Az 1912-es születésű Woody Guthrie-ról nem csak azért nem tud sokat a magyar, mert szövegcentrikus dalai módszeres fordítás nélkül "csak egy cincogó gitár- és egy motyogó énekhangnak" tűnhetnek, hanem azért sem, mert mint kő-balos amerikai, pont az a fajta, akitől épp balossága miatt, minden egyszerű, vasfüggöny mögött fecseperedett kelet-európai ember zsigerből fázni kezd. Pedig. Nem csak a folk, hanem a komplett, szociálisan érzékeny rockzene tőle eredezteti magát, köztük az egyszeri Joe Strummer is. Szokták mondani, hogy az életút, amit Dylan összehazudott magának a pályája elején, azt Guthrie valóban meg is élte: melósokkal, emigránsokkal, hobókkal lógott, marhavagonokon és stoppal járta körbe észak-amerikát, dalokat tanult a négerektől, a hillbillyktől, aztán szép lassan ő maga is megírta sajátjait, amik Amerika első (és talán utolsó) igazi proli-himnuszai lettek. 1967 zord telén a halálos ágyán feküdt éppen, amikor bekopogtatott hozzá egy 16 éves kölyök, aki, mármint a "kölyök", azóta is "élete legmeghatározóbb pillanataiként" tartja számon azokat a napokat, amikor gitározhatott a nagy Woody Guthrienak.
‘A Románia zenekar megpróbálja a pofádba verni az életérzést, amikor műbőrkabátodban egy 1300-as Daciaval végighágsz Románia kietlen útjain. Kóbor kutyákat és őrült nőket viszel el omladozó falvakba, hogy utad végén lehugyozd Ceausescu sírját.’hát ilyen felvezetés után ki ne lenne kíváncsi aRománia zenekarelső lemezére?
így hát íme a lemez, ami egyszerre nagyon paraszt és rém szellemes. oláh és magyar.készült román, magyar és angol nyelven, korhatáros, naturalista és primitív szövegekkel. Salgótarján. érintőlegesen.
ha rövidnek érzed az életet, akkor kevés idődből megbánás nélkül fogod élvezni a Ne haragudj, a Ne bántsd, a pszichotikus Paudits Béla Apocalypse és a zseniális Sunshine TLX című ópuszokatigen, cuki majmok ölelkeznek a borítón; kis szerencsével nemzetközi botrány, ember embernek farkasa, ennyi.
A blues, a folk és a (sokkal később rap-nek nevezett) ritmikus beszéd szentháromsága alatt megszületett talking blues műfaj egy-egy neves (vagy a szerkesztő által annak titulált) darabját mutatja be a most induló mini-rovatunk, a Napi Talkin’. Kevesen ismerik, még kevesebben tudják végighallgatni, élvezni, pedig még a hallgatók közül is csak páran képesek. Ezen a rossz statisztikán igyekszünk javítani.
Az első, aki tényleg az első volt: Bouchillon
Olyan régi és ködös az 1893-as születésű Christopher Allen Bouchillon munkássága, hogy a mindent tudó internet egyetlen Bouchillon-dalszöveget sem jegyez, márpedig a dalszöveg, mint olyan, a Bouchillon által megteremtett műfaj lényege. Úgy tartja a mendemonda, hogy a fazon valami végtelenül szar énekhanggal volt megáldva, zenélni viszont imádott, így találta ki magának, hogy "talkin" adja elő szerzeményeit. 1925 és 1928 közel harminc dalát vette lemezre, de a nagy válság, úgy odabaszott neki, hogy hivatalosan soha többé nem lépett színpadra. 1968-ban, mint jól lakott amerikai nyugger szenderült örök álomra Floridában, de addigra sikeresen megfertőzött a talking-stílussal olyan előadókat, mint Woody Guthrie, vagy Bob Dylan.
Egyre az az érzésem, hogy ma már nem kifejezetten jól, hanem lehető legbénábban szokás elnevezni zenekarokat és mivel ezek mögött sokszor elég király a zenei tartalom, már gyakorlatilag tényleg nem is számít a név.
Nohopekids – egy Wavves számrólelnevezni az egyszemélyes zenekarodat? na, ez például rettenetesen béna.
Viszont a zene suttyó, zajos és igen fogós, aztán ezúttal épp ad egy büdös nagy pofont a popnak is. Zavarbaejtően derűs dallamok egy le nem birkózott kamaszkor frusztrációiról, a vesztesség szépségéről – szóval ez nem valami szívderítő azért valójában.
A hat új számot Zoli alig egy hét alatt írta-rögzítette, és talán még mindig hajlandó Kőbányaiban fogadni, ha valaki úgy érzi, hogy tud nála fülbemászóbb refréneket írni.
Különben pedig ismerkedjetek meg Zolival, igen klassz srác!
A videóból kiderül, melyik a kedvenc akkordmenete, miért kezdett el zenélni és az is, hogy mikor pusztul el a világ!
Mi szertelen, vad gyötrelem
Kelté e sikolyt ajakán
Hány könnyet elárult, véreset
Én tudtam, én csupán:
Mert az aki nem csak egy életet él
Nem is egyszer hal meg ám!