A BACKENGRILLEN NEMSOKÁRA BUDAPESTEN
Volt egy Refused nevű svéd hardcore punk banda, melynek The Shape of Punk to Come című 1998-as harmadik lemeze akkora értetlenséget váltott ki, hogy gyorsan feloszlottak. Túl gyorsan, mert két év múlva felfedezték a lemezt, észrevették mennyire jó, hogy a zenekar el mer szakadni a hc-punk sablonoktól, hogy jazzt és elektronikát kever zenéjébe. Az albumot 2010-ben újra kiadták, a banda összeállt, új lemezeket vettek fel, körbe turnézták a bolygót, végül bejelentették, 2025-ben befejezik. Utolsó koncertjüket tavaly decemberben adták otthon, Umea városában. Közben a tagság háromnegyede (dob, basszus, ének) a szintén umeai őrült jazz szaxofonossal, Matts Gustafssonnal megalakították a Backengrillent. Ehhez a Mattshoz többször volt szerencsém: teljesen őrült, elképesztő mit művel hangszerével és természetesen hozzá hasonló fazonokkal játszik együtt, hogy még nagyobb legyen a káosz. Arról a fajta jazzről van szó, amire azt mondod, úristen, mi ez? és vagy elmenekülsz vagy üdvözült arccal átadod magad neki. Matts Gustafsson műfaji határokat nem vesz figyelembe. A Backengrillenben sem. Ezt mondja róla: „death-jazz-core-noise-metal-poetry to destroy the local and global stupidities around us.”
Januárban jelent meg első lemezük. Egy csütörtöki napon írták, másnap eljátszották, szombaton meg felvették. Olyan, mint a borítója:
Hatásként megemlítik: The Cramps, Little Richard, Albert Ayler, Polly Bradfield, Entombed, John Zorn, Misfits, Stooges, Lars Gullin, Can, de tán Zorn kivételével egyik sem ilyen pusztító. Viszont van, hogy teljesen Morphine.