az a történelmi szerep jutott osztályrészül, hogy fondorlatos módon megismertesse velemSerge Gainsbourg–t. Első, 95-ös kazettára másolt szólólemezét rengetegszer meghallgattam, és meg voltam győződve, Mick Harvey az egyik legnagyszerűbb zenész a világon. Aztán egy szép nap kiderült, valamennyiszámotvalami Serge Gainsbourg írt. Akinek második lemezét is szentelte ez az ausztrál anglikán pap fia, aki persze templomi kórusban kezdett énekelni. Nick Cave-vel egy anglikán középiskolában ismerkedett meg. 1973-ban iskolai zenekart alapítottak, például David Bowie-t, Alice Cooper-t, Roxy Music-ot játszottak. Az iskola elvégzése után a tagok együtt maradtak, és The Boys Next Door néven folytatták, majd a nevet második lemezük címéről Birthday Party-ra változtatták. Ahonnan a gitáros, Mick Harvey még a 83-as felbomlás előtt kilépett. A zenekar tagjai a Nick Cave & The Bad Seeds, és az újjáalakult Crime & The City Solution között oszlottak meg, és Mick Harvey mindkettő dobosa. Aztán gitárosa, meg zongoristája. A Crime 91-ben feloszlott, a Bad Seeds-ből meg 2009-ben kilépett, "emberi és művészi" okok miatt. Nem egészen úgy szólaltak meg a dalok, ahogy ő szerette volna, és elképzelései állandóan háttérbe szorultak.
PJ Harvey-vel 1994 óta dolgozik együtt rendszeresen lemezein, mint zenész vagy/és producer. 2006-banThe Wallbangersnéven alakított hard rock együttest, melynek mind a három tagja ő. Szólólemezeinek érdekessége, hogy főleg mások dalait adja elő. Tavalyi az első, amin kizárólag saját szerzemények szerepelnek.
A blues egyszerre egy zenei forma és egy zenei műfaj, amely a 19. századi, Egyesült Államok mélydéli afro-amerikai közösségeitől származik, spirituális- és munkadalokból, hollerekből, azaz üvöltésekből, kántálásokból és ritmikus balladákból áll. A blues alapját a tipikus akkordmenet és a blue note, a fél, vagy annál is kevesebb hangok jellemzik. A tizenkét-ütemes blues az egyik legelterjedtebb akkordmenet, de ezek a tulajdonságok megtalálhatók a dzsesszben, a rhythm and blues-ban és rock and roll-ban is.
A blues-t nem csak az alapvető ismertetőjegyei jellemzik, hanem az ének, a basszusmenet és a hangszerek is. Számos alműfaja létezik, a vidéki blues-tól kezdve a városi blues-ig, ahol többé-kevésbé népszerű volt a 20. század különböző időszakaiban, de a legismertebb a Delta-, a Piedmont-, a Jump- és a Chicago blues. A második világháború után az akusztikust felváltotta az elektromos blues, és még ismertebb lett. Az 1960-as és az 1970-es években kifejlődött a blues-rock műfaj.
A „the blues” angol kifejezés a „the blue devils”-t jelenti, amely a fájdalmasságra és a szomorúságra utal. Ezt a kifejezést George Colman, Blue Devils című 1798-as egyfelvonásos komédiájában lehetett először hallani. Viszont meglehet, hogy a kifejezés máshonnan ered: az afro-amerikai zenét játszó Hart Wand Dallas Blues című 1912-es száma volt a legelső bejegyzett blues-zenemű. A szám szövegében gyakran feltűnik a depressziós hangulat.
– A Digital Leatherrel. Amikor csak pár órával a koncert előtt tudtuk meg, hogy játszani fogunk. Fellépőruháink nem voltak elérhetőek, jelmezeinket a rendelkezésre álló idő alatt kellett elkészítenünk. A legjobban Stephen művérrel leöntött Kannibalisztikus Bádogserpenyő kosztümje sikerült, amit egy kartondobozból vágott, alufóliával preparált kard egészített ki, amivel a koncert alatt folyamatos csatát vívott a közönséggel, ahelyett, hogy zenélt volna. A hangtechnikus a számok között delay és chipmunk effekteket rakott a mikrofonokra. A koncert felénél meg két feketébe öltözött ember jött be, egy koporsót hoztak a fejük felett tartva. Stephen a kardozás mellett a hallgatóság tagjai közül próbált egyeseket koporsóba kényszeríteni, illetve a közönség rakta bele őt. Voltak vagy 10-15-en. Fantasztikus volt.
Day At The Shrine
Anagylemezanyagának nagy részét Jay Reatard rögzítette. Kiadását előbb folyamatos turnézása (zenekarában ketten is a Barbarasból) majd váratlan halála akadályozta, úgy tűnt végleg. A felvételek egyik merevlemezéről előkerültek, végső formájukba a zenekar Alicja Trout (Lost Sounds, River City Tanlines) segítségével öntötte.
"A psy-trance kivételével mindenfajta zenét szeretünk. Ha Lady Ga-Ga akarna velünk kollaborálni, minden bizonnyal igen mondanánk, ámbár a végeredmény alighanem a nehezen hallgatható zenék közé tartozna."
Akiadóa következő szöveggel próbálja meg felkelteni az érdeklődést a nagylemez iránt: A texasi James Arthur(‘s Manhunt, Golden Boys, Necessary Elvis) 2000-ben Los Angelesből Memphisbe költözött. Sokat lógott együtt Eric "Oblivian" Fridel-el. Napjaikat whiskey, sör, flipper, üvegcserepeken biciklizés, veszett kutyákkal teli sikátorok és spontán tánc partik töltötték ki. És zenéltek is. Legs nevű rövid életű, de igen szórakoztató együttesük a Memphisi klubok kedvence lett. A lemezen hallható felvétel Jody Hill nappalijában készült.
(Let’s) Do the Legs
Az Apache Dropoutnál az alap a Stooges – Fun House című lemeze, ehhez jön még a Rolling Stones pszichdellikus korszaka. A Mad Monk = John Terrill, aki az arrafelé (Bloomington, Indiana) legendás no-wave-art-punkDancing Cigarettes, majd a raw-punkWalking Ruinstagja volt. Ezt azEP-t közösen készítették. Mono hangfelvétel.