"Én egy ideig egy házban laktam Seress Rezsővel, épp az alatta lévő emeleten. Emlékszem, mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, mindennap, pontosan kettőtől hatig, egyik feldolgozást a másik után. (Presser Gábor)
1968. Budapest. Az egytelen magyar világsláger szerzője, a 78 éves Seress Rezső, miután lábtöréssel megúszta első kísérletét (kiugrott az ablakon), türelmetlenségében a gipszét tartó drótra akasztotta magát.
1926. Baton Rouge, Louisania. Megszületik James Moore, azaz Slim Harpo.
1976.Hines, Illinois állam, USA. Chester Arthur Burnett alias Howlin’ Wolf vesebetegségben elhunyt.
Szülei korán elváltak. Mélyen vallásos anyjával él, aki gyermekét, amikor megtagadta a farm körüli munkát, elzavarta otthonról. Bácsikájához költözött, aki rosszul bánt vele. 1919-ben, 13 évesen, egy 137 kilométeres mezítlábas séta után apja családjához költözik. Amikor sikerei csúcsán meglátogatta anyját, az nem fogadott el tőle pénzt, mondván, az a zenédből van fiam, a te zenéd pedig az ördög zenéje.
1956. Elvis felveszi a Heartbreak Hotelt. Well, since my baby left me
Minden miattuk kezdődött. A Plastic People of the Universe együttest akarta lehetetlenné tenni a rendszer. 1976-ban tagjait a társadalmi béke, avagy a köznyugalom szervezett megzavarásának vádjával letartóztatták, és 8tól -18 hónapig tartó letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Ez váltotta ki a Chartát. Ami elvezetett a csehszlovák kommunista állam összeomlásáig.
Örömmel értesítelek, hogy kezdetét vette Magyarország reklám, kommunikációs és fogyasztóvédelmi játéka, a
FreeExtraBonus
A játékról minden információt megtalálsz a www. plazareal.hu oldalon.
Na de térjünk a lényegre!
A tavalyi év baklövéséért, az egyelőre jelképes Free Extra Bonus díjat a
kapja ezért a szlogenért:
Indoklás. Ezt a fordulatot a köznyelvben akkor használják, amikor hosszabb rövidebb mellébeszélés után végre a tárgyra térnek. A Budapest Bank 1987 óta van jelen a magyar piacon, azaz a pénzintézet saját bevallása szerint 22 éven keresztül hablatyolt össze-vissza, amíg elérkezett a lényeg ideje. Köszönjük.
Na és gondolj bele mennyibe került, sőt kerül ez az ostobaság a banknak!
Jó játékot és szórakozást kíván, a Plaza Real Alapítvány.
Mindenki emlékszik arra a 9 évvel ezelőtti január elsejére. Pontosan fel tudja idézni, hol, mikor, kitől tudta meg a hírt és mi volt rá az első reakciója. (Csakúgy, mint a WTC 911-re.) Én meglehetősen leharcolt állapotban feküdtem otthon Nyíregyházán szobámban. Biztos éppen emlékeimet szedegettem össze, mi is történt szilveszterkor, amikor anyám mindezzel mit sem törődve berontott és közölte – Zámbó Jimmy öngyilkos lett. – Mi? – Fejbe lőtte magát. – Na ne, honnan szeded ezt a hülyeséget? – Bemondta a rádió. Egy ország józanodott ki akkor hirtelen. (Összenéztünk, megfogtuk egymás kezét, és azt suttogtuk – Úristen, mi jöhet még?) Én akkor feltettem magamban a kérdést, kinek álhatott Jimmy halála érdekében? Na kinek? Balázs Palinak. Ő intézte így: Zámbó Imre előadóművész eléggé szétszórtnak érezte magát a harmadik napja tartó ivászat következtében. Már csak kóvályogni bírt. Hirtelen egy tükörben vette észre magát. Úristen, hogy nézek ki! Meg kellene fésülködnöm – és már nyúlt is fésűjéért, amit valaki Berettára cserélt. – Na ide egy kis választékot, motyogta
A Magazinban található írás 2005-ben keletkezett. A Karrier a halál után című nagyszerű sorozat egyik jól sikerült darabja. Főleg fórum bejegyzéseket tartalmaz, kiegészítve nyomtatott sajtóban megjelent szalagcímekkel, alcímekkel, kis hírekkel, és bármilyen furcsa, megjelent a magyar sajtóban. A már nem létező Állás és Karrier nevű magazinban, ami egy külön történet. Igazi magyar abszurd. Talán egyszer megírom.
"Vessetek meg, de én szeretem Zámbó Jimmyt.” Joco 2001.01.26. 17:36:29
Raba 2001.01.28. 17:39:22
Nem is lehet megérteni azt az embert, aki nem szereti a Királyt! Hogy lehet így élni? Van, aki azt mondta a temetésen, hogy nem is tudja kit temetnek, csak úgy eljött, mert biztos nagy ember volt! Hát szerintem ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy nem ismeri Szent Istvánt!