Miközben mentem, arra gondoltam, hogy nekünk nem a maja naptár mondja meg a világvégét. Van erre saját emberünk. Aki ezt javallja: ”Én magam – ahol tehetem – értékeinket védem és ennek jegyében mondom, hogy a rovásírásunknak helyet kellene találni a magyar közoktatásban is.”  Sosem találnád ki, ki gondolja ezt komolyan. Pályafutása:

17 évesen, 1950-ben, belép a Magyar Dolgozók Pártja nevet viselő kommunista pártba, 1956-ban az utód Magyar Szocialista Munkáspártba. 1957-ben az ELTE Lenin Intézetében diplomázik. („Az intézetben számomra ismeretlen „vonalas” szellem vett körül. Az itteni légkör cinikussá tett és végleg kiábrándított az akkori politikai rendszerből. Az intézet híre olyan rossz volt a városban, hogy a hallgatók közül nem kevesen letagadták, hova is járnak.” – írja az iskolatárs, Várnai Pál kanadai irodalomprofesszor.) 1976-82 között művelődési miniszter, 1988-90 államminiszter. 1990-ben a Magyar Szocialista Párt alelnöke és köztársasági elnökjelöltje. A kudarc után kilép, és a Magyar Demokrata Fórumból kiugrott egykori minisztériumi beosztottjával Nemzeti Demokrata Szövetség néven alakít rövid életű pártocskát. 1998-ban az MDF képviselőjelöltje. Jelenleg egyetemi tanár Debrecenben és Pozsgay Imrének hívják.

Szóval nem egy szélsőjobbikos vélekedése, hanem azé az emberé, aki az MSZMP-ből először minősítette át nyilvánosan 1956-ot ellenforradalomról népfelkeléssé 1989-ben. Szóval vigyázni kell, nehogy próféta legyen saját hazájában.

Hieronymus Bosch ecsetjére kívánkozó apokaliptikus víziómban ezoterikus-nacionalista propagandával küldetéstudatos rovásírás tanítók jelennek meg iskoláinkban; a gyermekeikkel rovásírásházi mellett szenvedő szülők nem győzik eléggé átkozni a magyarok kurvaistenét, meg azt, aki ezt kitalálta; másnapi órarend: hittan, asztrológia, rovásírás, alkímia, kártyavetés, madárjóslás.

Aztán megérkeztem. Benyitottam. Rudolf Hrusinsky fordult felém a falról.

Sokan voltak, de akadt még hely. Vártam a soromra. Aztán én is megkaptam. Először csak néztem. Régen láttam ilyen szépet. Klasszikus gömbölyded korsó, tökéletes hab. Belekortyoltam, jóleső érzés töltött el, igen, ez az. Ez sör. Kimondhatatlan nevű cseh. És örültem kéthetes borostámnak. Hogy milyen jól nézhetek most ki sörhabos ábrázattal. Mosolyogtam. És a pultról a nová pakai sörgyár teljes kollekciója mosolygott vissza.

Mielőtt végleg elmerültem volna, nirvánámba még beszűrődött, ahogy a pincérnő a szomszéd asztalnál az „Á nem kérünk többet, köszönjük, sok lesz” válaszra megjegyezi, „Úgy látom fiuk, ti az Arany Ászokhoz vagytok szokva.”