Mivel már csak pár nap választ el minket a JÖVŐ SZOMBATtól, amikor is megüljük végre Lux Interior Harmadik Budapesti Halotti Torát, gondoltam, jól jöhet egy kis adalék az öregről: következzék tehát, Lux Interior és szerelme, Poison Ivy megismerkedésének hiteles története!

Screen Shot 2016-02-03 at 6.58.51 PM „Mindketten a Sacramento-i Főiskola művészeti tagozatra jártunk a 70-es évek elején. Meglehetősen fura hely volt akkoriban Sacramento és azon belül is az egész művészeti kar: az osztályokba csak hippik jártak, akik javarészt boszorkánysággal, metafizikával és hasonló fura dolgokkal foglalkoztak szabadidejükben és az órákon egyaránt. Luxot a „Művészet És Sámánizmus” kurzuson láttam először, ahol „A Szent Gomba És A Kereszt” címet viselte a jegyzetünk. Ez az óra, gyakorlatilag a Biblia, ezen belül is, Krisztus, mint egyfajta metafora és az Amanita Muscaria nevű gomba kapcsolatával foglalkozott. Az érdemjegyek kiosztása sem volt kevésbé rendhagyó ezen a kurzuson: a tanár megkérdezte, hogy hanyast akarsz kapni, te bemondtál egy osztályzatot, ő pedig ezt szó nélkül megadta… szóval az egész fősuli ilyen laza hely volt, ahol rövid úton egymásra találtunk Vele és nagyon gyorsan egymásba is zúgtunk!”

Screen Shot 2016-02-03 at 6.58.29 PM „Először az utcán láttam meg Ivy-t, amint épp autóstoppolni próbált egy zsinóros bikinifelsőben és egy nagyon-nagyon-nagyon rövid nadrágban, aminek ráadásul, a fenék részén egy hatalmas lyuk tátongott, így jól látható volt a vörös bugyi, amelyet a Ivy a forrónadrág alatt viselt. Egy haverommal voltam éppen, akivel tök egyszerre mondtuk, hogy „Who-o-o-oh!”, persze azonnal leszólítottuk Őt és ha jól emlékszem, kb. három másodperc alatt „durrantam be” a látványától!”

Akit érdekel a teljes, cenzurázatlan sztori az kattintson IDE!


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.