A 2000-es évtized második felének memphisi kedvencei: The Barbaras
 
 
 
– Melyik volt a legemlékezetesebb show?
– A Digital Leatherrel. Amikor csak pár órával a koncert előtt tudtuk meg, hogy játszani fogunk. Fellépőruháink nem voltak elérhetőek, jelmezeinket a rendelkezésre álló idő alatt kellett elkészítenünk. A legjobban Stephen művérrel leöntött Kannibalisztikus Bádogserpenyő kosztümje sikerült, amit egy kartondobozból vágott, alufóliával preparált kard egészített ki, amivel a koncert alatt folyamatos csatát vívott a közönséggel, ahelyett, hogy zenélt volna. A hangtechnikus a számok között delay és chipmunk effekteket rakott a mikrofonokra. A koncert felénél meg két feketébe öltözött ember jött be, egy koporsót hoztak a fejük felett tartva. Stephen a kardozás mellett a hallgatóság tagjai közül próbált egyeseket koporsóba kényszeríteni, illetve a közönség rakta bele őt. Voltak vagy 10-15-en. Fantasztikus volt.  
 

Day At The Shrine

A nagylemez anyagának nagy részét Jay Reatard rögzítette. Kiadását előbb folyamatos turnézása (zenekarában ketten is a Barbarasból) majd váratlan halála akadályozta, úgy tűnt végleg. A felvételek egyik merevlemezéről előkerültek, végső formájukba a zenekar Alicja Trout (Lost Sounds, River City Tanlines) segítségével öntötte.
 
 
"A psy-trance kivételével mindenfajta zenét szeretünk. Ha Lady Ga-Ga akarna velünk kollaborálni, minden bizonnyal igen mondanánk, ámbár a végeredmény alighanem a nehezen hallgatható zenék közé tartozna." 
  
Blank Realm – Growing Inside from Go Easy CD by bedroom suck
Hanglemezen: tomATsiltbreeze.com, vagy sltrxATpil.net  
 
   

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.