Mikor mellékutcákon át megérkeztünk a helyhez, már gyülekeztek a varjak. Szépen meghúzódtunk oldalt a fal mellett, és elég hülyén éreztük magunkat. A curikosok meg nézegettek, hogy hát kik ezek a soha nem látottak. És nemcsak ők, de még arra őgyelgő haverjaink sem ismertek fel bennünket.

Csak Huligán, a bandatag. És akkor lelepleződtünk, és a darkosok megsértődtek. Valami szóváltás féle is kialakult a keményebb curikosokkal, és befelé menet az egyik, világfájdalmát enyhítendő, belém könyökölt.

A moziból villanyoltás után szinte azonnal a távoztunk. Ha jól emlékszem a Tokaji Borozóba. Mert annak volt pince része, és nem akartuk, hogy túl sokan lássanak minket ezzel a külsővel.  

És a legközelebbi Cure klub plakátján ez állt: 
„Nem az a Cure-os, aki festi magát, hanem aki belülről is Cure-os!”

– Mi volt az utolsó álmod?
– Berlinben voltunk egy bárban. Ahol megragadtam a világ legnagyobb melleit. De a csáberőm nem volt túl nagy. Aztán egy török fiúval szexeltem, akinek az arca az anyámé volt. Hátborzongató.
– Mi az első zene, amire emlékszel?