Mi itt az RNR666-nál nagy buttholeosak vagyunk. A legelső dal, amit lejátszottunk a legelső rádióshownkban az is Butthole Surfers volt, 2009-ben testületileg utaztunk ki Zágrábba megnézni őket, hazatérve rádióműsort raktunk össze BHS számokból és a végén egy kis dumálás is van, melyikőnk mikor/hogy ismerte meg a BHS-t, milyen volt a koncert, ilyenek. Aztán mikor kitaláltuk, hogy lemezkiadót kéne alapítanunk egy emberként bólintottunk rá Szabó ötletére, hogy a szlogenünk az legyen: RNR666 Records – Music for Gibby.

Pár éve pedig Lavór készített egy elég alapos interjút Noa Durban-al a készülő BHS dokumentumfilm producerével.

Szóval nagy buttholeosak vagyunk, ja.

Úgyhogy amikor megtudtam, hogy Gibby Európában fog koncertezni egyértelmű volt, hogy menni KELL. Prága volt a legközelebbi állomás, úgyhogy oda. El is kezdtem autót szervezni, de hamar lebeszéltem magam – Kisbusz kell, biztos megyünk minimum 8-an. Na, végül ketten mentünk Csabival, vonattal.

Szépen megérkeztünk, persze első kocsma, sör. Nem is ragoznám tovább, a cseh sörök űberjók! Sokfélét kipróbáltunk MIND nagyon jó volt. Sétálgattunk-sétálgattunk, na ott egy change money váltok koronát. – Ennyi meg ennyi euróért kérek koronát. Hoppá biztos a hátizsákomban a pénz, mindjárt jövök. Hát a hátizsákban semmi. -Csabi bazmeg elhagytam a zsémet. Hát az nem volt jó, ráadásul az összes spórolt pénzemet elhoztam, azt is amit a következő RNR666 kazetta kiadására szántam. Na mindegy akkor ez van, Csabinál számlát nyitottam, szerencsére nála volt bankkártya.

Elmentünk a szállásra, közben megittunk pár sört, aztán a helyszínre a Meetfactoryba, még korán volt, de szerencsére a pult már üzemelt, volt pár fajta, mi persze a Matuška nevűt választottuk, a Lard miatt. Szolidan sörözgettünk, közben szivárogtak az emberek, köztük négy magyar is.

Aztán szóltak, hogy kezdés. A merch pultra rá sem néztem, ugye a pénz az elhagyva. Elég fasza hely volt, szerintem olyan A38 méretű, tömeg nem volt, de kevesen sem voltunk kényelmesen be lehetett sétálni a színpad elé, természetesen Gibby legendás kis zaj-doboza előtt álltunk meg. Ezen a tournén Gibby kísérőzenekara egy zeneiskolás diákokból álló (13-19 év közötti lányok-fiúk) kábé 10 fős brigád volt. Számonként cserélgették a hangszereket, volt, hogy sokan voltak a színpadon, volt, hogy kevesebben, de végig nagyon lelkesek voltak, Gibby bal szélen állt a doboza mögött és totál átadta a terepet a fiataloknak, de azért a jelenléte meghatározó volt, bár kurvára nem ilyen „karmesteri” szerepkörbe tetszelgett, laza volt és sokszor hagyta ha káosz van, legyen káosz. Amúgy tök faszán néz ki, fitt meg minden, egyáltalán nem látszik rajta, hogy szeptemberben tölti be a 67-et.

A repertoár számomra tökéletes volt, a BHS teljes korszakából játszottak az első kislemeztől a Weird Revolution-ig, plusz egy két számot a szólóprojectjétől a Gibby Haynes and His Problem-től. Egyetlen dologba tudnék belekötni, elég halk volt, lehetett volna SOKKAL hangosabb.

Szépen lement a buli, kurvára fel voltam dobva, de még előttem állt a KÜLDETÉS! Ami azt jelentette, hogy mint az RNR666 egyetlen megjelent képviselőjeként át KELL adnom az RNR666 ajándékcsomagját Gibbynek, ami két darab pólót és az eddig megjelent két RNR666 Records kiadványt, egy 7″-es kislemezt és egy kazettát foglalt magában egy 80-as évekbeli (amúgy teljesen használatlan) Bond Street Cigarette-es nylon szatyorban.

A színpad melletti részen volt ilyen korláttal meg egy biztonsági őrrel egy kis terület, ami mögött jöttek-mentek a zenekar tagjai, szóltam az egyik kis lánykának, hogy hívja már ide Gibby-t, szeretnék neki adni valamit. Egy-két percen belül visszajött, hogy nem találja. -Oké, mindegy, kösz! -Csabi, várjál itt én bemegyek. És tényleg igaz az, hogy, ha totál határozottan megindulsz ilyen helyzetekben befele, a biztonsági őr elhiszi, hogy neked ez meg van engedve. Hahahaha! Mindegy, már bent voltam, elhaladtam egy-két ajtó mellett a harmadik mögött egy kis szobában ott ült Gibby tök egyedül és nyomogatta a telefonját. Az, hogy az előre eltervezett -Hello Mr. Haynes! -el köszöntem-e  neki vagy csak simán -Hi Gibby! t mondtam már nem emlékszem, de nagyon barátságosan fogadott. Mondtam neki ki vagyok, honnan jöttem, a koncert nagyon tetszett és azt is, hogy ő és a Butthole Surfers megváltoztatta az életemet, ami igaz is, mert simán lehet, hogy nélkülük egy sima motörheades, észidészis rock/metálos maradok. Átadtam az ajándékokat, külön megnézegette a pólókat, láthatólag tetszettek neki, mondtam, hogy vegye ki az insertet a kislemezből, amin ugye ő van amint kilövi a szemgolyóját a mikrofonnal. „Crazy,crazy, amazing.” ezt mondta és megölelt, de ilyen hosszú másodpercekig. Kurvára jól esett és szerintem nagyon jól nézhettünk ki kívülről, mert én ugye elég kicsi vagyok, Gibby meg tényleg nagyon-nagyon magas. Úgyhogy ennyi volt a találkozás, semmi közös szelfi, aláírogatás meg ilyenek.

Eléggé fel voltam dobva, úgyhogy vissza a kerékvágásba gyorsan, sörözés amíg a hely be nem zárt. A végén már csak hárman maradtunk, Csabi, én és egy cseh monarchista srác, aki full vágta az egész Butthole témát, meg az ilyen underground szarokat, a végén ő rendelt nekünk taxit a szállásra. Maradtunk még egy napot, aztán vasárnap húztunk vissza Budapestre, hétfőn reggel én vissza Zalába vonattal. Szokták mondani (én is szoktam) arra a kérdésre, hogy – Na, milyen volt az utad, hogy utaztál? azt, hogy – Ne is kérdezd! Horror. Na nekem a visszautam az volt. Szó szerint is. Sajnos láttam egy gázolásos (vonat) baleset helyszínét az esemény után pár perccel. Megdöbbentően olyan volt mint egy nagyon profi praktikális effekt egy horrorfilmben.

Na, de hogy ne legyen ilyen szomorú vége a beszámolónak Csabi készített pár vidám fotót én meg pár videót az útról, azok itt vannak.