Na EZÉRT! Mert ha feloszlik egy király magyar zenekar, akkor utólag lehet pityeregni, de tessék inkább kebletekre ölelni azt, akit még lehet – meg persze a Románia zenekar tagjait is, mert egyáltalán nem haltak meg, csak úgy döntöttek, hogy a csúcson hagyják abba. Na, de miért kell? Mert sokan nem tudják mikor kell feloszlani – és a Románia most azt mondja, inkább előbb, mint később. Most már szeretitek őket, mi?? Pedig biztosan kevesen voltak ott, amikor Csank Laci (eredetileg jolanás énekes) és Fekete Dávid  (dobverés) akaratuk ellenére kitalálták az elmúlt évek legmentálisabb magyar  zenekarát – ahogy azt kell, kevés ambíció, sok sör. A Myspace-csúcskorának gyermekei közül páran biztosan emlékeznek a sörös üveg burogatásra, meg az első látásra sem épp sejtelmes névre (Románia a.k.a. Bundesliga Superdeath) amik az első demókon emelték a mocskos gyönyört – csodálatosan vandál csürhe. Vagy valamivel később, amikor ezt írtam: ‘Dávid, a dobos nagyon elvetemülten küldte és az egésznek olyan gyönyörű vége volt, hogy a gitáros-énekes srác be lett hajítva a dobok közé – na, ilyenkor úgy érzem, hogy ez a szobazene szart sem ér az ilyenekhez képest.’ Még egy kicsivel később Kele Gabi is csatlakozott a Lömbihead zenekarból és innentől lendült be igazán a négyesfogat, Peti, Dávid, Laci és Gabi, ekkor már szerintem kétszer olyan gyorsan játszották a számaikat, mint eredetileg. És ha egy videóban kéne összefoglalni a zenekar munkásságát, azt valószínűleg szándékosan sem lehetne jobban, mint a tavalyi Lömbihead búcsúturné során felvett legdurvább videóval:

 

A lényeg, hogy most sikerült az utolsó pillanatban elcsípni őket egy kis csevejre és most megtudhatjátok a válaszokat a legfontosabb kérdéseitekre, amire az országos médiában nem kérdeztek rá!

 

 

Helló srácok, lássuk a legfontosabb kérdést: Valóban elpusztul a világ, ha Paudits Béla éhen hal?

Dávid:  Szerintem Paudits Béla sosem evett.

Peti: Ha Paudits Béla éhen hal, a világ hal éhen.

 

Punkok vagytok, vagy rockerek? Miért nem szeretitek a jazzt?

Dávid: Én leginkább Dávid vagyok. A jazz az, amikor bajszos emberek pöttyös frakkban legurulnak a lépcsőn? Mert akkor azt szeretem.

Gabi: Én szeretem a jazzt.

Peti: Laci repper, Dávid bítnik, Gabi szkinhed, én cigány vagyok, a jazz, meg nagyanyámnak való vasárnapi főzéshez.

Laci: Vannak itt punkok? Én sztem szeretném a jazzt, ha ismerném, nade így akkor maradok a sportszeletnél.

 

Mi az esztétikai szerepe a román szövegbetéteknek?

Peti: Mi az esztétikai szerepe Csank Lászlónak?

Dávid: Lacival fejtegettük még a legelején, hogy mennyire baszná ki az emberek fejében a biztosítékot, ha egy magyar zenekar románul énekelne, mögöttünk egy molinón a Románia által bekebelezett Magyarország térképpel és egy „Igazságot Romániának!” felirattal. Aztán csak a szövegekhez volt tökünk, azzal nem akadt gond. Egyik román koncerthelyszínen esélyt adtak arra, hogy aznap megvernek. Abból se lett semmi. Szart mindenki erre a zenekarra!

 

Szerintetek a frontember az alfahetero, vagy az alfa-gay egy zenekarban? Nálatok ki a frontember? 

Peti: Béta-biszeksz.

Laci: Nemtom, én analfahetero vagyok. Mondták már rám, hogy frontember, de sztem csa(n)k azért, mert sokat háborúztam a katona apámmal. Nade állítólag Dávid és a dobolása a zenekarban a legszuggesztívebb elem, hogy rohadna meg!

Dávid: Fogalmam sincs, de mekkora lenne Alfa-Gay, mint szuperhős. Spandexben, meg lenne ilyen buzítófegyvere, még az is lehet, hogy megnézném ezt a filmet. Frontember úgymond nem volt, inkább két hangos paraszt, Csanki és én, és két megbízható, szimpatikus úr, Gabi és Peti.

Gabi: Egyszer valaki elmagyarázta nekem egy koncerten, hogy a Románia két legfontosabb összetevője az a Laci által keltett atmoszféra és a ritmusszekció. Szerintem is.

 

A számaitok elég egyszerűek, olykor csak egy-két hang, nem gondoltatok rá, hogy esetleg visszafelé is eljátsszatok párat?

Laci: .eD

Gabi: Szerintem volt ilyen.

Dávid: Nem, de most kipróbáltam gitáron, olyan hororpunkos.

Peti: Nem a számaink egyszerűek, hanem a hallgatóság. Természetesen bármit eljátszunk visszafelé, de nem volt rá példa, mert a jelszavunk mindig is az ELŐRE volt.

 

Sokszor említettétek, hogy olyan számokat írtatok, hogy részegen is el tudjátok őket játszani –  írtatok azért valamennyit józanul is? Józanul el tudjátok játszani a Románia számokat?

Peti: Nem írtunk. Nem tudjuk

Laci: Lehet, hogy el tudnánk, de az is lehet, hogy úgy nem lenne igazán hiteles. Max deviza.

Dávid: Apukám említette az indexes interjú után, hogy nem örül neki, hogy ennyit iszok. Nem is bírom már annyira a piát, fáj tőle a derekam. Amúgy sem az volt a lényeg, hogy mindenképpen részegek legyünk, hanem hogy ha véletlenül beleszaladunk, akkor ne zavarjon már a koncert.

Gabi: Azt hiszem, akkor voltunk a legrészegebbek, amikor a lemezt vettük fel. Aznap éjjel ki is dobtak minket a Tünde presszóból. 

 

Volt állatos sztoritok a zenekarral pályafutása során? Melyik a zenekar kedvenc állata?

Dávid: Nyilván most kéne valami medvéset vagy Csankosat mondani, de az tényleg gyomorforgatóan diszkont lenne. Én minden állatot szeretek, a pókok szarok.

Gabi: Ha a macskánkat oltani kell, Peti mindig elkísér minket az állatorvoshoz, mert van ott egy vizsla – a doktornő hivatásos asszisztense -, akibe szerelmes. 

Peti: Egyszer gondoltam egy földikutyára. Már megvolt a banda. 

Laci: Szerintem Peti a zenekar kedvenc állata!

 

romania01

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miért kell feloszlani amikor annyian szeretik a Romániát? Milyen koncertre menjenek le mostantól az emberek?

Peti: Mert a Románia nem szereti az annyit. Menjenek inkább Máté Péter koncertre.

Laci: Nem kell, de így döntöttünk. Nem adtak a RAJ-ondók elég szpidet, ezért elfáradtunk. Magukra vessenek, mákot! Amúgy Hooligans, Broken Cvps, Svpernaked, Tvmo, Halálorgazmvs, Búcsúkoncert, Valami Bvlgária, Kárpátia (ez a legjobb, ennek még a neve is hasonló!).

Gabi: Hát nem tudom. Nagyon sok jó zenekar van mostanság. Érdemes minél több koncertre elmenni, engem egyre többször ér lelkesítő vagy egyenesesen megdöbbentő élmény.

Dávid: Elvist is sokan szerették, azt hiszem többen, mint minket, aszt mégis meghalt a szarházi. Akármennyire is egy komolytalan zenekarról van szó, én szeretem, ha van kreatív íve a dolgoknak. Szerettem volna, ha születnek új számok és nem ugyanazokat játsszuk éveken keresztül. Jó a langyos vízben fetrengeni, néha felengedni egy-két veder meleggel. Na ez az ami hiányzott egy idő után, az a valami, ami számomra értelmet ad egy zenekarnak. Papókáimmal semmi balhé nem volt, ez az első olyan zenekar, ahol minden egyes próba jó hangulatban telt. Olyan embereket ismertem meg, akik hatással voltak és vannak életemre, mi több, jobb mederbe terelik. Ennél többet nem várhat és kaphat az ember… Hogy mit csináljon az ember 2013-ban? Menjen el egy jó kis Tumo koncertre, vagy akár Summer Schatzies-ra, hihetetlen jó nő az énekes. Nem tudja valaki a számát? Az év nagykutyája viszont a derTanz, lemezen, koncerten söpörnek le mindenkit, nincs vita. Lesz egy Something Against You reunion koncert is szeptemberben, arra is kötelező benézni. Ja és a Rákosit is érdemes bármikor, bárhol elcsípni, aki még nem tette.

 

Mi volt a legjobb ötlet amit nem csináltatok meg a Romániával? Kit sajnáltok, hogy nem játszott a Romániában?

Dávid: Tényleg elmenni Ceausescu sírjához és tényleg lehugyozni. Szívem szerint azt sajnálom, hogy Kele Gabit nem vettük be hamarabb a zenekarba. Részben neki köszönhetjük, hogy ilyen erőteljesek lettek a koncertjeink. 

Peti: Végül Dávidot nem zártuk be júliusban egy egész napra egy fa kerti klozetba, ahol a körbe-körbe szól Blitzkrieg Bop.

Gabi: Nem mentünk turnézni Délkelet-Európába, nem láthattuk Szarajevót. Ha Peti elhívta volna Őz Zsoltot, hogy vendégszerepeljen valamelyik számban, akkor lehet, hogy elpityeredtem volna.

Laci: Érdekes, rám nem jellemző módon egyáltalán nincs hiányérzetem a nem-lett-tag kérdésre, asszem ez így volt jó, ahogy és akikkel volt.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Linkeljetek egy tetszőleges nótát a búcsúzás élményéről! 

Gabi: http://www.youtube.com/watch?v=wC9e_9XpnKQ

Laci: http://www.youtube.com/watch?v=pj-GhE9W8O8

Petihttp://www.youtube.com/watch?v=26J0uDIGErM

Dávid: 28 éves fejjel kezdtem el Misfitset hallgatni, a Hybrid Moments pont passzol ide szerintem. Csocsi! „If you’re gonna scream, scream with me Moments like this never last” http://www.youtube.com/watch?v=O9AOBoeBUBE

 

Mit üzentek annak, aki a reunion dátumát szeretné megtudni?

Laci: Kapja be.

Gabi: Haggyá’ má’!

Dávid: Reunion 2020-ban lesz, amikor mindenkinek, aki ismerte a zenekart, gyereke lesz, meg olvasószemüvege és amúgy sem szeret majd kijárkálni a lélekmelengető tévé fényei elől.

 

Köszönjük!


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.