Teljesen kész vagyok ettől a fiatal hálószoba zenész sráctól. Az előző kazettája is nagyon tetszett, arról >> ITT << volt szó, és ez az új is ugyanolyan jó.

Az első dal egy hosszabb, kísérteties darab szintivel és dobgéppel. Aztán úgymond bepunkulnak a dolgok, a második már egy tempósabb, bár szintén sötét atmoszférájú szám, kb. Giorgio Murderer stílusában. És ezt követi az abszolút kedvencem, a ‘Pretend (I’m Dead)‘ képében! A M.O.T.O. tud ilyen fülbemászó szomorkás pop-punk dalokat írni, senki más. Erre jön rá az ős Ramones-t és Buck Biloxi-t idéző ‘Cops’. Aztán a táncos ‘Girl’ nulla gitárral, szinti és dobgép, oszt csá. Jönnek sorban a számok (mind fasza), aztán a végén megint egy hosszabb, ami full Digital Leather.

Mi lehetnék, ha nem teljesen elégedett? Teszem is be, elöről az egészet.

teljes album (bandcamp)  >> ITT <<

teljes album (spotify)        >> ITT <<

facebook                          >> ITT <<

bandcamp                        >> ITT <<

Ez valami egészen más, mint ami ezen a felületen megszokott. Értsd, nem RnR trash mocsok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen vonalon került a látóterembe ez a lemez, ugyanis az énekes, dalszerző Nicole Laurenne a The Darts nevű, csak lányokból álló garage banda orgonistája és énekese.

Ezen az albumon viszont olyan stílusok keverednek, mint a soul, a jazz, a trip-hop és néhol a dub. Nem mondhatnám, hogy minden nap ilyen zenéket hallgatok, de a ’90-es években Budapesten a legtöbb helyen, ahova jártam, hasonló stílusú zenék szóltak. Ilyenekre gondolok, mint a Zöldség-Gyümölcs vagy a Toldi és még pár, amiknek a nevére már nem emlékszem. Ezekből az időkből ugrik be több alkalommal is a lemezt hallgatva egy zenekar, a Sandals, akiket nagyon bírtam. Épp úgy mint Jerry Dammers örökbecsűje a  ‘What I Like Most About You Is Your Girlfriend ‘. Mondom, nem vagyok nagy beavatottja az ilyen zenének, de tény, hogy az utóbbi napokban nagyon is rácsavarodtam erre a lemezre, és minél többet hallgatom, annál inkább tetszik. Nyáron jönnek Európába. Ha lesz budapesti koncert, szerintem megyek.

Egy kis érdekesség: Az utolsó (bónusz) számban Nicole nem mással, hanem Blag Dahliaval, a The Dwarves énekesével, duettezik.

CP Westman Orkester : Backpack Baby (Goodbye Boozy Records) 2026

Ha valaki teljes homályban lenne olyan kifejezésekkel, amiket itt, az RNR666-on mi is gyakran használunk, mint:  blues punk, trash RnR, garage trash, én ezt a négy számot mutatnám meg neki. Ebbe a nyolc percbe ez csodálatosan bele van sűrítve. A felvételre egyetlen napot szántak a srácok, mégis úgy szól, ahogy kell.

Ez a második kislemezük. Az előzőről >> ITT << írtunk. Ott szó esik róla, ki alkotja ezt a triót. Galla Miklóst idézve: „Az elit krémje, a krém elitje„

Hangos, zajos, minden sallangtól megszabadított RnR ez. Nincs különösebb nagy megfejtés.

2026 Top 10 – nincs mese!

mind a négy dal (bandcamp)  >> ITT <<

mind a négy dal (youtube)      >> ITT <<

Olasz (Szardínia) és török (Isztambul) tagokból álló zenekar. Ezeket a helyeket a legtöbben úgy képzeljük – Na, ezek fasza helyek. Hát, ez a zenekar nem igazán. Sőt, úgy gondolom, az egész mai világról nagyon lesújtó véleménnyel lehetnek (teljes joggal). Ebből a zenéből árad, hogy a srácok nagyon fel vannak baszva és talán ki is ábrándultak a legtöbb dologból, ami körülveszi őket.

Amit hallunk manapság post-punknak mondják, 25-30 évvel ezelőtt pedig post-hard corenak. Feszült, szögletes, lüktető ritmusok, éles gitár, magas énekhang. Szóval nem az a relax hangulat. A dalok viszont nagyon jól meg vannak írva, egy csomó dallam első hallgatásra is megragad a fülben, annak ellenére, hogy a zenei témák nagyon is rafináltak és egyáltalán nem megszokottak.

Nekem olyanok jutnak eszembe, mint a Minutemen, a Hot Snakes, talán még a korai NoMeansNo is, vagy olyan érdekesebb new wave cuccok, mint a Delta 5 vagy a Gang of Four. Na, végre beugrott, a görög Bazooka-ra és a szintén görög Memory-ra is emlékeztet. Az utóbbiról >> ITT << írtunk. De a budapesti Palántával is van hasonlóság szerintem.

Érdekes, hogy ketten a zenekarból olyan bandákban játszottak, mint a The Rippers, a Love Boat és a Talky Nerds, amik teljesen másban mozogtak, és én imádtam őket. Sajnos már mindegyik feloszlott.

teljes album (bandcamp)  >> ITT <<

teljes album (youtube)      >> ITT <<

Az ausztrál power trio második albuma egy állat! Már, ha szereted a régi vágású punkot, a full alap RnR-t és az action rock-ot. De ez a lemez ‘A’ oldalára igaz, de ott is a két utolsó dal a ‘ What’s New ‘ és a ‘ Slice Of Life ‘ már bluesosabb, kevésbé gyors, nekem az utóbbi a kedvencem az egész lemezről.

A másik oldal már nem annyira punkos, inkább rock esetleg proto-punk. Végül is teljesen mindegy, a lényeg, hogy kibaszott jó dalok jönnek sorban, egymás után és a legvégén egy feldolgozás a  The Amboy Duke-tól, 1968-ból a ‘ Journey To The Center Of The Mind ‘ ezt a Ramones is feldolgozta az ‘ Acid Eaters ‘ albumán.

Kibaszott jó lemez, szerintem jobb mit az első, pedig az is jó volt ám.

teljes album (bandcamp)  >> ITT <<

teljes album (spotify)         >> ITT <<

régebbiek     (bandcamp)  >> ITT <<

Hoppá, új AIDS Wolf kiadvány! 2006-os bemutatkozó lemezük, a  The Lovvers volt az egyik első lemezismertető amit írtam az RNR666-on kb. 2006-ban vagy 2007-ben. Teljesen oda voltam attól a lemeztől, de valahogy elfeledkeztem róluk , annyit tudtam, hogy feloszlottak 2012-ben és azt, hogy volt valami kollaboráció a Red Mass-el (másik, nagy kedvenc Montreal-i zenekarom) évekkel ezelőtt.

Tehát eltelt majdnem húsz év úgy, hogy nem jutott hozzám semmilyen hír, hogy mi lehet velük. És a semmiből elém kerül, hogy itt egy négy számos Ep, ugyanannál a nagyszerű/legendás kiadónál (Skin Graft Records) mint a legelső nagylemezük. Az énekesnő és a dobos tuti ugyanaz mint régen, a gitárosban nem vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy zeneileg semmit nem szelídültek, sőt, még elborultabb az egész.

De most, hogy másodjára hallgatom, tűnik fel a bandcamp promo szövegben:  „Recorded At La Brique, June 2012, Montréal„. Tehát nem új felvételek ezek.

Dob, gitár,elektronika, ének, ez hozza a zenét, de nekem elsőre úgy tűnt, van valami szaxofon is, de hamar arra jutottam az nem szaxofon, hanem  Chloë Lum énekhangja széteffektezve. Totál free-zaj-rock őrület, de ha az ember felveszi a fonalat, az egész teljesen egyértelművé válik és nagyon élvezetes. Nem volt ez a stílus idegen az RNR66 koncertszervezéseiben soha sem, a német Don Vito, az olasz L.C.D.P. vagy a New York-i Sightings hasonlóan elborult produkcióval lépett fel nálunk annak idején.

Nagyon jó lemez, be is fogom pótolni a mulasztást és végighallgatom a számomra kimaradt albumokat.

mind a négy szám (bandcamp)    >> ITT <<

mind a négy szám (youtube)        >> ITT <<

mind a négy szám (spotify)          >> ITT <<

AIDS Wolf (bandcamp)                 >> ITT <<

Ismét egy Fish & Cheap Records kiadvány, ismét egy NC Five kislemez! Nagyon bírom ezt a francia ötösfogatot, ahogy hozzáállnak a punk rockhoz, nekem nagyon szimpatikus. Semmi túlgondolás, semmi erőlködés, megvan egy jó gitár és egy jó énektéma, az egész dal másfél – két perc, felveszik, aztán kész. Legalább is én így képzelem.

Ez az új kislemez is viszi az előző kettő vonalát, azokról >> ITT << és >> ITT << írtunk. A Ramones hatása tagadhatatlan, erre utal a borítón Johnny Ramone, amint éppen bemutat a Black Sabbath közönségének, akik megdobálták őket 1978-ban a Long Beach Arénában. Azt hiszem ekkor mondta Dee Dee a mikrofonba ” Fuck You, We’re The Future „

mind a négy dal (bandcamp)  >> ITT <<

NC Five (instagram)               >> ITT <<

NC Five (facebook)                >> ITT <<

NC Five (bandcamp)              >> ITT <<

order your vinyl                       >> ITT <<

Pár hete kaptam egy e-mailt egy számomra teljesen ismeretlen kanadai zenekartól, hogy küldjem már el a postacímemet, mert elküldenék az új kislemezüket. Egyre ritkább az ilyen, meg is lepődtem. A lemez megérkezett, kibontottam és az első reakcióm – Azt a mindenit, de jól néz ki ez a borító! Komolyan mondom pár naponta elő szoktam venni, csak, hogy megnézzem, mert engem valamiért feldob, jó kedvem lesz tőle.

A hátoldalon csupán két zenész van feltüntetve, Jo Jo Rodriguez és Joe Warkentin és négy dal.

Az első szám úgy mellbe vágott, hogy csak pislogtam össze-vissza! Akkora Action Rock mint az állat, MC5, Sonic’s Rendezvous Band, ilyenekre gondolok, de olyan elánnal előadva, mintha mondjuk a The Oblivians játszaná. Na, én itt már meg voltam véve kilóra.

Erre jön a következő, ami meg a ’60-as évek lány-pop bandáit idéző, szirupos dal, csak jó zajosan, lo-fi hangzással és a szám végére új, kedvenc énekesnőm lett.

A ‘B’ oldalt egy Country / Hillbilly punk nyitja, olyasmi mint egyik kedvenc zenekarom, a szintén kanadai Demon’s Claws néhány szerzeménye.

És a végén egy Kinks szerű ősrock vadulás az I’m A Zero képében. Hát ez a dalcsokor számomra eléggé tökéletes, úgyhogy ez a lemez nálam 2026 Top 10 -ben benne lesz, az egészen biztos!

Mind a négy szám (bandcamp)  >> ITT <<

Mind a négy szám (spotify)         >> ITT <<

instagram                                    >> ITT <<