Az Eurovíziós Dalfesztivál egy olyan szemétdomb, amin kapirgálni sem érdemes. Az itt előadott szerzemények már régóta a szóra sem érdemes kategóriába tartoznak. 1956 óta tartó története során két világsztárt volt képes adni az emberiségnek, az ABBA-t és Celine Diont. A fesztiválra az Európai Műsorszórók Szövetségének tagszervezetei (általában az állami televíziók) neveznek be hazájukból egy-egy dalt, de attól függetlenül, hogy az előadók hazájukat képviselik, még nem országok, pláne nem nemzetek versenyeznek egymással, hanem dalok. A siker és a kudarc így elsősorban a szerzőké és az előadóké. Mellettük a dal legfeljebb még azokat minősíti, akik kiválasztották. Mi most csak azért foglalkozunk vele, mert általa bepillantást nyerhetünk a magyar lélek rejtelmeibe

avagy, Lenn a délibábos Hortobágyon

Katalin Gábris
Igen is foglalkozzon Wolf Katival!!!
May 10 at 10:13am

Tókos Levente
József Bezzeg – Ha a témához szól, akkor semmi bajom önnel. Dehát nem érdekes az, hogy Wolf Kati tesz valamit Magyarországért. A lényeg az önhöz hasonlók elméjében (?) az, hogy lehurrogják Orbán Viktort.
May 10 at 10:25am

Pribeli András
Remélem lesz végre egy magyar akinek sikerül áttörnie a kaput a popszakmában, és elindul a világhír felé! Nagyon kéne már egy magyar világsztár! Hajrá Wolf Kati!!!!
May 10 at 10:44am

Tápió Gyöngye
Kati!!! Már népszerűbb vagy mint Viktor a saját oldalán. Mindent bele nézünk!!! Drukkolunk!!!!
May 10 at 11:11am

Tápió Gyöngye
Bocsi de kicsordult belőlem…Persze csak Viktor után
May 10 at 11:12am

Dalma Dekany
HAJRÁ KATI, GYŐZNI FOGSZ, MERT ORBÁN VIKTOR ÚR IS EZT AKARJA, ÉS MI IS!!!!!!!!!
May 10 at 12:29pm

Salamon Katalin
Drága Kati! Jómagam is nagy izgalommal várom a mai estét, remélve, hogy még számtalanszor, de legalább még egyszer hallani fogjuk Tőled e dalt. Én már most büszke vagyok Rád. Csak a magam nevében, de minden bizonnyal nem vagyok vele egyedül…, hálásan köszönöm, hogy képviselsz engem, minket ott német honban is. Nem beszélve/írva arról, hogy dalod által Hazánk Kulturális Nagykövetévé is váltál. Ennél jobb és hatásosabb “országimázst” per pillanat kitalálni is nehezebb lenne. Nem mellesleg megemlítve, hogy klipped helyszínéül választott Fővám téri aluljáró és a Szabadság Híd mindennapos látvány számomra. Tehát személyes kötődés is van benne jócskán. A lényeg: Kísérjenek utadon az Égiek. Vigyázzanak Rád, főleg a hangodra! Azt tudom, hogy amit Te tudtál, azt mindent megtettél, rajtad már nem múlik. Valahol régebben olvastam, de csak emlékezetből tudom idézni, így nem pontosan, de a lényeg benne van: “Ó csodát sóvárgók, minek még egy angyalt fárasztani!” Én most mégis arra kérem az Égieket, hogy ne csak egyet, hanem ha lehet minél többet “fárasszanak”, hogy benned és általad megtörténhessen a CSODA. Szeretettel : Salamon Kata
May 10 at 12:29pm

Zsolt Barabás
Sajna szomszéd barátaink soha nem a teljesítmény alapján szavaznak. A nacionalizmusuk vezérli őket. Remélem most túl fognak ezen lépni!
May 10 at 12:41pm

Viktória Horváth
HAJRÁ KATI, AZ EGÉSZ ORSZÁG DRUKKOL NEKED. CSINÁLD TISZTA SZÍVVEL ÉS LÉLEKKEL. ÉS HIDD EL HOGY MAGYARKÉNT IS LEHET CSÚCSRA JUTNI MERT AZ ÚR ISTEN IS VELÜNK VAN. HAJRÁ MAGYARORSZÁG HAJRÁ WOLF KATI!
May 10 at 1:58pm

Gyula Knall
Ez a nő nem fog helyezést elérni
May 10 at 3:04pm

Hendrik István
Knall Gyuszi! Nem állj így neki, hiszen Wolf Kati és ezen a nemzetközi a dalversenyen indulás nem ok a megosztottságunkra! Szurkoljunk együtt érte Magyarok! Veled vagyunk, veled énekelünk Kati!
May 10 at 3:22pm

Gizella Matthews
elnezest de nem fog nyerni, alig lehet erteni amit enekel angolul, pedig nagyon tehetseges es jo hangja van
May 10 at 2:15pm

Hendrik István
Nem számít, hogy nem tökéletes angolságú Wolf Kati, de akkor is a Mi Katink és szurkol neki egész Magyarország. De hiányzik már az igazi siker Hazánknak!
May 10 at 3:17pm

Katy Veres
Gyözni ment ki:) Nincs is más alternatíva
May 10 at 6:57pm

Hendrik István
Az Eurovíziós Dalfesztivál mindig politikai motivációjú volt. Nagyon jó érzés lenne, ha Wolf Kati kimagasló sikert érne el. Megdobogtatná sok Magyar szívét. ha Wolf Kati nyerne. Az azt is jelentené, hogy Orbán Viktor csodát tett.
May 10 at 3:08pm

Attila Szanyi
Lehet, hogy az Isten áldása kezd lenni Magyarországon. Amen
May 10 at 5:59pm

Hendrik István
D. István! Hagyjon már a hülyeségeivel! Nem értette az írásom lényegét: az Eurovíziós Dalfesztivál helyezéseibe mindig beleszólt a politika és kis Hazánk ebben súlytalan volt eddig. Erre értettem, hogy ha engedik Wolf Katit nyerni, akkor annyiban lesz Orbán Viktorék érdeme, hogy tényleg növelték az ország súlyát! Másrészt semmi közöm a kommunistákhoz! Apai és anyai ágon római katolikus, 56-osak a családfám, kuláklistások, Anyai nagyapám a Don -kanyarba veszett, stb. Hagyjon már a képzelt hülyeségeivel! Másrészt itt tényleg közös sikerért lehet szorítani és tegyük azt ebben a topicban végre!
May 10 at 4:40pm

Fabinyi Gábor
Nehogy már ebbe is politikát vigyetek! Ha jó helyezést ér el (nagyon remélem) az nem Orbán Viktor érdeme, hanem Wolf Katié, Rakonczai Viktoré, Rácz Gergőé, Geszti Péteré és Johnny K. Palmeré
May 10 at 5:08pm

Attila Szanyi
Én már azt hittem jó zenét csak lopni lehet. És tessék, itt van és Magyar. Ez zene!
May 10 at 7:37pm

Nemes Edina
Dear european friends, VOTE FOR KATI PLEASE!!!!!
May 10 at 8:41pm

Mészáros József
Kb. egy órája hallgatva a versenyzőket úgy érzem, a magyar énekesnő és a dal akár még nyerhetne is. Ami a lényeg: semmiben sem kell “kicsiknek lennünk”. Az külön öröm, hogy a miniszterelnök a rendvédelmi zavargások ellenére ennyire nyugodt, hogy figyel egy dalfesztiválra is.
May 10 at 10:00pm

Hendrik István
LESZ MAGYAR IGAZSÁG!
May 10 at 10:18pm

Sprőd Perjés
a dal gusztustalanul lopás Celine Diontól…legközelebb egy szakember vezette csapat irányítsa a dal megírását…és persze vannak jobb énekesek itthon, de persze hajrá…
May 11 at 4:11pm

Dávid Bacsi
Köszönöm Elnök Úr, hogy tényleg az élet minden területén a Nemzettel Van!!!…
May 12 at 3:40pm

Anna Szilágyi
Katinak nyernie KELL…nyerni fog, és KÉSZ…ezt így most eldöntöttem…!!! ;D ;D Európa KÉSZÜLJ a minőségi zenére és hangra: “Hipp, hopp, jön Vuk!” HAJRÁ Kati, HAJRÁ Viktor, HAJRÁ FIDESZ, HAJRÁ Magyarország, mindenkinek DRUKKOLOK!!! ;D ;D
Saturday at 8:25pm


Hendrik István

Szóval: akinek eddig nem lett volna egyértelmű, az Eurovíziós Dalfesztiválon színtiszta politika dönt! A pontozásnál nagyszerűen látszik, mely népek kedvelik egymást. Minket magyarokat “annyira” szeretnek! Orbán Urat pl. annyira szerették pl. Macedóniában, hogy Wolf Katinak egyetlen pontot sem adott a macedón nép. A szlovákoktól sem kaptunk pl. semmit. Tanulság: csakis igazán egyértelműen meggyőzően átütő produkcióval nyerhetne Magyarország. A sok-sok lötyögést nézni-hallgatni jól eluntam. Semmi különleges produkció nem volt.
Saturday at 11:53pm

Pap Zoltán
A büdös életben többet nem nézem az Eurovíziós Dalfesztivált!
Yesterday at 12:40am

Szilvia Varga
nagyon nagy a baj! nem szeretnek bennünket, nincs érdek, hogy mellettünk voksoljonak
Yesterday at 4:04am

Gyöngyi Nagyné Ujj
Sajnálom Katit, mert szívét, lelkét bele adta. egyértelmű: nekünk nem szabad többet senkit küldeni, mert bárki megy ki -nem nyerhet! Kati minden elismerésem a Tied!
Yesterday at 6:44am

István Szűcs
A szerbiai magyar kisebbség kivette a részét a szavazáson (8 pont) a romániai (7 pont) az ukrajnai (2 pont) de hol volt bár becsületből a többi magyar kisebbség
Yesterday at 12:37pm

Zsákai Zoltán
Hála az állampolgárságért…..
Yesterday at 1:38pm

Sprőd Perjés
ennyi hülyeséget rég olvastam. a szavazatok alapján egyértelmű, hogy tinik telefonáltak leginkább. korábban ennek a korosztálynak atuk el a lemezeket a kiadóban, ahol dolgoztam. már az elődöntőnél megjósoltam az azeri győzelmet. szar volt a magyar dal, sokan nem szeretik a lopást. erre megy a buta duma, hogy politika. tényleg, egy belga tinit mi a fenét érdekli, hogy mi a helyzet Magyarországgal?? tessék már gondolkodni is!!!!!
Yesterday at 4:46pm

Nyiri Katalin
A magyarokat itthon sem szeretik nagyon a magyarok. Ezen valóban el kéne gondolkodni és megoldást keresni. Ez nagyon szomorú ám.
Yesterday at 5:47pm

Leila Sara T. Gyarmati
Némi önkritikát gyakorolhatna a kormány, és elgondolkodhatna azon, hogy politikájának milyen következményei vannak. Lám még egy egyszerű fesztiválra is beszivárog a magyar politika jelenlegi népszerűtlenésge. Orbán Úrnak végre el kell hinnie, hogy csak egy kis paca vagyunk a térképen, és az EU-nak nyilván sem ő, sem a magyar kormány nem fog diktálni, hiába tetszene nekik ez a szerep.
12 hours ago

Varga Antal
Ami pedig Wolf Katit illeti: kit minősít az Ő esete? Minket magyarokat vagy Orbán Viktort? A Tageszeitung, hogy is írta: „Sajnos, politikai okokból el kell, hogy utasítsuk. Orbán Viktor kegyeltjeinek egyike! ” És miben nyilvánult meg ez a nagy kegyeltség? Hogy a Miniszterelnök itt a FB-n kiírta, hogy Hajrá Kati? Vagy a magyar Miniszterelnöknek már arra sem lenne joga, hogy a saját hazája kiváló versenyzőjének szurkoljon, szorítson? Szóval kit minősít ez az egész?
18 hours ago

Ildikó Bíró
Sebők János a HVG.hu-ban írt cikke szerint, Kati helyezésének igazi oka Orbán Viktor és kormánya.????? Felveti,hogy nem kellett volna jókívánságot küldenie a Miniszterelnöknek. Merjünk megint kicsik lenni.???? Mikor szabadulunk meg már az ilyen gondolatoktól? Remélem csak elkeseredettségében írta ezt a cikket,és ma már másként gondolja.
9 hours ago

Wolf Kati a döntőben a 22. helyezést érte el.

A győztes azeri Elle & Niki – Running Scared VS Keane – Somewhere Only We Know


szabo
Látod, ezek a buckalakók sem különbek nálunk. Legfeljebb ügyesebbek. Pedig igazán megérdemelnénk egy kis hálát hátunk tartásáért. Ha maguktól nem jut eszükbe, hát folyton emlékeztessük őket, hogy őseink Európa víziója nélkül Düsseldorfot ma Çabukhizliköynek hívják, és Isztambul tele van német kolbászsütödékkel! – ha annyira hiányzik nekünk, hogy az Eurovíziós szarkupac tetején magyar zászló lengedezzen. Hogy aztán éveken keresztül kéjeseket sikongatva, büszkén dagonyázhassunk benne.
Today, 18:25

*

A műsor ideje alatt telefonhívással és sms küldéssel egy telefonszámról maximum 20 szavazat adható le a dalokra, de saját dalra (hazai telefonszámról) nem lehet. A legtöbb szavazatot kapott dal 12 pontot kap, a másodi tízet, és a többi. Minden résztvevő ország szakmai zsűrije is leadja a voksát. A legtöbb szavazatot kapott dal 12 pontot kap stb. Az összevont pontszámok alapján a legtöbb szavazatot kapott még 12 pontot kap stb. Így áll elő a végeredmény. De még csak ez sem számít. Mert ha a „mi dalunk” akkora durranás lenne, mint amekkorának egyesek képzelik, akkor is világsláger lenne, ha moszkovita szürrealisták és cionista masiniszták összmagyarellenes világösszeesküvése közepette cigányzenekarok potyognának az égből. Cimbalmostúl.


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.