A történet szerint 1986-ban a belügyi és a katonai elhárítás rivalizálása mögötti hatalmi harcban a belügyesek a rendszermegőrzésben, míg a katonák a rendszerváltozásban voltak érdekelve. (Annak ellenére, hogy mindkettő ugyanazon szerv, a Belügyminisztérium irányítása alatt álló Állambiztonsági Főcsoportfőnökség alárendeltségébe tartozott.) S hogy a katonai elhárítás vezetői (akik ugyanúgy rendőrtisztek voltak, mint az állítólagos rivális csapat tagjai) a belső elhárítás állásait gyengítsék, kitalálták, hogy ország-világ előtt lejáratják a magyar vezetést. Erre remek alkalom volt az 1986-os mexikói labdarúgó világbajnokság, ahol a brazilverő, világbajnok aspiráns válogatott vitamin-tablettáknak mondott, addig sosem látott színes pirulákat kapott. A csapat sajtófőnöke, a Népsport főszerkesztője, s egyben a belső elhárítás ezredese szerint a katonai elhárítás nyugtatózta be a csapatot. Amiből kiderül, hogy a magyar focista bármit bevesz, amit azzal raknak elé, hogy ettől jobban fog menni a játék. Bevették, s a tudattól annyira meg- nyugodtak, hogy
Ezt az agyrémet a Sport Plusz című hetilap tartotta érdemesnek közölni az olimpiai bajnok Schmitt Pál mosdatása gyanánt, aki természetesen szintén a mocskos politika áldozata. Akit beiktatásakor Orbán Viktor a legsikeresebb magyar politikusként aposztrofált, de az ördög tudja mire gondolt közben.
A perzsabundás utcalány
Lesz e már végre határa a zsidó arcátlanságnak és piszkos zsidó üzleteknek? Hol van az erős ököl, amely keményen odavágja: Elég volt, ne tovább! Ne rontsd, ne bontsd a magyart!
A keresztény kiadók a papírdrágaság és a nagy munkabérek miatt a legértékesebb könyvek kiadásáról is kénytelenek sokszor lemondani, ugyanekkor a felhizlalt zsidó könyvkiadók békebeli papíron dobják piacra azokat az irodalmi (?) termékeket, amelyek egyenes arculcsapásai, levigyorgásai a keresztény gondolatnak. Egy ilyen újdonságra hívom föl a becsületes magyarság, a rendőrség és a magyar bíróság figyelmét. (…)
Ez a piszkos, de a legfinomabb parfőmmel kiszagosított zsidó vállalat a közelmúltban kiadta Goethe „Tagenbuch”- jának fordítását: Goethe: A napló címmel. A fordítás munkáját a magyargyalázásáról hírhedt Babits Mihály főgimnáziumi tanár végezte. (…)
A remekbe készült fordításhoz Babics (így) előszót is írt. Mintha csak érezte volna, hogy aljasságra vállalkozott a fordítással, mikor magyar ember létére kövér zsidó bankókért eladta tollát, mint ahogy az utcák lánya eladja fiatalságát. Mintha lelkiismeretének jobbik szavát igyekeznék csitítgatni, mikor ezt a farizeuskodást írja: „Aki azt a nálunk-ugynevezett „erotikát” keresi, azt a piszkos erotikát: annak éppoly kevésbé fognak tetszeni, mint a prűdnek és álszentnek.”
Nem így és ezerszer sem így, mélyen tisztelt elcsapott tanár elvtárs úr! (…) Nem így, mert tiszteltséged is magyarnak született, sőt keresztény kátét tanult. Mert hát erotika, a legpiszkosabb erotika dögletes levegője csap ki tiszteltséged cifrán felöltöztetett magyarító soraiból, csak úgy, mint a perzsabundás demimondból, aki a Rákóczi-úti álldogálás helyett a Ritzbe kacsingat. Ugy-e szíveskedik engem érteni?
Befejezésül még pár pici kérdést, igénytelent, szerényet.
Van valahol és hol van a cenzúra? (…)
Van és hol van a rendőrség, aki az erkölcsökre ügyel?
Van és hol van a tisztes magyar bíróság, aki pörbe fogja a kiadót és szigorú kérlelhetetlen ítélettel teszi emlékezetessé neki a lélekrontást? (…)
Végül – szabad nekünk keresztény magyaroknak még a szépet, nemeset megbecsülni, az aljasságot, a piszkos üzletet kiseprűzni?
A tisztelt és szeretett főparancsnok, Kim Ir Szen marsall nagy jóindulattal viseltetett az őrségben álló katonák iránt, és ki is mutatta mély szeretetét. Annyira figyelmes volt, hogy télen kényelmes, szőrmével bélelt kabáttal és csizmával látta el őket, és arra is gondosan ügyelt, hogy a nyári hőségtől se szenvedjenek. Egyszer, rekkenő hőségben, a szolgálatot teljesítő katonák helyzetét átérezve, a rezidenciája udvarán álló egyik fára mutatott:
– Ott azt a fát ültessék át nekik!
– ?
– Ássák ki, rakják teherautóra, és ültessék el nekik!
De felőlem vihetik a vállukon is.
A fát, mely egyike volt azoknak, amiket saját kezével ültetett és gondozott.
*
A történet a könyv (The Path Of Great Love) koreai háborút (1950-53) bemutató részébe van illesztve, amikor a ”legendás hős és legyőzhetetlen, vasakaratú, briliáns parancsnok” elmenekült az országból, amit kínai önkéntesek foglaltak vissza neki.