burai55_01.gif

Amikor egy reggel Horváth Antal nyugtalan álmából felébredt, karizmatikus vallási vezetővé változva találta magát ágyában. Minden porcikájában, gondolatában ott vibrált, duzzadt, áramlott a nagy felismerés, érezte magában a transzcendens erőt, a közvetlen isteni jelenlétet, a próféta szellemiségét, meggyőzőerejét. És ekkor megcsörrent a telefon! Horváth Antal ebben az emelkedett pillanatban nem érezte fontosnak, hogy felvegye, de a sokadik jelzés után mégis a kagyló után nyúlt, leemelte a készülékről majd beleszólt:

– Itt Horváth Antal, karizmatikus vallási vezető!

– Szia, Antal…oké… de megköszönném, ha beengednél a lakásomba, ugyanis nálam vagy és magadra zártad az ajtót, itt állok előtte.

Horváth Antal egy pillanatra összerezzent aztán rendezte gondolatait.   A gonosz egyből reagál az ő megvilágosodására és megpróbál leszámolni vele, megérezve benne a komoly ellenfelet. Kiszaladt a konyhába, magához vette a klopfolót és a bejárati ajtó elé osont. „Még hogy a te lakásod…akkor honnan tudtam volna, hogy melyik fiókban van a klopfoló? Átlátok én rajtad!”

– Antal, bazmeg, itt vagy? Nyisd már ki ezt a kurva ajtót! – türelmetlenkedett a bejutni vágyó.

Horváth Antal, karizmatikus vallási vezető csak a megfelelő pillanatra várt, hogy leszámolhasson a gonosszal. Ez a pillanat egy szellentést követően érkezett el, melyet Horváth Antal angyali harsonaszóként értelmezett. Határozott és hirtelen mozdulattal elfordította a kulcsot a zárban, lenyomta a kilincset és kirontott az ajtón. A konyhai eszközt magasba lendítette és arcon vágta vele a megszeppent gonoszt. Horváth Antal a klopfolás szabályainak megfelelően az arc középéről kifelé indult el és csak ütött és ütött, míg a gonosz ki nem lehelte sötét lelkét. Horváth Antal ekkor elégedetten sóhajtott egyet, visszament a lakásba és fogat mosott.

 


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.