1989. Budapest. Weöres Sándor meghal.
 
 
Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
benn semmi jellemzőt sem találsz.

Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
rég megszokta kezem dombját-völgyét,
de ő sem tud mesélni rólam.

Pedig nem rejtőzöm – csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.

Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?

 
 
 

 

 
Rongyszőnyeg II/62

Fönn a Sashegy dupla ormán
hány titkár tengerbe fúlt,
sok magasztos ellenőr,
mennyi ülnök és családja,
három teljes albizottság,
sőt négy elnök, s mindahány
egyetlen kiránduláson.
Két igazgató maradt
villanydróttal összekötve,
most szikráz ki szép fejükből
egy hatalmas gondolat:
Minden, mint volt, úgy marad,
míg a nap süt, mindörökre,
fejlődésnek ezt nevezzük,
hagyomány ez, nem hamis,
minden kezdeményezésre
gyűljön akta-piramis.
Korszakalkotó! De bennem
nincs egy szikra értelem,
madárlátta levegőből
s tyúkganéjból énekem
hintem rájuk kegyelettel,
veszteség, pótolhatatlan,
méltóságos elmúlásuk
óriási bánatot
és harangzúgást hozott.
 
 
152

Hoztam neked kaskát,
                                  hiszed-e?
A kaskában macskát,
                                 veszed-e?
Jó lesz egerésznek,
                              tudod-e?
Háztetõ-zenésznek,
                              hallod-e?

Hoztam kézzel-lábbal,
                                  várod-e?
Hegyen-völgyön által,
                                járod-e?
Hegyi út magas volt,
                               kúszod-e?
Völgyi út síkos volt,
                              csúszod-e?

Nehéz volt a kaska,
                             sejted-e?
Nyávogott a macska,
                                érted-e?
Felkarmolta vállam,
                             látod-e?
Otthagytam a sárban,
                                 bánod-e?

 
 
(Az első vers: Rongyszőnyeg I/4)
 
 
1953. Cuyahoga Falls, Ohio, USA.  Megszületik Jim Jarmusch, a filmrendező.
 


 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.