(mely persze nevében keleti)
 
Damen und Herren!
 
 
A NOM alakulásával majdnem egy időben, 1988-ban
– amikor nálunk kitört a szabadság
és világútlevél birtokában, a fejenként engedélyezett 50 dollár kiváltása után
magyar hordák szabadultak rá Ausztriára,
ahol az ország valuta tartalékát hűtőszekrényre és szórakoztató elektronikára költötték,
s nyomukban Ne lopj! feliratú táblák jelentek meg az osztrák üzletekben –

Fuckhead néven ipari punk zenekar alakult,
mely, ahogy a homo sapiens a hétzenés kvarcórától eljutott az okos telefonig,
úgy elektronizálódott, és ma már kortárs elektronikus kamarazenénél tart,
ami ezen a tavalyi koncertfelvételen a legkevésbé hallatszik:
 
 
 
Na ebből kettő
(az egyik, amelyik a végén azt mondja, hogy én alapítottam a zenekart, aki mellesleg dr. közgazdász)
 
 
 & hogy még nagyobb legyen – szavaikat használva – a „breakbeats, bass, bier und chaos” honfitársuk dieb13:
 
 
aki a teljesen őrült svéd szaxofonos, Matt Gustafsson Swedish Azzében is benne,
és néha dieb14
 
 
NOM + Mussurunga + dieb13  koncert
Június 1. Budapest, A38
Látogatás ingyenes, de részvét nyilvánításhoz kötött,
amihez regisztrálni kell a hajó honlapján.

 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.