Az idén 30 éves The Monsters zenekar egy három részes sorozattal (az elsőről itt írtunk) ünnepli meg e jeles évfordulót, és örvendeztet meg minden jóravaló trashrockert. Íme a második kis mocsok halom, a hetedik The Monsters studió album, az ‘M’.

Amitől azt kapod amit megérdemelsz. Kopogtatnak az ajtón, kinyitod. Ott áll négy középkorú férfi, az egyik se szó se beszéd rád borítja egy 120 literes kuka teljes tartalmát, kiröhögnek és húznak is elfele, de az egyikük még oda szól, hogy most a szomszéd következik, és ha akarsz, menjél te is velük. Te meg ugye vagy mész, vagy maradsz otthon. A négy középkorú férfi természetesen a Monsters négy tagja.

Végül is a Monsters olyan jelenség, mint a mondjuk a Motörhead. Nekik isvan egy saját nagyon karakteres stílusuk, és azon belül mozognak lemezről-lemezre ilyen-olyan irányba. Ez most jó töményre sikeredett: a hangzás nyers, a számok rövidek és elég gyorsak, a dallamok szinte teljesen mellőzve, a szövegek a lehető legminimalistábbak (az első három dal szövege a számcím maga párszor elhadarva: Baby you’re my Drug / Dig my Hair / I can’t stop, oszt heló).

A külalak megint csillagos ötös, szaktanári dicsérettel! Minden infó, plusz a dalszöveg kézzel írva kék és vörös golyóstollal vagy filctollal – gondolom Beat-Man munkája. Kurvára a saját magam által felturbózott középiskolai tankönyveimet juttatja eszembe.

Ja, és a lemez a címét  Fritz Lang 1931-es filmje, az ‘ M – Egy város keresi a gyilkost’ után kapta. Igen jó film, itt megtalálod angol felirattal.

Release Date Oct 28.2016
– Vinyl Album with Free CD + Posters 
– Audio CD With Double Paper Back cover

Record release tour in November Switzerland, Germany, Austria, Holland, Norway, Belgium.

 


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.