2020 nov 25. napi mottónk:

Epigramma az isteni Diego emlékére

ide-oda szaladt vóna
de már nem fog maradona

🇺🇸 “God’s mercy on you swine!” – I shouted at two Marines coming out of the men’s room. They looked at me, but said nothing. 🇺🇸

2020 okt 31. napi mottónk:

Szűkmarkú költemény egy skót emlékére

terítnek rá szép rongyot
úgy temetik james bondot

Nem voltam Mambo Rumble rajongó, amíg meg nem hallottam ezt a számot

Ha ma este felkötném magam, akkor ezt a számot raknám be,
hogy aztán a hokedlin állva meggondoljam magam és úgy döntsek végül, hogy
inkább mégiscsak tovább élem a nyomorult életemet.
💔

BOLDOGSÁG c. lemezen pedig meghallgathatod
a többi új Mambo Rumble számot is.

Past Cat és Piresian Beach bemutatja: Gold Rush

 

Zsófi: ‘Benedek (Past CatZombie Girlfriend,  Galaxisok) és jómagam utoljára 8 éve írtunk közös számot, azt is álnéven. Gondos tervezés után idén tavasszal arra jutottunk, hogy ezúttal szintetikus dream pop műfajban fogjuk kipróbálni magunkat (ez természetesen nem így történt).’

Benedek: ‘Az elképzelhető legdemokratikusabb módon írtuk ezt a kislemezt; amihez Zsófi írt zenét, ahhoz én írtam szöveget, amihez én írtam zenét, ahhoz Zsófi írt szöveget.’

Zsófi: ‘Amikor meghallottam a zenei alapot, amit Benedek írt, egyből tudtam, hogy az inszomniáról szeretnék énekelni’

Benedek: ‘A Jodorowsky-féle Holy Mountain ihlette a szöveget, pont aznap néztem meg, amikor megkaptam az alapot.

Zsófi: ‘Uuuuu, tényleg, mekkora film!’

 

A JOSEPH HORSEDICK ONEMANBAND

Rövid beszélgetés JOSEPH HORSEDICK-el, aki leginkább a Voodoo Allen-ből lehet ismerős, de most vadonatúj ONE MAN BAND-je a téma.

– Bemutatnád a hangszerparkod, mivel operálsz?

– Nos, igen. Az élőben tervezett felállás: valamilyen gitár (a surf-ösebb témákhoz egy Fender Jaguar, a ‘billys témákhoz Gretsch, vagy a Hungáriás Kékes Zoli gyűjteményéből vásárolt, és a Micsoda buli! klipjében használt Jolana Neoton) + egy cimborám által kókányolt állványon álló pergő + egy lábdob + lábcin. Ez utóbbi kettőt egy amerikai gyártótól rendeltem, aki kifejezetten vánmenbendeknek gyárt hangszereket. Otthon a házi “stúdióban” inkább digitális cuccokat használok, hogy ne kelljen hallgatnom a szomszédok nyígását.

– Idehaza nem túl gyakori ez a vánmenbend dolog. Egyáltalán van rajtad kívül hazai vánmenbend?

– Biztos van, de szerintem az underground rock’n’roll műfajban – ahová az összes “produkciómat” sorolom – nem nagyon. Persze kérdés, hogy egyáltalán van-e itthon undeground rocknroll műfaj, miután a rocknroll műfajban alkotók nagy része leginkább a saját magát FMCG (Fast Moving Consmer Goods) termékként való kommercializálásával, tevékenysége monetizálásával, médiamegjelenéseinek szaporításával, továbbá külföldön remélt befutásának előkészítésével foglalatoskodik, és szerény megítélésem szerint ennek így nem sok köze van az undergroundhoz, de szerencsére vannak kivételek is.

Amikor leszerveztem anno a Bloodshot Bill bulit, nagy hatást tett rám a csávó, az utóbbi időben pedig egyre többet hallgattam a psychobilly előzményeként aposztrofált elmebeteg vánmenbend zenéket, például Legendary Stardust Cowboy, Eddie Noack, Hasil Adkins satöbbi, és kedvet kaptam hozzá, hogy összehozzak pár ilyen nótát én is. Amúgy előzményként meg kell még említenem az általatok szervezett RNR666 vánmenbend bulikat is. Ott voltam mindegyiken. Kurva jók voltak. A Dead Elvis-en ott wreckeltünk a többi WWWC taggal az első sorban, de a többször látott Fabulous Go-Go Boy hazai koncertplakátja is kint van a falamon.

– Creature ballada címmel jelentél meg a youtubeon egy videóval. A dalban a lápi gyermek Hany Istók neve is elhangzik, ő a creature?

– Nem. A Creature az 1954-es amerikai horrorfilm, a Creature from the Black Lagoon főszereplője, maga a zöld szörny,. A szám pedig az ő vallomása. Gyerekkoromtól horrorfilm buzi vagyok, és különösen kedvelem a régi, B-kategóriás filmeket, az Evil Dead-et például kétszázszor megnéztem már, de ha kedvenc horrorfilm hőst kellene választanom, az csakis a Creature lehet. Kint van a képe a WC-ben a falon, a nappaliban is velünk lakik egy régi flipper formájában. Kiváló régi rocknroll nótákat játszik a gép és van benne egy Creatre hologram is. Anno a vízi esküvőnkre vettem egy Creature-maszkot, hogy a film egy jelenetét rekreálva tartsam a kezemben a kis feleségemet, és itt volt az ideje, hogy egy saját nótában is megörökítsem. Hany Istók úgy jön a képbe, hogy a nótában a Creature, miközben a víz alatti barlangjában az újabb attakot tervezi, a Névtelen várat olvassa, és mivel rokonszenvet ébreszt benne sorstársa kitaszítottsága, rokonlélekként azonosítja, majd megénekli fohásza részeként.

– Gondolom lesz majd több dal is, esetleg valami hanghordozóra is lehet majd számítani?

– Ez a terv. Most készült el a második nóta, ami egy doo-wop horrorfilm-táncdalbetét lesz, és előbb utóbb lesz valami lemez is, természetesen vinylen. Van pár számkezdeményem, ami a Voodoo Allen-be nem annyira férne be, meg van egy csomó egyéb ötletem is.

– Apropó hanghordozó. Mi a helyzet a Fucktone kiadóval, amit futtatsz?

– Köszi az érdeklődést. Mivel a 80-as évek hazai punk, oi!, ska underground zenéin nőttem fel, a kiadót alapvetően azért találtam ki, hogy valamit én is hozzátehessek a szcénához, és az undeground örökséghez. Úgy érzem, hogy rengeteget kaptam ezektől a zenekaroktól élményben, emlékekben, barátságban, és néhányan közülük még akkor is erőt adnak a zenéjüket hallgatva, amikor részegen hazafelé botorkálok hegynek felfelé az éjszaka közepén. Ezeknek a bandáknak anno nem jelenhetett meg lemezük, zenéjüket mindenki ingyen megkapta és másolta, és gondoltam, jó lenne nekik a magam módján emléket állítani. Mivel egy másik, gyerekkoromtól tartó mániám a bakelit-gyűjtés, evidens volt, hogy csakis vinyl kiadványokról lehet szó, és mivel a célközönség sem túl nagy, 100-200 darabos kiadványokban gondolkodom. Fontos továbbá, hogy ez egy non-profit kiadó, mivel a kiadványokon nem keresek egy forintot sem; a kiadási költségek megtérülését követően minden profit a zenekarokat illeti, én meg megtartok magamnak pár példányt, tesztnyomást emlékbe. Az eddigi kiadványok általában mind elfogytak, de a Bandanas meg a Tizedes meg a többiek lemezekből van még valamennyi, továbbá lesz idén egy ‘Kretens 35 év’ újranyomás, és – kis késéssel – kijön az első Voodoo Allen lemez is 10 incses vinylen az ősszel. Remélem még idén elkészül a CPg antológia is, amin már dolgozunk pár éve, ezen felül régóta tervezem egy hazai idióta, primitív garázs, rocknroll, surf, trashpop zenékből álló válogatás kiadását is, amire például magamat is rátenném, Dolly Rambo, a Magic Mosquitoz, a Stílus zenekar, Piresian Beach, és más hasonló előadóművészek társaságában. Aki ezt olvassa, és szerepelne egy ilyen ortóságon, azonnal jelezze a kiadó weboldalán!

– Kedvenc vánmenbendjeid?

– King Automatic, a legnagyobban egyike, és Bloodshot Bill.

– Koncerteket is szerveztél egy időben, esetleg számíthatunk valamire a közeljövőben?

– Igen, még veletek együtt is szerveztük a Wildmen-t. Azok kurva jó bulik voltak. Emlékszem, mikor a Benkő Laci bácsi lába úgy járt az olasz garázsrockra a Fészek klubban, mint a motolla, illetve mikor téged kihajított a zenekar a buszból, mert vállalhatatlan részegre ittad magad, és nem ismertek fel:)

Utoljára a Daikaiju-t szerveztem kétszer is. Na azok konkrétan elmebetegek voltak, és se előtte, se azóta nem láttam olyan magával ragadó fellépést. A legnagyobb szervezéshez kapcsolódó emlékem az esküvőnkön fellépő Bambi Molesters koncertje, és a közös fellépésünk volt. Ők a kedvenc surf bandám maradnak a világ végéig, és akiknek annyi koncertjén voltunk, hogy összebarátkoztunk, és mikor egy bécsi koncerten a backstageben megkérdeztük, hogy eljönnének-e játszani az esküvőnkre, egyből rávágták, hogy persze, és kizárólag költségtérítésért. Az utóbbi időben inkább elmentem külföldre megnézni, akit nagyon szerettem volna, de ha visszaáll az élet a rendes kerékvágásba, akkor lehet, hogy még szervezek bulikat is. Schleki, a dobosunk a Voodoo-ban, állandóan rendez valamit. Pár éve a Quakes-t szerveztük együtt, és biztos lesz még ilyen. A szlovén Bitch Boys-szal majdnem lefixáltunk egy hazai hangversenyt, de aztán eltoltuk, abból még lehet valami akár jövőre.

JOSEPH HORSEDICK-el lehet e majd élőben is találkozni?

– Mindenképpen. Érthető okokból leginkább a Voodoo Allen előtt tervezek majd csörömpölni, talán már idén ősszel is, de majd meglátjuk mi lesz.

CSÓRÓ ADÁS AZ RNR666 RÁDIÓ SHOWBAN

 

1. Bessenyei Ferenc – Ha én gazdag lennék
2. Demon’s Claws – Unemployment
3. The Last Resort – Never Get A Job
4. Gruppo Sportivo – Happy Unemployed
5. Kex – Tiszta szívvel
6. Sick Thoughts – Piss Poor
7. Dead Moon – Poor Born
8. Lord Executor – I Don’t Know How The Young Men Living
9. The Kids – Money’s All I Need
10. Matusek László – Csokisfánk
11. Biohazard – Money For The Unemployed
12. JJ Cale – Unemployment
13. Candy Panic Attack – On The Dole At Christmas
14. Killdozer – River
15. British Lions – Eat The Rich (The 2nd Course (demo)
16. Blaze Foley – Election Day
17. Johnny Paycheck – Take This Job And Shove It
18. The Dole – Hungry Men No Longer Steal Sheep But Are There Hanging Judges
19. Medium Medium – Hungry So Angry
20. Bad Haircut – I Want Some Money
21. The Coctails – Jobless
22. Daniel Kahn & The Painted Bird – March Of The Jobbless Corps
23. Lee Hazelwood – Poor Man
24. Kaláka – Lopók között szegény ember
25. Chicco – I Need Some Money
26. Jimmy Rodgers – Hobo Bill Last Ride
27. The Kinks – Dead End Street
28. Chain & The Gang – Livin’ Rough
29. Harry McClintoc – Hallelujah I’m A Bum
30. The Temptations – Money’s Hard To Get
31. Rákosi – Csoki felmondott
32. Penetration – Money Talks
33. Bogshed – Jobless Youngsters
34. Atlantis – Jól érzem magam
35. Elvis Presley – Poor Boy
36. The Tiger Lillies – Finsbury Park
37. Wavves – No Hope Kids
38. Zvuki Mu – Seryi Golub
39. Slug Guts – Hungry Prick
40. Spinal Tap – Gimme Some Money

 

RNR666 RADIO SHOW EVERY SATURDAY AT 6PM ON LAHMACUN

 

2020 Júl 09. napi mottónk:

Trágár János zárómondata egy spagettiwestern végére

ennio mórika
nincs mán több kornyika

Rock Around The Harmonica

 

1. Anyátok – Az öregasszony és a tűzoltók
2. Black Sabbath – The Wizard
3. Waylon Jennings – Lonesome, on’ry and mean
4. Cseh Tamás – Batthyány tér
5. Little Stevie Wonder – Monkey Talk
6. Little Walter – Lights Out
7. Scat Rag Boosters – Slickat
8. Jim Kweskin Jug Band – Hannah
9. Andre Williams – Who Do You Love
10. Disciplina Kicme – Samo disciplina
11. Johnny Thunders – Daddy Rollin’ Stone
12. Harp Explosion – Geiger Stomp
13. Goon Mats and Lord Bernardo – Take Off Your Clothes
14. Tricky – Sex Drive
15. Walter Daniels, The Oblivians and Monsieur Jeffrey Evans – Sticks and Stones
16. Movie Star Junkies – Midnight Train
17. Disztraktor – Atomhányás
18. Frank Frost – Everything’s Alright
19. The Jon Spencer Blues Explosion – Desperate
20. Buck 65 – White Bread
21. Jamul – Tobacco Road
22. Heart Attack Alley – Don’t Waste My Time
23. Bob Dylan live at Newport Festival
24. The Little Rabbits – Piscine
25. The Syndicate – My Baby’s Barefoot
26. Motörhead – Ace Of Spades
27. Backdoor Man – Evil
28. Brian Jonestown Massacre – Take It From The Man
29. Harry Merry – Stevie Storm
30. Captain Beefheart – Diddy Wah Diddy
31. Black Magic Six – Kyllikki saaren murha

 

RNR666 RADIO SHOW ON EVERY SATURDAY FROM 6 PM ON LAHMACUN

 

“A NORMALITÁS KIZÁRT” – Interjú Th Anatollal

Még jóval a járvány előtt beszéltük meg, hogy küldök pár kérdést neki, ő meg belement. Most, hogy a járványnak lassan vége, ideje leközölnöm a beszélgetésünket – nem mintha attól kéne tartanom, hogy pár hónap alatt gyökeres fordulat állt volna be a személyiségében, vagy a zenéléshez fűződő viszonyában, hiszen TH ANATOL nagyjából pont olyan arc amilyennek kb. 220 évvel ezelőtt megismertem. Igaz, a memóriánk már nem a régi, de azt azért mindketten úgy gondoljuk, hogy hiába jön az a kibaszott forróság, de mindent nem ihat magába a föld.

L: Próbalom felidézni, hogy honnan-mióta ismerlek, de nem igazán sikerül. Az fix, hogy valamikor a 2000-es évek legelején már láttam valahol a fejed.

TH: Nem kizárt, hogy a korai előadói hozzáállás sok mindenben megváltozott és jobban összehuzta azokat akiket kommersz vagy divatos dolgok nem hatnak: a szórakoztatás, a kísérleti elektronika, lehetőség is volt egyben. Nem kizárt, hogy valamelyik fesztivál, vagy a Tilos rádiós korszak során a Kultiplexben.

L: Milyen kötődésed van vagy volt a Tiloshoz?

TH: 2004 környéke volt, hogy a Tilos kizárólag internetes adást szolgáltatott, mivel éppen nem volt frekvenciájuk, kb 20-30 adás erejéig saját szettet toltam, aztán persze amint lement ez a stream időszak és mehetett az éterbe már nem kellettünk. Nem igen volt nagy sajnálkozás emiatt, akkor még működött úgy emlékszem a másik non-profit, a: Fiksz, ahol akkor még volt lehetőség on-air, sok-sok óra, saját műsorok, inkább ott toltam neki, amíg az is be lett tiltva. Később a csapat lelkesen összekalapácsolt egy Fúzió névre keresztelt állomást, de ebben már nem vettem részt teljes mellbedobással.

L: Engem kurvára érdekelne, hogy milyen zenei közegből jöttél és lettél az ami. Miket hallgattál, mik voltak rád legnagyobb hatással?

TH: Mivel alapvető zenei képzésben nem vettem részt sosem, szinte teljesen autódidakta módon kezdődött minden. 20 éves koromban megkaptam a kellő motivációt és a Fiksz rádióban kezdtem ráfanyarodni a szerkesztésre, de jelentős intuíciót adott a ’90-es évek technokultúrája, ami az ezredfordulón tetőző elektronikus zenei honfoglalást jelentette számomra a kísérleti zene csinálása, behozatala, folyamatossá tétele.  Legnagyobb befolyással Matmos, Björk, és a kísérleti elektronikusok. Persze a Goa, és a techno, rave, mint például Marusha zenéje, és a Nirvana együttes dalai.

L: A discogsodon miért csak 2016-tól vannak anyagok? Előtte mi volt?

TH: Mivel zenei tevékenységem az első években, 2000 környékétől főleg rádiós tevékenység, elvétve klubbok és fesztiválok, anyagom nyilvánosan nem jelent meg semelyik kiadónál. 2016-tól kezdődött a kiadogatás is.

L:  Az első felidezhető TH Anatol-élményem a Fészek kupolatermében letolt koncerted, amit imádtam! Az egy Exiles buli volt, ugye? Hogy kerültel kapcsolatba az Erikékkel?

TH: Eriket viszonylag későn ismertem meg, Mike Nylons-on keresztül. Úgy gondolom a zenei szcéna megköveteli, hogy folyamatosan frissüljön és kialakuljon a benne levő személyes kapcsolódás, összedolgozás.

L:   Ugyanezen a bulin realizáltam, hogy kurvára “fizikai” a zene amit csinalsz, kicsit egy kocsmai verekedőre emlékeztettél a zenéddel, mint aki nem elégedik meg azzal, h “csak ott van a kocsmában” hanem konkrétan oda mész minden jelenlévő emberhez és behúzol mindenkinek egyenként.

TH: A Fészek klubban már sok tapasztalattal rutinnal jártam el, az ember folytonosan okul saját fellépései során. Ehhez képest a mai napig hiszem, hogy lehet újat mutatni, még a lehetetlennek tűnő elvárások sem jellemzőek, s olykor-olykor durván sikerül, mégis megbírkózom a szerepemmel, s igyekszem a kaptafáján maradni a stílusnak. Az élőben előadott munka szinte mindig párosul némi önkritikával, de ezért is hajtom a mai napig a taposómalmot, hogy minden stimmeljen, mivel szinte mániákus hittem van abban, hogy a ringben maradjak, és legyen mit nyújtanom a közönség számára. Ez egyesekben tetszést szül, de igazi elutasítást szinte soha.

L: Arról még mesélhetnél, ha van kedved (és olyan részletességgel amennyire van kedved), hogy voltál valamikor valami műintézményben pihenni, jól tudom?

TH: Sokan próbálták már megakasztani a tevékenységemet oly módon, hogy bezártak, mert szerintük nem voltam szociálisan besorolható a normalitásba, de hagytam, és elviseltem-eltűrtem ezt. A drogproblémáimat megoldották, a művészettől még nem vették el a kedvemet.

L: Hol a faszba vagy most? Hol várod a világvégét és mivel baszod el az idődet?

TH: Manapság főképp lemezeket készítek, különös tekintettel ügyelni a pontosságra, összeszedettségre, hitelességre, nagy mértékben figyelembe véve ezt: tudományos értelemben igyekszem megfelelően, kellő hozzáértéssel dokumentálni korunk visszásságait, disszonanciáit. Én elhiszem, hogy mindent magában hordozó egyszerűsítés vezérel, követhető ez munkásságomban is, hiszen ez nyitja a lehetőségeket, ez teszi természetessé az ember munkakedvét. Ha az ember tudja, hogy nagyjából mire képes, igyekszik nem túlbonyolítani és nem túlvállalnia magát. Voltaképpen annyi minden amiben dolgom akad, legyen az minden ami hajt, fontos miért sajnos az. Sosem akartam ladikba tenni minden kívánságaimat, noha egyedül annyiban folytonos temperamentumban zajlik mind, mintha több személy csinálná azt, mindenre egy személyben odafigyelni. Úgy vélem, egyvéleményen vagyok azokkal, akiknek nem tetszik, hogy megmondják mit, hogyan csináljunk, együtt érzek a közönséggel, hallgatósággal, mintha két kristálypohár összecsengene, de a normalitás ilyenkor teljesen kizárt. Szabadon eldönthetem az őrület megkívánt formáját, alakzatát, boldogan alkotok, valószínűnek tartom, hogy az általam készített zene egyedi esete sokunk összességében. Ha valamit nem sikerül elcsípni, nem bánom, mindig lesz valahogy, de sajnos sokunk függvénye, hogy szakadatlanul tudósítsam a mindenki által megkívánt lehetőségeket kiaknázni. Voltaképpen olyan ez, mintha vakon rohangálnánk a kijelölt úton, miközben folytonosan egy nem létező tükörben vizsgálnánk az akadályokat. A technikai lehetőségek alkotják a nembeli összecsengéseket, miközben nemde bátran adnánk rokonainkat házasságba vademberekkel. Miután szolgálatkészen alkotok csak ez az egy dolog vezérel. Mostanában sajnos minden ember készakarva robotol, én könnyedén veszem az akadályokat, én kényelmesen alkotok, s vonatkoztatok zenei műveleteket aktualizált művészetté. Valamelyest enyhült az a korszak mihelyst forradalmian újítani kellett a népdalművészetet. Főképp azokban az időkben amikor a népdal sajátságos módja enyhítette a rászabott igényt. Soha nem szűnt meg viszont az az igény, ami a zenét visszatartja a fejlődésben. Értem ezt a korunk divatos, az ember agyába betelepedő üres pocsonyáknak, konkrétan a popzene terjeszkedésében gátat nem szabó hóembernek, mely a meleg érkeztével egyszerűen elolvad és beissza a föld.

2020 máj 08. napi mottónk:

Két sor Florian Schneider szép emlékére

florian schneider
robotkar vermel

DID AUSTRALIA HAVE OTHER MUSIC LIKE THIS?

This article is a response to a question posed to me by the wonderful giant Lavor, quarter of the indispensible cultural Budapest icon that is RNR666, from whose site you are probably reading this right now. While on tour and resting in the house of Dj Kanada Kaosz with Lavor, he asked me, very sensibly:

Unlike other „zeitgeisty“ scenes of the same period, Australia’s dark, mutant jazz-punk sound is much harder to explain in an equation as others styles of the same time :

Deep Anti-Communistic Sentiment + Deeper Love of Synthesizers
= Yugoslavian New Wave!

Pretentious Avant Garde + Immigrant Street Culture + Heroin Punk
= New York No Wave!

Mutant Koalas + Shit Beer
= Australian Dark Jazzy Punk???

…and while I wasn’t old enough to be active in the scene during the innocent and inarticulate Australian 80s, I did write a weekly column in my university paper for 2 years about the history of punk and garage in Australia, which was an extension of my final high school english project, where I was already becoming pen pals with legends of our 80s scene. I feverishly collected vinyl and fanzines from that time and was luckily coming of age in 2001, when a lot of attention was thrown towards the 70s and 80s legends of Australia’s underground rock scene for another chance at some tour money and adulation that might have eluded them the first time round. The 90s were a renaissance for Australian indie music and pushed out these mutant musicians in favour of younger grunge and alternative kids (like Fuckin’ Silverchair…), leading many of the 80s generation to either get regular jobs to support their families, or evolve into genuine pop stars such as Dave Graney, Nick Cave or Tex Perkins.

SO the short answer, for you Lavor, is FUCK YEAH! Australia’s ’78 to ’88 period is dense with amazing bands, both independent and major labels putting out kickass material all over the place. Bands gazed across the pond at what was going on in America, the UK, New Zealand and Germany and jammed it through our own interpretational meat grinder. No matter if it was 60s punk revivalists, Detroit rock or Kraut imitation bands, the Australian versions were dirtier, screamier, and stripped back to the bones. This had a lot to do with a form of music we had previously mastered: neanderthalic, psychedelic biker bluesrock, left over from the 70s „Sharpies“ movement, which acted as a brand of proto-punk.

I’ve got a few theories for this development, Lavor, that I think Hungarian and Eastern European musicians might relate to: with so few „cool“ bands actually touring to Australia in that time, musicians had to take the few key transmissions from the rest of the world and make up the rest from what they knew. A great example of this theory is the names checked by Nick Cave and Roland S. Howard about who inspired them for The Birthday Parties’ sound. While you see some totems of outsider music at that time – Pere Ubu and Captain Beefheart – they cite books, poets and films such as Flannery O’Conner, Rimbaud, Johnny Cash, Night of the Hunter, Lee Hazelwood and Morticia Adams. That combo isn’t a menu from insider hipster academia, but rather a cyanide-laced pop-culture milkshake.

The distance between towns and cities meant that the nature of Australian music had always included lots of room for peerless mutation, and pockets of scenes popped up depending on exceptional pressures and strange circumstances throughout the country.

A clear example of this is the formation of the buzzsawing Saints in Queensland (The first ever punk band to chart in the UK). They formed during the corrupt police-state regime of Premier Joh Bjelke-Petersen;  who created a political climate described in Out of the Unknown: Brisbane Bands 1976-1988 as, “intolerant of anything different, …. animosity for anyone who leaves the cultural straight and narrow of beer, beach and burgers.” Many of their early gigs were shut down by police for no other reason than it was a group of kids together around guitars and amps. This gave their music a pre-Sex Pistols pissed of razor’s edge snarl. (also noted that they had the first ever UK charting punk song in history)

Likewise, Ann Arbour guitar player, future physician and military pilot Deniz Tek immigrated to Australia in 1972 ready to spark the Detroit sound authentically into a mileu of Sydney bands, most recognisably the powerhouse of Radio Birdman and later supergroup New Race with Ron Asheton and Dennis Thompson from The Stooges and MC5.

However, that doesn’t answer the meat of your question, Lavor – how did this mutant, punk-jazz-noir violence style appear in Australia?

Firstly, the jazz: the spread out nature of venues and population, as I have mentioned, meant that many punk bands had to play wherever they could find, which was often in Jazz venues, where a live music culture had already been established. Conversely, jazz musicians who were interested in more experimental forms, had to turn to punk as there was NO scene for free jazz in Australia, it was actively disavowed by jazz conservatorium leaders at the time, with gigs going to those playing „cool jazz“ or trad vibes. This marriage of highly qualified musicians playing with those who were in the punk world explains another side genre of Australian post punk, the „Little Band Scene“, which we will highlight later. Otherwise, in general, I think Australian musicians of this time, in forming their palate of sounds, heard the squawks of Coltrane, Coleman, Sun Ra, even John Zorn and thought, well, that sounds against the system and we want a piece of it.

As for the darkness, it gets personal. Other Australian art forms from the same time expose good examples of the colonial fear and violence embedded in Australia, that it was trying to gloss over during the financial boon of the 1980s, when we reached out to the rest of the world as a tourist destination. Peter Wier’s „Picnic at Hanging Rock“ is a haunting tale of the colonial stigma of modern Australia, and its failure to understand and accept the old rulers of the country, let alone the injustices against Aboriginal people that continue till this day:

Similarly, David Williamson’s „The Removalist“, among with many of his other works through the decades, exposes the machismo, abuse and patriachy in the culture of Australia, which was overlooked as „Larrikinism“. The violence and power in the bands presented in this article draw their horror from the reality of an Australian culture that includes attempted genocide, colonial penal systems, abuse. These parts of Australian history are the very essence of ghosts, who are also an essential part of Australian history and the sound of the bleakness in these songs.

That’s enough backstory. I am now gonna present a few bands that really nail this sound you have asked about, Lavor, with some of the cool live videos that luckily exist online. Enough vegetables, here’s the payoff !

VENOM P STINGER

A cult band that is outshadowed by two of its members being in the far more popular (and amazing) Dirty 3, this band is the ultimate sound in mutant Aussie jazz punk. Drummer Jim White is a total journeyman in a million amazing projects, check him out in Xylouris White recently!

THE MOODISTS

A project bound at the core by husband and wife team Dave Graney and Clare Moore, of whom both would have very successful later careers, The Moodists also shared many members of Nick Cave’s Bad Seeds and Mick Turner from the above mentioned Venom P Stinger. All that and they aren’t even the most incestuous band on this list! The Moodists took all the swampiness of The Cramps mixed with a smarmy velvet joker in the form of frontman Graney.

ESSENDON AIRPORT

An arty ironic disco post punk band associated with the Roland Barthes inspired performance group

→ ↑ →
that is also VERY recommended to check out. Better than anything I can write in one paragraph, I offer you the liner notes to a recording:  “songs which combine many of the most facile and insipid kinds of music in a redeemingly dignified manner… creating new trivia out of old. All this takes place along with a kind of pedantic fetishism for small-repetition games – the music travels in circles, spirals and solid blocks of sameness and difference.”

GRONG GRONG

Utter chaos band, who had barely played when they were signed personally by Jello Biafra, before the lead singer went into a 9 month drug induced coma, only to reform some 19 years later. Just watch the docu:

The whole „Little Band“ scene.

A whole arty punk scene had gathered around Melbourne called the „Little Band“ scene. It was kind of like an anti-intellectual version of the Berlin „Echtzeitmusik“ scene perhaps, glamourised by the film DOGS IN SPACE. Again, thats a whole other article so here is a last clip, do your own research, and thanks Lavor!


© Copyright 2013-2020 RNR666.