mégmeleg

 
 
 
 
 
ma délután 4 órától 2011-es lemezekről szólnak dalok az RNR666 Rádióshowban
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Honeyboy

shaw városka, mississippi állam
 
David a Sunflower partján üldögélt. Felvett egy követ és hirtelen furcsán megrántotta jobb karját, mire a kő kirepült ke- zéből és néhányszor megperdült a vízen. – 8. Egész jó. Na hogy legyen? Határozni kéne. Persze már döntöttem, de azért gondoljuk végig a lehetőségeket még egyszer. Szóval 14 vagyok, kijártam az iskolát. Elég volt. Vagy beállok egy ültetvényre, vagy elmegyek Chicagoba Dave bácsi után. Végighúzta ujjait a mellette fekvő gitár húrjain. – Emlékszel rá? Tőle kaptalak, amikor elment. Átjött elbúcsúzni, hozott téged is. Leültünk a ház előtt, eljátszotta a Down The Dirt Road- ot, úgy, hogy végig up-ot énekelt, és amikor befejezte átnyújtott – Tessék, ez mostantól a tied. Csak, hogy ne maradj gitár nélkül. Ezen tanultál, ügyesebb vagy nálam. Én eleszek nélküle. Neked jobban hiányozna, hidd el. Ha meg na- gyon pengetni akarnék, veszek egy újat. Ha meg nem tudnék, ezt sem érdemelném. Remélem, van új gitárja. – Ez csak 5, de jó nagyokat ugrott. Szóval kedves gitár terveim vannak veled. Nyár van, most a legjobb elindulni, menni városról, városra, ültetvényről ültetvényre. Meg van pár dollárom is. Csak jöjjön erre megint valaki! Aki megengedné, hogy vele mehessek és tanulhassak tőle. Mondjuk Bo Carter, vagy Tommy Johnson. 12! Ugye ez azt jelenti, hogy jönni fog hamarost?
 
robert johnsonhoneyboy edwardsbig joe williams
 
A 9 húros hangszeréről ismert Big Joe Williams, a Baby Please Don’t Go későbbi szerzője érkezett, és vitte magával David ’Honeyboy’ Edwardsot, aki a 30-as 40-es évek- ben stoppal és tehervonattal végigzenélte a déli államokat. Játszott – csakúgy, mint a többiek – ültetvényeken, nagy építkezések lakótáboraiban, csehókban, táncmulatságokon, utcán. Olykor egy-egy boltos adott pár dollárt, hogy játsszon az üzletben. Menet közben barátságot kötött Robert Johnsonnal, és ott volt akkor este is, azon a mulatságon Greenwood mellett, ahol egy féltékeny férj mérgezett whiskeyvel kínálta barátját. – Na igen. A nők és a whiskey. Ezek voltak Johnson gyengéi. Mindkettőt kereste, és gondolkodás nélkül fogadta el. Hiába tanácsolta neki Sonny Boy Williamson, hogy sose igyon olyan whiskeyből, amit nem elötte bontottak fel.
 
Őt 42-ben Clarksdaleben, pont Clarksdaleben, ahol a le- genda szerint Johnson eladta a lelkét az ördögnek, kapta el a mániákus etnográfus, Alan Lomax, hogy a Kongresz- szusi Könyvtár gyűjteménye számára felvegye dalait. Aztán az ötvenes évek elején megérkezett „Dave bácsi után” Chicagoba.
Ahonnan augusztus 29.-én hajnalban 96 éves korában végleg eltávozott az utolsó klasszikus Mississippi delta blues gitáros. Pedig délben fellépése lett volna.
 
 
  
 
Egy bontatlan üveg whiskeyt feltétlenül küldjenek vele. Inkább kettőt. 
 
  

2011 szept 02. napi mottónk:

Schmitt Pál válasza a Van kedvenc sörfajtája kérdésre

Ha rendelek egy korsóval, mindig azt szoktam mondani, mindegy milyen sör, csak magyar legyen!

Öngyilkosok Félórája

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kedvenc francia énekesnőim sorozat
mitudomén hányadik rész:
Madeleine Peyroux az rnr666 ráidóban   már offline is hallgatható!

 
 
 

Öngyilkosok Félórája

 
Kedvenc francia énekesnőim
 
Madeleine Peyroux
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
sites/default/files/audio/ongyilkos_11_08_31.mp3
 
 
 
 
1. I’m Alright
2. Hey Sweet Man
3. & William Galison – Flambee Mantalbanese
4. Everybody Talking
5. Your’re gonna make me lonsome when you go
6. Standing on the Rooftop
7. La javanese
8. & William Galison – The way you look tonight
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A műsor minden szerdán este 9-től hallható.
 

2011 aug 31. napi mottónk:

rock’n roll (a dirtnap records bolt nyitva tartása)

Store hours are
12-7 Monday-Saturday,
12-5 Sunday.
(we don’t like to get up early)

Szeptemberi koncertek

 
BUDAPEST
   
Cökxpon                                      Havi Zaj                                     A38
 
NYÍREGYHÁZA                 BÉCS
 Mesés Kelet Fesztivál             Waves Fesztivál                      Tinariwen koncert: WUK
 
 
Kedves klubok és koncertszervező brigádok országszerte, és akár a határokon túl! Ha minden hónap végére elkülditek nekünk következő havi programjaitok 1 db. jpg! file formában, akkor oldalunkon közzé tesszük úgy, ahogy itt látjátok.
 
 
Dear Clubs & Concert Organizers in Hungary’s environs! If you send us your next month’s programmes until every month’s 29.day in 1 JPG FILE! form, then we display it our site.
 
info@rnr666.hu
 
 

Hátrányos fejzet

 
„Ki igen keveset vagy semmit se tud, annak természetesen fájdalmas a tudatlansága miatti szemrehányás, s kegyet-lenebb alig lehet valami, mint a tudományok s isméretek híját a jóindulatúban nevetségessé tenni. Nem sértheti ellenben a kiművelt eszűt, tudóst s életrevalót oly észrevétel p. o.: hogy ő kínai nyelven nem beszél, úszni, kávét főzni sat. nem tud. Kegyetlen igaz annak, kinek egész tudománya úgy áll, mint 2, oly isméretek híját előhozni, melyek úgy állanak, mint 1 vagy 1½, mert lehúzván a nem isméretet az ismérettűl, annyi észprovízió marad csak, melyen mint lelki sze- génységen méltán pirulni kell.”
 

 
„Többnyire az is egyike azon számos előítéleteknek, melyek a társaságban igazság gyanánt adatnak s fogadtatnak el, hogy szabadság ellen van magát valamire lekötni. Az, amit szabadon s megfontolt önkényünk szerint teszünk, akármi legyen is, igazi szabadságunkra sohasem hozhat csorbát. (…) Az önkötelezés szabadsággal jár, s ha nem volna sza- bad önmagát megkötni, akkor lenne igazán vége a szabadságnak,” de ha egyszer megkötötte magát, akkor „kamatot fizetni, kötelezésnek eleget tenni oly szent tartozás, mint nem lopni, nem rabolni.”
 
Széchenyi István – Hitel (1830)
 

2011 aug 27. napi mottónk:

Széchenyi, a legnagyobb magyar

Telelni minden kétség kívül kellemetesb Nápolyban vagy Párizsban, mint Szabadkán
vagy Esztergomban

Down by the River

 
 
 
 
 
 
A naiv videó egyik koronázatlan királynője, Zsírjózsef  Dolores legújabb alkotása megtekinthető az RNR666 TV-ben
 
 

Íme, az ember!

 
Kedves honfitársaim, magyarok!

Most amikor úgy nőnek ki a földből a rekordkrisztusok, mint eső után a gomba, egy olyan büszke, keresztény nemzetnek, mint a magyar, meg kell mutatnia hitét a világnak. De mennyiség helyett válasszuk a minőséget, és legyünk eredetiek! Mert kedves barátaim itt az idő és a Köztársaság tér! Ahol az elhagyott egykori kommunista pártház áll. E téren, mely ma II. János Pál nevét viseli, állítsuk fel a szenteltvizet hugyozó pápa szobrát!
A szentatya bal kezében pásztorbot, jobb keze lezseren maga mellett. Arcán az üdvözültek mosolya. A vizelési inger észlelése- kor, amikor a motor elkezdi befecskendezni a szenteltvizet a húgycsőbe, a pápá óvatosan körülpillant, majd slicce felé néz, ezzel egy időben jobb karja könyökből ágyéka elé mozdul, ahol a slicc kinyílik és előbukkan egy élethű műfütyi. A szentelt vízsugár megjelenésével egy időben a pápa felemeli a fejét, és az Ave Mariat fütyüli. Hát nem csodálatos! Ez a mélyen emberi cselekedet programozástól függően 2, 3, 5 percig tartana és naponta többször ismétlődne. Húsvét hétfőn pedig egész nap csobogna! A szenteltvizet a pápát körülvevő kis medence fogná fel, ahonnan szabadon merhető.
Persze tudom, hogy sajnos olyan, visszatetszést keltő jelentekre is sor kerülhet, amikor egyesek ajkukkal a pápai péniszre tapadva, közvetlen akarnák magukhoz venni a hit forrásának vízét. Azonban az ilyen felelőtlen, szélsőséges elemek nem határozhatják meg köztereinket. Így egyetlen nyitott kérdés marad csupán, mi az a méret, ami nem sérti a hívők érzékenységét, és a katolikus egyház tekintélyét?

 
 
Ave Maria by Sriram Aravamudan

2011 aug 26. napi mottónk:

egykutya

Hogy én?! Alkoholt?!
Soha életemben nem ittam!
Egy kutya több iszik, mint én!

© Copyright 2013-2026 RNR666.