A svéd Brainbombs zenekar a ’80-as évek óta ereszti a világra saját belső borzalmát. Engem olyan húsz éve értek el, emlékszem a legelső szám amit hallottam tőlük az ‘Ass Fucking Murder‘ volt egy válogatáslemezről, ami egyből elkapott. Aztán utánanéztem kik ezek. Néha szégyelltem is magam (saját magam előtt) azért, hogy nekem ez még mindig tetszik, tudván mikről énekelnek (az éneklés az azért túlzás), miről szólnak a dalok. Mindegy, ez van. Azóta is bármi megjelenik tőlük, az tetszik, ahogy ez az új lemez is.
Tizennyolc éve írtam akkori új lemezük kapcsán az alábbiakat. Azóta lényegében semmi nem változott:
Szövegeikben három témát variálnak: erőszak, sex és halál. Zenében általában ennyit sem. Egy riffet tologatnak ide-oda, olyan zajosan, ahogy csak lehet, oszt kész is egy jó kis agybaszó Brainbombs szám.
Olyan mintha 45-ös helyett 33-as fordulaton hallgatnál egy Büdösök számot. Amúgy a trombita miatt, amit gyakran használnak, többször beugrik a Büdösök. Ha mondjuk Pistáék nem a borra, hanem a mákteára esküdnének, lehet valami hasonlót produkálnának.