FEBRUÁR 12-én a Kino Session szervezésében PÉCSett
játszik a JAMES LEG soul-blues-punk duó.
Más magyarországi koncert nem lesz, csak ez.

A JAMES LEG elektromos orgona + dob kettős aztán jött létre, hogy Reverend James Leg – született John Wesley Myers – előző zenekara, a Black Diamond Heavies feloszlott. Az szintén billentyű + dob felállású banda volt, de mivel az orgona nem volt betorzítva, így hagyományos hangzásúnak mondható, ellentétben a James Leggel, ahol sokszor hihetjük azt, hogy gitár vagy basszus szól éppen, pedig nem. Az énekhang miatt sokaknak juthat eszébe Tom Waits, viszont vele ellentétben James Leg legtöbbször egyszerűen rock’n’rollként definiálja muzsikájuk:

John Wesley Myers egy texasi kisvárosban született egy baptista prédikátor fiaként, aki nagy gondot fordított gyermeke harmonikus lelki fejlődésének zavartalanságára. Zenei nevelést is szigorúan vallásos alapon kapott. Egy napon apja, mikor rájött, hogy 14 éves fia szülei távollétében a családi lemezgyűjteményben meglapuló három darab világi zenét hallgatja (például ezt és ezt), tüzet rakott a kert végében, és a lángok közé hajította mindhármat.

Ezzel szinte egy időben érkezett a városba egy keresztény vándortársulat, mely műsorában a rockzene és a sátánizmus kapcsolatát firtatta. Apai utasításra Johnnak is mennie kellett. Az előadáson Ozzy, AC/DC, Alice Cooper, Prince, Van Halen és Rolling Stones számokkal rémítették a közönséget. A Queen “Another One Bites The Dust” című számát visszafelé is meghallgatták, mivel akkor a refrént így is lehet érteni: „marijuana, marijuana, decide to smoke marijuana”. A felvilágosító előadás után John természetesen rákapott a fűre és a rockzenére, és 17 évesen elköltözött otthonról.

Talán még érdekes lehet, hogy tagja volt a ritka állat blues punkot játszó Immortal Lee County Killersnek is a zenekar utolsó periódusában. Ha jól tudom ezen a nagylemezükön játszott.

És külön Hammer Zsaninak mondanám, hogy közreműködött ez a jóember Scott H. Biram 2009-es nagylemezén!

A dob-gitár-basszusgitár felállású osztrák trió, az ELEKTRO GUZZI, a világ egyik legkülönlegesebb techno együttese.

2004-ben alakultak, de csak öt év múlva mentek stúdióba, hogy felvegyék első lemezüket, viszont már ezt megelőzően is olyan ismertségre tettek szert, hogy meghívták őket a kreativitás és legújabb technológia jegyében rendezett barcelonai Sónar Fesztiválra. A techno világ középének számító berlini Berghain klubban is felléptek, sőt még egy japán turnét is lenyomtak anélkül, hogy bármiféle felvételük megjelent volna. Akik véletlenül tévedtek be koncertjeikre nehezen hitték el, hogy ott az a három ember azokon a hangszereken élőben játssza ezt a teljesen elektronikusnak tűnő muzsikát. Ott az a három ember – mint jazz zenész – meg kezdetben azon az eddig számukra ismeretlen jelenségen döbbent meg, hogy milyen hatalmas energia szabadul fel egy táncoló tömegből, s hogy ennek mekkora hatása van arra, ahogy játszanak. És „most mindenki táncol” nélkül nincs ELEKTRO GUZZI koncert.

FEBRUÁR 9-én BUDAPESTEN az A38-on

Polybrass című új lemezüket mutatják be három rézfúvóssal kiegészülve. Jó lesz:

Cikkünk címét elolvasva a tényekhez szilárdan ragaszkodó Cramps-rajongó joggal mondhatja, hogy Lux Interior (született: Erick Lee Purkhiser) a pszichobilly, a horror-rock, a perverz-punk és még megannyi műfaj szülőatyja soha nem járt Budapesten, főleg nem 2013 és 2019 között, tekintve, hogy 2009 február negyedikén egy kaliforniai kórházban hajnali fél ötkor elhalálozott aorta disszekció következtében.

Végzetesnek bizonyuló aorta disszekciója során az akkor 62 éves rockandroll legenda főverőérének belső falán repedés, szakadás alakult ki amelyen az áramló vér benyomult, szétválasztotta az érfali rétegeket, és kettős ércsatornát alakított ki, azaz, mindkét csatornában vér áramlott. Ezt az állapotot az egyik legsúlyosabb nagyér katasztrófák közé sorolják. Ebbe halt bele többek között Georg August von Braunschweig-Lüneburg, közismertebb nevén II. György király is. Minket persze már 2013-ban sem béklyóztak a tények, amikor fejünkbe vettük, hogy az akkor már négy éve holtan heverő Lux Interiornak emléket állítsunk abban a városban amelyet élete során legfeljebb 344 kilométerre közelített  meg zenekarával még 1998-ban.  Az ötlet nagyjából az volt, hogy ünnepeljük meg évente egyszer Lux születésnapját és egyszer a halálának évfordulóját is, azaz a külső szemlélő által szinte követhetetlen módon, legyen évi kettő darab Lux nevével fémjelzett örjöngés. Az un. Lux bulik tehát eleve bulipároknak lettek kitalálva: a születésnap októberben, a halotti tor pedig a rákövetkező év februárjában, lehetőleg jól megközelítve egy-egy hétvégi dátummal október 21-et és február 4-et. Ha volt ember rajtunk kivül aki kiigazodott a dátumok és az egymást követő tematikák látszólagos kavalkádjában, annak további zavaró tényező lehetett, hogy az éppen induló bulisorozatunk neve első hangzásra nagy hasonlóságot mutatott az akkoriban futó LUXY BULIK nevével – világított rá az általában szkeptikus Piréz Zsófi kollégánk. Ráadásul (szerinte) a lux szó csengése inkább szül majd a gyanútlan fejekben valami joggal/jogtalanul túlárazott, jasszkarizó, menősködő, bennfenteskedő benyomást, de semmiképp sem fognak asszociálni az emberek a mi imádott rocksztárunkra. Ennél csodálatosabb zürzavart nem is kivánhattunk volna magunk és a Lux-ünnepek köré, így nem volt más hátra: felkértük az akkoriban a város legbetegebb főütőerének számító Vittula Klubbot, hogy adjanak helyet Lux Interior budapesti születésnapjainak és halotti torainak.

Az első szitázott plakátpárt az 1000% alapítója, TM45 Ricsi barátunk készítette és húzta fel egy csodálatos popkulturális utalásra művét: a szülőágyon a vérző combköz szorításából előbújó, „Better ask my momma how to make a monster” mondatot üvöltő Lux fej ugyanis a Cramps 1990-es klipjéből való: ez a megható és egyszere fájdalmas pillanat a The Creature From The Black Leather Lagoon nyitóképe (rendezte: Rocky Schenck).

Ezek voltak azok a bulik ahova először még boldog kiváncsiságtól hajtva, majd másodjára már csupán a becsapottak dühétől vezérelve, de eljöttek a pszicho-kánon szerint kiöltözött, belőtt frizurájú valódi pszichobilly arcok is. De a két buli alatt gyorsan kiderült, hogy a Lux bulikon messze nem csak és kizárólag pszichobilly és Cramps szól majd a hangfalakból. A bizonyos szempontból jogos dj-verés talán csak azért maradt el, mert a magyar pszichósok alapvetően úriemberek, akik belátták, hogy ott és akkor a hűen dédelgetett tabuk ledőlnek, a Cramps evangéliuma pedig kilép saját árnyéka alól: Jackie Robinson (nem az első fekete baseball játékos, hanem a kultfilmszínész) kakofon-experimentál bemelegítője, vagy épp Zefyr Balázs és a Küss Mich rideg szintipankjai valóban, köszönőviszonyban sem voltak a szűken értelmezett rockandroll örökséggel – és ez így volt rendjén. Csühessel ekkor deklaráltuk a Lux bulik alapvetését, miszerint:

§1. Lux bulin olyan zene szóljon ami valószínüleg Luxnak is tetszene, ha ott lenne velünk a Vittulában!

§2. Lux bulin olyan ember rakjon fel zenéket aki szereti a Crampset!

Így került a második buli lineupjába az ős-breakcore/free-tekno harcos Thalium Atti barátunk is. Thalium és bátyja Lupus gyakorlatilag a mai napig az egyetlen olyan ismerőseim akik még saját szemükkel látták a színpadon Luxot. Erről mesélt Atti rá jellemző tömörséggel a C11H18N2O3 fanzin második számában:

A Lux bulik csodálatos ellentmondásosságára persze nem csupán a zenék sokszínűsége a példa, de magával a bulik helyszínével is meggyűlt a baja sok vendégnek. Ezek közül talán a legemlékezetesebb eset az volt, amikor a harmadik (azaz a 2/1.) bulin megjelent Subba Dirty Detty, aki akkor már harmadik alkalommal harangozta be az egykor szebb napokat látott blogján, olcsó de nagyhatékonyságú kábítószerekért cserébe (hazugság: kurva drágák voltak azok a szarok!) a soron következő Lux bulit. Detty, talán a legrövidebb ideig a Vittula légterében tartozkodó híresség címéért is sorbaállhatna, ugyanis lejött, ránk nézett és csak ennyit mondott „Itt szarszag van.” majd azonnal sarkonfordult és meg sem állt valamelyik puccos klubbig. Mi pedig egyszerre büszkén és meghatva néztünk bele Lux képzeletbeli szemébe és megjegyeztük: „Dögszagod van Öreg, de mi így szeretünk!”

A második plakátpárost a szintén 1000% tag Lobot Balázs tervezte és szitázta le nekünk. Ez a párban (hátmég külön-külön!) rohadt sok pénzbe kerülő relikvia az egyik utolsó még megvásárolható színes Lux-plakát, amit tulajdonosai legalább akkora becsben tartanak szobájuk falán, mint amekkora statement Cramps-pólót viselni. És valóban. Életemben először akkor akadt meg a szemem PYRAMIDS DON’T EXIST Bencén amikor leesett az egyik korai RNR666 buliba és ez a póló volt rajta:

Egy ruhadarab tehát predesztinál, az egekig emel és a romlásba dönt egyszerre, Bence (és gidái♥♥) noise-trash-szarjai nélkül pedig nem lettek volna azok a Lux bulik amik lettek. De, hogy éppen melyik fülsüketítő kedvenc borzalma szólt épp felvételről akkor Bencének, amikor a második Lux-halotti toron egybeforrt két lélek: nem tudjuk. De tény, hogy Puskár és Szurcsik Erika akkor és ott lettek egy pár. Krisztián ma délután így idézte fel a sorsfordító éjszakát:

„Még a csizmámra és Erika kockás ingjére is emlékszem. Én értem le előbb a frissen, berlinben használtan vásárolt barba belebújós csillogó csizmámban amit kipakoltam az asztalra. Erika pedig amikor megérkezett, úgy tett, mintha ügyet sem vetett volna rám, de azért elég átlátszó volt, nekem utólag azt mesélte, hogy a társaságban, akikkel volt, eléggé ő ösztönözte a többieket aznap, hogy menjenek a Vittulába. A lényeg, hogy kb tudtuk a másikról vagy sejetettük hogy ott lesz.”

Hát, bassza meg, mi ez, ha nem maga, a CRAMPS-i romantika húsvér megtestesülése?!!!!!!!!!!!

A ruhadarabok amúgy Lux Interior és neje Poison Ivy találkozásánál is nagy szerepet játszottak, amiről ITT olvashattok bővebben, minden esetre, Puskár és Puskárné egy-egy Cramps-polót kapott ajándékba az RNR666-tól esküvőjük napján – az alábbi fotót Erika készítette, ezért csak Krisztiánt láthatjuk rajta Cramps-polóban a nászútjukon:

A harmadik Luxbuli-pár volt az első alkalom amikor eszünkbe jutott, hogy egyszer mindennek véget kell érnie. Jónak és rossznak egyaránt. Nem üvölthetünk boldogan, sem szomorúan az örökkévalóságig. Egyszer mindennek vége: mint Luxnak is, azon a végzetes hajnalon. Így csak kevesen értették, hogy mit is jelenthetett, hogy a szuper artie plakátok helyett, most csak Lux első…

…és utolsó ismert fotóit felhasználva készítettük el a harmadik bulik meglehetősen puritánra sikeredett vizuálját.

Felocsúdva az önmagunk sajnálatából és az elmúlással szemben érzett tehetetlenségünket félredobva, a negyedik alkalmakat megpróbáltuk vadul megtolni: Rusek és Jehova részvételével. Az eredmény, mint mindig, persze ez alkalommal is ellentmondásosra sikeredett. Csabi felejthető, már-már közhelyes szettjét kiválóan ellenpontozta neje Rusek valódi, őszinte zenecsokra, amelyet, sorozatunkban, de talán  a Vittula történetében is egyedülálló módon: a főkapcsoló lekúrásával tudtunk csak megszakítani! Rusek szárnyalt, megőrült és mi imádtuk a szettje minden pillanatát! Ez a buli kb akkorára sikeredett, hogy a következő, amúgy pont február negyedikére eső halotti torra már gyakorlatilag nem is emlékszünk.

Ezeket a bulikat követően a Lux Kuratórium egybehangzóan úgy döntött, hogy egyszerre kell vért frissítenünk és hagynunk, hogy az alvadt vér elzárja végre a még épen maradt agyi kapillárisokat. Ebből az elsőre kissé ambivalensnek tetsző koncepcióból született meg az ötödik születésnap és az ötödik halotti tor lineupja: Lux csontjairól a foszladozó húst már bekötött szemmel is leszopogatni képes Küss Michék és TELEϟPORT Peti mellé a Lemurian Folk Songs énekesnője VenusChrist került – akinek a forró olajra frissen ráfröccsenő sürű, nyers vér szerepét szántuk.

Gazemberség! – így kiáltott Stukker Bandi, amikor megtudta, hogy nem csupán szóbeszéd, hogy véget érnek a Lux-bulik. Igen. Hat alkalom éppen elég volt hogy újraszüljük, majd újratemessük a Nagy Lux Interiort. Ennél többet már nemhogy a hús és a csontok, de még a lélek sem bírna el. Az egyetlen még hátralévő telebaszása az emlékeztnek kurvára közeleg. Plakátpárosa főhajtás egy meglehetősen ritka, talán egy rajongó által készített, kissé dekomponált fotó előtt amin Lux, ahogy szokása volt gatyára vetkőzve önmagából, a háttérben a megilletődött fiatalok.

És bízva a keretes szerkezet örökérvényüségében a FEBRUÁR MÁSODIKÁN megrendezésre kerülő utolsó halotti tor plakátját ismét TM45 rakta össze. Lesz a bulin minden ami szokott: szörf-expert Kulo, zajos Bence, éjfél után álmosan, de óramű pontossággal megérkező TELEϟPORT, dögszag, nagy egymásratalálások és egy csomó zene ami valószínüleg Luxnak is tetszene, ha ott lenne velünk a Vittulában! 

13 évvel ezelőtt – valamikor májusban – indult az RNR666 a Mezőkövesd 2 internetes rádióállomáson, mint kétheti rádióshow. Egy kép a kezdetekről:

A képen látható mikrofon Lipótmező kiürítésekor került hozzánk, sokáig ezzel nyomtuk, ám valamikor 2013/14-ben véget ért a sorozat, ami MA ESTE 6-TÓL ÚJRAINDUL az MMN Lahmacun nevű internetes rádióállomásán, ahol minden hó utolsó szombatján megint lesz RNR666 RADIOSHOW.  És igazán XXI. századi körülmények közé kerültünk:

13. Charlie Megira & the Bet She’An Valley Hillbillies

„A Hollywood Tapes 2018 legmelegebb havának legforróbb napjaiban a semmiből keletkezett és aktuális események hatására észrevétlenül átalakult Hollywood Suitcases-re.

Vető János

A sztori ott kezdődik, hogy Vető János megérkezett Los Angelesbe, ahova a Getty Museum hívta meg. A repülőtéren kiderült, hogy a kofferje, amiben az összes zenefelszerelését és egyéb mágikus tárgyait szállította, az eltűnt, olyannyira, hogy a számítógépben sem találták a lost and found sokat látott dolgozói. Miközben az elveszett bőröndöt a Delta légitársaság repítette körbe a világ körül, János vett egy új ukulelét, és felhívta Sőth Sanyit (vele készült interjúnk ITT), akivel már vagy húsz éve nem látták egymást, hogy van-e kedve átjönni Lukinhoz, akinek van egy kis stúdiója. Sőth Sanyi, aki már húsz éve nem basszusozott, gondolkodás nélkül igent mondott. Így történt, hogy a zenésztársak a legforróbb napok egyik kora éjszakáján Hollywoodban, az Enerva Stúdióban találkoztak. Lukin Gábor, aki első körben a zenei producer szerepét töltötte be, bekapcsolta a gépeket, a hangfalakat, a mikrofont és megtörtént a csoda. A fülledt lakás régi mozifilmek időtlen világában a rég nem látott barátok hangszereket ragadva egy éjszaka alatt elkészítették az „Icy Blue”-t. A pára is izzad, egy kialudt óceáni tájfun utolsó nyomai. A közös budapesti ifjúság pillanatai felelevenednek harminc év távlatából.

Sőth Sándor

Az elsuhant tíz évek mit sem változtattak, mintha minden tegnap történt volna. Gondtalan gyökértelenség, egy virtuális szobazenekar születése egy mámoros nyári hét alatt. 

Epilógus: a bőrönd végül megérkezett Hollywoodba, János viszont közben elutazott Koppenhágába. Most a bőrönd várja vissza Jánost Hollywoodba. Addig is a Hollywood (lost and found) suitcase sztori folytatódik, egyelőre mint interkontinentális szobazenekar Malmö, Santa Monica es Hollywood között.

Felhívás: ÉNEKESNŐT KERESÜNK!” 

Icy Blue :

Zene, szöveg: Vető János

Zenei producer: Lukin Gábor

Basszus, konga: Sőth Sándor

Video: Szilvia Ruszev