Raptor barátommal mikor először találkoztunk, azonnal megtaláltuk a közös hangot.
Az iskolai anyag egyáltalán nem érdekelte, ám zenét gyűjteni és hallgatni folyton
készen állt.
A zenét azonban nem csak hallani imádta, hanem tudni akart róla. Minden információt!
Ez a szomja, egyszer csúnyán behúzta a csőbe.
Akkoriban sok újat tudtam neki mutatni, közöttük volt az URH együttes is.
Sokat hallgattuk akkoriban, meg Európa Kiadót,Kontroll Csoportot stb…
Emlékszem, egyalkalommal éppen az interneten keresztül beszélgettünk.
Ki tudja?
Talán nagy terveket szövögettünk az ÁVG Projekt nevű bandánk kapcsán.
Szóval mondja nekem, hogy ő talált otthon egy Müller Péter könyvet.
– Mi a címe Raptorom?
– Szeretetkönyv. Nagyon érdekes, egész izgalmas, nem tudtam, hogy a Müller Péternek ilyen oldala is van.
– BASZD MEG!
– Na?
– Az nem az a Müller Péter!
– Hát akkor ki?
– Ez csak egy szarházi svihák, aki májvip bölcsességekkel keresi halálra magát!
– HA EZT TUDOM! EZ UNDORÍTÓ! PFÚJ A KURVA ÉLETBE! MÁR ELOLVASTAM A NEGYEDÉT PEDIG!

Aztán a sarokba vágta a félreismert keményfedeles pszeudo-nyúvév marhaságot!

A kis falu közepén állt egy ház.
Ebben a nagyon régi lelakott épületben élt Erzsi néni.
Erzsi néni özvegy, és saját szótlan vallomása szerint, szarik a világra.
Miután egyedül maradt, már a takarítás sem villanyozta fel.
Csak gyűjtötte a szemetet az udvarban, ezek között, élő, élettelen, szintetikus és organikus is előfordult.
A ház szobáit fokozatosan hagyta el, szinte vissza-vissza vonult, mint egy egyszemélyes vert hadsereg.
Utolsó erődítménye a konyha volt.
Itt rendezkedett be az utolsó ütközetre.
Volt egy fotele, és abban ült a sparhelt mellett.
Ablak nem volt már, csak egy falba vert hatalmas lyuk tátongott az utcára nézve.
Tamás, ez a csupaszív fiatalember aggódott Erzsi néniért, és rendszeresen adott be neki forró teát ezen a hatalmas lyukon át.
Erzsi néni ilyenkor illedelmesen megköszönte, és elszürcsölte az italt.
Tamás egyik nap újra teát vitt, megint új pohárban, mert az asszony folyton elrakta a teáspoharakat.
A lyukon benézve, viszont nem látta Erzsi nénit.
Megijedt, így befutott az udvarra, ahol teljesen elhűlt a hatalmas rohadás láttán.
Az udvar közepén, Erzsi néni régóta keresett kutyája feküdt, döglötten…
Kilogó beleit patkányok rágták.
Tamás gyorsuló léptei hatására a rágcsálók futásnak eredtek és a szemét közé bújtak.
Erzsi néni a kútból éppen vizet húzott fel, mikor észrevette Tamást:

– ÁH! Szia Tomikám! Mijáratban?
– Csókolom! Teát hoztam magának!
– Jajj kedvesem! Most nem kérek köszönöm, de neked nem kell kiskutya?
– mutatott a döglött kutyát rágcsáló patkányokra – Most születtek látod? Még szopnak!
– Köszönöm szépen, de ilyen nekem nem kell!

Tamás a falu főnotabilitáshoz rohant, hogy a falu költségén hívjanak ki patkányirtót.

A patkányirtó döbbenten csak ennyit mondott:
– 21 éve dolgozom a szakmában, de ilyet még nem láttam!
Majd felszerelését felkapva sírva elautózott.

Erzsike néni utolsó ütközete a fehérruhásokkal zajlott kis konyhájában, úgy ahogy eltervezte.
Nyugtatóval telepumpált testét vizes lepedőbe csavarva elszállították.
A falu rothadó bibircsókját, a házat és az udvart eldózerolták, helyét sóval hintették be, és lekerítették.
Évekkel később csak a szél által ide-oda hurcolt égett teáspoharak jelezték Erzsi néni utolsó védművének kétségbeesett pusztulását…

Eres Tóni 12 éves. Nagyon fiatal, mégis olyan nyomorult, mint egy végtagok nélkül élő megkeseredett veterán.
Egy gyermekotthonban lakik.
Világa összesen párszáz négyzetméter.
Kopasz fején forradások és más súlyos sérülések nyoma látszik.
Ezeket a sebeket otthon szerzi, mivel ünnepekkor haza küldik őt is.
Ilyenkor apja összeveri, és megrúgdossa.
Születésnapján duplaannyit kap mint mondjuk karácsonykor, mert apja dühös, hogy gyereke egyre jobban olyan lesz mint ő ráadásul 12évesen.
Az apa azt mondja, azért is ad neki ilyenkor dupla adagot, mert szereti a jó humort, és masnit köt munkásbakancsára abban rúgja szerencsétlent.
Tóni kicsinyes módon áll bosszút a világon.
Pedagógusa láttán üvölt mint a sakál és mindent szétrúg.
De csakhamar megállították ténykedését, mert ha telefonnal kamerázták zavarba jött és elbújt.
Tóni sosem sírt, és sosem beszélt.
Neki ez a világ amiben élt, teljesen természetes volt, de legbelül mégis fortyogott benne valami amit nem tudott megfogalmazni.
Kivételes eszközért nyúlt, hogy igazságot tegyen.
A markába szart, és az otthon különböző részeibe dugta a darabokat.
4 hét alatt több tucat friss, vagy megszáradt adagot találtak szerte az épületben, nem beszélve az ótvar szagról, ami mindenhol jelen volt.
Számos gyűlést hívtak össze, gyerekeket szerveztek be kémkedésre, kész pubertás besúgóhálózatot létrehozva.
Tóni azonban ügyes volt. Utolsó húzása az igazgatói iroda volt.
Ismét a markába csinált majd eldugta a matériát.
Keze még csupa meleg krém volt, mikor az összes pedagógus és az igazgató egyszerre léptek be az irodába.
Döbbent arccal bámulták Tónit aki határozottan állt velük szemben, miközben nutelláját a pólójába kente.
Kezét összekulcsolva lábával ütemesen topgott, majd egy bosszúraéhes értelmiségi hanglejtésével megszólalt a sosem hallott hang:
-NA MOST KERESD MEG A SZART SERLOK!
Rárohantak Tónira, és a felnőttek halálraverték.
Azt mondták, úgy haljon meg, ahogy élt.
Teste különböző részeit eldugták az épület minden részében…

Tibor 21 éves, egyetemista. A buszra várt, mint minden vasárnap, hogy visszamehessen az iskolába.
Ilyenkor, hogy elüsse az időt, mindig cigarettára gyújtott.
Az új jogszabály értelmében, azonban már nem lehetett rágyújtani a megállókban. Sunyi módon eldobta a csikket a hóba, és bakancsával finom fehérséget dobált rá, mintegy eltemetve apró nyomát nagy bűnének.
Cigarettát cigaretta után gyújtott a nagy várakozásban, miközben feléje közelített egy idős úr és megszólította:
– FIATAL EMBER!
– TESSÉK MONDANI! JÓ NAPOT KÍVÁNOK!
– HÁT NINCS MAGÁBAN SEMMILYEN FELELŐSSÉGTUDAT?
– MÁRMINT?
– HÁT ELDOBÁLJA  ITTEN A CSIKKET AZT ELTEMETI? AZT HISZI SENKI SEM LÁTJA?
– ÉN…ÉN..BETEG VAGYOK…
– MI MAGA?
– BETEG!
– MI A BAJA?
– FÉLEK!
– MITŐL?
-A FELELŐSSÉGTUDATTÓL, ÉS ENNEK KÖVETKEZTÉBEN, MAGA SEMMI MÁS, CSAK A KIVETÜLÉSE ENNEK, SZÓVAL HAGYJON BÉKÉN! HAAAAAGYJ BÉÉÉKÉÉÉN TE KIVETÜLÉÉÉÉS!
És ekkor Tibor összeesett, a hóban fetrengett és vergődött, körbe-körbe, pszichopata hóangyalokat rajzolva a gyönyörű csapadékba.
Az emberek tűnődtek, aztán finom havat szórtak a testére, és ott hagyták…