1.

– Most,hogy eljöttünk abból az iskolából valamilyen módon bosszút állhatnánk.
– Jó, de akkor valami biznisz is legyen benne!
– Terjeszd a bizottság elé az ötletet.
– Jól van, majd ma délután beszélek magammal.


2.

Tisztelt egybegyűltek!

Már megint magamhoz intézek biztató szavakat ezen a gyűlésen, amely a DARÁLÓ BIZOTTSÁG az az a DB 53. közgyűlése.
Mivel egyedül vagyok a bizottságban, és én vagyok az alelnök is, csak annyit mondanék, hogy az iskolát és a kollégiumot le kell darálni! Szavazzunk! Tartsa fel a kezét az aki egyetért a javaslattal.
– ÉN!
Jó akkor az indítványt megszavaztuk!

3.


– Na beszéltél velük?
– Beszéltem hát.
– És mit mondtak?
– Azt mondták benne vannak.
– HURRÁ!
– Na akkor hogy legyen?
– Hát én ragaszkodom, hogy először a tesi tanárt daráljuk le, aztán a kollégiumot.
– Jó. Akkor a tesi tanárral tukmáld majd az igazgatót a darálóba, amíg én összeterelem a népet egyhelyre.
– Jó.
– De ne felejtsd el megkérdezni az igazgatót, hogy melyik felével kezdjük, mert az egyik felét ingyen ledaráljuk neki, a másikért fizetnie kell.
– Úgy lesz, ígérem!
– Na akkor menjünk.

4.

Kedves hallgatók és tanárok!

– Kérem fáradjanak az iskolai focipályára,a nagy daráló elé, mert ledaráljuk magukat!
– De ugye ingyen lesz? – kiáltott egy diák –
– Persze, hogy ingyen lesz!
– Hát akkor benne vagyunk nem igaz srácok?
– DEHOGYNEM! – zengték egyként.

Legelőször a kollégistákat kérném meg, hogy egyesével ugorjanak a kések közé, de ne vegyenek közben levegőt mert attól lefullad a daráló.

És akkor egyesével szépen, mint a libák, olyan rendben,hogy olyat még Pozsonyi Ádám sem látott,beleugráltak derekasan a darálóba, a pengék közé, és olyan illedelmesek voltak, hogy még arra is figyeltek nehogy fröcsögjenek mikor szétkapja őket a gép gyilkos fogsora.

KÖSZÖNÖM! MOST JÖHETNEK AZ ISKOLÁSOK!

– Ugye,hogy milyen egyszerű?
– Igen, nem gondoltam volna, de mikor jön már a tesi tanár?
– Nyugi, majd most ha ők lementek.

– Igazgatónő kérem! Egy pillanatra fáradjon ide.
– Igen! Tessék mondani, álluk rendelkezésükre.
– Nos magát is ledaráljuk rendben?
– Hát elég rossz napom volt ma, nem terveztem ilyesmit, de olyan szépen csinálják, hogy kedvet kaptam hozzá.
– Jól van, örülök hogy tetszik a kezdeményezés.
– Persze, hiszen ez felér egy sportnappal!
– De ne pofázzon már bele mikor beszélek.
– Bocsánat.
– Nem értesz baszod?
– ……
– Na, szóval maga választhat, hogy melyik felénél kezdjük el darálni Önt. Alul vagy fölül kezdjük?
– Miért kérdi ezt?
– Mert az egyik feléért fizetnie kell, ez nem olyan móka ám.
– De a diákok se fizettek.
– Nézze hölgyem, maga képviselő a parlamentben is, van elég pénze, fizessen és darálunk.
– Jó de mennyiért?
– Hát, 1millióért?
– Meg a nagy túrót kérem! Az sok!
– Jajj! Magának már úgy is mindegy!
– De akkor is ! Adok, mondjuk kétszáz forintot.
– Jó, de akkor két darab százast adjon rendben?
– Megegyeztünk!
– Meg! És akkor a fejével kezdjük oké?
– Oké!

Miután mindenkit ledaráltak már, a fél tanárival, a kollégiummal és a gimnáziummal együtt, nem kímélve az általános iskolásokat és szakmunkásot sem,  eljött az igazgató ideje.

– Fáradjon a lyukba kérem.
– Ide?
– Igen kérem, oda!
– Tanár nő kérem maga is jöjjön.

– Tiéd a pálya, akkor tukmáld.
– Tukmálom, és köszönöm.
– Szívesen. Ami az enyém, az a tiéd is.
– Köszi.

És akkor fogta a tesi tanárt és tukmálta a testével az igazgató testét, aki láthatóan nagyon meghatódott, hogy segítettek is neki, mert a vére felettébb sós volt a könnyektől.

– Na most, hogy végeztünk! Akkor gyúrjunk fasírtokat, meg húspogácsákat, és adjuk el  amit lehet!
– Rendben! Irány a piac!

5.

-FRISS HÚST TESSÉK! DIÁKHÚS!TANÁRHÚS! KOLLÉGISTA HÚS!
-ÍGY VAN  KÉREM! EGYENEK NÁLUNK, VEGYENEK NÁLUNK,  A HÚSPULTBAN, A BÜFÉBEN ÉS MINDENHOL!  VAGY CSAK VIGYÉK EL!
– VEGYEN MOST FILÉZETT IGAZGATÓT!
– EGYEN MOST FIRKAPÖRKÖLTET!
– VEGYEN MOST FIZIKATANÁRFARHÁTAT!
– TITKÁR MELLET!
– PORTÁS KÖRÖM PÖRKÖLTET!
– AZ IGAZGATÓ AKI PARLAMENTI KÉPVISELŐ IS VOLT EGYKOR, MOST FELAJÁNLJA, HOGY MEGÉDESÍTI AZ ÉLETÜKET,A HÁJÁBÓL KÉSZÜLT KÉPVISELŐ FÁNKKAL!
– VAGY KRÉMESSEL!
– ÍGY VAN!
– A BÜFÉBEN A KOLLÉGISTA CIGÁNY UTÁNDÚSÍTOTT RAJZTANÁRHÚGGYAL MOST CSAK 230 FORINT!

És ez órákig így ment.

– Na végre, hogy végeztünk.
– Ja, azért csak eladtunk mindent.
– A piac is zár.
– Na akkor menjünk.
– Na maradt valami?
– Hát az egyik kiselsős feje.
– Akkor csináljunk kocsonyát vacsorára jó?
– Oké.Gyere pihenjünk le.
– A kocsinál megvárlak.
– Oké.

 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.