Long Hours : Wreck And  Burn Rock n Roll (2023)

Egyszemélyes produkció az ausztrál Julian Medortól, akit saját bevallása szerint David Yow (Jesus Lizard), Alan Vega (Suicide) és JG Thirlwell (Foetus) színpadi akciói inspiráltak leginkább. Szép kis hármas, meg kell hagyni. A Suicide érződik legjobban, meg a korai The Feeling Of Love a dobgép, a minimál szinti + gitárloopok és persze a szenvedélyes ének miatt. A gitár ritka mocskosan zúg-búg és kitartóan visz végig egyetlen témát az adott szám alatt, ettől a teljes lemeznek van egy sajátos sodrása. Élőben ez kurvára üthet és elnézve a facebook bejegyzéseit üt is!

Emberünk mániákus lehet. Legalább is elnézve a tournénaptárát, plusz abból, hogy három év alatt rögzített huszonhét (!) albumot, csak idén hármat, mi másra lehet következtetni? Remélem legközelebb Budapestre is el tudjuk hívni RNR666 Buliba, én imádom az ilyen közönséget is bevonó, földön kúszó-mászó előadókat.

Az, hogy ez a lemez megjelent-e fizikálisan nem derült ki számomra, de az biztos, hogy két albumot már kiadott tőle az igen-igen jónevű Beast Records.

Régebben egy Clip nevű industrial / post punk bandában énekelt aminek megjelent egy cd-je, elég jó cucc az is. És basszusozik egy sludge/post metal zenekarban a I am Duckeyeban.

 

teljes album >> ITT <<
youtube csatorna >> ITT <<
instagram >> ITT <<

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.