Sír a húr a lantomon,
és nagyon kesereg,
mert a Nemzet sírját
ássák az emberek!

Nem elég,
hogy kívül
idegenek bántják,
gyengítik, sorvasztják
népünk magyarságát?!

Pusztítjuk magunk is
Nemzetünknek fáját,
mikor még mint „magzat”,
kiirtjuk csíráját!

Évről évre fogyunk,
ennek nincs megállj-ja;
búja a szexszelésnek;
miért Ő az ára?!

Öngyilkosság, ivás
lett a menedékünk?
Ez az a két „erény”,
amiben vezetünk?!
Mikor térsz már észhez,
elkorcsosult népem?

Mikor leszel újra
ép testben ép lélek?!
Hova lett
erkölcsünk,
mely eddig vezetett;
hol van becsületünk
mely eddig jellemzett?!

Könnyelmű életben
még Róma is ledűlt;
hogy akarsz itt élni,
ha erőd kimerült?!

Bocsáss meg
Nemzetem
züllött gyermekidnek,
kik, ellened mostan
oly sokat vétenek!