A történet szerint 1986-ban a belügyi és a katonai elhárítás rivalizálása mögötti hatalmi harcban a belügyesek a rendszermegőrzésben, míg a katonák a rendszerváltozásban voltak érdekelve. (Annak ellenére, hogy mindkettő ugyanazon szerv, a Belügyminisztérium irányítása alatt álló Állambiztonsági Főcsoportfőnökség alárendeltségébe tartozott.) S hogy a katonai elhárítás vezetői (akik ugyanúgy rendőrtisztek voltak, mint az állítólagos rivális csapat tagjai) a belső elhárítás állásait gyengítsék, kitalálták, hogy ország-világ előtt lejáratják a magyar vezetést. Erre remek alkalom volt az 1986-os mexikói labdarúgó világbajnokság, ahol a brazilverő, világbajnok aspiráns válogatott vitamin-tablettáknak mondott, addig sosem látott színes pirulákat kapott. A csapat sajtófőnöke, a Népsport főszerkesztője, s egyben a belső elhárítás ezredese szerint a katonai elhárítás nyugtatózta be a csapatot. Amiből kiderül, hogy a magyar focista bármit bevesz, amit azzal raknak elé, hogy ettől jobban fog menni a játék. Bevették, s a tudattól annyira meg- nyugodtak, hogy
 
 
 
 
Ezt az agyrémet a Sport Plusz című hetilap tartotta érdemesnek közölni az olimpiai bajnok Schmitt Pál mosdatása gyanánt, aki természetesen szintén a mocskos politika áldozata. Akit beiktatásakor Orbán Viktor a legsikeresebb magyar politikusként aposztrofált, de az ördög tudja mire gondolt közben.
 
 
Vajda Károly Seress Rezső szerzeményét énekli
sites/default/files/audio/rnr666radioshow__Tue%20May%2001%20130344%202012.mp3
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: , , , ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.