2007. december 31.-én bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, a Lipótmezőt. Az ingatlan értékesítéséből 6 milliárd forint bevételt várhat az ország, ami hideg vízre sem elég, viszont az intézet bezárásával okozott kár felbecsülhetetlen. A pszichiátriai ellátás rendszere azóta összeomlott, köz- és önveszélyes betegek kerültek az utcára. Az alább látható csomó fotó az intézet kiürítésekor készült. Mellette az intézmény története olvasható dióhéjban.

Íme az RNR666 Rádióshow mikrofonja. Ezen keresztül szólunk hozzátok:

Onnan került hozzánk. Legalább ez jó kezekben van.

*

Országos elmegyógyintézet építésének gondolata először 1791-ben merült fel hazánkban. Hiánya 1812-ben vált kényelmetlenné, mert a bécsi, prágai és lembergi intézetek – a viszonosság lehetetlensége miatt – bezárták kapuikat a magyarországi elmebetegek előtt. 1848-ban Schwartzer Ferenc (1818-1889, orvos, a magyar tudományos elmekórtan megalapítója) javasolta a magyar kormánynak egy tébolyda felállítását, amit végül 1850-ben alapított meg Vácott. Ezt 1852-ben Budára helyezte át. Intézetében kényszerítő eszközök helyett inkább munkaterápiát alkalmazott. A ház hamarosan szűknek bizonyult. Új, nagyobb épületre volt szükség, amihez telek kellett. Buda város tanácsa e célra azt a területet vásárolta vissza, melyet az 1820-as évek elején egy Göbl Lipót nevű molnárnak adott el, aki vendéglőt nyitott ott. A terület róla kapta közkeletű elnevezését: Lipótmező. Ez a név ment át aztán az elmegyógyintézetre. A Göbl fogadó ma is megvan. Elhagyatottan áll az Ördögárok partján, a II. kerület Páfrány utca 17. szám alatt. Utoljára üzemi konyhaként működött:

 

 

A Magyar Királyi Országos Tébolyda felépítését Ferenc József császár a királyi várak fenntartására szolgáló alapból támogatta, sőt lotteria-t is engedélyezett. Az épület Schwartzer javaslatai szerint, Zettl Lajos tervei alapján 1868-ra készült el. 500 beteg elhelyezését tette lehetővé. Schwartzernek nem csak ezt köszönhetjük, hanem: az ő kezdeményezésére fásították az addig csupasz Gellérthegyet.

 

 

Az első igazgató Schnirch Emil (1868-1884). A betegeket elsősorban nyugtatókkal kezelték, csak végszükség esetén került sor kényszerzubbony, vagy speciális cella alkalmazására. Őt Niedermann Gyula (1884-1899) követte. Vezetése alatt a zubbony használatát mellőzték, a cellákat nem zárták. Ekkor kezdődtek meg a munkafoglalkozások az osztályokon és a különböző műhelyekben. Ő alapította meg a gyógyultakat segélyező egyletet, illetve helyettesével, leendő utódával, Bolyó Károllyal megalkották a magyar elmegyógyászati szakkifejezéseket. Bolyó Károly (1900-1905) átalakíttatta a fürdőket és bevezette a vízgyógykezelést.

 

 

Konrád Jenő (1905-1910). A költségek csökkentése érdekében kezdeményezte az önélelmezést, új mosóházat építtetett, rendezte az ápolók fizetését, bevezette a szabad kezelést, biztosította az ápoltaknak a szabad kijárást és lehetővé tette a kihelyezhető betegek számára a családi ápolást. Az orvosi ügyelet ekkor vált 24 órássá.

Oláh Gusztáv (1910-1925) parkosított, télikertet, uszodát, teniszpályát, sőt egy kis színházat is létesített. A női betegeknek szalont rendezett be, zongorával, a férfiaknak társalgót, de jéggyárat, sertéstelepet és pékséget is létesített, illetve modern konyhával és központi fűtéssel tette könnyebbé az életet.

 

 

Fabinyi Rudolf (1925-1936) szervezte meg az Országos Elmeápoló Iskolát. Először alkalmazott ápolónőket férfiosztályokon, felállította az első lélekgondozót, mellyel együtt védőnői hálózatot is létrehozott. Röntgen készüléket is beszerzett.

Zsakó István (1936-1945) idejében került át a Pszichiátriai Múzeum Angyalföldről. Ő írta meg az Országos Tébolyda, és a magyar pszichiátria történetét, illetve összeállította az 1830-1939 közötti időszak magyar idegtudományi irodalmának bibliográfiáját.

 

 

A háború után Stief Sándor (1945-1953) professzor lett az igazgató. Helyreállították az épületet, visszaköltöztették a betegeket, majd kiköltöztették őket, mert a szovjet katonai parancsnokság 1945 júniusában úgy döntött, hogy itt fog lakni. 1946 szeptemberében térhettek vissza az ápolók és pácienseik, 800 menekülttel, TBC-s hadifoglyokkal, és 150 hátrahagyott ideg- vagy elmebeteg orosz katonával kiegészülve. 1948-ban pszichológiai laboratóriumot hoztak létre, amit 1951-ben bezártak, mert kiderült, hogy a cihológia burzsoá áltudomány. Ugyanekkor alkohol-elvonó osztály is létesült, és 1950-ben itt kezdte meg működését az első gyermekpszichiátriai osztály Lóránd Blanka vezetésével, aki lerakta a hazai gyermekpszichiátria alapjait. Stief igazgatása alatt vált az intézet a pszichiátria országos központjává, és 1952-ben Országos Ideg- és Elmegyógyintézet lett hivatalos neve.

 

 

Gimes Miklósné, Hajdu Lili (1953-1957, az 56-os szerepe miatt kivégzett Gimes Miklós anyja) idejében a biokémiai kutatások kerültek előtérbe, ekkor hozták létre az állatkísérleti laboratóriumot.

Mária Béla (1957-1972) igazgatása alatt a biológiai kezelésekre tevődött át a hangsúly. Az e területen elért eredmények (kudarcok) segítették elő a pszichoterápiás, majd a szocioterápiás eljárások kialakítását. Új műhelyek – például nyomda – létesültek és megnyílt a nappali szanatórium.

 

 

Tariska István 1972 és 86 között vezette az intézetet. A főépület többlépcsős rekonstrukciója lehetővé tette a pszichiátriai feladatkörrel bővített neurológiai tanszék ide költöztetését. Az Orvostovábbképző Intézet megjelenése tovább szélesítette az intézmény szakmai tevékenységi körét. A neurológiai és pszichiátriai továbbképző tanfolyamok az elmegyógyintézet munkatársainak rendszeres közreműködésével zajlottak. Ekkortól kezdve épült ki az intézet nemzetközileg is nagyra értékelt kutatóbázisa.

A 80-as évek közepétől újabb modernizációs hullám indult: koedukált osztályok jöttek létre, s megszűntek a zártosztályok, eltűntek a hálóságyak. A betegek szabadon mozoghattak, birtokba vehették az egész épületet. Ezzel párhuzamosan pszichoterápiás ambulanciát hoztak létre, ahol beutaló nélkül az ország egész területéről fogadtak betegeket.

 

 

1986-tól Veér András vezetésével folytatódtak a fejlesztések. Megjelentek az informatika eszközei. A 90-es évekre az osztályok struktúrája átalakult. Speciális profilok kialakítására került a hangsúly. Létrejött a Memória Klinika, a gerontopszichiátria, az addiktológia, a valláspatológia, továbbá a neurotikus és az affektív zavarokkal (azaz a kedélyállapot kóros állapotaival) küzdő betegekkel foglalkozó osztályok. Az új terápiás eljárások és a járóbeteg-ellátás kiszélesítése 300 ágy megszüntetését tette lehetővé.

1988-ban itt alakult meg a Magyar Orvosi Kamara, 1989-90-ben itt működött az Egészségügyi Kerekasztal, itt születtek meg a rendszerváltással járó egészségügyi reform alapvető tézisei.

Az 1995-ben a Népjóléti Minisztérium létrehozta, és itt helyezte el az Agyérbetegségek Országos Központját. Egyetemi tanszékek (Pszichiátria, Klinikai Pszichológia, Vasculáris Neurológia, Neuroradiológia) kezdték el működésüket. A gazdasági nehézségek miatt komplex tervet dolgoztak ki a struktúra korszerűsítésére, s megkezdődött az átszervezés.

 

 

2002-ben Nagy Zoltán professzor került intézet élére. A súlyos adósságállományt sikerült ledolgozni. Közben hosszútávú stratégiát alakítottak ki a működés optimalizálására, s megkezdték az ennek megfelelő szervezeti rendszer kialakítását.
Az országos hatókörű speciális osztályok és szakambulanciák mellett az intézet szakmai felügyelete alatt álló pszichiátriai és neurológiai központokat hoztak létre. Továbbá jelentős informatikai fejlesztéseket is végrehajtottak.

Ezt sikerült, Gyurcsány Ferenc szavaival élve, elkúrni.

Mert „az OPNI épülete nem alkalmas a betegellátásra, gazdaságosan nem lehet működtetni. Ebben az épületben gyakorlatilag az utcát fűtjük” – szólt az indoklás.

 

Egy ismeretlen ápolt falfestménye az intézetből az RNR666 Magazinban.

Az elmebetegek művészete az RNR666 Magazinban.

A pszichiátriai intézet művészeti gyűjteményéről.

A gyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetéhez került.

Cikkgyűjtemény az intézet bezárásáról.