Igaz, az írás csupán ennyit mond, faragott képet ne készítsél magadnak, azt nem teszi hozzá, hogy halottak testrészeit méregdrága díszdobozba zárva ne imádd! Talán azért, mert akkoriban, amikor a kereszténység még a fasorban sem volt, nem volt szokás. A diadalmas új hit honosította meg, az emberi hülyeség nagyobb dicsőségére. Mert ép ésszel komolyan lehet gondolni azt, hogy ha imádkozok egy valaha volt ember testrésze, vagy egy hozzá kapcsolódó tárgy előtt, akkor szentté avatott néhai tulajdonosa az égben közbenjár földi ügyeim érdekében, mert annyira kedves neki, hogy lapockacsontja előtt mormogva térdelek?
Esküszöm uram, az üdvösségemre, ez a tüske Krisztus urunk töviskoronájából való!
Egy darab Krisztus keresztjéből, a betlehemi jászolból, az utolsó vacsora asztalából. Szent Dorottyának egy foga, Szent György hüvelykujja, csontocska Szent Katalin lapockájából, némi maradvány Szűz Mária alsóruházatából, illetve tejének és Krisztus verítékének néhány cseppje. Mária Magdolna lábujja.
A példákat egy Bécsben található ereklyéket felsoroló jegyzékből citáltam. A legérdekesebb tétel: egy láda ismeretlen szentek csontjaival.
Az ereklyebirtoklás jó üzlet. Miatta jönnek a zarándok hadak, akik nem csak lelki táplálékra költenek. A perselybe is jócskán kerül. No meg emléktárgyat is vinni kell. Csak abba nem lehet biztos senki, hogy a díszdobozban csakugyan annak a maradványa van, akit hisznek. Az ereklyékre egykor nagy volt a kereslet, viszont nem volt se elég szent, se elég egyéb maradvány, pedig feldarabolták őket, hogy mindenhová jusson. Hát elárasztották a hiszékeny Európát a hamisítványok. II. András királyunk is jól bevásárolt belőlük rövid keresztes hadjárata során.
Az Úr 1217. évében egy tripoliszi nagykereskedésben
– Jó napot.
– Üdvöz légy király. Isten hozott.
– Állj fel, kérlek, inkább mutass valami szépet!
A kereskedő hellyel, borral és gyümölccsel kínálja az uralkodót, majd odamegy egy szekrényhez, kihúz egy fiókot, kivesz belőle egy rongycsomót. Óvatosan kigöngyöli és lerak a király elé négy nagy rozsdás vasszeget.
– Hát ezek?
– András vértanúságának kellékei.
– Szép. Mennyi?
– Háát, ezekért a tüneményes szegekért már bejelentkezett Konstantin, a vlagyimiri nagyfejedelem. Azt írta, minden pénzt megadna értük.
– Én kétszer annyit adok. De mutass még, kérlek!
A kereskedő hátramegy. Néhány perc múlva egy száraz faággal tér vissza. Lerakja a király elé. Őfelsége felhúzza szemöldökét, s kérdően néz a kereskedőre.
– Áron vesszeje.
– Áron vesszeje! A mandulaág, mely magától kivirágzott! (Megsimogatja az ágat.) Csodálatos.
– Az, felség. Maga a csoda.
– Honnan, hogy?
– Cégünk emberei bejárják a bibliai vidékeket, az apostolok útjait, s felkutatják, ami fellelhető. Ezenkívül minden nagyobb városban vannak megbízottaink, akik figyelik a piacon felbukkanó ereklyéket.
– És nem csapják be embereidet?
– Ki tenné kockára örök üdvösségét? De természetesen minden tárgy eredetét alaposan megvizsgáljuk, és csak akkor vásárolunk, ha megbizonyosodtunk a tárgy valódiságáról. Mi sem bizonyítja jobban ereklyéink hitelességét, hogy nálunk szinte mindennap történik valami csoda. Tegnap például sánta öreg szolgám ráejtette lábára azt a nagy ládát, mely István vértanú köveit tartalmazza. Látom, ott ugrál az udvaron. Azt hittem fájdalmában, de képzeld örömében tette. Azóta nem sántít. Sőt futásban lehagyja még az ifjakat is! Továbbá számtalan hálálkodó levelet kapunk fejedelmi személyektől, melyekben cégünktől vásárolt ereklyék által bekövetkezett csodálatos esetekről írnak. De jöjj velem uram a raktárba, mutatok valami egészen elképesztőt!
A raktár félhomályában a kereskedő meggyújt egy mennyezetről lógó mécsest. Levesz a polcról egy dobozt, leteszi egy kis asztalra, kivesz belőle egy koponyát.
– István vértanú feje.
A király térdre rogy, elrebeg egy rövid imát, feláll, s miközben térdét porolja így szól
– Csomagold be, kérlek!
– Adok mellé ajándékba felségednek egy követ azok közül, mellyel halálra kövezték. Egy véreset.
Közbevetés. Itt az ideje, hogy helyreállítsuk Szent Imre becsületét. A közvélekedéssel ellentétben a rendes hercegek hétköznapjait élte, nem tett szüzességi fogadalmat és nem tartóztatta meg az ő vesszejét. A trónörököst uralkodónak nevelték, nem szerzetesnek. I. István dinasztiát alapított, nem kolostort. Egyetlen életben maradott fiának szüzességi fogadalmával egyenes ágon azonnal magva szakad a dinasztiának, és előre láthatóan az ország olyan anarchiába süllyed, amilyen bekövetkezett. A papi koholmánnyal ellentétben István király és Imre herceg ép elméjű, egészséges férfiak voltak.
Megjegyzés: Szerzetesi hajlamúak nem lelik örömüket világi szórakozásokban, így vadászat közben sem szoktak elhalálozni. Legfeljebb a sivatagban, mikor szöcskéket hajkurásznak ebédre és elájulnak a tűző napon. De, hogy együtt legyen a család. István feleségének, a boldoggá avatott Gizellának ereklyéjét 1996 óta Veszprémben őrzik. Maradványainak megérkezésekor, Szendi József veszprémi püspök a televízió nyilvánossága előtt (MTV1, Magyarország ma, 1996.05.24.) emígy káromolta Istent: „Lehet, hogy Gizellának a Mennyországban nincs ilyen szép lakása, mint itt az ereklyetartóban.”
Nem csoda. A materialista püspök III/III- as besúgó volt.
Konklúzió. Egy halott testrészeit tartalmazó doboz után vonulni, előtte imádkozni, hozzá könyörögni: bálványimádás, ami eretnekség. Venni a bátorságot Isten nevében nyilatkozni: istenkáromlás. Aki azt gondolja, mindez Neki tetszik, az hülyének nézi Őt. Ellenkező esetben, azaz ha Isten mindezekben a mutatványokban mégis örömét leli, azt kell hinnünk, hogy a katolikusok istene egy idióta. Viszont az Úr nem hülye, de nem is keresztény. Inkább felekezet nélküli.
Post Script. Köszönti ezen írás a Magyar Köztársaság 1949. augusztus 20. óta érvényben lévő alkotmányát is, mely a világ legszabadabb alaptörvényének, az 1936-os szovjet alkotmánynak toldozott-foltozott másolata. Sztálin elvtárs ajándékozta a magyar népnek. Most kitörölsz egy könnycseppet szemed sarkából, látszik rajtad, hogy a köszönet szavait keresed, de „Nem, nem kell megköszönni elvtársak, használják olyan jó szívvel, ahogy én adom azt maguknak.” Most pedig, (mindjárt) kimegyek a konyhába, megszegem a nemzeti szín szalaggal átkötött házi félbarnát, aztán, mint aki jól végezte dolgát, pukkasztok egy Kaisert.
