05.19. 21 óra. Bútorszalon. BUDAPEST VII. Dob u./Erzsébet krt. 42. sarok. Lejárat a Dob utca felől:
 
INFERNO
„Grájndandroll? Mathkór? Nojzkór? Ezen műfajok egyikével sem lehet zavarba hozni ezt a tapasztalt vadállatokból alakult olasz zenekart. Hívjuk inkább egyszerűen őrületnek. Elkenve a határvonalat hallgathatatlan és briliáns között. Az Inferno a techno, a grindcore és a humor egy különös egyvelege.” (Írja az angol Rock Sound magazin)
 
 
" Az Inferno, mint gitárosuk elmondta nekem, nem zenészekből, hanem pszichológusokból áll, akik az agy különböző funkcióit kísérlik meg felébreszteni. Azt elfelejtettem megkérdezni, mért csak 4 húr van a gitárján, de belenyugodtam, a jó szakember a legkevesebb szükséges szerszámmal dolgozik. Leugranak a színpadról az első szám alatt és ide-oda mászkálnak, ugrálnak, rohannak a közönség között, eközben valami elementáris erejű hangok szólnak, tökéletes összhangban, majd’ minden ritmus páratlan, a váltások soha nem ott, ahol "kellene lenniük", az énekes úgy ordít, ahogy a száján kifér. Eszméletlen élmény, ahogy a gitáros megáll velem szemben, én mozgok az ütemre amit ő játszik és tudjuk, egyek vagyunk ebben a ladikban," (írja Csati a Létrák együttesből)
 
 
& egy másik olasz zenekar

 
HIROSHIMA ROCKS AROUND
 
 
 
 
Belépő: 1000-
 
 
Interjú Tonival, a HRA dobosával
 
Egy new yorki blogger az első budapesti HRA koncertről
 
A HRA 2009-es, második budapesti koncertjének képei
 
 
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.