Nekem egyformán hihető valamennyi vallás, ezért egyformán gyakorlom valamennyit. Mint született katolikus kerestem fel a dél-csehországi Klokoty Mária mennybemenetelének szentelt kolostorát, amit Hasek írt be világirodalomba. A Svejk olvasói emlékezhetnek rá, hogy Baloun felesége gyermekeivel ide zarándokolva kérte Máriát, fékezze meg férje mérték- telen falánkságát. Aki e zarándoklat alatt is megevett egy pár csirkét, és a könyörgések hatástalansága miatt elveszí- tette bizodalmát az Úristenben.

A kolostor templomában van „egy gazdag Szűzmária hamis briliánsokkal, amit egyszer el akart lopni egy szlovákiai sekrestyés. Nagyon vallásos ember volt. Ezért amikor odament, arra gondolt, hogy jobban fog sikerülni, ha előbb meg- tisztul az összes régi bűneitől, és azt is meggyónta, hogy holnap el akarja lopni a Szűzmáriát. Aztán annyit se mond- hatott, hogy mukk, és mire leimádkozta a 300 Miatyánkot, amit a tisztelendő úr kimért neki, hogy közben meg ne lóg- jon, a sekrestyések már be is vitték egyenesen a csendőrszobára” – meséli Jozef Svejk, de azt nem mondta, hogy e kegyhelyen található a szeplőtlen fogantatás egy hiteles ábrázolása is.

 

 
 
Amint látható az isteni aktus után az Úr az ablakon távozott.
A képen Angyal Gábriel tájékoztatja Máriát a továbbiakról.
 
 
 
 
*
 
Nem Ő az egyetlen halandó, aki effajta isteni örömökben részesült. A görög isteneknek számtalan földi kedvesük volt. Csak Zeusznak, akinek felesége mellett 23 istennővel, nagyjából 26 nimfával, najáddal, menáddal és egyéb félistennővel töltött pásztoróráiból 69 utód származott, vagy 15 földi nőtől kábé 23 gyermeke született. Különös esetei:

Ahogy Khalkiszi Euforion elmondja, Zeusz, Hermész és Poszeidon meglátogatták utóbbi fiát, Tanagrai Hiériuszt, aki sütött nekik egy bikát, aminek azok nagyon megörültek. Lakoma közben a gyermektelen Hiériusz egy fiút kért tőlük. Az eszem-iszom végén az istenek nagy jókedvükben elkérték a bika bőrét, fogták hímtagjukat és lelket vertek bele. Mikor megvoltak azt mondta Zeusz – Ásd el jó Hiériusz ezt a csomagot az anyaföldbe, és 10 hónap múlva ássad csak ki! Egy fiút fogsz ott találni. Így született Orion.

Akrisziusz argoszi királynak azt jósolták Delfoiban, hogy unokája lesz a végzete. Mire egyetlen gyermekét, a hajadon Danaét egy toronyba záratta. Ahol Zeusz arany eső formájában ejtette teherbe. E furcsa frigyből születő Perszeusz persze megölte nagyapját.

Eurümeduzát hangyává változtatta, aztán maga is azzá változott…

De egyszer maga is bekapta a legyet. Azt jósolták neki, hogy Metisztől születendő gyerekei még nála is hatalmasab- bak lesznek. Különösen a második. A fiú, aki letaszítja atyját trónusáról. Zeusz az együtt hálás után, hogy félelmetes következményeinek elejét vegye, gyorsan léggyé változtatta partnerét, s lenyelte. De a gyermek már megfogant. Metisz magzatának méltó öltözéket készített. Sisakot és páncélt kovácsolt, ami nagyon megviselte Zeuszt. Annyira fájt miatta a feje, hogy megkérte Héfaisztoszt, hasogatná azt meg remek kétélű mínoszi fejszéjével. A kezelés során a főisten fejéből egyszercsak eget rengető csatakiáltással karddal a kezében előugrott egy páncélt viselő nő. Pallasz Athéné. 

Podarge az jelenti fürgeláb. Így hívtak egy hárpiát, akik akkoriban még gyönyörű madár-asszonyok voltak. Podarget Zeusz nyugati szélként termékenyítette meg, mire az két lovat szült neki. Krisztus gyorsan pattanjon fel az egyikre, hogy történjen meg végre az a második eljövetel. Menyasszonyai már nagyon várják.

 
 
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.