István egyszerű ember volt. Hétköznapi dolgai között sem szerepelt  semmi különös,mint minden átlagos ember ő is két alvás között munkával  és egyéb  dolgokkal tengette üres életét egy házban amelyben  semmilyen egyéb társa nem volt csak a kabátja.
Absztrakt közüséleseik során István, az érzéki előjáték után egy hatalmasat durrantott valamelyik zsebbe, vagy karba, aztán önkívűletben a fotelba hullt anyaszültmeztelen és várta mikor kap újra görcsöt a báró.
Egynap mikor Pista dolgozni ment,a kabát megfürdött.Szépen leugrott a szögről, a boltív alatt a fürdőbe vette útját, majd habos, forró fürdőt vett.Kifeküdt a szárítóra napszemüvegben, majd dolga végeztével visszaakasztotta magát a szögre.
Pista hazaérkezvén rögtön babusgatni kezdte a kabátot, magához édesgette, becézgette, de mikor észrevette az illatot felháborodottan üvölteni kezdett:
– Hát mit csináltál? Kivel bújtál magadba? Megcsalsz, te ocsmány,rüheteg dög?!
Amíg én távol vagyok,másokra aggatod magad? Hát mit nem adtam én meg neked?
Talán már nem szeretsz? – mélabúsan nézett a kabátra – Már nem vagyok elég jó?
– és sűrű könnyei hullni kezdtek, majd dühében a sarokba vágta a ruhadarabot –
A viselet felállt, lerázta magát, nem szólt egy szót sem, csak bemászott a kanapé mögé. Pista nem volt képes ezt felfogni, így bement a konyhába kávézni.
Míg e levet szürcsölte, a kabát mögé lopódzott és rávetette magát Pistára!
Pista leesett, a székről a földre kerülve kékülni kezdett a feje, de gyomorszájon vágta a kabátot, aki ettől kicsit megdermedt. Egymásnak rohantak, a kabát Pista arcába vetette magát, aki így semmit nem látott.
Letépte magáról a mosogató alá dobta, majd leforrázta,a kabát éktelen sikolyok közepette visított. Ez az idő elég volt arra, hogy Pista kinyissa bicskát a  zsebében.
Neki rohant a kabátnak, aki már védekezni képtelen volt, és Pista 23 kés szúrás -sal végzett vele…a szerelmét ölte meg…
A szomszéd kihívta a zajokra a rendőrséget.Pistát elvitték a zárkába előzetesbe helyezték. A kabátot a jól ismert szürke hullazsákban vitték el,megállapították, hogy régóta szívbeteg is volt,valószínűleg ez akadályozta meg a védekezésben.
Másnap tele volt a történettel a sajtó:
– Kabát gyilkosság a városban!
– Brutális erőszak a SZÖVETség ellen!
– A kéjgyilkosság ÖLT nagyobb méretet!
– Kinyírta a Pista a zsakettet!

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.