„ Rég kialakult szokás, hogy felheccelt állapotban születünk kríziscsillapító gyanánt.”   (Opl De’Nasccy)                                                                                                                

… és akkor a hófödte útra gurult egy autó, tekintetemmel követtem a keréknyomokat, majd hozzáláttam a hirdetés megírásához. „Keresem azt a mindenit!”                                                                                                                                       

Számomra akkor már minden természetes volt, egy csupasz, látszólag és talán valóban is semmitmondó tevékenység. Eszembe jutott egy tegnapi történés.

„-Ennek a kutyának emberszemei vannak, komolyan mondom én ilyen kutyát még nem láttam. Néha el is gondolkodom rajta, hogy nem is kutya.

-Háát iggen.

-A minap is…-ebben a pillanatban belépett az Eszpresszóba egy férfi, felöltőjét hanyag mozdulattal a szék támlájára dobta, majd konyakot rendelt.

-Mindjárt kettőt!-dünnyögte a pult irányába.

Ekkor az iménti párbeszédet folytató két idős hölgy összenézett, sietve fizettek aztán távoztak.

A férfi felhajtotta italát, majd az asztalomhoz ült.

-Kivételt képez?-kérdezte nyíltan.

-Igyekszem.

-Engem lenyűgöz.

-Engem is.

-Kitartó?

-Másból sem állok ki.

-Kiállna értem?

Válaszomat már nem várta meg, rendezte tartozását és elhagyta a füstös helyiséget.

Sokáig töprengtem még a feleleten illetve azon, hogy miért nem várta azt meg, de ez csak amolyan felületes morfondírozás volt részemről, mert akkor gondolataim már egészen máshol jártak.”

Esti programot kerestem magamnak  a helyi újságban. Hamar megtaláltam.

Az Indiszponált Hentesek Bajtársi Szövetsége bemutatja Mikrovilágháború című filmjét.

– Itt Horváth Antal, karizmatikus vallási vezető!

– Szia, Antal…oké… de megköszönném, ha beengednél a lakásomba, ugyanis nálam vagy és magadra zártad az ajtót, itt állok előtte.

Horváth Antal egy pillanatra összerezzent aztán rendezte gondolatait.   A gonosz egyből reagál az ő megvilágosodására és megpróbál leszámolni vele, megérezve benne a komoly ellenfelet. Kiszaladt a konyhába, magához vette a klopfolót és a bejárati ajtó elé osont. „Még hogy a te lakásod…akkor honnan tudtam volna, hogy melyik fiókban van a klopfoló? Átlátok én rajtad!”

– Antal, bazmeg, itt vagy? Nyisd már ki ezt a kurva ajtót! – türelmetlenkedett a bejutni vágyó.

Horváth Antal, karizmatikus vallási vezető csak a megfelelő pillanatra várt, hogy leszámolhasson a gonosszal. Ez a pillanat egy szellentést követően érkezett el, melyet Horváth Antal angyali harsonaszóként értelmezett. Határozott és hirtelen mozdulattal elfordította a kulcsot a zárban, lenyomta a kilincset és kirontott az ajtón. A konyhai eszközt magasba lendítette és arcon vágta vele a megszeppent gonoszt. Horváth Antal a klopfolás szabályainak megfelelően az arc középéről kifelé indult el és csak ütött és ütött, míg a gonosz ki nem lehelte sötét lelkét. Horváth Antal ekkor elégedetten sóhajtott egyet, visszament a lakásba és fogat mosott.