Péntek óta kurva sokszor eszembe jut az egyik legfaszább francia punkbanda, a Bérurier Noir egyik legfaszább száma, a Porcherie, amit ’89-ben egy tömött színházteremnyi ember előtt adtak elő és ahol jelenlévők együtt-egyszerre nyilvánították ki nemtetszésüket a hatalommal, együttérzésüket az elesettekkel szemben, valahogy így:

Szóval azon agyaltam egész hétvégén, hogy vajon ennyivel szarabb hely lenne a világ ’89 óta, hogy a Beru sorai ennyit inflálódtak volna az elmúlt években??

„…Car nous sommes noirs , nous sommes blancs , nous sommes jeunes
Et ensemble nous sommes de la dynamite…”

Aztán rájöttem, hogy kurvára nem idejét múlt ez a dal, sőt, éppen múlt pénteken vált újra aktuálissá. Hiszen, akárhány bombát felrobbanthatnak, a rohadék terroristák, hogy „ugye, ők megígérték”, akárhányat köphetnek most a rohadék nácik, hogy „ugye, ők megmondták”, de: a világ csak akkor lesz igazán szar hely, ha elfelejtjük, hogy, mi akik mindannyian, hétről-hétre ott vagyunk azokban a kibaszott koncerttermekben, mindannyian feketék, fehérek, sárgák, mindannyian migránsok és hazafiak vagyunk egyszerre, akik nem tehetünk mást, mint, hogy összezárjuk a sorainkat és
SZO – LI – DA – RI – TUNK
és nem kezdünk el azon agyalni, hogy talán jogosan gyilkolászik-e a rohadék terrorista, vagy hogy talán mégis igaza lehet-e a rohadák nácinak, hanem felrobbanunk tőlük dühünkben, mint a
DI – NA – MIT
– de, bele a pofájukba
! ! !