A következő oldal a nyugalom és a közízlés megzavarására alkalmas!
Böngészését kizárólag:
látogatóknak ajánljuk!
Ennek tudatában:

Az egyszeri tokiói segélykoncertnek indult produkció turnévá bővült. A négy nap alatt verbuvált alkalmi zenekarból a dalok hangszerelője, a turné zenei rendezője, a zeneszerző és zongorista, Nakajima Nobuyuki maradt, a többiek helyére Európában élő japán muzsikusok kerültek. Nekik köszönhetően úgy szólalnak meg ezek a dalok, mint soha azelőtt.

Sebaj.
Október 31.-én, meggyilkolásának 93. évfordulóján avatják a visszamenőlegesen is meghirdetett Kövér László hasonmásverseny győztesének, gróf Tisza István miniszter-elnöknek a szobrát Budapesten a Jászai Mari téren. Ünnepi beszédében Orbán Viktor országos közhelyeket mond magyar érdekről, nemzeti egységről, határozott fellépésről, dolgos hétköznapokról, konzervatív liberalizmusról, és a szobor névadójáról, akiről Ady így írt 1903-ban:
Pedig ennek a történelmi tényeket tartalmazó rettenetes írásnak a Blikkben kellene megjelennie. Hogy minél többen megtudják, Márai Sándor bizony nem méltó arra, hogy továbbra is állami irodalmi díjat és irodalmi programot nevezzenek el róla. Posztumusz odaítélt Magyar Művészetért Díját vegyék el, emléktábláit szedjék le, szobrait távolítsák el! Mert „érdemtelenné és méltatlanná vált azon magyargyalázó kijelentései után, amelyeket” Naplójában papírra vetett.

A kolostor templomában van „egy gazdag Szűzmária hamis briliánsokkal, amit egyszer el akart lopni egy szlovákiai sekrestyés. Nagyon vallásos ember volt. Ezért amikor odament, arra gondolt, hogy jobban fog sikerülni, ha előbb meg- tisztul az összes régi bűneitől, és azt is meggyónta, hogy holnap el akarja lopni a Szűzmáriát. Aztán annyit se mond- hatott, hogy mukk, és mire leimádkozta a 300 Miatyánkot, amit a tisztelendő úr kimért neki, hogy közben meg ne lóg- jon, a sekrestyések már be is vitték egyenesen a csendőrszobára” – meséli Jozef Svejk, de azt nem mondta, hogy e kegyhelyen található a szeplőtlen fogantatás egy hiteles ábrázolása is.
1974. 2. 9. Francia–iráni szerződés 3 milliárd dollár értékű gazdasági együttműködésről. Franciaország atomerőművet építene, Irán cserébe jelentős mennyiségű földgáz szállítását ígéri.
1975. 3. 4. Amerikai–iráni technikai együttműködési szerződés. A 15 milliárd dollár értékű egyezmény 8 atomerőmű amerikai berendezését irányozza elő.
1978–1979: Iszlám Forradalom.
IRÁNY IRÁN!

Az Eurovíziós Dalfesztivál egy olyan szemétdomb, amin kapirgálni sem érdemes. Az itt előadott szerzemények már régóta a szóra sem érdemes kategóriába tartoznak. 1956 óta tartó története során két világsztárt volt képes adni az emberiségnek, az ABBA-t és Celine Diont. A fesztiválra az Európai Műsorszórók Szövetségének tagszervezetei (általában az állami televíziók) neveznek be hazájukból egy-egy dalt, de attól függetlenül, hogy az előadók hazájukat képviselik, még nem országok, pláne nem nemzetek versenyeznek egymással, hanem dalok. A siker és a kudarc így elsősorban a szerzőké és az előadóké. Mellettük a dal legfeljebb még azokat minősíti, akik kiválasztották. Mi most csak azért foglalkozunk vele, mert általa bepillantást nyerhetünk a magyar lélek rejtelmeibe
549 kilométerrel odébb, Frankfurtban egy török apától és finn anyától (tehát tökéletes magyarnak) született Can Oral (Khan) megalakítja első zenekarát. Aztán 1992-ben New Yorkba megy, inkább ott kezd elektronikus zenei karriert. 1999-ben megjelent első nagylemezén két közösen írt számban is énekel egy képzett vadászkürtös, Julee Cruise. Akinek 1986-ban fel kellett hajtania egy énekest a Blue Velvet című film egyik betétdalához. Nem talált megfelelőt. Hát elénekelte ő. Erre David Lynch és Badalamenti azonnal írtak neki egy lemezt, melyről néhány dal a Twin Peaks-be került.