Néha kinyitom azért a hazai sajtót, hogy az uralmon lévő téboly részleteiről tájékozódjak. Olvasom, hogy a Fidesz Tisza Istvánt, a Jobbik meg Horthy Miklóst állítja piedesztálra.  Ennek kapcsán engedtessék meg egy rövid eszmefutatás.

 
1. Trianonról nem Károlyi Mihály tehet. Rajta semmi nem múlott. Akkor kapta meg a hatalmat, amikor egy Kemál Atatürk sem lett volna képes megvédeni Magyarország területi integritását, így teljesen felesleges Károlyi alkalmasságát, tehetségét ebben a tekintetben mérlegre tenni. Az ország feldarabolása egy vesztes háború eredménye. A Monarchia hadba lépésekor Kövér László kedvence, gróf Tisza István volt a magyar miniszterelnök, aki vonakodva bár, de belement, hogy na jó, robbantsuk akkor ki a nagy háborút. Majd minden józan, háborúellenes hangot elhallgattattak, egy verse miatt hazafiatlanság vádjával perbe fogták és eltávolították tanári állásából Babits Mihályt is.

 

 
Első sorban balról a harmadik Kövár László dédapja, Kövér Bertalan.
 
 

2.  A 45 év orosz megszállás és kommunizmus nem Rákosi, Kádár meg a többi kommunista érdeme. Vona Gábor kedvencének, Horthy Miklósnak köszönd. Az ő országlásának eredménye. A hadba lépéstől Teleki Pál 1941-es öngyilkossága sem riasztotta vissza, aki előre látta mi vár ránk, aki a német sikerektől és a revízió reményétől elvakultak között magára maradva, tehetetlenségét és felelősségét érezve, mint aktív miniszterelnök fejbe lőtte magát. Sajnos. Mert tekintélyével, ellenzéki politikusként többet használhatott volna hazájának. Horthy annyira félt a bolsevizmustól, hogy politikájának következményeként a nyakunkba szakadt, sőt, az addig független ország bábállam lett. Pedig csak ezt a kérdést kellett volna feltennie: Mi a jobb, az orosz vagy a német megszállás?

Szóval, ha valaki bemegy a kaszinóba, és mindent felrak a feketére, az ne csodálkozzon azon, ha mindenét elveszti ha a vörös jön be. Ne hőbörögjön, és főleg ne kenje gyáván másra a felelősséget, mert az otromba és gusztustalan. 

Így állunk magyarok. Őket állítják a tömegek elé példaképnek. Igaz, egy olyan országban, ahol Schmitt Pállal kapcsoltban csak ezt a költői kérdést lehet feltenni:

Ki volt az az idióta, aki köztársasági elnököt csinált ebből a hülyéből?
 
 
 
 
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.