Jó és rossz akarói, csodálói és gyűlölői egyaránt elismerik: az 1941-ben, Robert Allen Zimmerman néven született Bob Dylan, pályája elején minden „mozdíthatót” lenyúlt az öregektől és a kevésbé sikeres pályatársaitól, úgymint: énekstílus, témák, zenei és szövegbeli jól bevált fordulatok, stb., vagyis mindazt, amire 10 évvel később már mindenki azt mondta, hogy „hamisítatlan Dylan-stílus”. Visszaemlékezéseiben -teljes joggal- azt írja, hogy akkoriban voltak a népdalok és voltak a népdalnak tűnő és népdalként kezelt műdalok és, hogy akkoriban (a 60-as évek legelején), ha valaki írt egy dalt, akkor a -korszellemhez hűen- nem „védette le” azt és csak örült neki, ha a dalát közkincsként kezelte a szcéna, vagyis ezeket a dalokat bárki játszthatta. Ennek a jelenségnek az oka egyszerű: Dylanék (értsd: Guthrie-ék, Leadbelly-ék, Bellafonte-ék) pénzügyi értelemben -egy ideig- semmiféle potenciát nem jelentettek a lemezkiadók szemében, lévén, az akkoriban éledező folk az „undergroundnál is undergroundabb” volt. Csakis a „hippek”, csakis az „igazi arcok” hallgatták, akik, ugye, sosem a fieztőképes többséget jelentik. De ami tegnap szubkultúra, azt holnapra felfedezik maguknak a népek és egyszer csak elő kell álljon egy olyan hiteles (vagy annak tűnő) előadó, aki nem szégyel több millió dollárt bezsebelni az „underground hangzású” lemezeiért cserébe. Tény, hogy Dylan olyan volt mint egy szivacs, de azt is el kell ismerni, hogy nem csupán szolgai módon másolt, hanem a „tanultakat” szintetizálva megalkotta a saját, egyedi dalait, úgy, mint ezt a már „összetéveszthetetlenül dylan-esre” sikeredett hangulatú„harmadikvilágháborús” talkint.

A zseniális dalszöveg a tovább alatt: 

Talkin’ World War III Blues 

(1963)

Some time ago a crazy dream came to me

I dreamt I was walkin’ into World War Three

I went to the doctor the very next day

To see what kinda words he could say

He said it was a bad dream

I wouldn’t worry ’bout it none, though

They were my own dreams and they’re only in my head

I said, “Hold it, Doc, a World War passed through my brain”

He said, “Nurse, get your pad, this boy’s insane”

He grabbed my arm, I said, “Ouch!”

As I landed on the psychiatric couch

He said, “Tell me about it”

Well, the whole thing started at 3 o’clock fast

It was all over by quarter past

I was down in the sewer with some little lover

When I peeked out from a manhole cover

Wondering who turned the lights on

Well, I got up and walked around

And up and down the lonesome town

I stood a-wondering which way to go

I lit a cigarette on a parking meter and walked on down the road

It was a normal day

Well, I rung the fallout shelter bell

And I leaned my head and I gave a yell

“Give me a string bean, I’m a hungry man”

A shotgun fired and away I ran

I don’t blame them too much though, I know I look funny

Down at the corner by a hot-dog stand

I seen a man

I said, “Howdy friend, I guess there’s just us two”

He screamed a bit and away he flew

Thought I was a Communist

Well, I spied a girl and before she could leave

“Let’s go and play Adam and Eve”

I took her by the hand and my heart it was thumpin’

When she said, “Hey man, you crazy or sumpin’

You see what happened last time they started”

Well, I seen a Cadillac window uptown

And there was nobody aroun’

I got into the driver’s seat

And I drove down 42nd Street

In my Cadillac. Good car to drive after a war

Well, I remember seein’ some ad

So I turned on my Conelrad

But I didn’t pay my Con Ed bill

So the radio didn’t work so well

Turned on my record player—

It was Rock-a-day Johnny singin’, “Tell Your Ma, Tell Your Pa

Our Love’s A-gonna Grow Ooh-wah, Ooh-wah”

I was feelin’ kinda lonesome and blue

I needed somebody to talk to

So I called up the operator of time

Just to hear a voice of some kind

“When you hear the beep it will be three o’clock”

She said that for over an hour

And I hung up

Well, the doctor interrupted me just about then

Sayin’, “Hey I’ve been havin’ the same old dreams

But mine was a little different you see

I dreamt that the only person left after the war was me

I didn’t see you around”

Well, now time passed and now it seems

Everybody’s having them dreams

Everybody sees themselves

Walkin’ around with no one else

Half of the people can be part right all of the time

Some of the people can be all right part of the time

But all of the people can’t be all right all of the time

I think Abraham Lincoln said that

“I’ll let you be in my dreams if I can be in yours”

I said that


OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.