/Ceausescu 100/

románia ősi földje
cirógatja csontodat
te voltál a fénylő árnyék
gondoskodó gondolat

harcoltál a béke frontján
irányt szabott jogarad
gigantikus szellemed szórt
világító sugarat

szépségednek antik leple
lángelmédnek fátyola
túdós nejjel oldaladon
szőttél merész álmokat

szebb világot építeni
múlt sebétől fájó kínt
balzsamoddal, gyógykenőccsel
megszüntetni csak te bírsz

árulóknak rossz golyói
feltépték a szívedet
pulpitusról kedves lényed
nékünk már nem integet

fiatal vagy már örökre
kit az idő elkerült
mégis hiányodat sírjuk
mind mi árvák legbelül

könnyünk nyeljük míg a portréd
falról reánk mosolyog
rideg, fájó űr mit hagytál
s elszorul ma sok torok

kegyetlen és sivár otthon
lett a világ nélküled
gyászba öltözött karácsony
lelkünk komor épület

eszméidnek oszlopai
tetteidnek zászlaja
mi leszünk s az ifjúságunk
konzerválva általa

hűségünket felajánljuk
néked ím e szent napon
mártír apánk nézz ránk föntről
ÖRÖK ISTEN, ETALON!

2018 Január 26. Bukarest