Kell-e pina, pajtás, pajtás,
Ha kell pina, pajtás, pajtás,
Szabó Sára szívesen lát éjszakára.
Könnyen állja, ha taszítják,
Nem csiklandik, ha vakarják,
Könnyen enged a szép szónak,
Mint a kanca a mén lónak.
Singuláriter lefekünni,
Plurariter belé tenni,
Lefektették Szabó Sárát,
Megtekerték szőrös várát.
Berzétei lefektette,
Legényesen megtekerte,
Béfűjtötte kandallóját,
Jól tartotta vak matyiját.
Addig mérték a vak vágást,
Hogy megdöfték ketten egymást,
Ketten bújtak a pendelybe,
Úgy mulattak a setétbe.
Szabó Sárát feldűtötték,
Pulsusát megtapogatták,
A lapsátivát béadták.
De bezzeg forr is torkára,
Mér vágyott májas hurkára,
Úgy ráesett a hasára,
Hogy fattyat vet nemsokára.
Meg az haja nem koknorul
Addig hasa nem domborul,
De ha feltette a kontyát,
Hordozza már a porontyát.
Azért szűzek vigyázzatok,
Hogy ti is így ne járjatok,
Így jár, aki bujaságra
Magát adja kurvaságra.
Ez verseket azért írtam,
Mivel őtet én is bírtam,
Azért gondja a bőcsőre
Légyen a keresztelőre.
In: Pajkos Énekek. Magyar Ritkaságok sorozat. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1984. Válogatta Stoll Béla
E szép darab, az 1777-1781 között a sárospataki református kollégiumban lejegyzett világi énekek gyűjteményéből, a Kozma-énekeskönyvből való. Akkoriban a pajkos jelentése a latorral volt egyenértékű. Elvetemült gazembereket, ocsmány bordélyból költ fajzatokat, avagy a népnek moslékit értettek alatta. Az ilyen, csavargókról, kurvákról, egyéb félvilági alakokról szóló dalokat vándordeák énekmondók szerzették, ezekkel járták a falvakat és a nemesi kúriákat. Bizony.
