„ – Mentünk le a Tisza-partra többedmagammal, és én már a kis gombabüfékben hangolódtam, hát elég részegen szálltam fel rá. Aztán kisvártatva felfigyeltünk a nem éppen helyinek kinéző nyugdíjas csapatra, kezükben lévő kamera árulkodott külföldiségükről, nem sok korukbeli szaladgál kamerával errefelé, aztán kiderült, hogy walesiek, és kisvonat rajongók, ez a hobbijuk, mindent rögzítenek kamerával, ment a pálinkaivás, jól berúgtunk, volt rá idő, a 15 km/órás sebesség megengedte az alapos munkát. Talán ennek köszönhetően kicsit elnéztük a leszállót, az egyik oldalon aztán kidobáltuk a csomagokat, hálózsák, meg ilyenek, a másik oldalon meg kiugráltunk, a walesiek mindezt vették kamerával, hú de megnézném, majd beálltunk tornasorba, és rákezdtünk a Vamos a la playa című slágerre. Na, nekem ez a kedvenc élményem a kisvonattal kapcsolatban.”

1905-ben nyílt meg a Nyíregyháza – Dombrád kisvasút, melyhez 1911-ben épült meg a Herminatanya – Balsa mellékvonal. Hazánk több keskenynyomközű vonalával ellentétben itt hamar nagy hangsúlyt kapott a személyszállítás a tanyavilág miatt.

Fontos dátum volt a vasút életében 1930. október 23-a, mikor átadták a balsai Tisza-hidat, és ezzel létrejött a kapcsolat a Bodrogközi Gazdasági vasúttal, melynek köszönhetően egy közel 80 km hosszú keskenynyomtávú vaspálya alakult ki fontos szerepet betöltve a régióban.A hidat a II. Világháború szele elsodorta, újjáépítésére nem került sor, a két hídfő ma is jól látszik.

Hasonlóan sok kisvasúthoz itt is megjelentek a háború után az Mk48 sorozatú mozdonyok és a Bax személykocsik, melyek után sajnos további fejlesztés nem következett. A párhuzamos buszközlekedések kialakulása, a járművek avulása és a lassújelek növekvő mennyisége lassan leapasztotta az utazóközönséget. A mellékvonalak bezárásakor a MÁV kisvasútjai (Balatonfenyves, Kecskemét, Nyíregyháza) kegyelmet kaptak néhány évvel ezelőtt, de a mostani bezárási hullám elsodorhatja mindhármat. Nyíregyházán úgy tűnik már most megállt az élet Herminatanyától északra. Menetrendszerű vonatközlekedés jelenleg csak Nyíregyháza és Herminatanya között van.

A nyírvidéki kisvasút igazán jó adottságokkal rendelkezik: vonalai a települések belsejében haladnak, a lakott rész közepén. Sajnos ez mit sem ér, ha a technikai színvonal megragadt az ötven évvel ezelőtti szinten. A fejlesztésre nincs szándék, a vasút lassú haláltusáját vívta. Szeptember elején már volt olyan nap, hogy leállt a közlekedés a hadra fogható járművek hiánya miatt. Sajnos igen valószínű, hogy a herminai szakasz forgalma is hamarosan megszűnik.

(from kisvasút.hu)

December 12-én megszüntették az egészet. Nem egyedüliként persze, része a MÁV jó ideje tartó vonal beszüntetéseinek.

Nem volt gazdaságos.

Nem érte meg.

Itt következhetne a MÁV-anyázás, teljesen felesleges, kábé mintha a BKV-t, vagy egyéb hasonszőrű szart, mondjuk a közszolgálati televíziót kezdenénk el fikázni.

Ez van bazmeg. Bezárták, oszt kész.

 A szárnyvonal, ahogy nevezik, rengeteg élményt, örömöt okozott embereknek, társaságoknak, köröknek.

Mindenkinek van sztorija.

Kezdve egy 15 évvel ezelőttivel, mikor is a vidéki cimborához bulizni menő kézilabda csapat java részének kellett sapkában és atlétában létezni a vonaton, mivel minden kocsiban kályha biztosította a meleget, és ezt aztán bedurrantották a bakterek, igen ám de a csapat nagy része akkor nyírta egymást tar kopaszra, és az utastársak ezt megpillantván nagyon könnyen beskatulyázták volna a spráncokat, aminek eredménye is lett volna. A fiúk így inkább sapkában utaztak a kocsinyi félmeztelen-trikós ember között, akiknek aztán magyarázhatták volna, hogy nem skinhead-ek, sőt ellenkezőleg.

„Lehetsz te felőlem tulipán is” szindróma.

Busszal pótolják a kimaradt járatokat.

„ Egyszer valami csaj meghívott, apjáéknak üdülőjük volt a Tisza-parton, hogy menjünk már el Karcsival a hétvégére, lesznek ott egy páran, jó lesz. Ó, hát persze, hogy kisvonattal, ittunk, volt idő, meg kijártunk a tilos részre, a két kocsi közé cigizni, pont tavaly halt meg az egyik kalauz ilyen átlépésnél. Kancsó szokása volt westernest játszani és kimászni a tetőre, senki se szólt rá, és kötelező volt Gitta anyunak is ordítani, a kert végén ment a vonat, és a hús sütés közben többször hallotta is, és örült.

– A fiamék – mondhatta magában.

Na szóval mentünk a hétvégi házba, és aztán már a vonaton berúgtunk, a maradék pénzünket, pedig a helyi kocsmában, mely gyönyörű, elittuk, elcsocsóztuk, nem is kellett volna tovább menni, válaszolni a kérdésre:

– és ti mit hoztatok?

– semmit, illetve akartunk.

Majd mielőtt elkészült a krumplistészta, tízkor elájultunk.”

„ Üvölteni artikulálatlanul a nyitott kocsiból bármit, élvezni, ahogy a kaller vidáman, teljes természetességgel segít felrakni a robogót a vonatra, majd a nyolc embernek kiszámol egy sör-feles összeget.

– Hányan vagytok? Tízhúszharmoncnyolcvanháromszáz lesz.

 „ Volt, hogy az ember, sőt csak ez volt, mire elért a Tiszához már berúgott, mer mér ne, de nem volt idegen ez a részegség az utazóközönségnek, soha nem mondták, maradjanak már csöndben.”

„De például egyszer egy egyenes szakaszon, a kukoricás mellett, valamiért megállt a vonat, oszt Kondi-G szólt a mozdonyosnak hogy hugyoznia kell.

– Siessél – mondta a masiniszta, Göring leszállt, elintézte, mink örültünk, azt lehetett menni tovább. Tán még sípolt is az indulásnál.”