Tegnap este gyanútlan szemlélőként érkeztünk az ULF koncertjére
a RoHAM Bárba (egykori Metró Klub), és nem is gondoltuk,
hogy hamarosan szomorú, történelmi pillanatok részesei leszünk.

ulf_csabi

A koncert felénél történt ugyanis, hogy Gáspár Kornél maga mellé szólította slágerbarátját, Csermanek Csabit, hogy közösen énekeljék el a Betonrámát. Csabi, azonban, megragadva az alkalmat (és a mikrofont), azonnal egy újdonsült négysorosát kezdte felolvasni:

Bővül a máj / de hullik a haj / bomlik a báj / node sebaj

Majd a verselést követően bejelentette: feloszlik az Új Látásmód Fúzió. Rögtön ezután, arra kérte Gáspárt, hogy mindenképpen gondolja át ezt a lépését. Nem tehettünk mást: a koncert után azonnal nekiszegeztük a kérdést Gáspár művészúrnak, hogy mi igaz a lesújtó hírből?

Exkluzív interjúnk a tovább gombon túl > > >

G.K.: – Rágalom. Ez rágalom. Persze, lehet, hogy vannak belső konfliktusok, de egy új látásmóddal, egy modern látásmóddal visszatérünk, mint Zoltán Erika ’87-ben.

RNR666: Jó jó, de egy (javarészt) egyszemélyes formáció, hogyan tud fel oszlani?

G.K.: – Szintén rágalom. Nagyon sok zenészkollégám részt vett ebben, de most úgy alakultak a dolgok, hogy több embernek, mint Dopi Lacinak is, kifelé kell mennie az országból. Ez egy sanyarú helyzet, ezek a sanyarú megélhetési problémák… Néha van, hogy az ember egyedül marad, de én bízom benne, hogy visszatérünk, mint főnix a hamuból.

RNR666: Akkor mi lesz?

G.K.: – A Stílus együttes. Többet nem akarok mondani. Ez egy fantasztikus visszatérés lesz. És a Minitől a Gőzhajót mindig el fogjuk játszani, bónusz számként!


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.