Dion Lunadon : Beyond Everything (In The Red) 2022

Ezt a lemezt már nagyon vártam, mert az előző 2017-es album NAGYON tetszett. Hát nem kapkodta el a folytatást Mr. Lunadon, de megérte, nagyon is! Emberünk Új Zélandi születésű, de jó ideje New Yorkban él, nekem mindig ilyen öntörvényű, magának való, fura fazonnak tűnt. Fotókon én nem emlékszem, hogy láttam volna mosolyogni, mindig komolynak tűnik, látszik hogy 0-24-ben zenész. Engem Greg Ginnre emlékeztet a Black Flag-ből. Aztán lehet, hogy marhaság az egész, mindenesetre nekem nagyon bejön ez a karakter.
Eléggé megijedtem, mikor elindult a lemez: dobgép, orgona prüntyögés vagy fél percig, kábé az a hangulat mint Paul Leary (Butthole Surfers) legutóbbi szólólemezén, aztán rájön egy negédes doo-wop ének olyan Charlie Megirásan. Gondoltam ez az intró, biztos rövid lesz. De nem. Ez az egyik leghosszabb szám a lemezen! De a második számtól már minden a helyére kerül, a By My Side az első dobütéstől a legutolsóig végig olyan feszesen pulzál mint….tényleg, mi pulzál feszesen? Ja megvan! … mint a halántékodon az ér fél gramm speed után. És ez után jön a lemez talán legjobb száma az It’s The Truth. Tisztára Dead Moon hangulat, zakatoló minimál riff és az ének is ilyen magasabb fekvésű, kicsit kappan hang, amilyen Fredé is volt, nyugodjék békében! Ha már Dead Moon, Dino Lunadon zenéje is olyan , hogy nehéz behatárolni, nem mintha olyan újító lenne, mert egyáltalán nem az. Punk Rock? High Energy RnR? Action Rock? vagy egyszerűen csak ROCK? Mindegy. Van vegytiszta másfél perces punk szám is, de úgy zúg-búg a gitár végig az egész lemezen, hogy van egy ilyen állandó pszichedelikus hangulat és valahogy egységesnek marad meg az emberben ez a bő fél óra (amúgy sokkal hosszabbnak tűnik, mert annyi minden történik ezalatt.).
Nemrég voltak Eu turnén, sajnos most csak Anglia és Nyugat Európa fért bele a körbe, remélem a jövőben errefelé is jönnek majd! Az RNR666 tárt karokkal várja őket! 

A you tube-on számonként fent van az egész album.

facebook >> ITT<<

bandcamp >> ITT<<

instagram >>ITT<<

Sick Thoughts : Heaven Is No Fun (Total Punk) 2022

A Sick Thoughts-t már a demós időszak óta követem, azaz már 10 éve. Emlékszem mennyire oda voltam attól a zajos punk/RnR-mocsoktól amit DD Owen ez, az akkor 16(!!!) éves New Orleans-i srác elénk pakolt. Amikor kijött az első kislemez a Goodbey Boozy-nál egyből rendeltem is megfele. Érdekes, de ezeknek a korai zajos cuccoknak is volt egy ilyen slágeres, könnyen megjegyezhető oldala. Menet közben megjelent rengeteg minden a S.T.-tól Lp-k, válogatások, 7″, demo kazetták, plusz egy csomó project H.C.- tól a Thrash Metal-ig, garage punk-tól a Black Metal-ig minden! Nekem persze mind tetszik, rajongó vagyok bazmeg!
Na, itt a 2022-es album. Két kurvagyors állat punk szám ‘I Hate You’ – ‘Hole in the Wall’ kábé a The Kids/korai Ramones vonalon, DE a gitárszólók rendesen Hard Rock-osak!!!! Ezek után jön (szerintem) az idei év egyik legjobb dala a ‘Mother, I Love Satan’ ehhez klip is készült. Szerintem ez Hard Rock elejétől a végéig, de olyan refrénnel, hogy nyár óta dúdolgatom.
Full punk album ez, de ez a ROCK / Hard Rock érzés végig ott van minden percben, mondom főleg a gitáros, szólózós részeknél, amikor nem a sikálás megy. Elsőre a ‘Submachine Love’ kicsit már túlzás volt nekem ebből a nagy rockolásból, de mára megszoktam, megkedveltem, de nem kell beszarni a ‘Horrible Death’-t Dee Dee Ramone is írhatta volna, a ‘Someone I Can Talk To’ meg simán felkerülhetett volna a Slovenly Rec. válogatásalbumára, a We are Loud:90s Cassette Punk Unknows’-ra, ha a 90-es években íródik.
Nem ragozom tovább. Ez egy kurvajó lemez. Megint.

Teljes lemez >> ITT<<

facebook >> ITT<<

instagram >> ITT <<

Hé, te! Elég Butthole Surfers-fanatikus vagy ahhoz, hogy tudd: készül egy dokumentumfilm a Butthole-ról? Na, mi megkerestük a film producerét Noa Durban-t, hogy személyesen ő meséljen a kétezerhuszas évek legjobban várt doksijáról.

– Kérlek, először is mesélj magadról! Csak nem egy főállású Butthole Surfers dokumentumfilm producer vagy?

–  A nevem Noa Durban, Los Angelesben élek. Korábban több művész, nonprofit szervezet üzleti szakértőjeként és tanácsadójaként dolgoztam, mielőtt tavaly betársultam Tom Stern mellé, akivel közösen ezt a doksit készítjük. A Butthole Surfers Movie amúgy az első filmem, és igen, ez a projekt jelenleg kitölti minden időmet.

– Hogy jött az ötlet, hogy Butthole dokumentumfilmet készítsetek?

–  Tom Stern, a rendező-producer a Butthole Surfers-tagok barátja amióta a nyolcvanas évek közepén videóra vette a banda CBGB-s fellépését. Együttműködtek aztán több projektben, például az Entering Texas című rövidfilmben, vagy az egész estés Freaked című moziban, továbbá Tom készítette Paul Leary számára  a Do You Like To Eat a Cow videót. Aztán Paul Leary és Gibby Haynes azt mondták neki, hogy ha valaha készül róluk dokumentum, akkor azt akarják, hogy ő csinálja azt – és most bele is kezdett! Tom mindig is akart egy filmet a Butthole Surfers-szel. Nagyfilmje, a Freaked, eredetileg Butthole Surfers-ihlette történet akart volna lenni, de az élet úgy hozta, hogy ebből nem lett semmi. Mostanra a Butthole olyan életszakaszához érkezett, ahol megérettnek érezték az időt egy róluk szóló film elkészítéséhez, amely egyben Tom és a banda több, mint három évtizedes együtt munkálkodásának kulminációs pontja is lehet. Gyártásvezetőnk, Paul Rachman ismert zenei videó- és dokumentumfilm-producer, ezen kívül a Slamdance Filmfesztivál szervezője. A zenekarral is közvetlenül együttműködünk, akik teljes archívumukhoz hozzáférést biztosítottak nekünk.

– Mesélj kérlek a filmről, hogyan képzeljük el? Időrendiséget követsz, vagy lesz valami speciális dramaturgiai íve? Lesznek benne olyan exkluzív tartalmak, mint soha sem látott videók, fotók, különleges megszólalók stb?

–  A filmet leginkább egy musicalhoz hasonlóan képzeltük el, a mélységes mély archívumból építkezve, ahol a zene adja meg a szerkezetet. Erre a gerincre építjük rá a legjobban sikerült interjú-részeket, régi videofelvételeket, animációkat, grafikákat és számos szürreális dramatizált jelenetet, hogy mindezeken keresztül meséljük el a zenekar viharos történetét: kevésbé időrendhez kötve, sokkal inkább kísérletező módon – az ő anarchikus szellemükben.

– Az instagramod alapján szoros kapcsolatban vagy a zenekar tagjaival.  Úgy tudjuk, hogy a zenekartagok már nem mind Texasban élnek. Sokat utazol a film készítése során, mintha egy road-moviet forgatnál? Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az eddigi forgatások közül?

–  Igen nehéz egyetlen emlékezetes pillanatot kiválasztani az egészből, de személy szerint én azt választanám, amikor Gibby megmutatta, hogyan dolgozik a megafonnal, és amikor együtt improvizáltunk. Hatalmas élmény volt számomra – “zenélni” (vagyis inkább: zajolni) Gibbyvel. Rengeteget utaztunk mindenfelé az Államokban, a legjobb interjúk, történetek után kutatva. Hét állam számos városában forgattunk és még legalább 3 további államot be fogunk járni a forgatásból hátralévő pár hónapban. Ebből úgy tűnhet, hogy csupán utazgatunk és bulizunk, de valójában arról van szó, hogy az emberek könnyebben kötélnek állnak, ha a stáb utazik hozzájuk, ahelyett, hogy összetoboroznánk őket egy helyre a forgatás kedvéért.

– A Butthole basszusgitárosát, Jeff Pinkus-t nem láttuk a trailerben, vele mi a helyzet?

– Jeff Pinkus, a legendás basszusgitáros és kedves barátunk szintén támogatja a projektet, de egyelőre úgy döntött, hogy kimarad belőle. Ettől függetlenül, minden tiszteletünk Jeffé és boldogok lennénk, ha résztvenne a filmben.

– Mesélj a trailerben látható mormotákról, légyszi és külön érdekel, hogy hogy a picsába vettétek rá őket, hogy gitározzanak?!

– Az állatok, melyeket a promóvideónkban láthattatok, sajnos csak digitális technika szüleményei. Paul Leary ötlete volt, hogy bizonyos koncertjelenetekben földi kutyák játsszanak, szóval az ő tiszteletére kerültek bele a mormoták a trailerbe. Ugyanakkor az is lehet, hogy valódi, betanított mormotákat láthattok majd a filmben, Butthole Surfersnek öltözve: meglátjuk…

– Mesélnél arról a Gibby bábúról amely a “Gibby nemrég felfedezte, hogy részben askenázi zsidó!” című videóban is szerepel?

–  Azt a Gibby bábut Drew Massey bábművész készítette. Ez a bábú az egyik segédeszközünk a Butthole-sztori életre keltéséhez. Mivel a ’80-as, ’90-es évek felvételeinek zöme szar felbontású VHS videó, megpróbálunk minél kreatívabbak lenni történeteik újrafeldolgozásában, szóval, nem akarjuk beszélő fejek tömkelegével ellaposítani a filmet, inkább arra törekszünk, hogy átadjunk valamennyit a Butthole-ra jellemző őrületes alkotó energiákból, emiatt lesznek a bábok, a földi kutyák és a többi, amiket majd láthattok!

– Studio albumuk 2001-ben jelent meg utóljára. Te, mint amolyan hivatalos Butthole-szakértő, mit tudsz: lesz még valaha új Butthole album?

–  Ami egy új Butthole Surfers lemezt illet, azt mondom: sohase mondd, hogy soha! Amit elárulhatok, az annyi, hogy érdekes dolgok vannak mozgásban jelenleg is, amíg beszélgetek veletek…

– Emlékszel amúgy, hogy mikor fedezted fel magadnak először a zenekart? Láttad őket valaha élőben színpadon játszani?

–  Sajnálatos módon 1993-ban születtem, és időm legnagyobb részét szülőhazámban, Izraelben töltöttem, így sohasem láttam őket élőben! Ez is az egyik oka, hogy nagyon motivált vagyok ennek a filmnek az elkészítésében. Meg akarom mutatni mindenkinek a “Butthole varázslatot” mindazoknak, akiknek erre nem volt esélyük valós időben. Szóval, én kb egy évtizede nagy rajongójuk vagyok. A Ministry Jesus Built My Hotrod-jában “találkoztam” először. Gibby-vel, aztán, amikor mélyebbre ástam és “felfedeztem” az egész Butthole Surfers-t: csak néztem! Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy ezen az álomprojekten dolgozhatok!

– Véleményed szerint amúgy miért fontos 2022-ben filmet forgatni a Butthole-ról?

– A Butthole Surfers egy óriási hatású, ám tragikusan aluldokumentált zenekar. Úgy érezzük, hogy itt az ideje, hogy egy filmmel hozzájárulhassunk ahhoz, hogy a Butthole elfoglalhassa méltó helyét a rock-/punk-/zene- és persze Texas mozgóképes történelemben egyaránt!

– Mesélj, amúgy, hogy van Gibby manapság? Mivel tölti a napjait?

– Gibby remekül van, Brooklynban él a feleségével és fiával. Mostanában főleg a kisfiú baseball-karrierjét egyengeti. 2020-ban kiadott egy remek gyerekeknek-fiatal felnőtteknek szánt könyvet Me and Mr Cigar címmel, valamint rendszeresen turnézik és fellép Paul Green Rockiskolájában.

– Ha egyszer elkészülsz a filmmel van már újabb ötleted, hogy miről/kiről készítenél újabb mozit?

– Részemről, egy másik zenekar, amelyet jobban meg szeretnék ismertetni a anygközönséggel, az a Type O Negative – egy másik legendás együttes, akik sokkal több elismerést érdemelnének, mint amennyit eddig kaptak. Tom és én ezen kívül gyűjtögetjük az ötleteket egy horror filmhez is.

– Hogy tervezed, mikor lesz látható a film? Tudnak valahogy segíteni neked a BS rajongók, hogy a filmed elkészüljön, illetve pontosan mire van szükséged a film elkészüléséhez?

– Egy nagyobb fesztiválon, mint például a Sundance, vagy az SXSW-n, szeretnénk bemutatni a filmet, nagyjából jövő ilyenkor! Még mindig gyűjtünk az utómunkára, hogy szeptemberre egy nyersvágással rendelkezhessünk, akkor lesz ugyanis a jövő évi fesztiválok előválogatása. Ha a rajongók, akik ezt olvassák, képesek bármennyivel hozzájárulni a film elkészültéhez, nagyon hálásak lennénk! Az adományok az USÁ-ban adóvisszatérítésre jogosultak, a The Film Collaborative-en keresztül. Adományozni pedig ITT TUDTOK!

– És azt tudtad-e, hogy az RN666 Magazin egyszer régen kiadott egy split kislemezt, RNR666 Records néven és örök tiszteletünk jeléül “MUSIC FOR GIBBY” lett a kiadónk mottója? A 250 darab lemezből a #001-es példányt azóta is őrizzük, hogy egyszer eljutassuk azt Gibby-nek. Válalnád-e ezt a szent küldetést, hogy átadod neki a lemezt és ezt a pillanatot akár meg is örökíted számunkra?

– Örömmel! És ígérem, hogy megörökítjük majd számotokra Gibby reakcióját is! Jöhet a postacímünk?

---

A felhasznált fotókat Noa Durban instagramjáról szedtük

Ezt a cikket angolul is elolvashatod: ITT

Köszönet a fordításért Csatinak

Hey You! Are you Butthole Surfers-fanatic enough to know: there’s a documentary coming soon about the Butthole Surfers? Well, we approached the producer Noa Durban to tell us everything about the most anticipated punk documentary of the two-thousand-twenties.

– Please, introduce yourself! You are a full time Butthole Surfers movie producer?

– My name is Noa Durban, I live in Los Angeles. I have been a marketing strategist and consultant for various artists, nonprofits, and other businesses up until I teamed up with Tom Stern last year. The Butthole Surfers Movie is my first, and I am producing it full-time.

– How did you come by the idea to make a documentary about BS? Who else is involved in the works?

– Director/producer Tom Stern has been friends with the Butthole Surfers since he first shot their CBGB’s show in the mid-eighties in NY while he was in film school. He collaborated with them on multiple projects like the short Entering Texas, the feature film Freaked, and his recent video for Paul Leary – Do You Like to Eat a Cow. Paul Leary and Gibby Haynes told him that if there would ever be a documentary about them, they’d want him to do it – and so, now he is! Tom has always wanted to do a film with the Butthole Surfers. His movie, Freaked, was originally meant to be a Butthole Surfers narrative film! But life happened, and it never got made. Now the Buttholes are at a point in their lives where they are ready to have such a film made, so this movie would be like a culmination of Tom and the band’s relationship that has spanned more than three decades. Our executive producer, Paul Rachman, is a notable music video and documentary director/producer, plus a co-founder of the esteemed Slamdance Film Festival. We are also working in collaboration with the band who has been kind enough to offer us free access to their catalogue.

– Please help us imagine the movie! Will it follow a timeline or a dramaturgical structure? Will it contain exclusives, like never before published video footages or photos, special guests etc?

– We plan on structuring this doc more like a musical, leaning into the songs from the band’s deep library and letting the music provide the structure. Into that spine we will add the best of our exhaustive interviews, archival footage, cutting-edge animation and graphics, and surreal reenactments, to tell the story of the band and their tumultuous history, but less chronological and more experimental – in the anarchic spirit of the band.

– What was your most memorable moment from the shootings so far?

– It’s really hard to choose a single moment out of this incredible journey, but personally, I think it was off-camera when Gibby showed me how to work the bullhorn and we improvised some stuff together. It was a hugely significant moment for me – “making music” (or noise) with Gibby.

– Looking at your Instagram, you are close to members of the band. As we know, not all of them live in Texas anymore, Gibby, for example, lives in Brooklyn perhaps? Do you travel a lot like you’re shooting a road movie, or summon the band members somewhere?

– We have been travelling a fair amount throughout the United States scouring for the best interviews and stories. We have shot in multiple cities and 7 states, and we are expecting to shoot in at least 3 additional states in the next couple of months. It might sound like we are taking a leisurely road trip, but that’s really not the case – it’s just that people are far more inclined to participate if you come to them instead of asking them to come to us.

– Jeff Pinkus is not mentioned neither on the project site nor in the trailer. What about him?

– Jeff Pinkus is a dear friend and legendary bass player – he has been supportive of our project but has chosen to sit it out. That being said, we have nothing but love and appreciation for Jeff and we would be more than happy to include him in the film if and when he’s ready.

– How the hell was the giant groundhogs made and did it play the guitar (saw in the trailer)?– The groundhogs shown on our sizzle reel were, unfortunately, digitally composited. Paul Leary has requested that we use groundhogs for some live action reenactments, so we paid him homage by adding them to the sizzle. You might see some real-live trained groundhogs wearing tiny Butthole Surfers outfits in the film – stay tuned…

– We saw the Gibby puppet and the ‘Gibby recently discovered he is part Ashkenazi Jew!‘ clip. Could you tell us more about this puppet?

– The Gibby puppet was designed by superstar puppeteer Drew Massey. It is one of many creative tools we will use to bring the Butthole Surfers’ story to life. Because most 80s and 90s footage is low-res personal VHS recordings, we really want to be creative in our recreations of their tales. We also don’t want to just show a string of “talking heads” interviews and we strive to make a movie that captures some of their insane creativity,  so puppets and groundhogs and anything else goes!

– Their last album to date is from 2001. As an expert on BS, can you tell us if there will ever be another one?

– Regarding a new Butthole Surfers release – never say never! There are interesting things in motion as we speak…

– Why is it so important to make a documentary about BS in 2022?

– The Butthole Surfers are influential, and well-respected, but they’re criminally under-documented. We feel that the time has cometo cement their rightful place in rock/punk/music/Texas history.

– Perhaps you remember the moment when you became their fan. How did it happen? Have you ever seen them playing live?

– Unfortunately, I was born in 1993 and spent most of my life in my home country of Israel, so I never good to see them live! That’s one of the reasons I’m very driven to make this movie come to life. I want to expose people who haven’t had the chance to experience the full Butthole Surfers experience in real time to their magic through this film. I have been a huge fan of theirs for about a decade now. I learned about them via Jesus Built My Hotrod. Gibby’s vocals had me hooked and I was blown away when I dug deeper and “discovered” the Butthole Surfers. I feel extremely fortunate to work on this dream project!   

– Please tell, how is Gibby doing nowadays? How is he spending his days, what projects is he into?

– Gibby is doing great, living with his wife and son in Brooklyn. He is mostly busy being a baseball dad to his kid. He also released a really great young adult/children’s book called Me and Mr. Cigar in 2020, and he’s been touring and performing with Paul Green’s School of Rock in recent years.

– When this movie is done, do you have any ideas for another one?

– Personally, as far as music docs go, another band I would love to explore are Type O Negative – another legendary underrated band that deserves a lot more credit than it gets. Tom and I are also spitballing ideas for a horror narrative feature film.

– According to plans, when do you intend to premiere the film? Could BS fans help you in some way to achieve this goal and what do you need exactly for making/finishing the movie?

– We intend to premiere the film at a festival like Sundance or SXSW aruond this time next year! We are still fundraising to start an editing room ASAP and get a rough cut done by September, in time for festival submission. If any of the fans reading this are able to contribute, we would immensely appreciate any size donation! Donations are also tax-deductible in the US through our fiscal sponsors, The Film Collaborative. Donate HERE!

– Once upon a time, RNR666 Magazine released a 7″ and we chose “MUSIC FOR GIBBY” for our motto. We kept copy number 1, with a view to getting it to Gibby. Would you take this sacred mission upon you to give him the 7″ and, if possible, capture the moment for us?

– We would be happy to give your 7″ to Gibby and we will do our best to shoot his reaction. Do you need our shipping info?

---

All photos source: Noa Durban

This article can be read in Hungarian language HERE

Thanks for the translating: Csati

A kanadai KLAZO zenekar idei lemeze teljesen levett a lábamról, itt írtam róla ismertető pár hete >> KLIKK! << megígértem, hogy lesz interjú is. Íme. Ja! A csetelés a dobossal,  Jesse Allison-nal történt, aki a It’s Trash! Records ügyeit is igazgatja egyszemélyben. Ha szereted a garage trash-t, a mocskos szinti-punk-ot, vagy akár Dead Boys féle action punk-ot, itt könyékig túrkálhatsz a szemétben! >> KLIKK!! <<

És még valami, csak, hogy érthető legyen a *klazomániára vonatkozó kérdésem. A zenekar neve egy betegségre utal, a klazomániára ami egy tourette szindrómához hasonlító idegrenceri baszás, csak itt a beteg kényszeres kiabálástól szenved, ami szintén tikkelés szerűen jelentkezik. Úgy tűnhet, hogy a betegnek fizikai fájdalmai lehetnek, pedig a kiáltozása nincs összefüggésben fizikai kellemetlenséggel. Kiválthatja agyvelőgyulladás, csak úgy mint szén-monoxid-mérgezés, vagy alkoholfogyasztási zavar. A görög eredetű klazo szó jelentése kiabálás/ordítozás. Kellemetlen egy nyavalya lehet….

Csühes Pali – When, whom and why did you start Klazo?

Jesse Allison  – I formed Klazo in the spring of 2015 with Rob Brake (vocals, guitar) after I got kicked out of another two piece band for going on a trip to Peru. I formed this band because I wanted to be in a band. 

 CS.P. – Unfortunately I am a jerk. Does it make sense (to make a band)?  

J.A. -It makes sense to form a band if you are going to have fun , release records , play with bands you love , tour and not take people’s shit. You are not a jerk Pali, at least not yet.

CS.P. – As it is common known, you are a duo. You are doing it on purpose, or it is because there are no more rock and roll guys around there?

  J.A. -It’s true there is no one in London rock n roll enough to handle the punishment this band gives  except for myself and Rob. 

CS.P.– What is going around in London nowadays? I wonder what kind of people living there and what are they doing on weekdays, because the first thing I have heard about this place is your band.

J.A. -This is a very interesting question and one that could possibly land in me in jail for treason. I will answer it anyways. London Ontario is the self proclaimed Music City. We have also granted ourselves the title of  being a music  UNESCO Heritage Site due to  historical events and  local talent it has produced. We have a wide variety of music , Hip Hop, Metal, Pop Country, Rock Cover Bands and Cringe. The  downside of this is that so many of the old ruins are now parking lots  , we have very few small venues left to play shows.  Help us! 

CS.P. – To be honest I was looking around on the musical scene of London. There were two major cultural things I have found: one was Justin Beiber and the other is Nihilist Spasm Band ( i have an Lp from them, one of the most extreme parts of my collection). For me it looks really interesting, as a local how do you see this diversity? 

J.A. – First off Bieber is from Stratford Ontario (1 hour north) that’s where he grew up. The Nihilist Spasm Band are the pioneers of Experimental Noise who started in the mid 1960s and had a residency at the York Hotel (currently condemned) .The group had still performed on occasion pre pandemic with some of the original members. I saw them once and  chatted with Art Pratten but we were both hard of hearing at the time. I saw their records in Japan once too.

CS.P. – I know you run a label (It’s Trash! Records). Which band is from Killed by Meth compilations what are REALLY fucked up with the meth?

J.A.  – You’ ve heard of my label? Sorry about that . Over the course of the series we call Killed By Meth there has been about 72 bands with over  200 different musicians featured. With this comes a  diversity of people who live clean and those who do not. I personally haven’t heard of anyone that have gotten heavy into methamphetamines per say . However I do know that there was a singer who passed away suddenly from an overdose a few years ago. He was a talent.

CS.P. – Do you have any Hungarian connection? There was a huge migration to Canada during/after World War II. I wonder if there was any Hungarian cultural effect on rock and roll around your place. 

J.A. – This is my first Hungarian connection , I appreciate you reaching out. The only Hungarian culture I’ve experienced is a fantastic restaurant here in London that’s been around for over 60 years. The original founder of the restaurant was a endearingly perverted lady whos husband mysteriously vanished. Try their goulash!

CS.P. – Do you like your neighbours? 

J.A. – Yes I like them. They do not listen to punk though . 

 CS.P. – I hope there will be a sixth Killed by Meth compilation. 

J.A. – I will not be releasing any more Killed By Meth records however I heard some rumblings there may be a #6 being  released from an unknown figure. Isn’t this how the Killed By Death records ended up? 

CS.P. – We havent heard about the Meth Kid since the 3rd episode.

  J.A. – The meth kid? Ohhh do you mean the kid on the killed by meth records hahah! I believe he died / escaped the trailer meth label explosion on the cover of KBM #4 . Could this be predicting the future of more album covers ?? The dog was killed and eaten by the family during KBM #3. I heard dog is popular food in Eastern Europe? 

CS.P. – No, that’s fake. We don’t eat dog. Gypsies eat hamster, moles, gopher, crows, all kinds of shit. Hungarians eat horses (only for sausage!) and we have a strange dish called ‘pacal’ made from the stomach of cow. Not my favorite….

J.A. – I see my western ignorance has perturbed you. Don’t get me wrong I’ve put alot of questionable meats in my mouth. No pun intended.  Pass the Pascal Csuhes! 

 CS.P. – Do you like Motörhead?

J.A. – Yes. I saw Motörhead , The Damned and Girls School in Glasgow , Scotland while backpacking through the UK when I was 28.  A bunch of Scotties got me drunk at the hostel I was staying at and I still chat with one of them to this day. 

Cs.P.– Have you got any trick to do Klazo’s dirty sound, or just plug your guitar on and play at 10 vol?

J.A. – Oh the inevitable, talking about gear! .ill keep this short and sweet. An old Ampeg B-25  for the low end , a Fender Deville Combo for the squeals and solos. Yelling . I play an old 4 piece  Japanese Stencil kit that’s a tangerine sparkle and just try not to suck. 

 CS.P. – At 2019 you did an American tour ‘They kalled it Amerika’. How was it? I think this was your last tour before this covid shit?

J.A. -The “They Kalled It Amerika” tour I’d say was our longest tour , farthest tour and maybe the funniest tour Klazo has done.  It was 16 days with 13 shows in 9  states. Looking back the name of the tour is ironic considering what has happened in America the last couple of years. We were supposed to meet up with our local friends band in Memphis but due to unexpected circumstances they had to drop…last minute . This always makes booking a tour that much more rewarding. The dates got filled and the bands and people in their scenes were super accommodating. We only had one show get cancelled at a VFW Hall in Knoxville, TN. so we just made our own fun. Is there ever a bad day on tour? Nope.

 CS.P. -How do you see the future of small undergound touring bands like you?

J.A. – It takes a certain kind of stupid to book a DIY tour,  especially when going to a different country. Living with your friends in a van, getting lost and partying everyday is never dull. I’ve met so many friendly strangers along the way and for that I’m lucky. 

CS.P. – Have you ever met a person who suffering from *klazomania?

J.A. -I can’t say I’ve met an individual clinically diagnosed with Klazomania. I have met alot of close talkers, loud mouths and smoke inhalers though. 

CS.P. – If i know well, you have got a radio show. Tell me more about this, from where we can get the episodes?

J.A. -I’ve been doing radio since 2010, but I’ve been doing It’s Trash since the beginning of 2013. I’ve managed to do over 180 episodes and you can listen live on the radio station or on mixcloud at your own pace, brought to you by Radio Mutation. Lots of other great shows on there as well..

CS.P. – Favorite old and new bands?

J.A. – I love old random Killed by Death punk alot. The weirder and more alienated the better. There are so many great new bands out there , I cannot list them off. You could hear them all on my radio show though!  

CS.P. -Favorite 2 piece bands?

J.A. – The only two piece band that comes to mind would be  Montreal Quebec’s  Deja Voodoo circa  1981-1990 . They are total weirdos. I first discovered them on the Og Label off the compilation ” It Came From Canada vol. 2. With the classic song “Three men one Coffin” . It’s an entirely different flavour of skronk compared to Klazo , but one that I do enjoy . It’s like mutant rockabilly music that’s been pulled out of the bottom of a river in a rusty Edsel. 

CS.P. – Favorite record labels?

J.A. – First and foremost I wanna shout out to Big Neck and No Front Teeth Records for releasing our album ‘Demik Dementia. Thanks for releasing us! I recently got a box Of Goodbye Boozy records in the mail courtesy of a label trade..hmm I got some Feel It Records, Goner and Total Punk Records for Christmas. Slovenly is cool too!

CS.P. – Favorite poison?

J.A. – Lysergic Acid Diethylamide

CS.P. – One of my favorites too.

J.A. – Thanks for the chit chat Pali. and Remember if it’s Raw If it’s Fast It’s Trashhhhh!!!!!

Ezt az interjút még 2021 márciusában kezdtem el készíteni Malevolus-al többnyire levelezés útján. Időközben persze többször találkoztunk személyesen, de ilyenkor inkább az italozáson volt a hangsúly, nem mindenféle kérdéseket kitalálni és azokra válaszolni. A munkát és a szórakozást külön kell választani, én mindig ezt mondom! Úgyhogy szépen lassan majd egy év alatt csak összejött a dolog. Nem is baj, hogy így alakult mert 2022 január 13. án megjelenik a PRINCEPS DAEMONUM új albuma a LITANIAE SATANAE

– A PRINCEPS DAEMONUM-ot is Nox-al kezdted akár az Urnát. Melyik évben is járunk, melyik volt előbb?

Tovább / Read more »

2021, itt a nyolcadik The Monsters sorlemez. 35 éves zenekar, mi is írtunk már róluk sokszor (tán a negyedik lemez, amit melegen ajánlottunk itt az RNR666-on). -Mit lehet még mondani?! -Tudod mit? – Ez eddig a legjobb!!!
Mán az első szám ugrik rád, mint valami bespeedezett dühöngő tigris vagy veszett kutya. 1perc 25másodperc alatt kinyír. És ez így megy kb. végig. Csak a tigris vagy a veszett kutya éppen részeg, vagy kicsit be van heroinozva, így a támadás intenzitása némileg változik, de a cél marad: Ki leszel nyírva!Ez az egész produkció eléggé MINIMÁL. Az hogy hány akkorddal operálnak -fogalmam sincs, DE 120 darab szó hangzik el a 13 + 1 szám során. Nem túl sok. de ha kedvenc festőművészemre D-To-ra gondolok, (a legmaximalistább minimalista), aki a teljes életművét egy tubus festékből oldotta meg, lehet mégis az. Az album záródala egy barokk mini horror opera egy igazi kuriózum, videóklip is készült hozzá: íme. A 13 dal után még következik 2 bónusz: a lemeznyitó koncertverziója és a lemez címadó dala a ‘You’re Class, I’m Trash’. Plusz érdekesség, hogy a Slovenly Recordings ki fogja adni a teljes lemez anyagát angol helyett Schwitzerdütsch, azaz eredeti svájci-német nyelven! >> ITT van egy! <<

És, hogy még az őrület fokozódjon lesz egy ilyen is >>> KLIKK IT! <<<

A The Monsters előző, 2016-os albumáról itt írtunk.

!!!!!!!!STAY TRASH!!!!! THAT IS HEALTHY FOR YOUR SOUL!!!!!!!

Innen hozzájuthatsz >> Lemez, cd, bandcamp, spotify, stb.

ITT van 3 szám >>> KLIKK!!!! <<<

Terveet Kädet leader Läjä Äijälä and Albert Witchfinder of Reverend Bizarre collab album Centuries of Youth will terrorize you lovely:

LP on Svart Records

I’ve known Paula for 10 years now.
We first met when she performed in Budapest with her band J.C. Satàn at the 45th RNR666 event (2010 october). Ever since then I’ve been following the music she makes, wherever she roams in the world or what she is currently drawing. This might initially seem like a case of voyeurism but I’d rather consider this as a genuine interest in a fellow soul. This time we sat down with she to talk about the SPERM OF WOMAN – her upcoming adults-only comic, sexuality, repressed desires and we might inadvertently reinforce that RNR666 magazine is not suitable for children or prudes.

🔞 So, please don’t read more now if you don’t feel like an adult yet 🔞

Tovább / Read more »

Álljon itt a huszonkettedik bulink igaz története. 2009. február 9-et írtunk és az egész úgy indult, hogy az angol Selfish Cunt fel se lép aznap este. De, ne rohanjunk ennyire előre. Csühes, ahogy mindig, úgy most is, már hetek-hónapok óta levelezett az aznapi fellépőkkel: a világ akkori legjobb zenekarával, a Digital Leather-rel, meg az angolokkal, akik egy osztrák bookeren keresztül találtak ránk állítólag. A Selfishről rövid nyomozás után kiderült, hogy ők akkoriban eléggé futottak, így muszáj volt jelezni nekik, hogy minálunk európa legalacsonyabb gázsiját fogják csak tudni megkapni, de az angolok elszántak voltak, úgyhogy szépen letornáztuk a pénzüket a csillagos egekből 300 euróra (ami amúgy még mindig kurva soknak számított), de a Földalatti és az RNR666, mint már oly sokszor, most is lapot húzott a 19-re: lesz ami lesz alapon lekötöttük őket. Aztán pár nappal a buli előtt bejelentették, hogy mégsem jönnek, mi meg nem ejtettünk könnyeket, mert úgy voltunk vele, hogy ha nem hát nem. Aztán elérkezett a koncert napja és ahogy az lenni szokott, Csühes kora este meg is érkezett a koncert helyszínére, ami ezekben az időkben a lőrincpaptéri Kamra volt. Legnagyobb csodálkozására viszont, ott találta a kibaszott Selfish Cuntot. – Hát ti meg? – kérdezte Csühes. – Hát mi mégis itt. – jött a válasz. Ezzel az érveléssel pedig nem nagyon lehetett vitatkozni, úgyhogy ahogy az a Lada által készített plakátra eredetileg fel lett vésve, aztán meghiusulni látszott, végül mégiscsak összejött.

A Selfish Cunt végül, saját bevallása szerint (és ahogy azt azóta is emlegetik, ha beszélünk velük nagy ritkán) életük koncertét adta aznap este. Nekünk meg, a Földalatti KHE-RNR666 konzorciumnak életünk legkáoszosabb estéje volt ez. Tizenkét év távlatából, már megszépülni látszik, az akkor este egyik leglesúlytóbb momentuma, amikor Csiki nagytestvérünk, a Földalatti vezére, (a Földalatti főnöke Sado én csak egy ministráns fiú vagyok. – Csikar megj.) aki akkoriban a koncertvégi kifizetéseket intézte, ahogy az lenni szokott odament az egyik angolul beszélő sráchoz és megköszönve a részvételt, kezébe adta a 300 eurót. Aztán mikor odajött a Selfish Cunt zenekar, hogy kurva jó volt a buli, de akkor tudunk-e fizetni, rájöttünk, hogy a nagy kavarodásban, Csiki kurvára nem a Selfishéknek, hanem egy random angol koncertlátogató kezébe adta a 300 eurót. Ment is rögtön a fejfogás, meg a húbazdmeg, ám a helyszínen jelenlévő Béka, az egykor volt Iguána butik tulaja, kiváló bajtársunk megmentette a megmenthetetlent és adott 300 eurót a bandának. Így lett tehát ez az este a kb legnagyobb költségvetésű bulink.

És, hogy miért írunk erről épp most cikket? Kovi barátunkkal találkoztunk pár hete, aki akkor is, most is ha teheti lejár RNR-bulikba és valahogy szóba jött, hogy egy haverjával lentvoltak ezen a bizonyos estén is és hogy milyen kurva fasza volt, sőt a haverja lőtt egy pár fotót a koncertekről, amiket azóta is őrizget. Mi rögtön elkértük a képeket, hogy közkinccsé tegyük őket. Íme:

Ő meg itt  a mi Kovink:

És, ha mindez nem lenne elég, akkor folytatom. Az estét, ahogy szokás, a Földalatti több kamerája is rögzítette. Az egyik felvételéből egy DVD is készült anno, amelynek tartalmát megnézheted ITT, ha pedig igazán ünnepi hangulatban vagy, akkor akár meg is vásárolhatod, csakitt-csakmost, szaros 600 euróért (ha tényleg érdekel ez a kihagyhatatlan ajánlat, akkor írj EMAILt, vagy  írj a facebookon). A befolyó összeg nagyrészét koncertszervezésre fogjuk fordítani!

 

Még jóval a járvány előtt beszéltük meg, hogy küldök pár kérdést neki, ő meg belement. Most, hogy a járványnak lassan vége, ideje leközölnöm a beszélgetésünket – nem mintha attól kéne tartanom, hogy pár hónap alatt gyökeres fordulat állt volna be a személyiségében, vagy a zenéléshez fűződő viszonyában, hiszen TH ANATOL nagyjából pont olyan arc amilyennek kb. 220 évvel ezelőtt megismertem. Igaz, a memóriánk már nem a régi, de azt azért mindketten úgy gondoljuk, hogy hiába jön az a kibaszott forróság, de mindent nem ihat magába a föld.

L: Próbalom felidézni, hogy honnan-mióta ismerlek, de nem igazán sikerül. Az fix, hogy valamikor a 2000-es évek legelején már láttam valahol a fejed.

TH: Nem kizárt, hogy a korai előadói hozzáállás sok mindenben megváltozott és jobban összehuzta azokat akiket kommersz vagy divatos dolgok nem hatnak: a szórakoztatás, a kísérleti elektronika, lehetőség is volt egyben. Nem kizárt, hogy valamelyik fesztivál, vagy a Tilos rádiós korszak során a Kultiplexben.

L: Milyen kötődésed van vagy volt a Tiloshoz?

TH: 2004 környéke volt, hogy a Tilos kizárólag internetes adást szolgáltatott, mivel éppen nem volt frekvenciájuk, kb 20-30 adás erejéig saját szettet toltam, aztán persze amint lement ez a stream időszak és mehetett az éterbe már nem kellettünk. Nem igen volt nagy sajnálkozás emiatt, akkor még működött úgy emlékszem a másik non-profit, a: Fiksz, ahol akkor még volt lehetőség on-air, sok-sok óra, saját műsorok, inkább ott toltam neki, amíg az is be lett tiltva. Később a csapat lelkesen összekalapácsolt egy Fúzió névre keresztelt állomást, de ebben már nem vettem részt teljes mellbedobással.

L: Engem kurvára érdekelne, hogy milyen zenei közegből jöttél és lettél az ami. Miket hallgattál, mik voltak rád legnagyobb hatással?

TH: Mivel alapvető zenei képzésben nem vettem részt sosem, szinte teljesen autódidakta módon kezdődött minden. 20 éves koromban megkaptam a kellő motivációt és a Fiksz rádióban kezdtem ráfanyarodni a szerkesztésre, de jelentős intuíciót adott a ’90-es évek technokultúrája, ami az ezredfordulón tetőző elektronikus zenei honfoglalást jelentette számomra a kísérleti zene csinálása, behozatala, folyamatossá tétele.  Legnagyobb befolyással Matmos, Björk, és a kísérleti elektronikusok. Persze a Goa, és a techno, rave, mint például Marusha zenéje, és a Nirvana együttes dalai.

L: A discogsodon miért csak 2016-tól vannak anyagok? Előtte mi volt?

TH: Mivel zenei tevékenységem az első években, 2000 környékétől főleg rádiós tevékenység, elvétve klubbok és fesztiválok, anyagom nyilvánosan nem jelent meg semelyik kiadónál. 2016-tól kezdődött a kiadogatás is.

L:  Az első felidezhető TH Anatol-élményem a Fészek kupolatermében letolt koncerted, amit imádtam! Az egy Exiles buli volt, ugye? Hogy kerültel kapcsolatba az Erikékkel?

TH: Eriket viszonylag későn ismertem meg, Mike Nylons-on keresztül. Úgy gondolom a zenei szcéna megköveteli, hogy folyamatosan frissüljön és kialakuljon a benne levő személyes kapcsolódás, összedolgozás.

L:   Ugyanezen a bulin realizáltam, hogy kurvára “fizikai” a zene amit csinalsz, kicsit egy kocsmai verekedőre emlékeztettél a zenéddel, mint aki nem elégedik meg azzal, h “csak ott van a kocsmában” hanem konkrétan oda mész minden jelenlévő emberhez és behúzol mindenkinek egyenként.

TH: A Fészek klubban már sok tapasztalattal rutinnal jártam el, az ember folytonosan okul saját fellépései során. Ehhez képest a mai napig hiszem, hogy lehet újat mutatni, még a lehetetlennek tűnő elvárások sem jellemzőek, s olykor-olykor durván sikerül, mégis megbírkózom a szerepemmel, s igyekszem a kaptafáján maradni a stílusnak. Az élőben előadott munka szinte mindig párosul némi önkritikával, de ezért is hajtom a mai napig a taposómalmot, hogy minden stimmeljen, mivel szinte mániákus hittem van abban, hogy a ringben maradjak, és legyen mit nyújtanom a közönség számára. Ez egyesekben tetszést szül, de igazi elutasítást szinte soha.

L: Arról még mesélhetnél, ha van kedved (és olyan részletességgel amennyire van kedved), hogy voltál valamikor valami műintézményben pihenni, jól tudom?

TH: Sokan próbálták már megakasztani a tevékenységemet oly módon, hogy bezártak, mert szerintük nem voltam szociálisan besorolható a normalitásba, de hagytam, és elviseltem-eltűrtem ezt. A drogproblémáimat megoldották, a művészettől még nem vették el a kedvemet.

L: Hol a faszba vagy most? Hol várod a világvégét és mivel baszod el az idődet?

TH: Manapság főképp lemezeket készítek, különös tekintettel ügyelni a pontosságra, összeszedettségre, hitelességre, nagy mértékben figyelembe véve ezt: tudományos értelemben igyekszem megfelelően, kellő hozzáértéssel dokumentálni korunk visszásságait, disszonanciáit. Én elhiszem, hogy mindent magában hordozó egyszerűsítés vezérel, követhető ez munkásságomban is, hiszen ez nyitja a lehetőségeket, ez teszi természetessé az ember munkakedvét. Ha az ember tudja, hogy nagyjából mire képes, igyekszik nem túlbonyolítani és nem túlvállalnia magát. Voltaképpen annyi minden amiben dolgom akad, legyen az minden ami hajt, fontos miért sajnos az. Sosem akartam ladikba tenni minden kívánságaimat, noha egyedül annyiban folytonos temperamentumban zajlik mind, mintha több személy csinálná azt, mindenre egy személyben odafigyelni. Úgy vélem, egyvéleményen vagyok azokkal, akiknek nem tetszik, hogy megmondják mit, hogyan csináljunk, együtt érzek a közönséggel, hallgatósággal, mintha két kristálypohár összecsengene, de a normalitás ilyenkor teljesen kizárt. Szabadon eldönthetem az őrület megkívánt formáját, alakzatát, boldogan alkotok, valószínűnek tartom, hogy az általam készített zene egyedi esete sokunk összességében. Ha valamit nem sikerül elcsípni, nem bánom, mindig lesz valahogy, de sajnos sokunk függvénye, hogy szakadatlanul tudósítsam a mindenki által megkívánt lehetőségeket kiaknázni. Voltaképpen olyan ez, mintha vakon rohangálnánk a kijelölt úton, miközben folytonosan egy nem létező tükörben vizsgálnánk az akadályokat. A technikai lehetőségek alkotják a nembeli összecsengéseket, miközben nemde bátran adnánk rokonainkat házasságba vademberekkel. Miután szolgálatkészen alkotok csak ez az egy dolog vezérel. Mostanában sajnos minden ember készakarva robotol, én könnyedén veszem az akadályokat, én kényelmesen alkotok, s vonatkoztatok zenei műveleteket aktualizált művészetté. Valamelyest enyhült az a korszak mihelyst forradalmian újítani kellett a népdalművészetet. Főképp azokban az időkben amikor a népdal sajátságos módja enyhítette a rászabott igényt. Soha nem szűnt meg viszont az az igény, ami a zenét visszatartja a fejlődésben. Értem ezt a korunk divatos, az ember agyába betelepedő üres pocsonyáknak, konkrétan a popzene terjeszkedésében gátat nem szabó hóembernek, mely a meleg érkeztével egyszerűen elolvad és beissza a föld.

This article is a response to a question posed to me by the wonderful giant Lavor, quarter of the indispensible cultural Budapest icon that is RNR666, from whose site you are probably reading this right now. While on tour and resting in the house of Dj Kanada Kaosz with Lavor, he asked me, very sensibly:

Unlike other „zeitgeisty“ scenes of the same period, Australia’s dark, mutant jazz-punk sound is much harder to explain in an equation as others styles of the same time :

Deep Anti-Communistic Sentiment + Deeper Love of Synthesizers
= Yugoslavian New Wave!

Pretentious Avant Garde + Immigrant Street Culture + Heroin Punk
= New York No Wave!

Mutant Koalas + Shit Beer
= Australian Dark Jazzy Punk???

…and while I wasn’t old enough to be active in the scene during the innocent and inarticulate Australian 80s, I did write a weekly column in my university paper for 2 years about the history of punk and garage in Australia, which was an extension of my final high school english project, where I was already becoming pen pals with legends of our 80s scene. I feverishly collected vinyl and fanzines from that time and was luckily coming of age in 2001, when a lot of attention was thrown towards the 70s and 80s legends of Australia’s underground rock scene for another chance at some tour money and adulation that might have eluded them the first time round. The 90s were a renaissance for Australian indie music and pushed out these mutant musicians in favour of younger grunge and alternative kids (like Fuckin’ Silverchair…), leading many of the 80s generation to either get regular jobs to support their families, or evolve into genuine pop stars such as Dave Graney, Nick Cave or Tex Perkins.

SO the short answer, for you Lavor, is FUCK YEAH! Australia’s ’78 to ’88 period is dense with amazing bands, both independent and major labels putting out kickass material all over the place. Bands gazed across the pond at what was going on in America, the UK, New Zealand and Germany and jammed it through our own interpretational meat grinder. No matter if it was 60s punk revivalists, Detroit rock or Kraut imitation bands, the Australian versions were dirtier, screamier, and stripped back to the bones. This had a lot to do with a form of music we had previously mastered: neanderthalic, psychedelic biker bluesrock, left over from the 70s „Sharpies“ movement, which acted as a brand of proto-punk.

I’ve got a few theories for this development, Lavor, that I think Hungarian and Eastern European musicians might relate to: with so few „cool“ bands actually touring to Australia in that time, musicians had to take the few key transmissions from the rest of the world and make up the rest from what they knew. A great example of this theory is the names checked by Nick Cave and Roland S. Howard about who inspired them for The Birthday Parties’ sound. While you see some totems of outsider music at that time – Pere Ubu and Captain Beefheart – they cite books, poets and films such as Flannery O’Conner, Rimbaud, Johnny Cash, Night of the Hunter, Lee Hazelwood and Morticia Adams. That combo isn’t a menu from insider hipster academia, but rather a cyanide-laced pop-culture milkshake.

The distance between towns and cities meant that the nature of Australian music had always included lots of room for peerless mutation, and pockets of scenes popped up depending on exceptional pressures and strange circumstances throughout the country.

A clear example of this is the formation of the buzzsawing Saints in Queensland (The first ever punk band to chart in the UK). They formed during the corrupt police-state regime of Premier Joh Bjelke-Petersen;  who created a political climate described in Out of the Unknown: Brisbane Bands 1976-1988 as, “intolerant of anything different, …. animosity for anyone who leaves the cultural straight and narrow of beer, beach and burgers.” Many of their early gigs were shut down by police for no other reason than it was a group of kids together around guitars and amps. This gave their music a pre-Sex Pistols pissed of razor’s edge snarl. (also noted that they had the first ever UK charting punk song in history)

Likewise, Ann Arbour guitar player, future physician and military pilot Deniz Tek immigrated to Australia in 1972 ready to spark the Detroit sound authentically into a mileu of Sydney bands, most recognisably the powerhouse of Radio Birdman and later supergroup New Race with Ron Asheton and Dennis Thompson from The Stooges and MC5.

However, that doesn’t answer the meat of your question, Lavor – how did this mutant, punk-jazz-noir violence style appear in Australia?

Firstly, the jazz: the spread out nature of venues and population, as I have mentioned, meant that many punk bands had to play wherever they could find, which was often in Jazz venues, where a live music culture had already been established. Conversely, jazz musicians who were interested in more experimental forms, had to turn to punk as there was NO scene for free jazz in Australia, it was actively disavowed by jazz conservatorium leaders at the time, with gigs going to those playing „cool jazz“ or trad vibes. This marriage of highly qualified musicians playing with those who were in the punk world explains another side genre of Australian post punk, the „Little Band Scene“, which we will highlight later. Otherwise, in general, I think Australian musicians of this time, in forming their palate of sounds, heard the squawks of Coltrane, Coleman, Sun Ra, even John Zorn and thought, well, that sounds against the system and we want a piece of it.

As for the darkness, it gets personal. Other Australian art forms from the same time expose good examples of the colonial fear and violence embedded in Australia, that it was trying to gloss over during the financial boon of the 1980s, when we reached out to the rest of the world as a tourist destination. Peter Wier’s „Picnic at Hanging Rock“ is a haunting tale of the colonial stigma of modern Australia, and its failure to understand and accept the old rulers of the country, let alone the injustices against Aboriginal people that continue till this day:

Similarly, David Williamson’s „The Removalist“, among with many of his other works through the decades, exposes the machismo, abuse and patriachy in the culture of Australia, which was overlooked as „Larrikinism“. The violence and power in the bands presented in this article draw their horror from the reality of an Australian culture that includes attempted genocide, colonial penal systems, abuse. These parts of Australian history are the very essence of ghosts, who are also an essential part of Australian history and the sound of the bleakness in these songs.

That’s enough backstory. I am now gonna present a few bands that really nail this sound you have asked about, Lavor, with some of the cool live videos that luckily exist online. Enough vegetables, here’s the payoff !

VENOM P STINGER

A cult band that is outshadowed by two of its members being in the far more popular (and amazing) Dirty 3, this band is the ultimate sound in mutant Aussie jazz punk. Drummer Jim White is a total journeyman in a million amazing projects, check him out in Xylouris White recently!

THE MOODISTS

A project bound at the core by husband and wife team Dave Graney and Clare Moore, of whom both would have very successful later careers, The Moodists also shared many members of Nick Cave’s Bad Seeds and Mick Turner from the above mentioned Venom P Stinger. All that and they aren’t even the most incestuous band on this list! The Moodists took all the swampiness of The Cramps mixed with a smarmy velvet joker in the form of frontman Graney.

ESSENDON AIRPORT

An arty ironic disco post punk band associated with the Roland Barthes inspired performance group

→ ↑ →
that is also VERY recommended to check out. Better than anything I can write in one paragraph, I offer you the liner notes to a recording:  “songs which combine many of the most facile and insipid kinds of music in a redeemingly dignified manner… creating new trivia out of old. All this takes place along with a kind of pedantic fetishism for small-repetition games – the music travels in circles, spirals and solid blocks of sameness and difference.”

GRONG GRONG

Utter chaos band, who had barely played when they were signed personally by Jello Biafra, before the lead singer went into a 9 month drug induced coma, only to reform some 19 years later. Just watch the docu:

The whole „Little Band“ scene.

A whole arty punk scene had gathered around Melbourne called the „Little Band“ scene. It was kind of like an anti-intellectual version of the Berlin „Echtzeitmusik“ scene perhaps, glamourised by the film DOGS IN SPACE. Again, thats a whole other article so here is a last clip, do your own research, and thanks Lavor!