Tudom, ezerszer leírtam már, hogy ez és ez a lemez a ‘legjobb’, ez ‘az év lemeze’. És mindig komolyan is gondoltam. De ez most tényleg a LEGJOBB! Öt perc az egész, két darab dal, de annyi hallgatnivalót rejt, mint másoknál egy teljes nagylemez. Amikor meghozta a postás, egyből raktam is fel a lemezjátszóra, aztán egymás után még háromszor. Nem nagyon szoktam a feleségemet zaklatni a zenemániámmal, de akkor behívtam, hogy – Ezt hallgasd már meg, ez nagyon állat! És az ő véleménye is az volt, hogy ez valami nagyon különleges furcsaság. Az első szám után azt mondta: – Szerinted ezt el tudnák játszani még egyszer ugyanígy? Azzal kapcsolatban, hogy mihez lehetne hasonlítani az első dalt, akkor nem jutottunk semmire. Később azért beugrott, ha már nagyon kéne valamihez, akkor csak az Electric Eels-t tudnám mondani. Ők játszottak a 70-es évek elején ilyen full free proto-punkot.
A második szám is elég elborult, de ott már könnyebben találtunk kapaszkodót: a Richard Hell & The Voidoids és a Jack Of Heart merült fel, ha jól emlékszem.
A lelkesedésemmel szerencsére nem vagyok egyedül, a kommenteket nézve mindenkinek betalált ez a kislemez, a Total Punk Records, akik az eddigi összes (4db) nagylemezét kiadták a zenekarnak, egy nagyon aranyosat írtak a facebookra, hogy mennyire irigylik a Goodbye Boozy-t, hogy az eddigi két legjobb Retail Simps dal ott jelent meg, és nem náluk.