ne kommunikálj állandóan az alkotótársaiddal. Az író mindig a kulcsszereplő ebben a műfajban, ez esetben Adam, hiszen ő ‘látja’ fejben, hogy miként is kellene kinéznie a végeredménynek. Rengeteg munkánk volt ezekkel az oldalakkal. Valamikor 2017 elején kerestek meg egy ismerős szerkesztőn keresztül, hogy lenne ez a feladat és látták a Wonder Woman képregényt, amit rajzoltam, és nekik pont ilyen kellene. Elérhetőséget cseréltünk és utána pár hét alatt összeszedték nekem a képi anyagot. Mindent ők válogattak össze, hiszen ők tudták, hogy minek hogyan kellene kinéznie, illetve ők maguk hogy néztek ki akkor. Például Dr. Dre, aki akkoriban a DJ volt mellettük, többször át kellett rajzolnom, mert sokkal testesebb volt azokban az időkben és alig volt fotó róla, vagy Shy D-ről, akivel turnéztak, szintén kevés fotó volt és szintén a testesebb vonalon mozgott akkor. Volt olyan, hogy a portré adott panelen annyira nem lett jó, így azt át kellett rajzolni, vagy a pózt nem kedvelték, illetve volt mindegyiküknek signature póza és grimasza, azt is beleraktuk. A problémát az jelentette, hogy magyar gyerekként nekem gőzöm se volt arról, mi ment az államokban a 80-as, 90-es években rap vonalon, így nyilván az atmoszférát, a vizuális hatásokat alaposan át kellett tárgyalni, ahhoz is sok segítséget kaptam Adamtől. Végig ő irányította a munkát, nagyon kedves, vicces fickó. Türelmesen elmutogatta képeken ki kicsoda, miként nézett ki, mi volt a szerepe az ő karrierjükben. Majdnem mindenkihez volt egy kis megjegyzése vagy vicces története. Egyszerűen képtelen poénkodás nélkül kommunikálni Adammel! Szóval nem volt nehéz a dolgom egyáltalán ilyen háttérmunkával. Mivel ez Adam írása volt ezért főleg ő szólt bele a dolgokba, Mike-tól referenciaanyagokat és mély egyetértést kaptunk általában 🙂 Tényleg szórakoztató projekt volt, talán a legsimábban ment az összes munkám közül, amit valaha csináltam. De profikkal könnyű dolgozni és ők azok. Tudták, mit akarnak.

Ismered azt az érzést amikor meglátsz valakit és úgy vagy vele, hogy habár tudod, hogy most látod először a fejet, de az érzés olyan, mintha már ismernéd ezer éve? A mély 80-as években a nyíregyi 12-es általános udvarán rohangált a bandánkkal egy tejfelszőke srác, akit azóta se láttam. Aztán téren és időn átugorva szembe jött a gyerek, csak már meghínárosodott hajjal és csöppet bevénülve és mint kiderült hamar, egy szűken értelmezett bajtársi körben vagyunk újra, de már nem a 12-es iskola udvarán rohangálunk, hanem a pesti utcákon. Apropó lehet a legutóbbi UH Fesztes zajongása (a fenti fotót is onnan loptam), vagy az, hogy épp sorban jönnek ki cuccai köztük egy saját önálló anyag is hamarosan. Párizsban, egy magyar billentyűzet nélküli pillanatában értem utol Juhász Tomit, akit egyre izgalmasabb zenei környezetben találom egy ideje. Úgy voltam vele, hogyha felteszek neki pár kérdést az élet dolgairól, akkor biztosan fog tudni válaszolni érdemben. Igyátok hát a szavait, hozzá pedig kapcsoljátok be a zenéjét.

▼ Az UH-s liveod, azokon az instapillanatokon keresztül amiket láttam, legnagyobb örömömre, egyfajta seapunknak hallatszódott. Kérlek ments meg, hogy van egyáltalán olyan, hogy a seapunk műfaj és nyugtass meg, hogy azért ennyire nem egyszerű skatulyába rakni azt amit az UH-n előadtál.

▲ A James Ferraro nem tudom belefer-e a seapunkba, de az o trafos fellepese mindenkepp inspiralo volt. A seapunkra mondjak, hogy a hangzasok es hangmintak a 90-es evekhez kothetoek ami az uj szettemrol meg a nagyon hamarosan megjeleno albumomrol is elmondhato, reszben a legbensosegesebb kisgyerekkori emlekeimet dolgoztam fel benne, ami ugyancsak a 90-es evekben volt szoval nem full hulyeseg amit mondasz de nem is mondanam tudatosnak. Leginkabb ugy allok a zeneleshez, hogy olyat csinalok amit eppen en is szivesen hallgatnek (gondolom a legtobben ezzel igy vagyunk) aztan hogy ebbol mi lesz az idovel kiderul. Akik zeneileg leginkabb inspiralnak az a Kyoka, Stanislav Tolkachev, DJRUM, DJ Nigga Fox, a 80-as evek szovjet szintetizator zenei, a Muzsikas, a Mount Lebanon Choir liturgikus zenei, post-disco/proto house dolgok felgyorsitva meg akiket eloben legtobbet hallgatok persze, PENZ meg EXILES crew akik nelkul else kezdtem volna ezt a projektet. Mostanaban amit nem tudok megunni az a Sebenza az LV and Okmalumkoolkattol, meg az uj Aphex Twint is sokat hallgatom. A hangszerek meg hangmintak amiket hasznalok is nagyon inspiraloak, szoval ebbol a katyvaszbol all ossze az egesz valahogy, amit az album koncepcioja tart ossze leginkabb.

▼ Ne rohanjunk el a tény mellett, hogy felléptél az UH-n, gecc! Kit mondanál már most Puskáréknak, hogy mindenképp próbálják meg elhozni 2019-re?

▲ Az igazan faj a szivemnek, hogy Karen Gwyer iden elmaradt szoval o igazan bepotolhatna. Amugy epp azt szeretem az UH-ban, hogy az eloadok 80%at nem ismerem aztan altalaban kellemes meglepetesek ernek, ez tudom hogy leginkabb penz kerdese de orulnek ha tobb Europan kivuli eloado jonne, lehet az kirgiz techno, experimental wayang eloadas vagy szomaliai hip-hop. Nem azert, hogy ezeket mint egzotikum bemutassak az orientalizmus irant fogekony embereknek, hanem hogy mindenkinek a fulet kicsit kilokjek a komfort zonajabol ami reszben – ahogy latom – amugy is resze a fesztival filozofiajanak.

▼ Jegor Letov bulin baszattad, most épp Párizsból írod soraid, de a hangok azt mondják, hogy hiper arab nyelv világ kultúra (?) expert is vagy. Az Északi-Szentinel-szigeten mi a helyzet?

▲ a Szentinel Szigeteken jo orszemek vannak ugy tudom. Az egyetemeken arab nyelvet, a Kozel-Kelet es az iszlam kulturajat/tortenelmet tanultam, eltem is arrafele. A zenet ott is probaltam bevonni valahogy, a legkorabbi ismert (9/10. szazadi) arab nyelvu muszlim vallasos – reszben szufi – szovegekkel foglalkozok, amik a zene temajat dolgozzak fel. Tulajdonkeppen az erdekelt, hogy miert ekkora tabu a vallasos zene – meg ugy altalaban a zene – bizonyos muszlim korokben es a 9/10. szazadi Bagdadhoz jutottam el. Most ulok rajta egy evet, a CEU intenziv volt es kicsit sok volt a jobol aztan valszeg keresek valami jo PhD helyet, mellette meg nyomom tovabb a zenelest ahogy tudom, mi mast csinalnek (?) Varom, hogy veget erjen a kapitalizmus es a klimavaltozas miatt legalabb par szaz evre mad max feudalizmus legyen. Bagdadnak is volt par jo eve aztan ami maradt a kulturabol a mongolok a folyoba hajigaltak 1258-ban. Remelem az iCloudot meg tarsait nehezebb lesz elpusztitani es a jovo regeszei kiasnak valami ertelmezhetot a nagy vilageges elotti adathalmazbol.

▼ Kérlek mondd el, hogy mi jelenik, vagy jelent már meg most bármelyik órában?

▲ Szeptember elejen az EXILES-nal kijott egy valogatas amin en is rajta vagyok, szerintem eros lett es mindenki szep szamokat kuldott ra.

A teljesen sajat albumom nagyon mostanaban fog kijonni, az artworkon dolgozunk es a vegso mastereket varom eppen. Ha meglesz elkuldom vagy valami.

▼ Van olyan három kelet-európai akinek még kurvára megjelenhetne mostanában albuma?

▲ Kifejezetten neveket nem akarok mondani, remelem mindenki, aki csak maganak irogat szamokat a fioknak mint Berzsenyi az elojon idovel, plusz ahogy egyre tobb aranylag olcso hangszer/kontroller jelenik meg remelem egyre tobben latnak zeneleshez mert mar nem kell elkolteni 250.000 forintot hogy egy blip blop hangot ki tudj adni. Az ilyen verfrissitesek minden muveszeti agra jo hatassal tudnak lenni.

▼ Jók ezek a “állíts toplistákat a kedvemért” kérdések?

▲ Toplistakkal nemtom hogy allok, az hogy eppen milyen zenek erdekelnek leirtam az elobb, amugy a Szindbadot, a Simon Magust, az Oldas es Kotest, egy regebbi Makk Karoly filmet, Ken Burns vagy Sara Sandor dokumentumfilmjeit barmikor ujra tudom nezni. Most amugy a Sztrugackij testverektol a karhozott varost meg a Fust Milantol a felesegem tortenetet olvasom es Szent Agoston vallomasai voltak ram nagy hatassal. A tudomany teruletemrol is van ezer jo dolog ami fasza es folyamatban van a feldolgozasuk de tavasszal akkora dozisban vettem oket magamba a szakdolgozatom miatt hogy most pihennek a digitalis olvasomon amig ujra ra nem erzek az izukre. Amugy a Kalman Laszlo/Nadasdi Adam szoszatyar musora is kurvajo, en foleg fozeshez szeretem hallgatni oket. Ez lista? nemtom. Egy katyvasz arrol, hogy eppen mi foglalkoztat (legalabbis amit hajlando vagyok megosztani) aztan ha egy ev mulva kerdezned lehet 60%ban mast mondanek, szoval ez igy egyutt egy pillanatkep mondjuk.

▼ Iparági pletykák szerint Prell Petivel találkozgattál mostanság. Készültök valami baszatásra?

▲ Lesz Berlinben egy reszben kozos bulink november vegen amit leginkabb az Easterndazenek lehet megkoszonni. Valaki massal az istallobol keszulunk kozos zenei projektre, de arrol tobbet meg nem akarok elarulni.

▼ Mindenki arról beszél, hogy szerinte mi hiányzik ebből az országból, ebből a városból, a ma estéből. Neked mi az ami nem hiányzik ezekből?

▲ Most Parizsbol nezve ami nem hianyzik az a mukodo belepteto kapu rendszer a metroban es a fejuket a seggukben hordozo zene kozeli emberek, de lehet csak velem van a baj. Ami meg nem hianyzik, hogy azt a par helyet, ahol tudunk jatszani es ahova szivesen eljarunk folyamatosan basztassa valami Fideszes onkormanyzat. Annak orulok meg, hogy sok nyugat europai varossal szemben Budapestet meg nem lepte el annyi turista azert, a budai keruletek meg a 8, a 13 meg a 4 es Zuglo megmaradt nekunk es ezzel most ki is tudok egyezni. Amugy nagyon szeretem Pestet, csak sok a videki, a turista meg a pesti. Mindenki koltozzon Berlinbe meg Baden-Badenbe en meg elleszek Pesthidegkuton vagy valami.

If you read that article on Tuesday 9 of October 2019:
GO
TO PÉCS TONIGHT
FOR A FUCKING HUNGARIAN GIG OF BOB WAYNE
the Singer, the Songwriter, the Storyteller, the Nomad!

 And
heres a last-last-last minute mail interview
with BOB WAYNE:

> – Where are you now, in which country in which city?
>
>  Prague!!
>
> – How was your last show, something strange happened?
>
> every night something strange happens haha…especially with my crazy band.  Last night we were in Germany and the Promoter was Irish and he challenged us to a drinking match saying that Irish can out drink americans. It ended with him face down on the floor passed out in his own bar.  we won.
>
> – Where are you from originally?
>
> Seattle.
>
> – If i know well, you lived in Seattle at early ’90s when the “big grunge exposion” happend. How do you remember those times?
>
> I was just a young teenager but i remember getting to see some cool bands before they were famouse in really small places…smashing pumpkins…green day…a lot of bands toured through seattle so it was good.  after grunge got popular i kind of stopped listening to it and dug more into the underground music scene.
>
> – How old were you when you left the parental house?
>
> I was 15. I stole a car and drove to california to start a new life.
>
> – How was teen Boby? Punk, metal head?  I guess you did’t start with the country for the first time.
>
> punk and metal…but io always had the country love.  for example my first concert was Johnny Cash with my mom when i was 11 years old.  And i really loved GG Allins country record.
>
> – Do you remember your first “country experience”?
>
> yes my first country experience was seeing Johnny cas and June carter live in 1988
>
> –  What are your insights, the people who are listening exclusively to radio / commercial country music, but somehow they get to your music. They love it or not really?
>
> i find we get fans from all genres.  at our shows you will see cowboy hats and Slayer shirts.
>
> – You were Hank III’s guitar technician (or what?). Which year it was? Could you tell us some (or one) good memories from those times?
>
> thats how i got my start was being the roadie for Hank 3.  He really taught me alot about the road and the music buisness and was a huge inspiration.
>
> – You ve got a big NEUROSIS tattoo! You re a fan. Did you ever play with them on one bill?
>
> i love Neurosis.  I have toured with Scott Kelly the lead singer of neurosis in Europe and in america with his solo project.  He is a brother now.
>
> – Somewhere I read that in your young age you were thinking of being a filmmaker.What is your favorite movies from the past and what is your favorite from the last few years? Have you seen “Bone Tomahawk” with Kurt Russell?
>
>Yes a lot of my songs are actually movie ideas that i had.  But its very hard to get a movie made so i ended up just writing them in song form to keep it easy.  so a lot of my songs are actually small movie pitches.  I recently wrote a script for MACK the truck driver and i am shopping it around hollywood.  My favorite movies fromt the past are probably devils rejects…and recently i like sicario.
>
> – At last, what is your currently line up on this tour?
>
> me, Matt Thomas steel guitar and telecaster, avery rivera on drumms, and dan infecto on bass!! see you guys at the show!

Na? Jó a cím? Kattintottál? Köszi. Szóval, mielőtt bármi rosszra/jóra gondolnál, eláruljuk, hogy az alábbi posztban a P.I.N.A. zenekarról lesz szó, amely zenekarnak Hendrixről szóló számát még az RNR666 is játszotta egyik korai rádióműsorában. A Gólya meg is hívott minket, hogy a most szombati P.I.N.A./Smafu koncert után játszunk zenéket a lejátszóból, mi meg cserébe felajánlottuk, hogy készítünk egy interjút a P.I.N.A. zenekarral. Elő is vettük P.I.N.A.-rajongó elvtársunkat Csermanek Csabát, hogy tegyen ő maga fel pár jól átgondolt kérdést a P.I.N.Á.-nak.
Ez lett belőle:

Kár lenne kendőzni a tényt, hogy a P.I.N.A. zenekar újra aktív. De vajon újra? Vagy tán először, úgy igazán? És miért most? Ezekre a kérdésekre (is) kaphattam volna választ, ha felteszem őket, de egyik felét elfelejtettem, a másik fele pedig eszembe sem jutott. De nem árulok el több titkot, hanem átadom a szót Surcinak, a zenekar énekes frontemberének és magamnak.

Cs.Cs.: Én Kovácshidán hallgattam P.I.N.Á.-t. Az elsőt, az otrombábbikat. Egyszer kiraktam magnóba a buszmegállóba. Egy nagymama ácsorgott a leányunokájával. Néztem az arcukat. Forgatták a szemüket, aztán a lány annyit mondott: kapcsold már ki! Megijedtem, kikapcsoltam. Ti mutogattátok a fölvételt? Hogyan reagálták le?

S.: Mi a fenét kerestél te Kovácshidán? Nem miskolci vagy? Szóval nem, én nem vagyok ilyen mutogatós, nem mutogattam senkinek. Illetve de, egyszer a Gyenes Ivettnek, de akkor ő meg jött másnap, hogy terhes lett. Egyébként úgy készült a felvétel, hogy stúdióban voltunk a HVG zenekarral, ahol éppen doboltam és 2 órával hamarabb végeztünk a felvétellel. Erre Lapáttal, a basszusgitáros kollégával ketten elfogyasztottunk 7 deci vodkát, egy zsák Borsodi Homályost és egy PET palack házibort, majd szóltunk a hangmérnök srácnak, hogy indítsa el a felvételt. Taki, a gitáros beült a dobhoz, én felvettem a gitárt, összeszedtem néhány újságot – Népszabadság meg Rockinform meg ilyesmik voltak ott szétszórva – és elkezdtünk tekerni, én meg nagyjából felolvastam a szövegeket az újságból. Így született a Csurka István, aztán az Iskola Helyett a Gyerekek Lopni Járnak, a Surján Lászlós Kibaszott Kormány és a Minden Rendőr Seggfej is. Ezek mind Népszabadság cikkek voltak, itt-ott kiegészítve a véleményemmel. Aztán átváltottunk a zenei magazinokra, és a Nagy Ferós szám, a szekszeksönös Azt Akarom Hogy Azt Mondjátok Pina, meg a Johnny Rotten a Punk Halott az mind onnan jött. Azt a Népszabadságot sajnos nem találtam meg, mert nem tudom pontosan a felvétel dátumát, de a Johnny Rottenes interjút megtaláltam, itt láthatod, hogy csak simán felüvöltöttem az interjú szövegét:

“The one who was Johnny Rotten is a happily married man now. He has a home in London and another in Venice Beach, Los Angeles, “where even the tramps have suntans,” and he goes skiing in St. Moritz for his holidays. A very good class of snow they have in St. Moritz, he assures me.

But while the little woman is stuck at home tonight, her feet up in front of the TV, the man of the house is out on the tiles, i.e. here in my flat, chain smoking and guzzling beer and talking about sex, relating a most abominable story about Chrissie Hynde and another one about Jason Donovan, neither one of which sadly can be repeated here for legal reasons.” (Q Magazine, 1992 március)

Egy másik cikk meg arról szólt, hogy egy Cynthia “Gipszes” Albritton nevű groupie gipszmásolatokat készített zenészek pélójáról, és a cikk szerint, amikor Jimi Hendrix farkára ráöntötte a meleg gipszet, az beleélvezett. Ezt felolvastam a zenekarnak és egyszerre mondták azt, hogy “Ez buzi!” Én meg elkezdtem kiabálni, hogy Jimi Hendrix Egy Buzi. Gondoltam ez jó lesz arra, hogy borsot törjek az egyetemista, kockásinges, oldaltáskás hippi lányok orra alá, akik akkoriban úgy mászkáltak össze-vissza a helyi klubban, mint az angol királynő. Ennyi erővel persze lehetett volna mondjuk Jim Morrison is, ha róla szól a cikk, de így szegény Jimi esett áldozatul. Ezt a felvételt odaadtam valakinek, el is felejtettük, aztán 1-2 évre rá kezdtem el hallani, hogy pina, hú, milyen fasza zenekar. Csak néztem ki a fejemből. Ez soha nem volt zenekar, soha nem próbáltunk, soha nem játszottunk sehol.

Cs.Cs.: Az első kazetta hiperminimál, ordenáré nihil-punk, rímbeszedetlen szövegekkel, meglehetősen egyedi színfolt a popzenei palettán. Miért nem ebben a szellemben folytatódott a rákövetkező megnyilvánulás? Vagy, de?

S.: Lejárt a Népszabadság előfizetésem. Vagyis de. Szerintem fordítva raktad be a kazettát. Na jó. Ez megint úgy kezdődött, hogy jól berúgtunk. Ültünk a Fakocsmában Paszival, Johnny Six-el, meg Káresszal, ittuk a narancskólát vodkával. Volt egy zenekaruk, én meg mondtam nekik, figyu, jövő hétvégén menjünk stúdióba, vegyünk fel valamit. Arra gondoltam, hasonlóan az előző mókához, majd berúgunk, ott megbeszéljük mit játszunk és csinálunk valamit. Ők csak bólogattak, azt hitték hülyeséget beszélek, de én másnap tényleg lefoglaltam következő szombat délelőttre egy demófelvételt. Azon a héten éjszakás voltam, és leírtam egy pár szöveg-ötletet, Szétlövöm Az Agyam, Utálom Az Embereket meg ilyesmi. Amikor mondtam nekik előtte való péntek este, hogy akkor holnap megyünk stúdióba, kicsit bepánikoltak és jól berúgtunk megint, aztán másnap felbuszoztunk Miskolcra és néztünk egymásra, hogy most mi van. Mutattam Paszinak, hogy dobolja ezt a ritmust, Johnny Six-nek pedig, hogy játsza ezt a basszusgitáron, én meg majd ezt kiabálom. Káresz meg össze-vissza szólózott. Kiszóltunk a kontrollba, hogy mehet a felvétel és ennyi. Aztán ezt a kazettát is átmásoltuk pár embernek és kíváncsi voltam mi fog történni. Dögöljek meg, ha tudom hogyan, de ez is ugyanúgy elterjedt, pedig ez 2-3 évvel később volt, mint az első felvétel. Aztán amikor lett szélessávú internet, valaki összepakolta a két felvételt egybe, ott pedig így terjedt el, egyben a kettő, mintha egy felvétel lenne. Most nézem a felírt számcímeket, a Louie Louie-ből például hogy a fenébe lett Lovie Covie? Az meg mi a fasz?

Cs.Cs.: Az elmúlt két évtized bebizonyította, hogy nem lehetett hallani a P.I.N.A. együttesről. Akkor mi volt?

S.: Most azt akarod mondani nekem, hogy húsz évig nem hallgattál pinát? Johnny Six pár évig német barátainkat boldogította, Paszi is össze-vissza mászkált a világban, én pedig egészen Kanadáig futottam. Úsztam. Aztán visszakerültünk Lenin”Tiszaúj”városba, és mindannyian kibaszottul mérgesek voltunk és úgy gondoltuk itt az ideje punkzenekart csinálni. Megtaláltuk Sanyit, és azóta szerelmesek vagyunk egymásba.

Cs.Cs.: Nem régóta újfent bekerülni látszik a csapat a köztudatba. Pontos ritmusszekció, harap a gitár, összeszedett játékstílus, közönségszeretet. Hova vezet ez? Lesznek új számok, anarchia meg minden?

S.: Meghallgattam sok mai magyar punkzenekart és nagyon sok jó banda van. Néhányan a jó öreg harapós gitáros vonalat játszák, néhányan pedig szintetizátorokat nyomkodnak és okos szövegeket írnak híres emberekről, mint például Le Corbusier – szóval gondoltam próbáljunk meg valamit mi is. Mérges zenét, harapjon a gitár, jöjjön a dob mint a tehervonat, szarkasztikus szövegekkel. Játszunk régi számokat, mert követelik őket, de arra gondoltunk, ha már csinálunk valamit, akkor írjunk új dalokat is. 43 éves vagyok, az első felvétel idején pedig 16 voltam. Nyilván másképp látom a világot, másként, más dolgokról fogok írni, mint akkor. Johnny Six és Paszi megírják a zenét, a szövegek nagy részét én írom – próbálok úgy írni, hogy mókás legyen, de egy tükör is egyben. A zene pedig pofánbasz. Nagyon nagy szerencsém van, hogy itt van Paszi és Johnny Sixpack, nem lehet őket pótolni. Sanyi vagy 10 évvel fiatalabb tőlünk, ő a jóképű fiatalember a bandában. A menedzser mondta, hogy ilyen is kell a csajok miatt, amikor összerakott minket. De eddig még csak fiúk jelölték be. Van egy facebook oldalunk, amit senki nem mer bejelölni a pina felirat miatt, de itt mindig leírjuk, mi történik a zenekar életében. Itt pedig meg lehet hallgatni az új lemezünket, az a címe, hogy Panelprogram, mert mindannyian panelban nőttünk fel és panelben élünk, én nagyon szeretem, fent vagyok a tizediken és kurva messzire ellátni onnan. Van CD-n is és hamarosan lesz 7″ vinylen is, koncerten lehet tőlünk venni.

Cs.Cs.: Elég gyáva ember vagyok, de egyszer egy vak ember gipszbe kötött lábára, – miután összebarátkoztam vele – horogkeresztet rajzoltam, vastaghúsú filccel, azt hitte a nevemet írom.
Jól tettem?

S.: Szomorú vagyok, hogy ilyet tettél. Ha én lettem volna a helyedben, biztos, hogy egy pina-jelet rajzoltam volna a vak ember gipszére. Vagy ráírtam volna valami ilyesmit: “Ezt nem láttam jönni!” vagy “Már megint valamiben sántikálok!”. Na mindegy, azt akarom mondani, hogy máskor ne legyél ilyen gyáva és ne hagyj ki egy ekkora lehetőséget. Ja, és ne legyél önző se, csinálj róla képet! Mi is hadd röhögjünk.

Ismeritek Barta Bence haveromat? Tudjátok az a nyurga, szikár, loboncoshajú képzőművész, zenész, zenekiadó, zenebuzi, művészetmanager (ezdeszarul hangzik, bocs, de hát így hívják azt, aki galériát csinál, nem?), a leköszönő 2010-es évek egyik hivatásos és tisztességes pesti partyanimálja, valamint annak a Lili Aggnak a pasija, aki egyszer egy szintén RNR666-os interjúban, valami csodálatosan elegáns geci humorral (joggal) döngölte bele a kérdezőt a földbe, amikor “Bence csajaként” lett aposztrofálva. Szóval, ez a beszélgetés már megszülethetett volna kb 8-10 éve, így amikor ténylegesen nekiláttunk, még nem tudtam, hogy lesz-e bármi aktualitása a készülő interjúnak, aztán lett: feloszlott ugyanis Bence legutóbbi bandája a Not Enough Violence. Ettől függetlenül átpofáztuk művészet, művészetelmélet, zene és bona fejetetejéreállását vele:

– Én téged RNR666 bulikból ismerlek, ott vagy velünk-köztünk az ősidőktől fogva! Melyik volt a kedvenc RNR666 bulid, kedvenc RNR666 buli színpadán látott külföldi zenekarod és ha megkérdeznénk téged, hogy kiket hívjunk meg külföldről a jövőben, akkor kit ajánlanál?

– Pont nemrég az USé kibaszott nagy volt. De egy konkrét zenekart nem tudnék kiválasztani, annyi volt. Emlékezetes buliból is volt pár, például amikor  a Summer Schatzies alkalmi csörgőseként rázogattam teljesen fogalmatlanul, még véletlen sem ritmusra, utólag is bocs srácok! Uána egyébként hatalmas volt a J.C. Satán. Ja, meg életem első RNR666 bulija, ahol a Strange Hands és a Regal játszott, és egy idő után teljes őrületbe csapott át az egész, én meg a Trafik szellőzőcsövén lógva találtam magam, amire hivatkozva a hangosítómindenes le is fújta az egészet. Akiket mindenképp ajánlanék, az a francia Animal En Acier, lány-fiú duó, dobbal, zajokkal, szintivel, torzított mikrofonnal, zörgő, csattogó, csilingelő csekmetekkel. Marseilleben láttuk őket Lilivel és teljesen letaglózott. Itt egy videó pont arról a koncertről (türelmetleneknek szólok: 6 perc körül indul az őrület). Utána dumálgattunk is velük, hogy tökjó lenne, ha egyszer hozzánk is elnéznének, de aztán a mailünkre már nem válaszoltak, nektek hátha. De az örökké kínzó kérdés az, hogy miért nem volt még Lightning Bolt Pesten??!

– A n o a h s t a s és a Not Enough Violence mellett még a Szentcsalád egyik régi, nagyzenekarrá alakult formájában is basszusoztal egy félórát, de érdekelne, hogy ezeken kívül milyen formációkban, milyen posztokon fordultál meg az évek alatt?

– Hát ezeken kívül nem nagyon volt semmi, vagyis volt többféle zajpunk kezdemény, de nem nagyon sikerült másokkal zöldágra vergődni. Részben ezért is csináltam meg a  n o a h s t a s -t egyedül. Még raktam is bele hangmintát korábbi próbákból, bár azért az elég messze került a zajpunktól. Inkább csak zaj. A Not Enough Violence már duó, de az meg pont most oszlott fel. Ja, meg az egyszeri és megismételhetetlen, tökéletes nevű Haynau SS.

– Ez a két általam az imént idézett cucc az ugye erősen elektronikus alapu, de nekem te mindig is “gitárfej” voltál, szóval, akkor a benyomásaim rosszak, vagy egyszerűen ezisazis? Esetleg, ilyen az egész  bartabenceség nagy egybefüggő flowja?

– Mindig érdekelt az elektronikus zene is, már gimisként is próbáltam számítógéppel zenéket eszkábálni, azt hagyjuk, hogy milyen eredménnyel… Recsegő gitár, kalapáló dob, húsbavágóan pulzáló szinti és idegtépően zúgó elromlott hűtő is képes megfogni, erős hatásokat kiváltani. Ezek valójában csak eszközök, sokkal jobban érdekel, hogy egy zene (vagy igazából bármi) mit fejez ki, minthogy pontosan mivel készül. Azt hiszem, hogy azokat a zenéket amikért rajongani tudok, sokkal erősebben kötik egymáshoz az attitűdbeli hasonlóságok, mint a közös hangszer és stíluselem használat. Én is bármit felhasználok, ami a kezembe kerül. A  n o a h s t a s  anyagokon elég sok basszusgitár is van, csak alaposan széttorzítva, modulálva.

– Hozzáértőktől tudom, hogy a Not Enough Violence zenéje és a képzőművészeted is a dekonstrukció csodás gesztusára tekint, mint teremtő elvre. A nem hozzáértő persze erre mondhatja, hogy hogyan alkotható bármi rombolásból, az pedig, aki csak egy kicsit ért hozzá, azt mondhatja, hogy minden leképezés, ha úgy tetszik, minden szintézis, a valóság egyfajta tudatos és irányitott megvaltoztatasa, ha úgy tetszik (le)rombolása. Hol az igazság?

– Az, hogy rombolásból ne lehetne alkotni baromság. A fuzzpedál (de bármilyen más torzító  is) konkrétan roncsolja a tiszta hangot, de egy szobrász is pusztítja a kő vagy fa tömböt, amiből végül kifaragja a kifaragandót. A szubjektív felfogásomban egymásra rakódó rétegekből áll a valóság, és a dekonstrukcióval, egyes rétegek eltávolításával lehet kiemelni vagy legalábbis sejtetni a mélyebben húzódó, kevésbé egyértelmű, de zsigeri elemeket. Ebben a felfogásban az elvétel is hozzáadás, például egy sima felületű festett falemez roncsolásával valójában érdes, szabdalt felületeket adok hozzá, további kifejező eszközökkel gazdagítom a műalkotást, ha úgy tetszik. A dekonstrukciót pedig mindig rekonstrukció követi, a lehántott, kiemelt, roncsolt elemek új szervezőelvek mentén történő összeállítása.

– Számtalanszor pakoltunk együtt zenét, különböző táncmulatságokon és amikor a te szetted jött én mindig tudtam, hogy telebaszott, vastag nagy fuzzokkal körített punk ordítások fognak következni, a gépemen maradt mappáidat amúgy mai napig hallgatom esős napokon. Na de érdekelne, hogy szerinted fut még ez a fuzz-szekér, vagy ma már csak romantikus retrózás ez az egész fuzz-dili? Zeneértő és ismerő arc vagy, ezért meg merem kérdezni tőled: ki lesz a 20-as évek elején az, aki a 10-es évek elején volt Ty Segall, vagy épp Jay Reatard?

– Kezdjük ott, hogy Reatardhoz képest Ty Segall egy unalmas nyugger, de amúgy fogalmam sincs, hogy lesz-e mégegyszer ennyire hiperaktív és tehetséges ember ebben a műfajban. Bízzunk benne. Amúgy van továbbra is sok fasza zenekar, akik nem szégyellik össze-vissza torzítani a gitárjaikat, lesznek is mindig, csak legyen, aki feltúrja őket, dehát ezt pont nektek nem kell mondani. De az a nosztalgiavonat, amit ma a legtöbben fuzz alatt értenek egyre inkább hidegen hagy.

– Van még olyan, hogy CYST Records? Készültök kijönni valamivel, vagy az EXILES felfalta a fiatal kisérletielektronika szcénáját? 🙂

Nahát! Az eredetileg a Quartban 2013-ban megjelent NATURAL CHILD interjú magyarul még nem volt olvasható az RNRen. Na de most már igen:

A NATURAL CHILD utóbbi idők legjobb rock’n’roll zenekara. 2009-ben Nashvilleben alakult egyszerű garázs rock trióként, amin már első, 1971 című nagylemezükkel túlléptek. Zenéjükben rock, blues és punk elemek keverednek. Az évek folyamán punkos lendületüket megőrizve egyre inkább a rockzene gyökerei felé fordultak, erőteljesebb lett a blues, keményebb a rock, s muzsikájukban a country is megjelent.

Interjú a NATURAL CHILD gitárosával

– Nashville a country zene fővárosa. Mennyire határozza ez meg a hétköznapokat?

Seth: Nashvilleben minden countryból van. Vagy az abból befolyt pénzből. Sok helyen, főleg a hivatalokban, a „Peace in the Valley” (nagyon híres country szám) a „kapcsolásig kérem szíves türelmét” dal. A country az életemet is meghatározta, ugyanis nagyfaterom kiváló country zenész volt. Red Foleyval meg Hank Williamsszel játszott együtt. Sok ismert ember megfordult a nála rendezett híres reggelig tartó zenés ivászatokon. Jerry Lee Lewis, Johnny Cash, egyszer-kétszer Elvis is eljött. Erről apám tudna sokat mesélni. Egy ilyen buli reggelén szívtam először, lehettem vagy 9-10 éves. Anyám átszalasztott valamiért, még mindenki aludt, csak Willie Nelson (többszörös Grammy-díjas country legenda) üldögélt a kertben, és megkínált a cigarettájából. Kérdeztem, mi ez. Annyit mondott: isten ajándéka a szenvedő emberiségnek.

– Első, 2011-ben megjelent nagylemezetek címe 1971. Miért pont 1971?

– A rock’n’roll legjobb éve volt. Például akkor alakult az őspunk New York Dolls. Akkor jelent meg Hendrix és Janis Joplin utolsó stúdió albuma, meg a Doors utolsó lemeze Jim Morissonnal. Aztán volt Black Sabbath, Led Zeppelin meg Rolling Stones lemez. Olyan híres számok köthetők ehhez az évhez, mint az Imagine John Lennontól, a Smoke on the Water a Deep Purpletől, a Stairway to Heaven a Led Zeppelintől, a Brown Sugar a Rolling Stonestól, vagy az L.A. Woman a Doorstól. Sorolhatnám napestig.

– A blues fokozatosan került előtérbe zenétekben. Tulajdonképpen milyen zenekarként, milyen céllal alakultatok meg 2009-ben?

– Azért alakultunk, mert már egyetlen igazi rock and roll banda sem létezett. A műfajt az elmúlás fenyegette, mi pedig elhatároztuk, hogy megmentjük. Szóval mi vagyunk az utolsó rock’n’roll együttes a világon.

– Én persze tudom, hogy ti vagytok a legjobb rock’n’roll zenekar a világon, de rapper szokás a nyilvánvaló kisebbrendűségi érzésből fakadó önfelmagasztalás.

– Hé! Mi vagyunk Keith Richards (a Rolling Stones gitárosa) lányának kedvenc zenekara! Járt is nálunk egyszer a csaj. Kiderült, hogy a basszusgitárosokat szereti. Neki mindegy, csak basszusgitáros legyen, és az se számít, ha csaj.

– Esetleg az apjával találkoztatok?

– Csak telefonon beszéltem vele. Pont akkor hívta a lányát, amikor Wesszel gyakoroltak, így én vettem fel. Akkor mondta, hogy mi vagyunk a világ második legjobb rock’n’roll zenekara.

– Nagy meglepetésre egy pedál slide gitáros meg egy orgonista csatlakozásával nemrég öt tagúra bővült a csapat. Ti nem voltatok meglepődve?

– De, nagyon is. Nekem két hétbe telt, míg észrevettem, hogy öten vagyunk, de Wes még mindig nem tudja.

– Miért volt szükség plusz tagokra?

– Luke és Benny kábé egy éve csatlakoztak hozzánk. Hangzásunkat teszik teljesebbé, és lehetőséget adnak arra, hogy új irányokba is elkalandozzunk.

– Meglehetősen sokat változtatok 2009 óta, nem csak zeneileg, de külsőleg is. Mintha a megjelenésetek együtt változna a zenétekkel. És most egy-egy country szám is megjelent a repertoárban. Merre tart a Natural Child a zene és a divat terén?

– Zeneileg mindenféle műfaji keretek áthágása a cél. Divat szempontjából csak a három őstag tekintetében merek nyilatkozni. Én a kamionos country rocker stílust képviselem, a dobosunk Zach, a középnyugati benzinkutas divatot követi, Wes pedig egy cseh rajzfilmfigurára, egy Rumcájsz nevű torzonborz cseh erdei rablóra kattant rá.

– ??? Hogy került Rumcájsz Nashvillebe?

– Wes családja cseh származású. Nem szakadtak el a cseh kultúrától, tartják a kapcsolatot az óhazával. Wes persze főleg a cseh sörökkel, meg a rajzfilmekkel. Természetesen kiválóan beszél csehül.

– Eszem megáll.

– Van is egy cseh country szám, ami mindig előkerül nálunk házibulikon. Olyankor mindenki fetreng a röhögéstől. Főleg mikor egy bendzsó is előkerül és Wes is elődja.

– Huh. Hát én erre már csak annyit tudok mondani, hogy “Nudíte se? Kupte si medvídka mývala!”

– ???

– Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!

*

English version

“Marvin would kick your ass for nothing. A true genius, Marvin was a pure original” said Iggy Pop about the extraordinary musician Marvin Pontiac. And if Iggy is so into him than I introduce that true genius to you.

THE STRANGE STORY OF MARVIN PONTIAC

He was born in 1932, the son of an African father from Mali and a white Jewish mother from New Rochelle, New York. The father’s original last name was Toure but he changed it to Pontiac when the family moved to Detroit, believing it to be a conventional American name.

Marvin’s father left the family when Marvin was two years old. When his mother was mental institutionalized in 1936, the father returned and took the young boy to Bamako, Mali where Marvin was raised until he was fifteen. The music that he heard there would influence him forever.

At fifteen Marvin moved by himself to Chicago where he became versed in playing blues harmonica. At the age of seventeen, Marvin was accused by the great Little Walter of copying his harmonica style. This accusation led to a fistfight outside of a small club on Maxwell Street. Losing a fight to the much smaller Little Walter was so humiliating to the young Marvin that he left Chicago and moved to Lubbock, Texas where he became a plumber’s assistant.

Not much is known about him for the next three years. There are unsubstantiated rumors that Marvin may have been involved in a bank robbery in 1950. In 1952, he had a minor hit for Acorn Records with the then controversial song “I’m a Doggy.”

Oddly enough, unbeknownst to Marvin and his label, he simultaneously had an enormous bootleg success in Nigeria with the beautiful song Pancakes.

His disdain and mistrust of the music business is well documented and he soon fell out with Acorn’s owner, Norman Hector. Although approached by other labels, Marvin refused to record for anyone unless the owner of the label came to his home in Slidell, Louisiana and mowed his lawn.

Reportedly Marvin’s music was the only music that Jackson Pollack would ever listen to while he painted, this respect was not reciprocated. In 1970 Marvin believed that he was abducted by aliens. He felt his mother had had a similar unsettling experience, which had led to her breakdown. He stopped playing music and dedicated all of his time and energy to amicably contacting these creatures who had previously probed his body so brutally.

Furthermore Marvin held the tribal belief that having a photograph taken of yourself could steal your soul, thus these candid shots are the only ones known to exist.

When he was arrested for riding a bicycle naked down the side streets of Slidell, it provided a sad but clear view of Marvin’s coming years. In 1971 he moved back to Detroit where he drifted forever and permanently into insanity.

He was killed by a bus accidentally in 1977.

His only album “GREATEST HITS” was released posthumously in 1999. And this unstable genius recorded his African rhythm and blues songs with such great musicians as Marc Ribot, John Medeski, Billy Martin, Eszter Bálint and many others.

GREATEST HITS first time on vinyl on NORTHERN SPY RECORDS

LISTEN TO IT ON SPOTIFY!

By the way. You can find some inconsistencies in this story. For example Eszter Bálint was 11 years old when Marvin Pontiac died, so it seems impossible that she could work with him. Well, the truth is that the character of Marvin Pontiac was invented by John Lurie because “for a long time, I was threatening to do a vocal record. But the idea of me putting out a record where I sang seemed ostentatious or pretentious. Like the music of Telly Savalas . . . I don’t sing very well, I was shy about it. As a character, it made it easier.”

Not long ago Lurie found some materials of Marvin Pontiac which were recorded when he was in a mental hospital. Those were released as The Asylum Tapes in 2017.

Ha emlékszel azokra az időkre amikor erre a nyíregyházi falra az volt felfújva, hogy ELVONTAK, az alábbi trafik előtt pedig te is cigiztél, ahol mint ahogy látszik, hogy még 2012-ben is ácsorog pár furcsahajú, hülyekabátos:

…akkor biztosan ismerős lesz Eunoctin által a napokban a felpakolt NYOLC RÉSZES GYÜJTEMÉNY eredeti felvételeinek némelyike. Mondjuk, ha egy tornatermi, vagy ebédlői koncerten se voltál, ha fogalmad sincs, hogy milyen volt a kizárólag a koliszobákban éjszaka, a hangosbemondó hanszóróiból sugárzott kalózrádió, akkor se csüggedj, mert most meghallgathatod hogyan hangzott a 90-es években a nyíregyi művészetis lofi-bedroom-trash-blues-punk-grunge  amit akkoriban még kurvára nem így neveztek, hanem már nem emlékszemhogy.

/Ceausescu 100/

románia ősi földje
cirógatja csontodat
te voltál a fénylő árnyék
gondoskodó gondolat

harcoltál a béke frontján
irányt szabott jogarad
gigantikus szellemed szórt
világító sugarat

szépségednek antik leple
lángelmédnek fátyola
túdós nejjel oldaladon
szőttél merész álmokat

szebb világot építeni
múlt sebétől fájó kínt
balzsamoddal, gyógykenőccsel
megszüntetni csak te bírsz

árulóknak rossz golyói
feltépték a szívedet
pulpitusról kedves lényed
nékünk már nem integet

fiatal vagy már örökre
kit az idő elkerült
mégis hiányodat sírjuk
mind mi árvák legbelül

könnyünk nyeljük míg a portréd
falról reánk mosolyog
rideg, fájó űr mit hagytál
s elszorul ma sok torok

kegyetlen és sivár otthon
lett a világ nélküled
gyászba öltözött karácsony
lelkünk komor épület

eszméidnek oszlopai
tetteidnek zászlaja
mi leszünk s az ifjúságunk
konzerválva általa

hűségünket felajánljuk
néked ím e szent napon
mártír apánk nézz ránk föntről
ÖRÖK ISTEN, ETALON!

2018 Január 26. Bukarest