Hey You! Are you Butthole Surfers-fanatic enough to know: there’s a documentary coming soon about the Butthole Surfers? Well, we approached the producer Noa Durban to tell us everything about the most anticipated punk documentary of the two-thousand-twenties.

– Please, introduce yourself! You are a full time Butthole Surfers movie producer?

– My name is Noa Durban, I live in Los Angeles. I have been a marketing strategist and consultant for various artists, nonprofits, and other businesses up until I teamed up with Tom Stern last year. The Butthole Surfers Movie is my first, and I am producing it full-time.

– How did you come by the idea to make a documentary about BS? Who else is involved in the works?

– Director/producer Tom Stern has been friends with the Butthole Surfers since he first shot their CBGB’s show in the mid-eighties in NY while he was in film school. He collaborated with them on multiple projects like the short Entering Texas, the feature film Freaked, and his recent video for Paul Leary – Do You Like to Eat a Cow. Paul Leary and Gibby Haynes told him that if there would ever be a documentary about them, they’d want him to do it – and so, now he is! Tom has always wanted to do a film with the Butthole Surfers. His movie, Freaked, was originally meant to be a Butthole Surfers narrative film! But life happened, and it never got made. Now the Buttholes are at a point in their lives where they are ready to have such a film made, so this movie would be like a culmination of Tom and the band’s relationship that has spanned more than three decades. Our executive producer, Paul Rachman, is a notable music video and documentary director/producer, plus a co-founder of the esteemed Slamdance Film Festival. We are also working in collaboration with the band who has been kind enough to offer us free access to their catalogue.

– Please help us imagine the movie! Will it follow a timeline or a dramaturgical structure? Will it contain exclusives, like never before published video footages or photos, special guests etc?

– We plan on structuring this doc more like a musical, leaning into the songs from the band’s deep library and letting the music provide the structure. Into that spine we will add the best of our exhaustive interviews, archival footage, cutting-edge animation and graphics, and surreal reenactments, to tell the story of the band and their tumultuous history, but less chronological and more experimental – in the anarchic spirit of the band.

– What was your most memorable moment from the shootings so far?

– It’s really hard to choose a single moment out of this incredible journey, but personally, I think it was off-camera when Gibby showed me how to work the bullhorn and we improvised some stuff together. It was a hugely significant moment for me – „making music” (or noise) with Gibby.

– Looking at your Instagram, you are close to members of the band. As we know, not all of them live in Texas anymore, Gibby, for example, lives in Brooklyn perhaps? Do you travel a lot like you’re shooting a road movie, or summon the band members somewhere?

– We have been travelling a fair amount throughout the United States scouring for the best interviews and stories. We have shot in multiple cities and 7 states, and we are expecting to shoot in at least 3 additional states in the next couple of months. It might sound like we are taking a leisurely road trip, but that’s really not the case – it’s just that people are far more inclined to participate if you come to them instead of asking them to come to us.

– Jeff Pinkus is not mentioned neither on the project site nor in the trailer. What about him?

– Jeff Pinkus is a dear friend and legendary bass player – he has been supportive of our project but has chosen to sit it out. That being said, we have nothing but love and appreciation for Jeff and we would be more than happy to include him in the film if and when he’s ready.

– How the hell was the giant groundhogs made and did it play the guitar (saw in the trailer)?– The groundhogs shown on our sizzle reel were, unfortunately, digitally composited. Paul Leary has requested that we use groundhogs for some live action reenactments, so we paid him homage by adding them to the sizzle. You might see some real-live trained groundhogs wearing tiny Butthole Surfers outfits in the film – stay tuned…

– We saw the Gibby puppet and the ‘Gibby recently discovered he is part Ashkenazi Jew!‘ clip. Could you tell us more about this puppet?

– The Gibby puppet was designed by superstar puppeteer Drew Massey. It is one of many creative tools we will use to bring the Butthole Surfers’ story to life. Because most 80s and 90s footage is low-res personal VHS recordings, we really want to be creative in our recreations of their tales. We also don’t want to just show a string of „talking heads” interviews and we strive to make a movie that captures some of their insane creativity,  so puppets and groundhogs and anything else goes!

– Their last album to date is from 2001. As an expert on BS, can you tell us if there will ever be another one?

– Regarding a new Butthole Surfers release – never say never! There are interesting things in motion as we speak…

– Why is it so important to make a documentary about BS in 2022?

– The Butthole Surfers are influential, and well-respected, but they’re criminally under-documented. We feel that the time has cometo cement their rightful place in rock/punk/music/Texas history.

– Perhaps you remember the moment when you became their fan. How did it happen? Have you ever seen them playing live?

– Unfortunately, I was born in 1993 and spent most of my life in my home country of Israel, so I never good to see them live! That’s one of the reasons I’m very driven to make this movie come to life. I want to expose people who haven’t had the chance to experience the full Butthole Surfers experience in real time to their magic through this film. I have been a huge fan of theirs for about a decade now. I learned about them via Jesus Built My Hotrod. Gibby’s vocals had me hooked and I was blown away when I dug deeper and „discovered” the Butthole Surfers. I feel extremely fortunate to work on this dream project!   

– Please tell, how is Gibby doing nowadays? How is he spending his days, what projects is he into?

– Gibby is doing great, living with his wife and son in Brooklyn. He is mostly busy being a baseball dad to his kid. He also released a really great young adult/children’s book called Me and Mr. Cigar in 2020, and he’s been touring and performing with Paul Green’s School of Rock in recent years.

– When this movie is done, do you have any ideas for another one?

– Personally, as far as music docs go, another band I would love to explore are Type O Negative – another legendary underrated band that deserves a lot more credit than it gets. Tom and I are also spitballing ideas for a horror narrative feature film.

– According to plans, when do you intend to premiere the film? Could BS fans help you in some way to achieve this goal and what do you need exactly for making/finishing the movie?

– We intend to premiere the film at a festival like Sundance or SXSW aruond this time next year! We are still fundraising to start an editing room ASAP and get a rough cut done by September, in time for festival submission. If any of the fans reading this are able to contribute, we would immensely appreciate any size donation! Donations are also tax-deductible in the US through our fiscal sponsors, The Film Collaborative. Donate HERE!

– Once upon a time, RNR666 Magazine released a 7″ and we chose „MUSIC FOR GIBBY” for our motto. We kept copy number 1, with a view to getting it to Gibby. Would you take this sacred mission upon you to give him the 7″ and, if possible, capture the moment for us?

– We would be happy to give your 7″ to Gibby and we will do our best to shoot his reaction. Do you need our shipping info?

---

All photos source: Noa Durban

This article can be read in Hungarian language HERE

Thanks for the translating: Csati

I’ve known Paula for 10 years now.
We first met when she performed in Budapest with her band J.C. Satàn at the 45th RNR666 event (2010 october). Ever since then I’ve been following the music she makes, wherever she roams in the world or what she is currently drawing. This might initially seem like a case of voyeurism but I’d rather consider this as a genuine interest in a fellow soul. This time we sat down with she to talk about the SPERM OF WOMAN – her upcoming adults-only comic, sexuality, repressed desires and we might inadvertently reinforce that RNR666 magazine is not suitable for children or prudes.

🔞 So, please don’t read more now if you don’t feel like an adult yet 🔞

Tovább / Read more »

Álljon itt a huszonkettedik bulink igaz története. 2009. február 9-et írtunk és az egész úgy indult, hogy az angol Selfish Cunt fel se lép aznap este. De, ne rohanjunk ennyire előre. Csühes, ahogy mindig, úgy most is, már hetek-hónapok óta levelezett az aznapi fellépőkkel: a világ akkori legjobb zenekarával, a Digital Leather-rel, meg az angolokkal, akik egy osztrák bookeren keresztül találtak ránk állítólag. A Selfishről rövid nyomozás után kiderült, hogy ők akkoriban eléggé futottak, így muszáj volt jelezni nekik, hogy minálunk európa legalacsonyabb gázsiját fogják csak tudni megkapni, de az angolok elszántak voltak, úgyhogy szépen letornáztuk a pénzüket a csillagos egekből 300 euróra (ami amúgy még mindig kurva soknak számított), de a Földalatti és az RNR666, mint már oly sokszor, most is lapot húzott a 19-re: lesz ami lesz alapon lekötöttük őket. Aztán pár nappal a buli előtt bejelentették, hogy mégsem jönnek, mi meg nem ejtettünk könnyeket, mert úgy voltunk vele, hogy ha nem hát nem. Aztán elérkezett a koncert napja és ahogy az lenni szokott, Csühes kora este meg is érkezett a koncert helyszínére, ami ezekben az időkben a lőrincpaptéri Kamra volt. Legnagyobb csodálkozására viszont, ott találta a kibaszott Selfish Cuntot. – Hát ti meg? – kérdezte Csühes. – Hát mi mégis itt. – jött a válasz. Ezzel az érveléssel pedig nem nagyon lehetett vitatkozni, úgyhogy ahogy az a Lada által készített plakátra eredetileg fel lett vésve, aztán meghiusulni látszott, végül mégiscsak összejött.

A Selfish Cunt végül, saját bevallása szerint (és ahogy azt azóta is emlegetik, ha beszélünk velük nagy ritkán) életük koncertét adta aznap este. Nekünk meg, a Földalatti KHE-RNR666 konzorciumnak életünk legkáoszosabb estéje volt ez. Tizenkét év távlatából, már megszépülni látszik, az akkor este egyik leglesúlytóbb momentuma, amikor Csiki nagytestvérünk, a Földalatti vezére, (a Földalatti főnöke Sado én csak egy ministráns fiú vagyok. – Csikar megj.) aki akkoriban a koncertvégi kifizetéseket intézte, ahogy az lenni szokott odament az egyik angolul beszélő sráchoz és megköszönve a részvételt, kezébe adta a 300 eurót. Aztán mikor odajött a Selfish Cunt zenekar, hogy kurva jó volt a buli, de akkor tudunk-e fizetni, rájöttünk, hogy a nagy kavarodásban, Csiki kurvára nem a Selfishéknek, hanem egy random angol koncertlátogató kezébe adta a 300 eurót. Ment is rögtön a fejfogás, meg a húbazdmeg, ám a helyszínen jelenlévő Béka, az egykor volt Iguána butik tulaja, kiváló bajtársunk megmentette a megmenthetetlent és adott 300 eurót a bandának. Így lett tehát ez az este a kb legnagyobb költségvetésű bulink.

És, hogy miért írunk erről épp most cikket? Kovi barátunkkal találkoztunk pár hete, aki akkor is, most is ha teheti lejár RNR-bulikba és valahogy szóba jött, hogy egy haverjával lentvoltak ezen a bizonyos estén is és hogy milyen kurva fasza volt, sőt a haverja lőtt egy pár fotót a koncertekről, amiket azóta is őrizget. Mi rögtön elkértük a képeket, hogy közkinccsé tegyük őket. Íme:

Ő meg itt  a mi Kovink:

És, ha mindez nem lenne elég, akkor folytatom. Az estét, ahogy szokás, a Földalatti több kamerája is rögzítette. Az egyik felvételéből egy DVD is készült anno, amelynek tartalmát megnézheted ITT, ha pedig igazán ünnepi hangulatban vagy, akkor akár meg is vásárolhatod, csakitt-csakmost, szaros 600 euróért (ha tényleg érdekel ez a kihagyhatatlan ajánlat, akkor írj EMAILt, vagy  írj a facebookon). A befolyó összeg nagyrészét koncertszervezésre fogjuk fordítani!

 

Még jóval a járvány előtt beszéltük meg, hogy küldök pár kérdést neki, ő meg belement. Most, hogy a járványnak lassan vége, ideje leközölnöm a beszélgetésünket – nem mintha attól kéne tartanom, hogy pár hónap alatt gyökeres fordulat állt volna be a személyiségében, vagy a zenéléshez fűződő viszonyában, hiszen TH ANATOL nagyjából pont olyan arc amilyennek kb. 220 évvel ezelőtt megismertem. Igaz, a memóriánk már nem a régi, de azt azért mindketten úgy gondoljuk, hogy hiába jön az a kibaszott forróság, de mindent nem ihat magába a föld.

L: Próbalom felidézni, hogy honnan-mióta ismerlek, de nem igazán sikerül. Az fix, hogy valamikor a 2000-es évek legelején már láttam valahol a fejed.

TH: Nem kizárt, hogy a korai előadói hozzáállás sok mindenben megváltozott és jobban összehuzta azokat akiket kommersz vagy divatos dolgok nem hatnak: a szórakoztatás, a kísérleti elektronika, lehetőség is volt egyben. Nem kizárt, hogy valamelyik fesztivál, vagy a Tilos rádiós korszak során a Kultiplexben.

L: Milyen kötődésed van vagy volt a Tiloshoz?

TH: 2004 környéke volt, hogy a Tilos kizárólag internetes adást szolgáltatott, mivel éppen nem volt frekvenciájuk, kb 20-30 adás erejéig saját szettet toltam, aztán persze amint lement ez a stream időszak és mehetett az éterbe már nem kellettünk. Nem igen volt nagy sajnálkozás emiatt, akkor még működött úgy emlékszem a másik non-profit, a: Fiksz, ahol akkor még volt lehetőség on-air, sok-sok óra, saját műsorok, inkább ott toltam neki, amíg az is be lett tiltva. Később a csapat lelkesen összekalapácsolt egy Fúzió névre keresztelt állomást, de ebben már nem vettem részt teljes mellbedobással.

L: Engem kurvára érdekelne, hogy milyen zenei közegből jöttél és lettél az ami. Miket hallgattál, mik voltak rád legnagyobb hatással?

TH: Mivel alapvető zenei képzésben nem vettem részt sosem, szinte teljesen autódidakta módon kezdődött minden. 20 éves koromban megkaptam a kellő motivációt és a Fiksz rádióban kezdtem ráfanyarodni a szerkesztésre, de jelentős intuíciót adott a ’90-es évek technokultúrája, ami az ezredfordulón tetőző elektronikus zenei honfoglalást jelentette számomra a kísérleti zene csinálása, behozatala, folyamatossá tétele.  Legnagyobb befolyással Matmos, Björk, és a kísérleti elektronikusok. Persze a Goa, és a techno, rave, mint például Marusha zenéje, és a Nirvana együttes dalai.

L: A discogsodon miért csak 2016-tól vannak anyagok? Előtte mi volt?

TH: Mivel zenei tevékenységem az első években, 2000 környékétől főleg rádiós tevékenység, elvétve klubbok és fesztiválok, anyagom nyilvánosan nem jelent meg semelyik kiadónál. 2016-tól kezdődött a kiadogatás is.

L:  Az első felidezhető TH Anatol-élményem a Fészek kupolatermében letolt koncerted, amit imádtam! Az egy Exiles buli volt, ugye? Hogy kerültel kapcsolatba az Erikékkel?

TH: Eriket viszonylag későn ismertem meg, Mike Nylons-on keresztül. Úgy gondolom a zenei szcéna megköveteli, hogy folyamatosan frissüljön és kialakuljon a benne levő személyes kapcsolódás, összedolgozás.

L:   Ugyanezen a bulin realizáltam, hogy kurvára „fizikai” a zene amit csinalsz, kicsit egy kocsmai verekedőre emlékeztettél a zenéddel, mint aki nem elégedik meg azzal, h „csak ott van a kocsmában” hanem konkrétan oda mész minden jelenlévő emberhez és behúzol mindenkinek egyenként.

TH: A Fészek klubban már sok tapasztalattal rutinnal jártam el, az ember folytonosan okul saját fellépései során. Ehhez képest a mai napig hiszem, hogy lehet újat mutatni, még a lehetetlennek tűnő elvárások sem jellemzőek, s olykor-olykor durván sikerül, mégis megbírkózom a szerepemmel, s igyekszem a kaptafáján maradni a stílusnak. Az élőben előadott munka szinte mindig párosul némi önkritikával, de ezért is hajtom a mai napig a taposómalmot, hogy minden stimmeljen, mivel szinte mániákus hittem van abban, hogy a ringben maradjak, és legyen mit nyújtanom a közönség számára. Ez egyesekben tetszést szül, de igazi elutasítást szinte soha.

L: Arról még mesélhetnél, ha van kedved (és olyan részletességgel amennyire van kedved), hogy voltál valamikor valami műintézményben pihenni, jól tudom?

TH: Sokan próbálták már megakasztani a tevékenységemet oly módon, hogy bezártak, mert szerintük nem voltam szociálisan besorolható a normalitásba, de hagytam, és elviseltem-eltűrtem ezt. A drogproblémáimat megoldották, a művészettől még nem vették el a kedvemet.

L: Hol a faszba vagy most? Hol várod a világvégét és mivel baszod el az idődet?

TH: Manapság főképp lemezeket készítek, különös tekintettel ügyelni a pontosságra, összeszedettségre, hitelességre, nagy mértékben figyelembe véve ezt: tudományos értelemben igyekszem megfelelően, kellő hozzáértéssel dokumentálni korunk visszásságait, disszonanciáit. Én elhiszem, hogy mindent magában hordozó egyszerűsítés vezérel, követhető ez munkásságomban is, hiszen ez nyitja a lehetőségeket, ez teszi természetessé az ember munkakedvét. Ha az ember tudja, hogy nagyjából mire képes, igyekszik nem túlbonyolítani és nem túlvállalnia magát. Voltaképpen annyi minden amiben dolgom akad, legyen az minden ami hajt, fontos miért sajnos az. Sosem akartam ladikba tenni minden kívánságaimat, noha egyedül annyiban folytonos temperamentumban zajlik mind, mintha több személy csinálná azt, mindenre egy személyben odafigyelni. Úgy vélem, egyvéleményen vagyok azokkal, akiknek nem tetszik, hogy megmondják mit, hogyan csináljunk, együtt érzek a közönséggel, hallgatósággal, mintha két kristálypohár összecsengene, de a normalitás ilyenkor teljesen kizárt. Szabadon eldönthetem az őrület megkívánt formáját, alakzatát, boldogan alkotok, valószínűnek tartom, hogy az általam készített zene egyedi esete sokunk összességében. Ha valamit nem sikerül elcsípni, nem bánom, mindig lesz valahogy, de sajnos sokunk függvénye, hogy szakadatlanul tudósítsam a mindenki által megkívánt lehetőségeket kiaknázni. Voltaképpen olyan ez, mintha vakon rohangálnánk a kijelölt úton, miközben folytonosan egy nem létező tükörben vizsgálnánk az akadályokat. A technikai lehetőségek alkotják a nembeli összecsengéseket, miközben nemde bátran adnánk rokonainkat házasságba vademberekkel. Miután szolgálatkészen alkotok csak ez az egy dolog vezérel. Mostanában sajnos minden ember készakarva robotol, én könnyedén veszem az akadályokat, én kényelmesen alkotok, s vonatkoztatok zenei műveleteket aktualizált művészetté. Valamelyest enyhült az a korszak mihelyst forradalmian újítani kellett a népdalművészetet. Főképp azokban az időkben amikor a népdal sajátságos módja enyhítette a rászabott igényt. Soha nem szűnt meg viszont az az igény, ami a zenét visszatartja a fejlődésben. Értem ezt a korunk divatos, az ember agyába betelepedő üres pocsonyáknak, konkrétan a popzene terjeszkedésében gátat nem szabó hóembernek, mely a meleg érkeztével egyszerűen elolvad és beissza a föld.