„Azonnali vizsgálat elrendelésére kérte fel a médiahatóság elnökét a fővárosi önkormány- zati lapok ügyében az MSZP fővárosi szer- vezetének ügyvezető alelnöke pénteki sajtó- tájékoztatóján, Budapesten.
 
Molnár Zsolt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épülete előtt azt mondta, hogy a Fidesz a kerületi önkormányzati lapokat pro- pagandaújságokká zülleszti"

Íme a XI. kerület önkormányzati lapjának fej- léce abból az időből, amikor a polgármestert Molnár Gyulának, a lap főszerkesztőjét meg Vincze Kingának hívták
 

 
 
 
A lap címe alatt az MSZP egyik kampányszlogenje olvasható.
Egy kampányszlogenné züllesztett  Petőfi idézet.
 
 

VOLTAK FEJEDELMEK…
             

Voltak fejedelmek,
Akiknek emlékoszlopot emeltek,
Magast és fényeset,
Mely hirdeté nagyságukat,
Mely hirdeté jóságukat.
És hol van az oszlop?… elesett!
El kellett esnie,
Mert hazugsággal volt tele.
Az idő igaz,
S eldönti, ami nem az.
Ott áll a sír most emléktelenűl,
Az eltörött helyett mást nem tevének…
De nem! hisz örök átka nemzetének
Sötét oszlopként rajta nehezűl.

 
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
 
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: , ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.