Ne szisszenj minden szilánkhoz!

 
Az ukrán feminista szervezet, a Femen tagjai meglepő módját választották,
hogy  kifejezzék tiltakozásukat a Pussy Riot elleni eljárás ellen.
Az ítélet napján:

ésatöbbi

 
A kivágott fa a politikai elnyomás áldozatainak állított emléket – kisajátítva őket.
 
 

rockendroll

„Képek lógnak a falon,

disznókat ölnek falun." (Jutott Neki)
 
 
 

Trágár János epigrammája

Csurkapista szalonnáját
ördögfiak szagolják mán

Uramfia!

Eközben a Pannon-tenger fenekén

Vigyázat! A felső vezetők érintése tilos és életveszélyes!Fidesz.hu: „Rendhagyó osztályfőnöki órát tartott Kecskeméten az államfő
   
A tanulás fontosságára és a "szép magyar nyelv" használatára hívta fel a diákok figyelmét… 
több száz diák előtt az államfő hangsúlyozta: a szép magyar beszéd kopik, mellyel már akkor is szembesülhetnek a diákok, ha a telefonjuk utolsó tíz SMS-ét megnézik.
Schmitt Pál az órán elmondta: nagyon szeret verset szavalni. "Most is el tudom mondani azokat a verseket, melyeket önöknek meg kell tanulni" – fűzte hozzá. Szerinte naponta 20-30 oldal szépirodalmat is kell olvasni….
A történelem ismeretét szintén fontosnak nevezte, mert szavai szerint "illik a magyarnak szépen beszélni, illik a magyarnak tudni, hogy az országhatárnál nem ér véget a magyar nemzet" – mondta, hozzátéve, "amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár".
A rendhagyó osztályfőnöki óra után Schmitt Pál meglátogatta az átadás előtt álló új kecskeméti versenyuszodát.”

 
Tegnap mondta az ügyvédem, hogy ha egyszer már gyengeelméjűnek nyilvánítottak, azzal egy életre meg van csinálva a szerencsém.”   Jaroslav Hasek – Svejk.

Hétvégén Retek!

 
A miskolci Retek Fesztivál idén a (Gyár helyett bután) Factorynak nevezett fesztivál egyik színpadán lesz megtartva. Sajnos a Factory egyéb produkciói a szóra sem érdemes kategóriába tartoznak (de tényleg, régen láttam már ilyen szarhalmazt), azonban sajnos őket is ki kell fizetni, amiért a napijegy 2200 forint. Talán annyi értelme van az egésznek, hogy ha közönség oda vetődik a Retek színpad elé, talán ott is marad, és lehet jövőre eljön egy megint önálló Retekre.
 
 
Pár szó a fellépőkről
 

Tovább / Read more »

Trágár János epigrammája

Könnyezzük a bin Ladent,
ki elménkbe szikrát tett

Isten & Állatkertje Rt.

 
 
 

Isten & Állatkertje Rt.

 
 
A.
Ez jó lesz Ferikém! Egyik kezében vörös zászlóját lengeti, míg a másikkal épp megállítja a menekülők seregét, hogy kirabolja őket. Nézd azt az idealizálva is vérszomjas arcot!

B.
Ez jó lesz Ferikém! Egyik kezében fehér zászlót lenget ez a derék magyar katona, míg a másikat védelmezően emeli maga, és nemzete elé. Nézd ezt a bátor és tiszta tekintetet!

 
*
Pedig elég ismert Osztyapenko százados valamikor Újbudán állt szobra, és története is. A kommunista legendárium szerint, Budapest bekerítésekor küldött, fehér zászlót lobogtató parlamentert a németek agyonlőtték. De inkább a sajátjai lehettek tévedésből. A sikeres küldetésről visszafelé menet, a két arcvonal közötti senkiföldjén, közvetlen a gránát becsapódása előtt ezekkel a szavakkal fordult társához: „Úgy látszik sikerült. Most is ránk mosolygott a szerencse."
 

Isten & Állatkertje Rt.

 
 "Jelenleg is egy országos sportegyesület alkalmazásá- ban állok sportoktatóként. Szakmai ártalom, hogy azt a feladatot, melyet rám bíznak, a legjobb tudásom szerint véghez is viszem. Most éreztem, hogy eljött az idő: polgártársaim érdekét képviselnem kell politikai szinten is. Gondban van az ország, és különösen gondban vannak az emberek."
Markó Elemér István
(Jobbik)
 
 

Nagyapák

 
 

Az első történet főszereplője katona volt. Mindvégig kitartott a belé rögzített vonal mellett. Kommunista volt, vagy inkább csak annak tartotta magát élete végéig. A második eset főhőse rendőr volt. 1956-ban nem értett egyet egy szerinte igazságtalan paranccsal – Én nem erre esküdtem – és rövid vita után elöljárói szeme láttára kettétépte rendőrigazolványát. 

 

Tovább / Read more »


© Copyright 2013-2024 RNR666.