– Én mondom, ez gyalázat – hallott egy hangot az újság mögül, rögtön az első cellulózszerű falat után.”   
Jo Nesbo: Vörösbegy
 
 
Tampi mosolyogva olvasta a cimborájától kapott levelet, és emlékezett.

Már akkor is leszűrte a tanulságot, hogy amikor valaki tájékozatlan, tudatlan, beképzelt, elszállt saját egójától, buta, önmagából és köreiből nem tekint ki, azzal könnyen előfordulhat, hogy megdobják a helyiek egy műanyag pohár sörrel, és aztán ezt az egészet igazságtalannak tartja.

Pedig az az igazság. A repülő sör.

-Ki kellett volna fizettetni velük. – röhögött, majd arra gondolt szintén örömmel, hogy a Tschöppy által színvonaltalannak tartott formáció, G.O.D., Boba Fett tagja olyan lemezt csinált amilyet Artos Csaba sohasem fog.

 
 
 
A beszámoló a tovább gomb megnyomásával. 
 

 
A buli, amiről olvashattok majd az alábbiakban, 2004.04.08-án volt megtartva Nyíregyházán, ahova ArtosCsaba, MC Gőz és Geri a.k.a. Skillz társaságában jutottam el. Kiváncsi voltam, hogy milyen a keleti végeken egy rapbuli, milyenek az emberek, milyenek a zenék, milyen a hangulat. Sajnos nem mondhatom azt, hogy kellemes emlékekkel távoztunk a helyszínről. Na de lássuk is mi történt……

A buli és a fellépők színvonala egyre jobban közelített az abszolút nullához, de ekkor még bizakodtunk, hátha lesz jobb is még a rendezvény. Sajnos tévedtünk. Előkerült valahonnan egy G.O.D. nevezetű formáció, akiknek sikerült a már meglévő nem túl magas léc alá menni másfél méterrel legalább, ahol már a béka is búvárfelszerelésben közlekedik. De a legnagyobb probléma az volt velük, hogy mivel azt hitték magukról, hogy kurva jók, nem voltak hajlandóak lejönni a színpadról… a szervező srác sajnos sokadszorra bizonyította, hogy nem igazán volt a helyzet magaslatán, így ez a nagyszerű, freestylenak vagy fellépésnek (nemtudtuk eldönteni hogy mi a fene folyt a szinpadon) nevezett szar több mint háromnegyed órán át tartott. Végül valahogy sikerült leimádkozni a porondról őket, de ekkor már áldásos ténykedésüknek köszönhetően a buli amúgysem nagy létszámú közönsége legalább a felére csappant. Ekkor már csak Gőzék produkciója volt hátra, de nekik – érthetően – nem nagyon állt kézre a mikrofon körülbelül 13 ember előtt, akiknek a hangosabb része ráadásul nem is kiváncsi rájuk. Végül hosszas rábeszélés után mégis a fellépés mellett döntöttek a srácok, Csabi fel is ment a színpadra, hogy elnyomja az első dalát. De nem tudta befejezni, mivel a hatalmas sikert aratott G.O.D. formáció egyik tagja vagy a brigád haveri körének egyik prominense a szám kétharmadánál sikeresen fejbe dobta Csabit egy korsó sörrel. Szerencsére a helyen müanyag pohárban volt kapható, így a hatalmas sörfoltokon kívül semmi egyéb nem történt vele. A fellépésnek itt vége is szakadt természetesen, a srácot, aki dobta a poharat, a biztonságiak kivezették (megjegyzem, a biztonságiak csak ekkor voltak a helyzet magaslatán körülbelül az egész este alatt, egyébként a hely előtt beszélgettek, a buliban magában körülbelül 15 percet tölthettek). Amikor a hely előtt tisztázni próbáltuk a helyzetet, hogy mindez miért történt, miért dob fejbe valaki egy korsó sörrel egy olyan embert, aki azért utazott három órát, hogy többek között őt is szórakoztassa, ezt a választ kaptuk: „ez van bazzeg, nem bírod a kritikát”.

Aki ismeri Csabát (meg aki nem ismeri személyesen, az is) tudja hogy ő nem az az ember, akinek nem lehet kritikát mondani a zenéjéről. Bárkivel bármikor szívesen beszélget akármiről, tanácsokat ad, segít ott, ahol tud. És erre ezt kapja? A buli itt ért véget egyébként, és ennek az incidensnek köszönhetően ennek a hármasnak egyik tagja sem lép fel többet Nyíregyházán és környékén. Úgy érzem, ezt a lépést teljesen meg lehet érteni. Ez a pohár sör, ami Csabi fején landolt – és lehet hogy ez most nagy szónak tűnhet – az egész magyar hiphopközegnek szólt. Azt az embert, aki 260 kilométert vezet azért, hogy fellépjen, mert meghívták egy buliba, tisztelni legalább annyira, hogy meghallgatjátok azt, amit csinál, és ha esetleg tetszik, bólogattok, mozogtok, tapsoltok. De nem. Repül a sör. Ez az Magyarország, építsünk rapkulturát!

Kicsit elkalandoztam a nyíregyházi bulitól, de ezek a gondolatok jöttek fel bennem, végiggondolva a tegnap estét. A rendezvény maga – sajnos ezt kell mondjam – kritikán aluli volt, mind a szervezés, mind a fellépők, részéről. Reménykedtem, hogy itt is megmozdulhat valami, de ahogy figyeltem, semmi sem fog még jó ideig. És ez szomorúsággal tölt el. Csabiék ezúton szeretnék megköszönni azoknak a debreceni és nyíregyházi és környékbeli srácoknak, akik az incidens után odajöttek, a bíztatást és a támogatást.                                   Tschöppy

 

 

 
 
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.