A zenekarnév és a borító alapján sokkal nagyobb debilségre számítottam. Oké a szövegek kő suttyók, de viccesek, a zene viszont nagyon jó proto punk, garage punk, néhol hard rock kombináció.
Engem a Personal & The Pizzas hard rockosabb számaira emlékeztet sokszor, de beugrik a ’77-es belga The Kids, vagy a Puke Spit & Guts – Eat Hot Lead lemeze 1980-ból (amit néhány évvel ezelőtt újra kiadott a Slovenly Recordings – áldassék a nevük érte!).
Ja, majdnem elfelejtettem, a srácok hollandok, két dal flamandul is van előadva.
A Jessica93 végül is Geoffroy Laporte egyszemélyes zenekara, ő írja a dalokat és a stúdióban ő játszik az összes hangszeren. 2018-ban mondjuk komplett zenekarral lépett fel Budapesten, de úgy tudom az új nagylemez tournéján egyedül áll színpadra, hol gitározik, hol basszusozik közben dobgépet és loopokat használ.
Ez az ötödik Jessica93 lemez és már az előzőeket is nehéz volt bekategorizálni, ezt meg aztán különösen. Az alapokra sokszor rámondhatjuk elektro-industrial, vagy cold-wave, de a gitárok meg rockosak, sőt néha metalosan súlyosak, mégis az egésznek van egy drogos atmoszférája, de nem a pszichedelikus, hanem a nyomasztó fajta. Ja, és közben valahogy szép az egész.
A lemez címe magyarul ‘666 kör a körgyűrűn‘. A borítóval együtt szerintem nagyon kifejező és szép.
Ja, ez az első J93 lemez ahol a szöveg franciául van.
Éppen két évvel ezelőtt írtam a Nashville-i Wesley & The Boys első kislemezéről, azt a három dalt rengetegszer meghallgattam időközben és kurvára nem tudtam megunni, de azért nagyon jól jött, hogy itt az első nagylemez, nyolc új szám és a régi három.
Imádom, ahogy ez a lemez szól! Jó agresszív és mély basszus, a gitárok viszont sisteregnek, ahogy a cinek is és az éneken is lehet valami effekt szerintem és olyan kibaszott feszes az egész, hogy majd szétpattan. Az első három számról mindig bizonyos Useless Eaters számok jutnak eszembe és a régi nagy kedvencem a The Daily Void.
A ‘Fight On the Internet‘ közép tempós döngölését én kétszer annyi ideig hallgatnám, mint ahogy a lemezen van. A ‘Spy‘ egy rövid egg-punk szerű szám a jobbik fajtából, aztán van alap RnR, sőt a ‘Be My Babe‘ az egy ROCK szám. Nagyon változatos, a punkon és a RnR-on belül és az külön fasza, hogy az egész lemez modernül, frissen szól.
” drum machined super fast boogie stuff ” ezekkel a szavakkal ajánlotta figyelmembe Nestter Donuts flamenco-trash király idén nyáron ezt a milánói one-man band-et.
És valóban a tempó egészen lenyűgöző végig, olyan mintha egy dj feltenne egy instrumentális surf lemezt és mondjuk Hasil Adkins-tól valamit, egyszerre elindítaná mindkettőt, csak éppen 33-as fordulat helyett 45-ösön. Jó, ez kicsit túlzás, de kábé.
A dalok viszonylag hosszúnak mondhatók, így van idejük hogy beszippantsák a hallgatót és így az egésznek van egy ilyen transz-szerű jellege. Mint egy nagyon vicces trip.
Don Howland / Cheater Slicks : Endgame (Morbid Web) 2025
Micsoda kollaboráció!!! Don Howland (Gibson Bros, Bassholes, Burning Bus) együtt a Cheater Slicks-el!!!! Mondjuk nem olyan meglepő, végül is majdnem egyszerre kezdték az ipart, körülbelül egyszerre szerződtette őket az In The Red Recors, és egyáltalán, eléggé párhozamos pályát futottak be: underground körökben hatalmas tisztelet, kereskedelmileg szerény eredmények.
Don Howland hosszú ideje eltűnt a zenei világból, sőt végleg fel akart hagyni a zenéléssel, de Tom Shannon a Cheater Slicks gitáros/énekese valahogy rátalált és rávette, hogy vegyenek fel néhány dalt négyen együtt.
Erre a kislemezre kettő került fel, egy régebbi Howland szerzemény és egy Charley Patton feldolgozás a ‘Poor Me’.
A Rat CaesarLuis Tissot solo projectje Braziliából. Ő ismerős lehet innen-onnan, három másik formációjával is adott már koncertet Budapesten: The Fabulous Go-Go Boy From Alabama, Human Trash, Thee Dirty Rats. Ezek mind primitív RnR trash durvaságok, a lehető legjobb minőségben.
A Rat Caesar kicsit más. Ezt inkább No-Wave-nek mondanám. Nagyon változatos, sok mindent magában foglaló zene ez.: B-52’s, Ted Milton, Bush Tetras, Tom Waits, Jon Spencer Blues Explosion, Jah Wobble, ilyenek jutnak eszembe.
Hihetetlenül jó RnR lemez ettől a manchesteri triótól, ez már a harmadik albumuk és talán a legjobb. Ami elsőre eszembe jut az, az, hogy ‘laza’. Laza olyan értelemben, hogy semmi erőlködés nincs itt, hallhatóan a világ legtermészetesebb dolgaként jön a srácokból ez a RnR-RnB-punk-power pop-pub rock-glam egyveleg és egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy nem 1975-öt, hanem 2025-öt mutat a naptár.
Két kedvencem is beugrik hallgatva a lemezt: az egyik a Natural Child az Usa-ból (aki ott volt 2013-ban a budapesti koncerten tudja miről beszélek) a másik meg a német Slander Tongue, róluk >> ITT << meg >> ITT << lelkendeztem.
Kibaszott jó lemez!!!
Ui.: Majdnem összejött egy koncert idén novemberben velük, de végül nem mertem bevállalni. Akkor mikor lemondtam is sajnáltam és most is sajnálom. Hallgatva ezt a lemezt még inkább.
Jeff Clarke / Movie Star Junkies : split 7″ (Goodbye Boozy Records) 2025
Mit írhatnék egy megosztott kislemezről amin az egyik kedvenc zenekaromtól van két dal az egyik oldalon, ők a torinói Movie Star Junkies, a másik oldalon meg konkrétan a kedvenc énekesemtől a montreáli Jeff Clarke-tól szintén kettő? Úgy gondolom, ha 70 éves koromba felteszem ezt a lemezt, akkor is ugrálni fogok a szobában és úgy érzem majd, hogy 20-25 éves vagyok.
Nemsokára mindkettejüknek megjelenik új nagylemeze, már alig várom!
Laundry Bats : Hangin On A String (HoZac Records) 2025
Garage-blues punk szupergrup Memphisből: Abe White a True Sons Of Thunders-ből, ami számomra a 2010-es évek legjobb zenekara volt ebben a stílusban, de ezt követő bandája a The Manateees sem marad le sokkal a TSOT- től a saját listámon.
És akkor még ott a The Oblivians kétharmada: Greg Cartwright és Jack Yarber. A The Oblivians meg ennek a műfajnak -nevezzük blues punk-nak, a vitán felül álló királya.
Valamikor nyáron be lett ígérve, hogy lesz egy nagylemez ettől a hármastól, úgyhogy negyedévig vártam rá. Azt tudtam, hogy jó lesz, de hogy mennyire? Az volt a kérdés. Hát kurvára jó lett!!!!
Először megijedtem, hogy kilenc dal és csak huszonhét perc! Valahogy kevésnek tűnt. De olyan változatos a lemez, hogy sokkal többnek tűnik.
A kezdő dal, a ‘Twisted‘ akár a The Oblivians visszatérő 2013-as albumán is lehetett volna, a második szám az úgy indul mint valami régi AC/DC, aztán átmegy egy Rolling Stones-hoz hasonló dologba, a ‘Lawnmower Man‘ az ilyen spagetti western szerű, amiről az olasz Movie Star Junkies jut eszembe, a ‘Church Of Bad‘ című számot teljesen el tudnom képzelni Reverend Beat-Man dalként a fejemben, a ‘Nightmare‘ olyan, mint a régi The Oblivians, ráadásul Alicja Trout (Lost Sounds, River City Tanlines) háttérvokálozik, de úgy, hogy számomra az, az egész szám legkiemelkedőbb része. Amúgy Alicja hozza az összes másodgitárt az egész lemezen. Hát, igen -ha a fiúk a mephmisi garage punk királyai, akkor ő meg a királynője!
Ezután jön egy nagyon jó, szép-szomorú tétel a beszédes című ‘My Guitar Doesn’t Care‘, a végén meg két totál blues punk, az egyikben azzal a bizonyos egy hangos / egy ujjas billentyűvel amitől minden hasonló szám igazán ütős lesz.
Lehet idén már tíznél többször jutottam erre, de 2025 Top 10 az biztos!
A Mich Kramer egy punkzenekar New Heaven-ből, Jeffrey Thunders vezetésével, akinek egy másik zenekaráról (N.E. Vains)l nem rég írtam és bemutatkozó albumuk a, a ‘Running Down Pylons‘ az egyik legjobb lemez amit idén hallottam.
Ez az öt szám alap punk: jó gyors, rövid és lényegre törő. Hirtelen átszalad a hallgatón, de az adrenalin szintet megemeli az biztos.
Az első dalt Jay Reatard-nak ajánlják, ami egy szép dolog. Az utolsó pedig egy feldolgozás a The Last Riots-tól ami történetesen Jeffrey Thunders egy régebbi zenekara volt. Kedvencem a ‘Never Be The Same‘ ami a Dead Boys-t juttatja eszembe.
Ja, mind az öt szám koncertfelvétel, de hamarosan megjelenik egy teljes nagylemez is, ha jól vettem ki.
Mankurt : Bizárium Doktora Pardubitze (saját kiadás) 2025
A mankurt a türk mondák engedelmes rabszolgája, aki a szörnyű kínzás hatására elfelejtette a nevét, szüleit, kultúráját, nyelvét, és csak a legalapvetőbb létfunkciókra képes.
A Mankurt mint zenekar, egy kéttagú (gitár/dob) formáció Csehországból akik valamiféle nagyon furcsa metált, vagy inkább metálszerűséget játszanak. Ritkán fog meg ennyire, ilyen fajta zene, de ők nagyon betaláltak nekem.
Az első szám, ahogy beindul, nekem death metal hörgés nélkül, aztán az egész átmegy ilyen elvontabb irányba, a végén megint death metal a legvégén megint nem, közben hangminták, trombita, ez-az. Mindez két és fél percben.
A második egy feldolgozás a Klutz-tól a Heroin, 38 másodpercben.
Na, a Big Neck kiadó jól ledobta nekünk az atomot így az év vége felé! Ennél jobb punk lemez tuti, hogy nem jelenik már meg idén (itt punk alatt az old school ’70-es / ’80-as punkot értem). Tizenegy dal és az utolsó kivételével egy sem éri el a két perces hosszúságot, mégsem egy hard core darálásról van itt szó. Nagyon nem arról! Ezek érzelmes, szívhez szóló punk dalok.
Mondjuk tudtam, hogy tetszeni fog ez nekem nagyon, ugyanis a két alapító tag eddig megjelent minden cuccától teljesen oda voltam.
A két kanadai srác (Jeffrey Thunders és TJ Cabot) a covid lezárások idején kezdett el együtt zenélni 2022-ben, 2023-ban kiadtak egy spli 7 inchest a londoni Chines Junk-al közösen, akkor The Vains néven, arról >> ITT << írtunk. Ez a bemutatkozó nagylemez, már N.E. Vains név alatt jelent meg, öt taggal.
Jeffrey Thunders másik zenekarának szintén split kislemezéről >> ITT << írtunk, TJ Cabot tavalyi nagylemezéről, meg >> ITT << .