A VOIVOD az egyik legnagyobb hatású, mondhatni kultikus thrash metál zenekar. A banda fennállásának 35. évfordulóját turnéval és új lemezzel ünnepli. Budapesten szeptember 15-én a Dürer Kertben.

A hidegháború másik oldalán 1982-ben alakult, a kor nukleáris- és csillagháborús félelmeit megjelenítő, azt továbbfejlesztő, saját mitológiát és vizuális világot építő francia-kanadai együttes nem hétköznapi metál csapat. A műfaj keretei hamar szűknek bizonyultak, gyakran ki is lépték belőle.

Első lemeze szinte ipari thrash, azaz jófajta csörömpölés, amiben hardcore és punk hatások is megjelentek, majd pszichedelikus elemek, Pink Floyd és King Crimson feldolgozások jöttek. 1991-es Angel Rat című lemezük egyenesen progresszív rock – producere a Rush-sal sokat dolgozó Terry Brown volt. Az albummal sikerült két szék közé ülniük. A metálosok megdöbbentek, a progresszív rockerek meg nem vettek róla tudomást, egyedül a kritikusok lelkendeztek. Ők viszont nem szoktak lemezeket vásárolni. Az együttes a progresszív elemeket megtartva, jazzesekkel vegyítve szépen visszametálosodott, közben kilépések miatt trióvá alakult, s az énekes/basszeros autóbalesete után az ezredfordulóra tetszhalottá vált.

A zenekarba az eredeti énekes (Snake) visszatérése, és a Metallicát otthagyó, Voivod rajongó basszusgitáros, Jason Newsted belépése lehelt új életet 2002-ben. Ő már az addigi utolsó, 1997-es lemezen (Phobos) is feltűnt: egy dalszövegét zenésítették meg közösen. Ismertsége óriási segítség volt. Az új lemez (Vovod) saját kis kiadójánál jelent meg, és sosem játszottak még annyi embere előtt, mint ebben az időben. Aztán 2005-ben későn diagnosztizált rákban nagyon hirtelen meghalt Piggy, gitáros és legfőbb dalszerző. A zenekar következő két stúdióalbumát az ő hátrahagyott házi felvételei és instrukciói alapján készítették úgy, hogy a lemezeken Piggy gitározik (Katorz, Infini). A 2013-as Target: Earth már Newsted nélkül készült. Az albumon a visszatér eredeti basszusgitáros, a 91-ben kivált Blacky – aki közben kortárs táncdaraboknak írt elektroakusztikus zenét. (Viszont pár év múlva ismét kivált.)

A legújabb nagylemez a The Wake e hónap végén jön ki. „Futurisztikus progresszív thrash metal” – mondja róla Away. Olyan egyre kevésbé futurisztikus témákkal, mint tudatmódosítás, összeesküvés elméletek és gyakorlatok, káosz és katasztrófa – ahova a mesterséges intelligencia fogja vezetni az emberiséget.

A természetes intelligencia viszont VOIVOD koncertre vezeti a népet

SZEPTEMBER 15. BUDAPEST DÜRER KERT


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.