Nemzeti Kommunista Királyságot! Most.
 
Szeretnél ezoterikus keresztény nemzeti szocializmusban élni a jó király uralma alatt?
 
 Akkor válaszd a Szent Koronát! & Alkotmányát
 
„Annak a Küldetésnek a teljesítéseként, amelyben a Teremtő kegyelme a Szent Koronával az Istenszülő feladatának részesévé tette az egyetemes magyarságot.

Annak a felismerésével, hogy az Istenszülő ránk kegyelmezett feladatai teljesítését akadályozó erőszak nemzetünk és az emberiség végveszélyét jelenti.

Kinyilvánítjuk, és ez által Alkotmányként törvénybe iktatjuk azon akaratunkat, hogy életünket, az anyagtalan- és az anyagi élő- és élettelen világgal való kapcsolatainkat örökké és változtathatatlanul meghatározó, alapvető értékrendjeként jogfolytonosságába visszahelyezzük.

Az a hit sugallta tettünket, hogy a Föld, a Levegő, a Víz és a Tűz, mint a négy életfeltétel-meghatározó alapelem, magában foglalja az anyag – Lélek Fénye által vezetett – uralásának és alakításának feltételeit, így ezek tiszteletben tartása minden emberi fejlődés alapja. 

Az a hit irányította szándékunkat, hogy az anyagtalan- és anyagi világ egységének visszaállítása az emberiség továbbélésének alapfeltétele.

Az a hit vezetett bennünket, hogy a szabadság alapja minden anyagtalan-, valamint anyagi élő és élettelen Teremtmény iránti szeretet, valamint őseink emberi társadalmat meghatározó értékeihez való hűség.

Akaratunk és hitünk szerint:

 

6.§ (2) a./ Lelki-, szellemi- és anyagi esélyegyenlőség biztosítása a Szent Korona minden tagja számára.

9.§ (2) Magyarország Szabadság Alkotmánya Isteni eredetű, ezért azt semmilyen hatalom nem módosíthatja, és nem helyezheti hatályon kívül.”

Nem akarok feleslegesen belemenni a részletekbe (például, hogy a Magyar Szabadság szélsőségesen értelmezett Alkotmánya szerint nem lehet idegen kézben gyros sütő és kínai bolt, a piacokon sem árulhatják portékáikat a nem magyarok, a bankokról azért nem szólok külön, mert nem lesznek, mint ahogy ez az oldal sem) de a kiragadott két paragrafus, úgy ahogy van, ostobaság, mert képtelenség. A második ráadásul Isten káromló is, mert honnan veszi magának a bátorságot valaki, hogy Isten nevében nyilatkozni merészeljen?

 
 

 
 
"Informatikus Székesfehérvár: 1490. április 6. óta kóklerek, és csalók a nemzetünk vezetői. Vissza az alkotmányunk, vissza a királyunk.

nyug(almaz)ott kert(észmér)nök Szada: Szent igyekezetű elődök szentté segítő szent hagyománya a Szentkorona; vissza-/ /meg kell térnünk a tőle jelzett útra!

Természetesen csatlakozom a felhíváshoz! Jogfolytonossá kell tenni a Szent Korona Alkotmányát, és egész Európát (újra) alá kell vonni!

masszőr hövej: Szentkorona alkotmány rendje és tisztelete a jövője az egész Földnek!

Ép. gépész technikus  Budapest: A csatlakozásomat feltételekhez kötöm, ugyanis nem vagyok hajlandó elvtelen módon megtenni azt. Ez elsősorban 3 nagyon kemény dolgot jelent.

1.Nem tekintem a történelmi jogfolytonosság részének az un. "szent" Istváni (Vajk) rémuralmi, inkvizíciós és testvérgyilkos államalapítást. A minimum az Atillától-Árpádig történő folytonosság, de én még régebbi folytonosságban is gondolkodom, a Szkíta (Sumer-Herodotosnál) folytonosságban.

2. Nem adom a nevemet a Magyar Hit bemocskolásához és ennek alapján nem vagyok hajlandó "kereszténységként" elismerni a római "judeo-krisztiánus" álkeresztény vallást.

3. Nem vagyok hajlandó Jézust (Izzu) krisztusnak nevezni.

Summázva: nem csatlakozom bármilyen a Szent Korona alapelveit tekintve félmegoldást jelentő jogfolytonossághoz, lejáratva azzal a föld legemberibb társadalmának felépítésébe vetett hitet.

nyugdíjas Budapest: Nem sábeszdeklit! SZENT KORONÁT!

Budapest: MAGYAROK ISTENE! Szabadíts meg minket a…

tanár Békéscsaba: Olyan sok szépet írtak, hogy erre csak azt lehet mondani: "úgy legyen"….

szakgyógyszerész Eger: Javaslom a 49% köztulajdon bevezetését minden magyarországon üzemelő vállalatra és 51%-át a cég első emberének, mint cégvezetőnek a birtokába adnám 99 évre.

e.ü járadékos Nagymányok: Ne feledjétek a Magyarok az egyetlen szentek álltal védett nép. gondoljátok meg kivel húztok ujjat!Ránk a mindenható vigyáz!

futár Budapest: Egyik köztársaság sem hozott mást Magyarországnak csak vért pusztulást kifosztást és hazugságot. Elég volt. Vissza a királyságot!

(Kedves futár! Az I. világháborút, és az elvesztéséből következő Trianont a királyságnak köszönhetjük.  Az első köztársaságot (1918. november – 1919 március) követő király nélküli királyságnak a második világháborús részvételt, az orosz megszállást, és a második köztársaságot (1946. február – 1949. augusztus) követő kommunizmust. Magyarország, az utóbbi 20 évet nem számolva, összesen 3 év és 10 hónapig volt köztársaság.)   

NYUGDIJAS MAGYARORSZÁG: KÖVETELJÜK VISSZA A SZENT KORONA TANT ! A NEMZETÁRULOK NE AKARJÁK ÖNKÉNYESEN A TÖRVÉNYJAVASLATOT  MEGHOZNI! NÉPSZAVAZÁST KIIRNI EBBEN A DÖNTŐ  LÉPÉSBEN! NEMZETÜNK   A JELENÜNK ÉS A JÖVÖNK A  TÉT! PUSZTULJON MINDEN HAZAÁRULÓ HAZÁNKBÓL! SZŰZ MÁRIA, ISTEN ÉS AZ UNIVERZUM

Vallalkozo Luxembourg: Magyarnak lenni a legnehezebb, de egyben a legszebb dolog a vilagon.

Nevelőtanár, népművelő Sopron: Lélekemelő rovásüzenet: MAGYAR
Magasan a sas a fejedelem a rétek fölött.
A magyarok Atyaistene egy-személyben a Kezdet és a Rend.

tanárnő Baja: A régi alkotmányt és az ősi határok visszaállítását követeljük! Mi építettük fel a Kárpát medencében a szellemi és tárgyi kultúrát. A betelepülők csak beleültek a készbe, köszönet helyett hátba szúrtak. Védjük meg ősi értékeinket!

(Kedves tanárnő! Tippelek: Ön szerb telepesek leszármazottja.)

fejlesztő Veresegyház: Valójában a Szent Korona országa vagyunk ma is. Az ehhez való csatlakozás nem cselekvés, nem mozdulat, csupán benső döntés kérdése. Aki a Szent Korona körébe vonta magát, az már ebben a világban él. Az már a Szent Korona jog és értékrendje szerint éli életét. Ez teljesen független attól, hogy a felszínen, a médiában milyen színjáték folyik. A honlapjaimon már jó ideje jelzem hovatartozásom (akinek tetszik bátran alkalmazhatja):

"A MAGYAR SZENT KORONA FENNHATÓSÁGA ÉS OLTALMA ALATT MŰKÖDŐ OLDAL"

válalkozó Beregszász: Isten irgalmazzon Magyarországnak!

Szobrászművész Szekszárd: Egyszer legyen már valami normális élet ebben az országban.

tanuló Kállósemjén: Sziasztok Laci vagyok Nyíregyházán tanulok, delegtöbször a buszállomáson lehet engem látni


 

Devecser: "Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti létét gyilkolja meg…" Kölcsey Ferenc”
 
Akkor is, ha szebbet hazudik magának.
 
 
 
ps: Az idézetek a Szent Korona Alkotmányt követelő magyarok elektronikus aláírási ívéről származnak.
 
 
 

OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.