Akinek fogalma sincs a THEE DIRTY RATSről, sőt azt sem érti igazán, hogy mi a faszért olvas most épp egy, erről a két derék brazilról szóló posztot, azoknak segítségül elmondjuk, hogy MÁJUS 14-ÉN BUDAPESTEN AZ ÚJFÉSZEKBEN fognak fellépni, pontosabban szétbaszni az agyakat, kábé így:

A félreértések elkerülése végett, pedig tisztázzuk: az alábbi képen nem dörti recceket látsz, tekintve, hogy alaposan meg lettek mosva csomagolás előtt. Jó étvágyat!

Screen Shot 2016-04-30 at 2.30.15 PM

RNR666: Mutatkozzatok be! Ki min játszik?

Luis: A Thee Dirty Rats vagyunk Sau Pauloból, 2014 ben alakultunk, én Luis Tissot vagyok énekelek és cigar box gitáron játszom, Fernando Hitman dobol és énekel.

RNR666: A brutál gitárhangzásotok a cigar box gitárnak köszönhető, vagy van valami egyéb trükköd is? Kérlek mondj valamit a nem mindennapi hangszeredről!

Luis: Fernandoval együtt építettük a gitárt egy régi gitár alkatrészeiből, egy nagyanyámtól szervált fadoboz és egy ablakkeret felhasználásával. Nem került semmi pénzünkbe, de sokat dolgoztunk vele és nem lehetett tudni beválik-e vagy sem. Olyan gitárt akartunk ami jó vadul szól majd. Amikor kész lett rákötöttem egy házi készítésű fuzz pedálra, és működött a dolog !!! Nincsenek bundok, így elég speckó rajta játszani de így még különlegesebben szól. Már két éve használom, nem tudom mennyi van még neki hátra, de már sok vad bulit kiszolgált.

RNR666: Nagyon fura a hangzásotok, egyfelől ott van az alap rock n roll / Blues, másfelől meg olyan mint valami szinti punk / dance punk. Nagyon tetszik az a mechanikus dobolás amit Fernando hoz.

Luis: Fernando kitalált egy dobolási stílust magának ami passzol a gitárom speciális megszólalásához. Fő hatásaink a punkból és a garage rockból jönnek, de csípjük a new wave meg az old school Hip-Hop ütemeket is így a pergőre tettünk egy kis effektet, hogy hasonlítson ahhoz a hangzáshoz.

RNR666: Luis! Harmadjára jársz majd május 14. én Budapesten, három különböző bandával (először mint Fabuolus Go-Go Boy From Alabama >> teljes koncert itt !!! << azután a Human Trash trioval). Hány projekted van összesen?

Luis: Sok projektem van, sok emberrel a világ minden tájáról. Szeretek játszani, felvételeket készíteni, szóval amennyi csak belefér annyit csinálok. Van a Jesus And The Groupies, a The Great Munzini & The Astonishing Sotos (Ez Dead Elvis- el), a Facka, aJazz Beat Committee

RNR666: Amúgy milyen emlékeid vannak Magyarországról?

Luis: A termál fürdő volt a legjobb! The Lovely friends make Me come back as often as possible.

RNR666: Mondjál már valamit a Sao Paulo -i zenei életről! Ja, meg ki az a srác aki a Scrap Metal Records- ot nyomatja? Kurvára imádom a borítóit meg a szórólapjait!

Luis: Ő Trash Colapso, Buenos Aires- ból Argentínából. (RNR666: Hoppá én azt hittem Sao Paulo -i.) Egy nagyon jó One Man Band és Sarcofagos Blues Duo tagja is ami Argentína legfaszább bandája és külön öröm, hogy az utolsó két lemezüket velem rögzítették a saját, Caffeine nevű stúdiómban. 2005 óta működik a stúdió, mindenféle bandával dolgozok, garage rock -tól a crust core -ig. Sao Pauloban nagyon erős a punk a metal és a hip-hop színtér, de jelen van az experimental, a noise, a post punk meg a  garage is. Sok a kis kocsma, ahol élő zene szól. Egy 20 milliós város rengeteg társadalmi problémával, munkanélküliséggel, hajléktalannal, szegénységgel, kábítószerrel, erőszakkal, street art-al és zajjal. Elég inspiráló az biztos!

RNR666: Miket tudunk majd vásárolni tőletek a MÁJUS 14-ÉN A KONCERTEN? Miket hozol magaddal a tournéra?

Luis: Hát a Thee Dirty Rats új 7 incses kislemezét a  „Traps and mass confusion„- t meg az előző kazettáinkat, cd- inket, frankó polonk is van, aztán Jesus &  the Groupies, Human Trash, Great Munzini és Bloody Mary. 7 incseseket.

RNR666: Mivel töltöd a napjaid, ha éppen nem zenélsz?

Luis: A stúdiómban dolgozok vagy a 9 éves kisfiammal vagyok.

RNR666: Szeretted valaha a F1- et? Sok jó brazil pilóta volt, Fittipaldi, Senna, Piquet (mondjuk őt mindég utáltam – Cs. P.).

Luis: Sennát persze! Ő egy hős volt. Abban az időben a gazdasági meg a politikai helyzet nagyon rossz volt Brazíliában, Senna legalább a vasárnapi futamok idejére elfeledtette az emberekkel, hogy milyen szar az élet.

RNR666: Öt kedvenc lemezed?

Luis:
1. Velvet Underground – V.U.

2. The Stooges – Raw Power

3. Rollin’ Stones – Exile On Main Street

4. Gun Club – Fire Of Love

5. RL Burnside and Blues Explosion – A Pocket Ass Of Whisky

RNR666: Ajánlanál pár új brazil zenét az RNR666 olvasóinak?

Luis: The Blackneedles / Ballet Clandestino / O Lendário Chucrobillyman / Os Pontas / Gasolines / Bang Bang Babies / Mary O & The Pink Flamingos / Ostra Brains / Sonora Scotch / Rakta / Cadaver Em Transe / Vermes Do Limbo / Bloody Mary Una Chica Band / Chuck Violence / Mayra Biggs / Autoboneco / Facka /


OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: , ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.