Íme egy rövid e-mail interjú a november 23. RNR666 Bulin fellépő miskolci / péceli HÍNÁR zenekar énekes – gitárosával Sado-val.

Aznap este fellép még velük két budapesti zenekar a VEHEMENCIA és a GYÁVA. Bátran kijelenthetjük ez egy Noise Rock / Noise Punk este lesz!

Cs.P. – Sado, hogy is volt ez? A ? vagy Kérdőjel feloszlása után egyből összeállt a Hínár,ugye jól emlékszem?

 

Sado – Tulajdonképpen minden zenekarnév nagyon béna, a maga módján. Én nem tudok jó példát mondani. Ezt korán felismerve jött az ötlet, hogy mi úgy csinálunk egy zenekart, hogy nem adunk neki nevet. Csak a zenével foglalkozunk és szarunk rá, hogy ezt bárki is megjegyzi, vagy emlékszik rá. Természetesen ez sajnos nem jött össze, mert az első koncerten valaki odaírt egy kérdőjelet, részben indokoltan. Aztán ez maradt meg, mint jelölés. De a kiírt verziót, azt kikérjük magunknak!!!

Ja igen…akkor volt amikor 5 vagy 6 tagú formában játszottunk, de sajnos az ilyen embermozgatás mindig rengeteg energiát emészt fel. A legtöbb zenekar gondolom szintén ebbe hal bele…hát a miénk is ilyen volt. A maradék három ebből a szempontból legelszántabb alak maradt meg a Hínárnak…gyakorlatilag kis idő elteltével.

 

Cs.P. – A ?-ről esetleg mondanál pár szót? Mikor, hol, kikkel stb. Miért?

 

Sado – Az előbb mondtam. A nevek meg valószínűleg senkinek semmit sem fognak jelenteni csak nekünk. De azért elmesélem, hogy persze iskolatársak, haverok, barátok alkották mindig is és elég sokan megfordultak benne.A zenélést és a próbákat nem vettük túl komolyan. Nekünk inkább szórakozás, valami esemény,volt ez… mert már akkor sem voltunk igazi zenészek.

A”?” egy 2008-as budapesti koncerten:

 

Cs.P.  – A Hínár nevet te találtad ki ugye? Speciel nekem nagyon tetszik, de egyszer volt valami sztori amin kurvára röhögtem, csak már elfelejtettem hogy volt pontosan. Valaki mondta, hogy ennél átlagosabb zenekarnév nincs vagy ilyesmi.

 

Sado – Erre már nem emlékszem…hogy mi volt a röhögéses sztori. Ahogy beleúszol a zenénkbe váratlanul megérted miért ez a neve….szar érzés hallgatni 🙂

 

Cs.P.  – Ti hárman az ország más és más pontján éltek, a próbákat hogy sikerül megoldanotok?

 

Sado – Nehézkesen. Eleinte ketten Miskolcon voltunk, de már csak én maradtam itt….sokak szerint érthetetlen módon, de ez engem nem igazán hat meg 🙂 Szóval én elég sokat jövök megyek és a többiek is jönnek hozzám, amikor csak tudnak. Gyakorlatilag amikor tudunk találkozni mindig próbálunk.

 

Cs.P.  – Mi a helyzet Miskolcon koncertügyileg? Milyen koncerten voltál utoljára (mint közönség, nem mint hangosító)?

 

Sado – Miskolc egy kalap szar koncert ügyben! Én nem nevezném „koncertügynek” a szokásos hedlájnerek fellépéseit. Azok nem lokális ügyek számomra. A helyi zenekaroknak nincs lehetőségük játszani. A nagyobb helyek, – ahol van bármi, ami lehetővé teszi egy koncert lebonyolítását – be sem engedik az ilyen „kis szarokat”. De ez nem egyedi eset. Szűk látókörű, elszigetelt pénzemberek döntenek az ilyesmiről, ők meg vidáman elvannak így is.

A közelmúltban a Tinta, a Rejtek (most Zugivó) nevezetű helyek voltak azok, ahol lehetett játszani. Ezek gyakorlatilag azért léteznek, mert akik csinálják, azok fontosnak tartják, hogy legyen valami élet ebben a putriban 🙂

 

Cs.P.  – Tényleg! Volt az a jó kis miskolci banda akikkel koncerteztetek egy időben, a Daruk. Ők nyomulnak még?

 

Sado – Egy fél éve Bordáspisti  tett rá erőfeszítéseket, hogy felvegyenek számokat. Azok azt hiszem el is készültek, de hullámzó a lendületük. Amúgy is, ők is szanaszét vannak, amennyire tudom. Szóval lehet, hogy előbújnak majd a semmiből….

 

Cs.P.  – DigépBüdösök fellép e még vajon valaha? [Sado mindkét zenekarnak tagja volt -szerk.]

 

Sado – Kinek hiányzik az? A kérdést leginkább Fényfehér Pistának kellene feltenni…. szerintem nem valószínű.

 

Cs.P.  – A ‘ Borsodi Nitro – avagy Balszerencsés kirándulás az Aggteleki Cseppkőbarlangban ‘ című számotokat mi inspirálta? Van valami halvány emlékem az esetről, de nem igazán emlékszem.

 

Sado – Figyelmesen meg kell hallgatni a számot, kitartóan nézegetni kell a klipet és aki ezt vállalja, annak egyszer csak leesik!

 

Cs.P.  Nemrég jelent meg a rejtélyes című lemezetek a ‘9622‘. Feloldanád ezt a rejtélyt, vagy hagyjuk?

 

Sado – Áhhh! Ez olyan mértékű megmagyarázás, lepel lerántás lenne, hogy azonnal értelmét vesztené a dolog. Meg a lemez is 🙂

 

Cs.P.  – Lesz fizikai megjelenése is a lemeznek? Jó lenne!

 

Sado – Nagyon szép a borítója…szóval mi is szeretnénk!

 

Cs.P.  – Néha szoktam ilyen hülyeségeken gondolkozni, hogy például, ha belém kötne egy csapat skinhead, vagy vagy pár sima suttyó melyik lenne az a zenekar akinek szónék, hogy segítsen már ki. Nekem ti lennétek a választottjaim. Egy kovács, egy fitness edző és egy katona múltú hármas azért oda tudná tenni magát. Érted, mégsem mondjuk a Dolly Rambó…. Neked melyik zenekar lenne a választásod?

 

Sado – Hát ha szavaznom kéne, akkor a 4Skins biztos jó választás lenne…alapból két problémát is meg tudnának oldani. Egyszer,…. lebeszélnék a kollégákat, hogy ne kössenek má bele Paliba. Egy ilyen tisztességes, pátrói, zenebolondba. Másszor meg….ha ez nem sikerülne, akkor biztos nem esnének kétségbe egy kis csetepaté láttán. Azért Kerékgyártó Ecát sem kéne lebecsülni, hogy a többieket ne is említsem!

 

Cs.P.  – A bandcamp oldalatokon ezt írjátok: ‘Amennyiben a Möndöntmögöszönk és a Szilveszter Sztallone slágerek nyomokban hasonlóak lennének más előadók dalaihoz,…..hát az csak a véletlen műve.’ Ne csináljunk egy olyat mint régen, hogy: NYEREMÉNYJÁTÉK! Aki olvassa (kb. 5 ember) és kitalálja kitől dolgoztátok át ezeket a számokat nyer valamit. Sajnos cd, vagy kazetta nincs a lemezből, de nyer egy letöltési kódot. Hmmm?

 

Sado – Szerintem ez nem olyan nehéz kérdés! És ha lesz is lemez, nem lesz annyi, hogy mind az ötüknek oda tudjuk adni nyereményként.

 

Cs.P.  – Úgy értettem ezt az interjút fogják kábé öten elolvasni. Hahaha!

 


 
Hínár a facebookon >> ITT <<
          a youtubeon >> ITT <<
          a bandcampen >> ITT <<

 

A kérdező szerény véleménye egy 2015-ös szórólapról:

 

 


OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.